Munk Veronika, a Telex alapító-főszerkesztője és jelenlegi tartalomfejlesztési vezetője az ELTE szociológia és kommunikáció szakán szerzett diplomát, majd az ELTE Médián doktorált, közel tíz éve pedig óraadóként is tanít az egyetemen. Beszélgetésünk során szó esett oktatási módszereiről, a Transtelex indulásáról, és arról, mennyire népszerű szakma ma az újságírás.
Gimnáziumban matematika szakos osztályba jártál. Mikor kezdtél el érdeklődni a társadalomtudományok iránt?
Nem egy hirtelen megvilágosodás útján alakult ki ez az érdeklődés. A Szent István Gimnáziumban olyan osztályba jártam, ahol sok matekóra volt, és a reál tárgyak fontos elemei voltak a tanulmányainknak. De közben volt egy eredendő érdeklődésem a humán tárgyak iránt. A szociológia, az első egyetemi szakom, igazából a szüleim ötlete volt, hiszen kombinálja a fenti két területet. Ők is a világ iránt érdeklődő, nyitott és kritikus személyiségek, és engem is így neveltek. Visszatekintve nem nagy meglepetés, hogy ez lett az utam.
Mi irányított végül az újságírás felé?
Mindig is szerettem írni, egészen kicsi korom óta írtam verseket, naplót is vezettem, volt egyfajta alap grafomán oldalam. Az egész családnak, a szüleimnek és a nővéremnek is nagyon jó íráskészsége van, és gyerekkoromban rendszeresen játszottunk olyan játékokat, amik valahogyan az írásra alapultak. A tanárok is sokszor felkértek, hogy írjam meg azokat a szövegeket, amiket például az évzárón elmondunk. Már egyetemre jártam, amikor jött az ötlet, hogy szeretnék még valami mást is tanulni. Akkoriban már volt egy elementáris érdeklődésem a média iránt, így B szakomként (akkoriban volt egy ilyen lehetőség) a médiát választottam. Szerettem volna az íráskészségemet is fejleszteni és ott lenni, ahol a dolgok történnek. Ez ma sincs másként.
Hogy érzed, mi az, amit az ELTE ehhez a személyiségedből is adódó érdeklődéshez pluszban hozzáadott?
Nagyon szuper tanáraim voltak, Gács Anna, Hammer Feri például. Szerintem az itt kapott szemléletmód volt az, ami nagyon sok pluszt jelentett.
Eleve is volt egy nyitott, a világ iránt érdeklődő, egyben kritikus hozzáállásom a dolgokhoz, ami itt meg tudott erősödni.
A csapatunk is fontos volt, ami akkoriban csak tizennyolc-húsz főből állt, és a tanszék nagyon ügyesen válogatta össze azt, hogy milyen emberek kerüljenek egy csoportba. Mivel ide már senki nem elsőévesként, hanem más és más szakokról érkezett, nagyon eltérő érdeklődésű emberekkel kerültem össze. Az egyetemtől így egyfajta network-öt, egy közösséget, barátokat is kaptam, és a legtöbbjükkel a mai napig tartom a kapcsolatot. A másik meghatározó dolog, hogy nekem ezelőtt semmilyen ismeretségem nem volt a médiában. Itt viszont hús-vér újságírók tanítottak minket, és hallottunk olyan gyakornoki lehetőségekről, amik potenciálisan izgik lehetnek. Az Index felhívásáról is itt szereztem tudomást. Megpályáztam, felvettek gyakornoknak, aztán tizennyolc évig ott maradtam.
Te is tanítasz az ELTE-n. Az óráidon a gyakorlati vagy az elméleti ismeretek kerülnek előtérbe?
Abszolút a gyakorlat. Nyilván hitelesebb lenne, ha a mesterszakos hallgatóim beszélnének róla, hogy ez jó-e vagy sem. Mindenesetre:
az újságírás kizárólag gyakorlatban sajátítható el.
Eléggé le is terhelem a diákjaimat, sok feladatot kapnak és folyamatosan küldöm őket terepre. Találkozunk természetesen tantermi keretek között is, de a munka oroszlánrésze az, hogy interjúkat készítenek, híreket, riportokat írnak, tüntetésekre mennek tudósítani, emberekkel beszélgetnek. A kurzuson tulajdonképpen a valós szerkesztőségi munkát imitáljuk. Értékeléskor mindig mindenkit személyesen, a saját szintjéhez mérten értékelek. Nem várom el, hogy bárki is úgy jöjjön oda, hogy van bármilyen tapasztalata vagy újságírói előképzettsége. Úgy alakítottam ki az óráim módszertanát, hogy mindenki találjon benne izgalmas részeket, az is, aki erre a pályára szeretne menni, és az is, aki fejlődni szeretne írás terén, de egyébként nem tervez újságírói karriert.
Magyarország médiahelyzete elég érdekes. Mit tapasztalsz, csökken az a motiváció, amivel az újságírónak készülő diákok érkeznek az órádra, vagy pont fordítva, inkább felerősödött bennük ez a vágy, és csak azért is újságírók szeretnének lenni?
Ez nagyon fontos kérdés. Mindig meg szoktam kérdezni év elején, hogy ki akar újságíró lenni. És mivel jó régóta tanítok, van egy impresszióm arról, hogy ez hogyan változik. Azt látom, hogy korábban abszolút vonzó volt ez a szakma, aztán évekig alig volt valaki, aki efelé ment volna tovább. Manapság pedig mintha újra sokan az újságírás miatt választanák az ELTE Médiát.
Magyarországon kommunikáció és média szakok vannak, gyakran nagy tudományegyetemeken, erős elméleti túlsúllyal, tulajdonképpen nincs is egyetemi szinten újságíró diploma, ami szerintem nagy baj.
Simán össze lehetne állítani három- vagy ötévnyi tananyagot kizárólag az újságírásból, ahogy a világban nagyon sok helyen meg is teszik. Nálunk sincs ez másképpen, csak ezek a kétféléves gyakorlati újságírás képzések vannak alapszakon és mesterszakon is.
Az utóbbi években ismét látok egy felívelést. Mintha többekben lenne egyfajta tenni akarás, és úgy gondolják, az újságírás egy olyan terület, ahol ők is hozzátehetnek a demokratikus folyamatok általuk elképzelt jobbá tételéhez.
Én aktívan követem a diákjaim karrierjének alakulását, és mindig nagy büszkeség látni, mikor valaki újságíróvá válik. A Telexben is van jó pár kollegánk, akik ELTE Médiások voltak, például anno hozzám jártak órára, és aztán elhívtam őket ide dolgozni. Nekem nagyon fontos, hogy kialakuljon ez az új, friss, kritikus újságíró nemzedék, ezért indítottunk például a Telexnél is fizetett gyakornokprogramot.
A Telex már másfél éve működik. Ebből az időtávlatból milyen visszatekinteni az indulásra?
Kavargó érzések vannak bennem. Egyrészt ez egy rendkívül fontos és meghatározó dolog az életemben. Örülök, hogy sikerült megvalósítani és elindulni. Egy nagy tettnek és egy felelősségteljes dolognak tartom nemcsak a csapatunk szempontjából, de társadalmi szinten is.
Sikerült megvalósítani az indulás előtt megfogalmazódó célokat?
Az induláskor a fő célkitűzés szimplán az volt, hogy legyünk. Hogy együtt maradhassunk és hogy legyen másik – ez is volt ugye a jelmondatunk. Hogy legyen egy lap, ami szakmailag olyan, amit mi az újságírói szakmai értékek alapján jónak tartottunk. Ez abszolút sikeresen megvalósult. Persze mindig van hova fejlődni, mindig lehet tanulni és mindig lehet jobbnak lenni.
Nemrég elindult a Transtelex, így már Erdélyben is jelen vagytok. Mesélsz erről a projektről?
A történet onnan indult, hogy a Transindex csapata úgy gondolta, befejezik abban a formában, ahogy korábban dolgoztak. Jó munkakapcsolatunk volt már velük eddig is, indultunk közös pályázatokon, írtak nekünk erdélyi témákban. Mikor ők nehéz helyzetbe kerültek, bejelentkeztek hozzánk, elindult velük egy beszélgetés, amiből aztán megszületett a Trastelex ötlete. Ezen az oldalon elsősorban az erdélyi magyar közönségnek szánt tartalmat kínálnak, de a Telexen is jelennek meg transtelexes cikkek és fordítva.
Ennek hatására gondolkodtok azon, hogy más országokban is indítanátok valami hasonlót a határon túli magyarság számára?
Tervünk és ötletünk rengeteg van, de az elsődleges szempont az, hogyan lesz a Telex a lehető legtovább fenntartható és működőképes. A közeljövőben nincs terv a nemzetközi terjeszkedésre, de számtalan megújulási, tartalomfejlesztési, üzletfejlesztési tervünk van természetesen.
Általában jók vagyunk abban, hogy nulláról kitaláljunk és felépítsünk dolgokat.
Mit tanácsolsz a mai pályakezdő újságírók vagy a szakma iránt érdeklődők számára?
Teljesen mindegy, milyen a környezet, ennek a fontos szakmának mindenképp van létjogosultsága. Ha valaki ezt szeretné csinálni, érdemes nyelveket tanulnia, sokat olvasnia és az íráskészségét fejlesztenie. Mikor mi fiatalabb kollégákat keresünk, nagyon fontos szempont az is, hogy meg tudja fogalmazni, miért fontos neki ez, és hogy miért szeretne újságíró lenni, mi érdekli és hogy legyenek ötletei. Azt soha nem fogom mondani, hogy valaki ne menjen újságírónak, aki szeretne és tehetséges. De azt viszont mondom, hogy most ezen a piacon nem annyira könnyű a helyzet.
Hogy látod, régebben könnyebb volt újságírónak lenni, mint ma?
Könnyebb volt. Vegyünk egy példát. A Riporterek Határok Nélkül nevű szervezet minden évben kiad egy nemzetközi sajtószabadság-indexet. Mikor én elkezdtem dolgozni a 2000-es években, például 2006-ban Magyarország a tizedik volt ezen a listán a százhatvan-valahány országból. Most a kilencvenkettedik. Ez egy objektív adat, és látszik, hogy milyen ritmusú csökkenés következett be. A mindennapokra tekintve a legtöbb problémánk az információhoz való hozzáféréssel van.
Sokszor előfordul, hogy nem válaszolnak a kérdéseinkre, vagy nem is tudunk egy sajtóeseményről.
Ez sok tekintetben a közönségünkhöz is leszivárgó, őrájuk is ható probléma, mert így nem mindig tudjuk átadni azokat az információkat, ami a közérdekű tények megismeréséhez kulcsfontosságú lenne.
Az interjút Fodor Krisztina, alapszakos hallgatónk készítette. Nyitókép: Ajpek Orsi.