A média- és kommunikációtudomány területén a szakmai gyakorlatnak kiemelkedő jelentősége van. Egyrészt, mert a médiaipar gyors fejlődése arra kényszeríti a szereplőket, hogy állandóan lépést tartsanak a technológiai és szervezeti-kulturális, illetve piaci változásokkal. Másfelől pedig azért, mert az elmúlt években a média-tanulmányokat felkínáló felsőoktatási helyek számának gyors növekedése igen éles versenyhelyzetet teremtett a munkaerőpiacon ezen a területen is. Az ELTE Média kiterjedt szakmai gyakorlati hálózattal rendelkezik, hallgatói számára a média- és tágabban a kulturális ipar számtalan területén tud gyakornoki helyet biztosítani, és ezzel elősegíti az itt tanulók elhelyezkedését és szakmai karrierjének indulását. Az ELTE Média folyamatosan bővíti a szakmai gyakorlati helyek körét, és felkéri a potenciális szakmai partnereket a közös munkára.
A BA és MA hallgatói gyakorlatokkal kapcsolatban a felelős: Hammer Ferenc docens. Őt a ferenc.hammer@gmail.com e-mail címen éritek el.
Fontos! A tanszék hallgatói számára elérhető gyakornoki helyeket egy zárt Facebook-csoportban hirdetjük: ELTE Média Gyakornok és Pályázat (Csak az kerülhet a csoportba, aki válaszol a feltett kérdésekre.)
100 óra, 10 kredit
Mire való a szakmai gyakorlat?
A szakmai gyakorlatnak három alapvető célja van:
1) a hallgatók a gyakorlatban tesztelhetik tantermi tudásukat;
2) érdeklődésüknek megfelelő, korszerű, a kurrikulumban szereplőnél specifikusabb gyakorlati tudásra tehetnek szert;
3) kapcsolatokat építhetnek ki, s így munkaerőpiaci előnyre tehenek szert.
A média- és kommunikációtudomány területén a szakmai gyakorlatnak kiemelkedő jelentősége van. Egyrészt, mert a médiaipar gyors fejlődése arra kényszeríti a szereplőket, hogy állandóan lépést tartsanak a technológiai és szervezeti-kulturális, illetve piaci változásokkal. Másfelől pedig azért, mert az elmúlt években a média-tanulmányokat felkínáló felsőoktatási helyek számának gyors növekedése igen éles versenyhelyzetet teremtett a munkaerőpiacon ezen a területen is.
Milyen követelményeknek kell megfelelni? Milyen igazolást, beszámolót kell leadni?
A tanszék csak annyit szabályoz, hogy 100 órát kell szakmai gyakorlaton tölteni és kommunikáció- és médiatudománnyal kapcsolatos területen kell elvégezni. A konkrét követelményeket a gyakorlóhelyen kell megbeszélni, ők igazolják a teljesítést.
A szakmai gyakorlat végén ki kell töltetni a gyakorlóhelyen az oldal alján található formanyomtatványt és kb. 1 oldalas beszámolót kell írni. A beszámolóban szerepeljenek a következők:
– a hallgató szakja és szakiránya;
– miért az adott helyet választotta?
– mivel foglalkozott a gyakorlaton, mit tanult, milyen tapasztalatokat szerzett?
– mennyiben felelt meg a szakmai gyakorlat a várakozásainak?
A formanyomtatványt és a beszámolót elektronikus formában, mindkét dokumentumot csatolt fájlként kell elküldeni a mediaszakmaigyakorlat@gmail.com e-mail címre annak a félévnek a végéig, amelyben a gyakorlatot felvették. Ügyeljenek rá, hogy ha ugyanabban a félévben záróvizsgáznak, a záróvizsgáig meg kell szerezni Neptunban a teljesítést. Ha esetleg elmulasztották felvenni a gyakorlatot, a következő félévben tegyék meg, az előző félévben született igazolásokat is elfogadjuk.
Mikor és mennyi időre kell szakmai gyakorlatra menni?
A gyakorlatot akármelyik félévben, vagy a szorgalmi időszakban, részmunkaidőben lehet végezni, vagy azon kívül (pl. a nyári szünetben). A gyakorlat ideje összesen 100 óra, amibe a munkahelyen kívüli (pl. otthoni) munkát is bele kell számítani.
Hova lehet szakmai gyakorlatra menni?
Az elmúlt években a hallgatók által választott gyakorlóhelyek a szakma szinte minden területét felölelték (elektronikus és nyomtatott napilapok, folyóiratok, hírportálok szerkesztőségei, országos és helyi televíziók, közszolgálati, kereskedelmi és kisközösségi rádiók, állami és civil szervezetek sajtóosztályai, MTI, ORTT, produkciós irodák, PR- és reklámcégek stb.), és a diákok a média- és kommunikációiparban folytatott szakmák, tevékenységek széles skáláján szerezhetnek tapasztalatokat (pl. újságíró, szerkesztő, szerkesztői asszisztens, produkciós asszisztens, werkfilmes, kutatási asszisztens, sajtófigyelő, szakfordító, webszerkesztő, tartalomíró, kapcsolattartó).
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján létrehoztunk és folyamatosan frissítünk egy adatbázist, melyben felsoroljuk az általunk javasolt helyeket (lásd alul). Ehhez a partnerektől írásban kérünk részletes információkat. A hellyel a kapcsolatot mindenkinek magának kell fevennie. Nyugodtan lehet azonban más helyeket is választani egyéni igények, kapcsolatok alapján. Ezeket minden esetben egyeztetni kell: küldjenek egy e-mailt, melyben leírják a cég nevét, elérhetőségét, s hogy milyen gyakornoki munkát végzenének. Aki sem az adatbázis alapján, sem máshogyan nem talál helyet magának, annak igyekszünk érdeklődésének megfelelő helyet találni, a hellyel a kapcsolatot felvenni.
A szakmai gyakorlat értékelése
A szakmai gyakorlatra a hallgatók nem kapnak osztályzatot, de munkájukat a gyakorlat vezetője röviden írásban értékeli a formanyomtatványon. Az is fontos azonban, hogy a hallgatók is értékeljék a gyakorlat hasznosságát. Ezt egyfelől a beszámolójukban tehetik meg, másfelől minden évben szervezünk egy tanszéki megbeszélést a gyakorlaton szerzett tapasztalatokról. Az így szerzett információk a tanszéknek segítenek dönteni abban, hogy érdemes-e folytatni az együttműködést különböző gyakorlóhelyekkel, illetve milyen területeken kellene új partnereket felkutatni.
Formanyomtatvány a BA-s szakmai gyakorlat igazolására és értékelésére (pdf) (Figyelem! A mesterszakosoknak nem ezt a nyomtatványt kell kitölteni, olvassátok el alább a mesterszakos gyakorlati igazolás feltételeit!)
Az ELTE BTK Kommunikáció- és médiatudomány mesterszakos (MA) hallgatóinak gyakornoki tevékenységének célja, hogy a kommunikációs szakma egy részterületével kapcsolatban szerezzenek tapasztalatot úgy, hogy munkájukról folyamatosan kapjanak szakmai értékelést. E cél megvalósítása érdekében a gyakorlat a következő részekből áll:
- Heti 2 egyetemi óra (90 perc), mely során a hallgató a gyakorlóhelyen egy szakembertől valamely rendszerezett formában tudást sajátít el. Ez az ijesztően steril megfogalmazás számos dolgot jelenthet, például ez lehet részvétel a gyakorlóhely gyakornoki oktatásában, de éppúgy lehet heti egy munkaebéd a gyakorlóhely különböző osztályainak képviselőjével, aki bemutatja munkájuk lényegét stb.
- Heti 4 egyetemi óra (180 perc) otthoni munka, amit a gyakorlóhely számára végez a hallgató.
- Heti 2 egyetemi óra (90 perc) konzultáció, mely során a hallgató visszajelzést kap végzett munkájáról.
A gyakornoki szemeszter hossza 10 hét, azaz 120 egyetemi óra a minimális terjedelme a mesterszakos gyakornoki tevékenységnek. A hallgató 2 osztályzatot kap, egyet munkahelyi aktivitására, egyet pedig az otthon végzett feladatok elvégzésére.
E keretfeltételek természetesen csak nagy vonalakban kívánják szabályozni a mesterszakos gyakornoki munkát, azaz a gyakorlóhely szükségleteinek megfelelően a józan ész határáig módosíthatók e keretek, például valamely kampányszerű munka során lehet tömbösíteni a gyakorlat foglalkozásait. Fontos, hogy a gyakorlat során dokumentálva legyen valamilyen módon, hogy milyen jellegű szakmai tapasztalatok, milyen módon lettek átadva a hallgatónak, és hogy a hallgató milyen jellegű munkát milyen eredménnyel végzett el. A gyakorlóhelyektől elvárjuk a hallgatói munka alapos és szigorú értékelését.
A mesterszakos gyakorlatok értékelése a következőképp történik:
- Mindenki kap egy jegyet a gyakorlóhelytől. Az olyan módon történik, hogy mindenki, aki befejezi a gyakornoki tevékenységét, küld egy e-mailt a mediaszakmaigyakorlat@gmail.com címre legkésőbb a vizsgaidőszak befejeződése előtt két héttel, benne a gyakorlóhely nevével, elérhetőségeivel (cím, telefon, link), a gyakorlóhely vezetőjének (igazgató, elnök, üzletvezető, csapatkapitány, pátriárka, főapát stb.) nevével és emailcímével, és a gyakornoki tevékenységet felügyelő munkatárs nevével és emailcímével. A tanszék szakmai gyakorlatért felelős oktatója (dr. Hammer Ferenc) ír az utóbbi illetőnek és kér tőle egy jegyet, amit be is ír a Neptunba.
- Mindenki kap egy jegyet a szakmai gyakorlatért felelős oktatótól is. Ez olyan módon történik, hogy mindenki, aki befejezi gyakornoki tevékenységét, ír egy legalább kétoldalas beszámolót legkésőbb a vizsgaidőszak befejeződése előtt két héttel. A reflexiónak, melyet szintén a mediaszakmaigyakorlat@gmail.com e-mail címre kell továbbítani, tartalmaznia kell: a végzett munka természetének leírása általában, a konkrét megbízatások jellege, mit tanult a gyakornok a gyakorlat során, milyen jellegű visszajelzéseket kapott, tervezi-e, hogy esetleg a gyakorlóhelyre menne később dolgozni stb. Erre a leírásra is kap a hallgató egy jegyet, amit szintén a szakmai gyakorlatért felelős oktató (dr. Hammer Ferenc) ír be a Neptunba. Ezen kívül, amennyiben a végzett munka természete ezt lehetővé teszi, küldjenek a hallgatók olyan dolgokat, amik a konkrét „lenyomatai“ a végzett munkának: Konferenciaplakát, fesztiválplakát, film-flyer, műsor- weboldal, illetve akármi, amivel úgymond reklámozhatjuk a szakunk iránt érdeklődő diákoknak, hogy gyakornokaink milyen jellegű munkákat végeznek, milyen produkcióhoz kötődnek.