fontos hírek riportok

„Élő ember nem mondhatja meg nekünk, hogy mit csináljunk” – Filmvetítés és kerekasztal-beszélgetés a 24.hu-val

Október 13-án csütörtökön rendezték meg a 24.hu Wörkfilmjének vetítését az ELTE BTK főépületének 11-es termében. Az esemény 18 órakor vette kezdetét, a meghívott vendégek a hírportál munkatársai, Pető Péter főszerkesztő, Szigeti Péter lapigazgató és Dékány László videós rovatvezető voltak.

Wörkfilm

A vetítés előtt már majdnem tele volt a terem, melyet csendes beszélgetés töltött meg. Pető Péter főszerkesztő felvezetője után el is kezdődött a film, amely durván egy órás volt. A 24.hu Wörkfilmjében az újság egy kiemelt időszakból ragadta ki az újságírók mindennapos tevékenységeit.

  A mi szakmánkat egy kicsit mindenki New York Times-osan képzeli el.

– mondta Pető Péter, amikor az esemény egyik szervezője, Gaál Virág megkérte, hogy mondjon pár szót a filmről. A 2021-es előválasztásoktól egészen az áprilisi választásokig tartó időszakot mutatták be, a lap dolgozói riportokban számoltak be saját élményeikről, nézeteikről.

Beszélgetés

A vetítést követően egy kerekasztal-beszélgetés kezdődött, amelyet Tárkányi Flóra moderált. A beszélgetésben a 24.hu-tól érkezett vendégek vettek részt, de a megjelent hallgatók is kérdezhettek a készítőktől. A beszélgetés során  sok hasznos információ hangzott el az újságíró szakmáról, de a film kulisszatitkaiba is betekintést kaphattak a résztvevők. Pető Péter már a vetítés előtt is tett egy megjegyzést arra, hogy a filmekben, sorozatokban az újságírók életét egész más fényben tüntetik fel, mint, amilyen az valójában.

Kevés valódi belelátása van azoknak, akik a szakmán kívül állnak.

– érkezett a válasz arra, hogy miért is készítették el a Wörkfilmet. A beszélgetés során több olyan kérdés is felmerült, amelyek segítségével egy kicsit jobban megértethettük, mit is jelent újságírónak lenni. Szigeti Péter lapigazgató kiemelte, milyen csodálatos is ez a szakma. Bár a film témáját alapjaiban meghatározta a politika, a lap munkatársai kiemelték, hogy az újságírás nem szűkíthető le csak politikára, hihetetlenül sokrétű ez a szakma és épp ezt látják szépnek benne.

Rengeteg olyan ember történetét mesélhetjük el, akiknek nem lehet hallani a hangját.

– tette hozzá Pető Péter, amikor a szakma szépségei voltak terítéken. Az persze vitathatatlan, hogy a szépségek mellett nehézségek is adódnak. A laptól érkezett vendégek meséltek arról is, mennyire nagy a nyomás egy olyan időszakban, amelyet a Wörkfilm is bemutat.

Az a munkánk, hogy amit lehet, megmutassunk.

Kérdések

A hallgatói kérdések közül az első arra irányult, hogy egy politikussal készített interjú során az interjúztató saját nézetei milyen hatással lehetnek magára az interjúra. A vendégek az esemény során többször és ezúttal még egyszer kiemelték, hogy ők az adott interjúhelyzetekben mindig az olvasókat képviselik, helyettük vannak jelen. Végezetül a gyakornoki program kapcsán is érkezett kérdés. A 24.hu az idei évben is hirdetett gyakornokságot és ahogy a vendégektől elhangzott, a jövőben is lesz lehetőség jelentkezni a hírportálhoz.

Van olyan rész, amit az egyetemen nem lehet megtanulni.

– mondta Pető Péter, aki arra buzdította a diákokat, hogy éljenek a hasonló lehetőségekkel.

Az esemény kicsivel este nyolc óra előtt ért véget. A beszélgetés befejeztével a hallgatók többsége elhagyta a termet, azonban néhányan még odamentek a 24.hu munkatársaihoz feltenni saját kérdéseiket.

A Wörkfilm megtekinthető a YouTube-on, és ahogy Pető Péter is mondta, az újságírás nem pont olyan, mint a filmekben, de a Wörkfilm mindenképp egy valós képet nyújt arról, mi vár azokra, akik az újságíró szakmára adják a fejüket.

Szöveg: Varga Fanni. Nyitókép: 24.hu.