fontos hírek interjú

Hogy őrizzük meg a mentális egészségünket? – Interjú Véghné Karsai Anita mentálhigiénés segítő szakemberrel

“A mentálhigiénés beszélgetések során biztosított empatikus közeg egy olyan belső folyamatot indít el az emberekben, amely során egyre inkább kreatívak, energikusak és határozottak lesznek – a felmerülő vagy már meglévő – problémáik megoldásában” – vallja Véghné Karsai Anita mentálhigiénés segítő szakember, akivel többek közt ennek a szakterületnek a mibenlétéről, valamint a lelki egészség hiánya miatt kialakuló lehetséges problémákról is beszélgettünk.

Készülve a beszélgetésünkre több helyen is azt olvastam, hogy nem mentálhigiénés segítő szakemberként kezdte a pályafutását. Hogy találta meg ez a hivatás?

Igen, ez így van. Ahogy sokan mások, úgy a gimnáziumban még én sem tudtam, hogy mi az én igazi erősségem, mi az, ami nagyon motivál és érdekel. Mivel jó tanuló voltam, ezért a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemre jelentkeztem. Tudtam, hogy nagyon sok mindenről tanulnak ott az emberek, és gondoltam, hogy majd fokozatosan letisztul, mi is áll hozzám igazán közel. Ez így is lett, csak egy kicsit másként, mint ahogy azt először gondoltam.

Mikor érezte először, hogy valószínűleg nem valamilyen, a közgazdaságtannal kapcsolatos munka lesz majd az Ön életének a középpontja?

Az egyetem alatt, a szabadidőmben elkezdtem egy keresztény bibliakörbe járni, ahol nagyon sokat önkénteskedtem, táborokat és konferenciákat szerveztünk. Az egyik ilyen találkozó alkalmával megismerkedtem egy hölggyel, aki rendelkezett mentálhigiénés képzettséggel, és aki egyébként eredetileg bölcsész volt, angol szakon végzett. Tőle tudtam meg, hogy egyáltalán létezik ilyen képzés, amely során emberekkel foglalkozhatunk, meghallgathatjuk őket. Ott és akkor éreztem azt, hogy nekem ez lesz az utam, nekem ezzel kell foglalkoznom.

Mi volt az, ami ebben a hivatásban megfogta Önt? Mivel tudta így magával ragadni?

Amikor beszélgettem olyan kollégákkal, akik korábban már elvégezték ezt a képzést, vagy épp tábort, a diákoknak programokat szerveztünk, vagy arról gondolkodtunk, hogy miként lehet őket megszólítani, akkor mindig azt éreztem, hogy ezek a kollégák tudnak valami olyan pluszt, amit én nem. Azt éreztem, hogy másként tekintenek az emberekre.

Mikor határozta el, hogy belevág ebbe a képzésbe?

Az első gyermekem születése után fél évvel mentem a felvételire. Szerencsére a férjem nagyon támogatott ebben az elhatározásomban. Azt hiszem, másként nem is sikerült volna. Én a Károli Gáspár Református Egyetemen tanultam. Azt kell tudni a képzésről, hogy ez egy másoddiplomás továbbképzés, tehát mindenképpen egy már meglévő alapdiplomára épül. Hogy őszinte legyek, a tanulmányaim befejezése elég sokáig tartott, mivel közben született még három kisbabánk, ezért most, hogy már a legkisebb is óvodás, kezdek igazán visszacsordogálni ebbe az irányba.

Kihívás ennyi idő után visszatérni ehhez a hivatáshoz? Vagy inkább motiválóan hat Önre?

Azt gondolom, hogy csak azért tudom ezt csinálni, mert annyira motivál. Nagyon fontosnak, szépnek és értékesnek tartom, és azt hiszem, hogy ezt csak így lehet csinálni, hiszen négy gyerek mellett az embernek nagyon sok mindennapi teendője van. Engem ez a munka nagyon feltölt, és nem tudok eléggé hálás lenni azért, hogy rám talált.

Mit jelent a mentálhigiéné fogalma, illetve mit jelent ez a fogalom a tudományos megközelítés szerint?

Maga a szó a lelki tisztaságra utal. Valójában úgy szoktuk emlegetni, hogy ez a tudomány a lelki egészség védelméről szól. Arról már régóta nagyon sokat hallunk, hogy a testünkre oda kell figyelnünk, és mennyire fontos a testi egészségünk megőrzése. Szerencsére viszont már arról is egyre többet tudunk, hogy a lelkünkre is legalább ugyanennyire oda kell figyelnünk és vigyáznunk kell rá, hiszen a kapcsolataink, a lelkiállapotunk nagyban függ attól, hogy hogyan vagyunk saját magunkkal. Nagyon fontos a saját harmóniánk és belső egyensúlyunk megtalálása, hiszen ez minden kapcsolatunkra, sőt akár a teljesítményünkre is hatással lehet.

Mi a mentálhigiéné legfőbb célja, illetve mivel foglalkozik konkrétan egy mentálhigiénés segítő szakember?

A mentálhigiéné célja az lenne, hogy a lelki egészséget és a lelki harmóniát megőrizzük és fenntartsuk, illetve az is, hogy megelőzzük a komolyabb mentális problémák kialakulását.

A mentálhigiénés segítő szakemberek dolgozhatnak egyénekkel, valamint foglalkozhatnak közösségi programok szervezésével is. Például vannak idősotthonok, ahol rendszeresen alkalmaznak mentálhigiénés segítőket, akiknek az a feladatuk, hogy feltöltődést, kikapcsolódást, vagy éppen aktív időtöltést kínáló programokat szervezzenek az időseknek. Ahogy már említettem, ez egy alapdiplomára épülő képzés, emiatt pedig a legtöbb esetben segítő hivatásúak szokták továbbképzésként választani, de – ahogy az én példám is mutatja – ez nem kizárólagos.

Feltételezem, hogy Önöket nemcsak akkor lehet felkeresni, amikor valaki már valamilyen nagy problémát érez a lelkében, hanem a mentálhigiéné akár prevencióként is alkalmazható.

Igen, természetesen. Jó lenne, ha ilyen értelemben is képeznénk magunkat egy kicsit. Persze manapság az interneten szinte már minden témáról olvashatunk, találhatunk ilyen-olyan válaszokat, sokfelől tájékozódhatunk. Ha azt érezzük, hogy valami kezd félrecsúszni az életünkben, valami miatt diszkomfort érzésünk támad – legyen szó párkapcsolatról, munkahelyről, baráti viszonyról –, akkor általában elkezdünk különböző megoldások után kutatni. Ilyenkor nulladik lépésként azt szoktam javasolni, hogy ha van legalább egy bizalmas személy az életünkben, akkor először próbáljunk meg vele leülni és beszélgetni, hiszen akár már egy ilyen beszélgetéssel sokat könnyíthetünk a lelkünkön. Ha ez nem segít, és a helyzet nem változik, akkor lehet értelme annak, hogy felkeressünk egy mentálhigiénés segítő szakembert. Azt gondolom, hogy ez a szint még egy lépcsőfokkal lejjebb van a segítségkérés folyamatában, mint a pszichológus vagy a pszichiáter. Ha az elején csípjük el a problémát, akkor még nagyon könnyen visszabillenthető az egyensúly.

Egy mentálhigiénés szakemberrel való beszélgetés segíthet akár abban is, hogy jobban megismerjük önmagunkat?

Igen, én hiszek abban, hogy mélyebbre vihet minket akár az önismeretben is, ami szintén hozzájárulhat a lelki jóllétünkhöz. Ha nincsenek olyan barátaink, akikkel nagyon nyíltan és őszintén tudunk beszélgetni, akikkel megoszthatnánk a fájó és nyomasztó dolgokat, akkor mindenképp érdemes felkeresni egy szakembert.

Milyen konkrét problémákat okozhat az ember életében a lelki egészség hiánya?

Ha az ember nincs tisztában önmagával, ha nem ismeri fel idejében a saját mozgatórugóit, akkor tudattalanul belesodródhat olyan dolgokba, mint például a függőségek problémája. Ilyenkor az történik, hogy valamilyen szer vagy szokás túlzott hangsúlyt kap az életünkben, ami elkezdi kiszorítani az egészséges működéshez szükséges dolgokat a mindennapi életből, például, hogy időben felkeljünk, hogy rendben tartsuk a környezetünket, hogy odafigyeljünk magunkra, hogy ápoljuk a kapcsolatainkat.

Ilyen esetekben nem az az elsődleges probléma, hogy az altató, a nyugtató vagy éppen az alkohol után nyúlunk, ha valamilyen problémánk akad, hanem az, hogy nem tudjuk felismerni, miért van szükségünk erre a tevékenységre, miért és milyen probléma elől akarunk ezen szerek segítségével elmenekülni.

Ha tudatosul a valódi probléma, akkor újfajta, hatékonyabb megoldás felé mozdulhatunk el.

Az Ön értelmezésében, az Ön életében mit jelent a mentálhigiénés szakember munkája?

Számomra azt jelenti, hogy egy mentálhigiénés szakember egy olyan kísérő személy, aki mások emberségével dolgozik. Talán nem is tűnik annyira szakembernek, mert itt nem az a hangsúlyos. Nyilván használja a megszerzett tudását, de leginkább a tapasztalataival és a személyiségével dolgozik. Ami pedig talán még ennél is fontosabb, hogy ott tud lenni egy másik ember mellett, amikor nagyon gyengének és elveszettnek érzi magát. Nem döngöli földbe a másikat, nem támaszt elvárásokat és követel meg teljesítményt, hanem csak meghallgatja, segítő kezet nyújt. Nem megjavítani akarja, hanem egyszerűen elfogadni a másikat. Azt hiszem, hogy egy ilyen tiszteletteljes kapcsolódásban az ember magára találhat, megpihenhet és megerősödhet. Az viszont fontos, hogy ez a kapcsolat ne egyfajta függőség legyen a segítő szakember és a kliens között, hiszen a segítőnek is az a célja, hogy előbb-utóbb kiszervezze magát ebből a kapcsolatból, és a kliens megtanuljon odafigyelni önmagára.

Mit tapasztal, melyek azok az egyébként hétköznapi dolgok, nehézségek, amik gyakran okoznak problémát, és talán nem is jut eszünkbe ezek miatt segítő szakemberhez fordulni?

Nagyon hétköznapi dolgok is okozhatnak nehézségeket. Még az olyan, teljesen normálisnak tekinthető változások is, mint amikor férjhez megy az ember, megnősül, elköltözik otthonról vagy elveszíti valamelyik családtagját. Ezek mind olyan esetek, amikor jól jöhet egy kis támasz. Ha megromlik egy párkapcsolat, esetleg válásra kerül a sor, akkor már viszonylag gyakran keresnek fel különböző segítőket az emberek, hiszen sokan nagy kudarcként élik meg ezeket az élethelyzeteket, melyek helyreállításához nagyfokú türelemre és megértésre van szükség. Mindannyiunknak más dolgok okoznak nehézséget.

Mi viszont elsősorban nem a problémára, hanem az emberre próbálunk fókuszálni. Megpróbáljuk meglátni azt, hogy egy adott helyzet vajon miért okoz nehézséget a másiknak.

Hogy látja, mennyire mernek ilyen jellegű segítséget kérni az emberek? Milyen tendenciák figyelhetők meg?

A tendencia az, hogy az emberek az ilyen jellegű segítség felé is egyre inkább mernek nyitni. Viszont a legtöbben nagyon megfontolják, hogy tegyenek-e konkrét lépéseket, mivel ez nyilván idő és pénz kérdése is. Az én ismeretségi körömben persze sokan vannak, akik tudják, hogy mit is jelent és mivel jár a mentálhigiéné, mikor érdemes igénybe venni egy ilyen jellegű szolgáltatást. Az tény, hogy a pszichológusok munkája sokkal ismertebb, de lassan ez a trend is változik, és biztos vagyok benne, hogy érdemes türelmesnek lenni.

Tudna néhány praktikus jótanáccsal szolgálni az olvasóinknak azzal kapcsolatban, hogy miképp tudunk tenni a mentális egészségünkért a hétköznapok során?

A téli hónapok, a hideg, valamint a sajnos még mindig aktuális járványhelyzet mind rá tudja nyomni a bélyegét a kedélyállapotunkra. Ezekben a helyzetekben még fontosabb volna, hogy odafigyeljünk önmagunkra, odafigyeljünk arra, hogy mivel tudunk magunknak jót tenni.

Gondoljuk át, hogy mi az a tevékenység, amelynek a végzése során őszintén azt érezzük, hogy feltöltődünk, kikapcsolódunk, motiválttá válunk.

Egy séta a közeli parkban még akkor sem lehet akadály, ha épp hideg van, hiszen gondoljunk csak bele, milyen jól tud esni az egész napos munka után, ha egy kicsit kiszellőztethetjük a fejünket, átgondolhatjuk a napunkat. Van, akit a sütés-főzés kapcsol ki, mást a sport vagy az olvasás, megint másoknak pedig az fog örömet okozni, ha kézzelfogható dolgokat alkothatnak, például festhetnek vagy épp barkácsolhatnak. Ezen a téren nincsenek szabályok. Az egyetlen, ami valóban fontos, hogy érezzük jól magunkat!

Az interjút Szalai Réka készítette az Írásgyakorlat: magazinújságírás kurzusra. Nyitókép: Sass Judit.

Az egyetemen hazai és külföldi hallgatók számára egyaránt elérhető szolgáltatás az ingyenes Életvezetési Tanácsadás. A tanácsadáshoz a regisztrációs lap kitöltése és előzetes bejelentkezés szükséges a tanacsado@ppk.elte.hu e-mail címen. Ezen kívül a Bölcsészettudományi Karnak saját segítő programja is működik, a Hallgató Eredményességet Elősegítő Program, röviden HELP. A hazai hallgatókkal Cseke Péter pszichológus, a külföldi hallgatókkal pedig Uwe-Jens Pohl foglalkozik. Előzetes bejelentkezés itt is szükséges, amit vagy egy Google-űrlap kitöltésével, vagy a help.pszichologus@gmail.com e-mail címen tehettek meg.