alumni alumni_interju fontos hírek

„A progresszív hozzáállás a tanszék legnagyobb előnye” – interjú Fazakas Áronnal, a BASF digitáls kommunikációs szakemberével

Fazakas Áron 2020-ban, azaz nem egészen fél éve végzett Kommunikáció – és médiatudomány mesterszakon itt az ELTE-n, azelőtt szociológiát hallgatott. Áron jelenleg a BASF nevű, Ludwigshafen (Németország) központú, elsősorban vegyipari cégnél dolgozik az Agro divízióban, mint Digital Communication Specialist, ahol a digitális platformok koordinálása és az online kommunikáció irányítása a feladata. Áront a BASF-ről, az ott betöltött pozíciójáról és az egyetemhez kapcsolódó gondolatairól, tapasztalatairól kérdezte Póczik Dávid alapszakos hallgatónk.

A BASF-ről érdemes tudni, hogy egy hat szegmensre osztható multinacionális vállalat, ami több mint százezer embernek ad munkát és közel 150 telephelyet tart fent világszerte. A cég munkái között van számos kivételesen érdekes termék is, amikhez a cég gyártott anyagot. Ilyen például a különböző farmernadrágok színezése, környezetkímélő szörfdeszkák külső rétege – aminek előállítása során semmilyen káros anyag nem kerül a vízbe – , az Adidas Ultraboost cipők szuperelasztikus habjának összetétele, valamint Neil Armstrong 1969-es holdkompjának tűzálló borítása.

Hogyan kerültél BASF-hoz?

A média mesterszak keretein belül volt lehetőségünk kimenni egy reklámügynökséghez 2016 szeptemberében, ahol a közös foglalkozás után otthagytam az önéletrajzomat. Nem sokkal később értesítettek, hogy szívesen alkalmaznának, mint gyakornokot, így ott dolgoztam másfél évig, aztán fél évig Madridban voltam Erasmuson. Ezt követően visszatértem az ügynökséghez, ahol körülbelül egy évig dolgoztam, mint digital account manager. Az ügynökség egyik ügyfele volt a BASF, szüksége volt egy digitális kommunikációs szakemberre, akik megkerestek, hogy dolgozzak náluk. Eleinte ódzkodtam attól, hogy multinacionális cégnél dolgozzak, de ez mára már teljesen átfordult. Szóval némi gondolkodás után elfogadtam az ajánlatukat és egy hónapig dolgoztam egyszerre a BASF-nak és az ügynökségnek. Végül állandó állást ajánlottak, így kerültem oda 2018 decemberében.

Miben változott a multinacionális cégekről alkotott véleményed?

Régebben számomra nem mindig tűnik csábítónak a multi cégek légköre, de a nálunk lévő gáláns és korrekt közeg hatására teljesen átalakult a multi cégekről alkotott véleményem. A vállalat megköveteli a pontos és precíz munkát, de egy multinál más szerepkört kell felvenni, másba kell beleásnod magad, hiszen egy reklámügynökségnél nem lehet elmélyülni egy adott szektorban, mert sok szektorra kell dolgozni. A multi egyik nagy előnye pedig most igazán érezhetővé vált a koronavírus-járvány időszakában, hiszen a mi cégünket – a kisebb cégekkel ellentétben – nem fenyegette a leállás vagy a bezárás veszélye. Ez a stabilitás hihetetlenül nagy biztonságérzetet ad, hiszen nem kell féltenem a munkámat.

Pontosan mi a feladatod a BASF-nál?

Az online kommunikációs része az egy klasszikus feladatkör, ami sok más cégnél is van. Ez elsősorban a saját nyitott platformok, saját weboldalak kezelését foglalja magába. Emellett az én feladatom, hogy saját marketing stratégiát dolgozzak ki platformokra lebontva, social media stratégiát építek, ügynökségek foglalkoztatok (például videós munkákra) és a németországi anyavállalattal való kooperálás is az én munkakörömbe tartozik. Igazság szerint minden online térben történő kommunikációs tevékenységgel én foglalkozom ezen a részlegen. Valamint a digitális platformokért is én felelek, ezalatt azt értem, hogy vannak a cégünknél olyan üzleti döntéstámogató rendszerek, amik masszív és mély szakmai belelátást igényelnek. Defenso nevű oldalunk például a szőlészgazdáknak ad döntéstámogatást. Ez egy eléggé komplex rendszer, ami úgy működik, hogy mi egy külső cégtől megvásárolunk időjárás-állomásokat, ezeket 50-60 helyre letesszük az országban, fejlesztőcsapattal építünk köréjük egy platformot, amit folyamatosan figyelni, karbantartani, ellenőrizni kell, szolgáltatásokat alakítunk ki. Illetve az állomás adatait és az azon alapuló időjárás és fertőzés modelleket mi ingyenesen hozzáférhetővé tesszük partnereink számára.

Melyik feladatkört tartod nehezebbnek?

A digitális platformok koordinálását, mert ott nagyon sok kidolgozásra váró feladat vár ránk, illetve ezen a területen sok más európai országgal is együttműködünk. Tény, hogy ez a nehezebb rész, viszont számomra több izgalmat tartogat és könnyebb látványos eredményeket elérni, hiszen itt éppen zajlik a digitális transzformáció, ami iszonyú érdekes.

Mennyire állandó a körülötted dolgozó csapat?

A marketing csapat 10-11 főből áll, viszont nálunk – egy ügynökségtől eltérően – nem 2-3 évente vándorolnak el az emberek, a mi szegmensünkben akár tizenakárhány évig is elképzelhető, hogy valaki itt dolgozzon.

Kizárólag irodában dolgozol, vagy van lehetőséged kimenni terepre?

Rendszeresen kimozdulok az irodából, mert a forgatások szinte mindegyikén ott vagyok, a kísérletelemzésekre is gyakran megyek. Pont most ért végét egy nagy országjáró körút, ahol különböző neves pincészetek vezető borászaival beszélgettünk.

A cég vegyipari működésébe mennyire látsz be?

Nem igazán, a divíziók többnyire el vannak határolva egymástól, szóval kevés a kapcsolat.

Miért döntöttél a média mesterszak mellett?

Gimnáziumban még nem igazán tudtam, milyen irányba szeretnék menni, de a szociológia és a társadalomtudományok érdekeltek, és a szociológia után nagyon sok mesterszakra lehetett továbbmenni. Kommunikácó- és médiatudomány órákon már korábban is részt vettem és nagyon tetszett a közeg és a stílus. Egyébként már szociológián is voltak óráim, amik kötődtek a médiához, szóval ott jutottam arra az elhatározásra, hogy a médiát választom mesterszakomnak.

Milyen készségeket nyújtott az egyetem, amiket most tudsz kamatoztatni?

Szerintem a progresszív hozzáállás a tanszék legnagyobb előnye. Az, hogy rengeteg órát szakemberek tartanak, szerintem iszonyú hasznos és ezek az órák, mint például a Kreatívgazdaság-gyakorlatok, sok helyről hiányoznak. Azzal, hogy olyan emberek adnak elő, akik a szakmában dolgoznak, megtanulhatunk fontos alapfogalmakat, valamint olyan kompetenciákat is elsajátíthatunk, amik bármely kommunikációs szakmához fontosak lehetnek. Emellett persze az elméleti órák is építő jellegűek, de szakmailag ezeket az előadásokat tartom a tanszék legnagyobb értékének. Úgy gondolom, Hammer tanár úr picit olyan, mint egy pók, akinek van egy hatalmas pókhálója, és ha megmozgat egy szálat, olyan embereket hozhat be, akik sok hallgatót inspirálhatnak és motiválhatnak.

Az interjút Póczik Dávid alapszakos hallgatónk készítette. Kép:BASF