Mi legyen közös, és mi kössön össze minket? Hogyan alakul a közterek funkciója napjaink társadalmi-gazdasági összefüggéseiben? Hogyan használjuk ezeket a területeket, és milyen akadályok merülnek fel? És végül, mit tehetünk mi, hogy elősegítsük a társadalmi változást és az együttműködést a közösségekben? Ezekkel a főbb kérdéskörökkel foglalkozott az április 17-én megrendezett workshop az Auróra és TEK együttműködésének keretein belül.
Budapest szívében a VIII. kerületben jártunk, egy eldugott kis utcában, távol a forgatagtól ahol az Auróra megkeresésére a TEK, azaz a Társadalomelméleti Kollégium szervezett szakmai eseményt. Az Auróra közösségi központ egyszerre funkcionál zsúfolt kávézóként, bisztróként, illetve a későbbi órákban nyüzsgő élettel teli bárként is, mely kétségkívül alkalmas baráti összejövetelekre, vagy akár a mostanihoz hasonló rendezvények lebonyolítására is.
A hely kialakítását és stílusát tekintve nagyon alternatív, belépve egy belső kert várja az embereket, majd egy lépcső vezet fel a zárt helyiségbe. Mindenhol poszterek, falfestmények, lámpák és matricák színesítik a falakat. Az egymástól eltérő bútorok tarkítják, bohóságot kölcsönöznek a térnek.
Az Auróra egy társadalmi vállalkozás, célja egy nyitott közösség létrehozása, ahol a kulturális programok, a civil és aktivista szervezetek tevékenysége összekapcsolódik a közösségépítéssel és a szórakozással
– jegyezte meg az egyik ott dolgozó. Mivel este 6 után érkeztem, a hely már tele volt szórakozni vágyó fiatalokkal. Voltak, akik beültek egy italra fárasztó napjuk után, hogy kicsit visszataláljanak önmagukhoz és kapcsolódjanak társaikkal. Mások munkához láttak laptopjaikkal egy csendesebb zugban, de megfigyelhető volt még pár kisebb társaság is a háttérben, akik hevesen beszélgetéseket folytattak. Sőt, még randizó párok is megbújtak a helyiség zegzugosabb részeiben.
Az úti célom, viszont most a hátsó nagyterembe vezetett, ahol három, a 20-as éveiben járó lány itallal a kézben ücsörögve várta a beszállingózó résztvevőket, hogy elkezdjék a délutánra tervezett közösségi foglalkozást. A terem atmoszférája egy tantermet idézett, csak a székek kör alakú elrendezése törte meg az iskolai hangulatot. Belépve a mindent belengő füstölő illat, és a másik teremből áthallatszódó dobszó fogadott. A workshop igencsak kis létszámban zajlott, mindössze 15 fővel, kellemes, családias légkört teremtve. A jelenlévők – egy kivételével – mind a fiatalabb korosztályhoz tartoztak, egyetemi hallgatók voltak, melyből csupán csak kettő volt fiú. Csatlakozott még a csapathoz egy valamennyivel idősebb nő is. A három rendező/szervező, Szakács-Pap Réka, Széll Petra és Váradi Eszter a TEK aktív tagjai, akik egy 6 alkalmas kurzus keretén belül vállalták el ezt az Aurórás külön programot, vagy, ha jobban tetszik, ízelítőt.
A Társadalomelméleti Kollégium (TEK) egyébként egy olyan szakkollégium, ami már 1981-ben útjára indult, és azóta is kirobbanó lendülettel működik. Ez a hely nemcsak egy szimpla oktatási intézmény, hanem egy igazi mozgalom, ami baloldali értékeket hordoz és bázisdemokratikus elveket követ. A TEK egy élő közösség, melynek alapja az új ötletek és megoldások folyamatos keresése. Elkötelezettek abban, hogy mélyebb megértést szerezzenek a közös terek, a városi élet és az otthon fogalmáról annak érdekében, hogy elősegítsék a közösségek élhető és fenntartható környezetét. Céljunk nem kisebb, mint hogy egy olyan világot építsenek, ahol mindenki egyenlő esélyekkel és lehetőségekkel rendelkezik, és ahol a szolidaritás és az összetartás az alapvető értékek közé tartozik. A 17-ei foglalkozás nagyon interaktív volt, így lehetővé tette a jelenlévők számára, hogy aktívan részt vegyenek a workshopon. Hozzászóltak, kérdeztek. A részvételi módszerek segítségével lehetőség nyílt a gondolatok és vélemények kifejezésére, megvitatására.
Miután mindenki megérkezett egy szokásos bemutatkozó kör után meg is kezdődött az est, kezdve egyből egy érdekes feladattal. Mindenki felállt és a teremben össze-vissza elkezdett járkálni, viszont, ha a csoport tagjai közül valaki megállt, a többieknek is meg kellett állni. Majd újra elindultunk. Pár ilyen kör után, csavartunk kicsit a játékon és már nemcsak a megállásra kellett figyelni, hanem fel kellett venni a legelőször elinduló ritmusát is. Volt, aki futott, volt, aki csak cammogott. A játék fő célja a feszültségoldáson kívül az egymásra való figyelem elnyerése volt és a hangolódás. “Én nagyon szeretem ezt a feladatot, hiszen úgy érzem, hogy fizikailag is megérkezek a térbe” – árulta el Szakács-Pap Réka, az esemény egyik szervezője. A játékos bemelegítőt követően mindenki kicsit oldottabb hangulatban visszatért a helyére, és így elkezdődhetett a foglalkozás. Az első lépés egy egyszerű kérdés feltevésével indult: Mi a kedvenc közteretek?
Sokunk válaszában az egyik megjelenő motívum a zöld és szabad területek voltak, de akadt, aki azt felelte, hogy számára a kedvenc közterület az nem más, mint a tömegközlekedési eszközök, hiszen nagyon szeret rajtuk utazni.
Nem tudom, hogy köztérnek számít-e, de én a termelői piacokat mondanám.
– jegyezte meg az egyik résztvevő. Ezután, tisztázásra került, néhány fogalom is, kezdve a legkézenfekvőbbel, hogy pontosan mi is számít köztérnek: minden közterületnek számít, ami nem magántulajdon (magántulajdon is lehet közterület, ha nincsen elzárva), illetve nyilvános és mindenki számára szabadon hozzáférhető. A mindenki számára azonos feltételek mellett szabadon igénybe vehető területeket, pedig félnyilvános tereknek nevezzük. A mozik, az egyetemek, a színházak mind-mind fél nyilvános terek, hisz használatuk feltételhez kötött. A moziba azért mehetsz, hogy filmet nézz, és ezért fizetned is kell. Az egyetemek előadásai pedig nyilvánosak mindenki számára, csak látogatásuk már kikopott a gyakorlatból. A cél viszont meghatározott és közös: tudáshoz jutni. “Bárki látogathatja az egyetemet, szóval vigyázzatok a cuccaitokra” – fejezte ki aggodalmát az egyik egyetemista hallgató. Felmerültek különböző kérdések is a területek használatával kapcsolatban, és az is bebizonyosodott, hogy a mezsgye nagyon vékony is lehet a közterületek és a fél nyilvános terek között. Ez legjobban a kávézók, éttermek és bárok utcán/járdán történő ülőhelyek kihelyezésével szemléltethető. Hiszen alapvetően bárki, bármikor tartózkodhat az utcán, viszont, ha leülne egy étterem által kihelyezett asztalhoz és nem fogyasztana semmit, akkor pár percen belül meg lenne fosztva tartózkodási jogától.
A köztér elveszíti funkcióját, hogy ingyen tartózkodhass ott
– fejezte ki álláspontját az egyik szervező.
Az utolsó megbeszélésre váró pont a „harmadik hely” koncepciója volt. Az első hely az otthonod, a második pedig a munkahelyed, a harmadik hely viszont az olyan közös terek összessége, ahova ezek után még elmehetsz. Fontos szerepet játszik az emberek társadalmi életében és jólétében, mivel lehetőséget nyújt a kapcsolatok építésére és fenntartására, a kreativitás kibontakozására, valamint a közösségi identitás erősítésére. Kicsit pontosítva erre is vannak íratlan szabályok az egyik szervező elmondása szerint: “egy harmadik hely vagy ingyenes, vagy olcsó.” A következtetés egyértelműen az volt, hogy ez a szűkítés súlyosan lecsökkenti ezeknek a helyeknek a számát, ami egy hatalmas probléma a közösségformálás szempontjából.
A piac paradoxon: a piac az a hely, ami köztérnek, félnyilvános térnek és harmadik helynek is beszámítható, hiszen fogyasztáshoz van kötve, azzal a céllal mennek oda az emberek, viszont nem dobnak ki onnan, ha mégsem fogyasztasz semmit és csak ott vagy. Azonban végső soron az egyetlen dolog, amit ott tudsz csinálni, az a fogyasztás.
Felmerültek még más problémák is, mint a nyilvános, ingyenes mosdók hiánya.
Borzalmas, hogy mindenhol, már 300 forint a pisilés
– szólalt fel az egyik lány. Az utolsó napirendi pont, három kisebb csoportba rendeződés után egy játékos, kreatív feladat végrehajtása volt. Mindegyik csapat kapott egy-egy szöveget melyben valamilyen társadalmi problémáról lehetett olvasni. Ezután alkotni kellett egy élő szobrot, ami reprezentálja a csapatokra osztott problémákat külön-külön. Mindhárom csoport bemutatta a saját élő szobrát, majd reflektáltunk rájuk és levontuk a következtetéseket.
A problémák mind a közösségi terekhez kapcsolódtak:
- A mozgássérültek (kereksszékesek) nehézkes közlekedése, a tömegközlekedési eszközök korszerűsítetlen és akadálymentesítetlen állapota miatt. A többi ember figyelmetlensége.
- Szoptatás a közösségi tereken, mint „közszeméremsértés”. Illetve a tömegközlekedési eszközökön a hely átadása, idősebb, vagy terhes személyeknek. Előzékenység hiánya.
- Olyan padok kialakítása a közösségi tereken, melyeknek célja az, hogy direkt kényelmetlenek legyenek, így megakadályozva azt, hogy az ember sokáig maradjon ott, vagy szükség esetén (hajléktalan emberek) használja.
Ezekhez a feladatokhoz olyan hozzászólások társultak, mint: “Lehet, hogy én sem figyelek, elkezdtem szarul érezni magam.” Illetve:
Külső megerősítést kaptam, hogy mennyire diszfunkcionális a nagyvárosi lét.
A workshop alatt a laza hangulat és a nevetés volt a jellemző. A fiatalos dinamika megmutatkozott a mindenféle szlengek és angol kifejezések használatában is. Tükrözte az Auróra jellemét. A tervezett foglalkozás másfél óra után véget ért, viszont a szervezők egy közös beszélgetős montázskészítéssel zárták le az estét, melynek témája, hogy milyen az ideális tér, mitől jó egy köztér. Erre a programra is bárki, kedve szerint maradhatott. Zárásképpen megkérdeztem a szervezőket, hogy mi volt a legfontosabb céljuk ezzel a foglalkozással: “Kijjebb vinni a tudást, felnyitni a szemeket, ismeretet terjeszteni és érzékenyíteni az embereket” – foglalta össze az esemény célját néhány szóban Váradi Eszter, egy másik szervező.
Szöveg: Henk Leila. Képek: Auróra, Szakács-Pap Réka.