fontos hírek kutatás pályázat programajánló workshop

Még jelentkezhetsz! Midcult workshopra invitál az ELTE MMI

Egyedülálló pályázati lehetőség várja a hallgatókat, valamint az olyan elméleti kutatókat és iparági dolgozókat, akik a midcult iránt érdeklődnek. 2022 februárjában műhelybeszélgetést rendeznek, melynek célja a midcult hagyományainak tágabb megismerése.

Jövő év februárjában rendezi meg az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézete Hermann Veronika és Varga Balázs közreműködésével a Két szép között című midcult workshopot. A jelentkezés november 15-ig tart. Minden érdeklődőnek egy vitaindító előadás vagy prezentáció rövid összefoglalóját kell elkészítenie és a megfelelő e-mail-címekre elküldenie. A program során minden problémafelvetés után egy beszélgetés is vár a jelentkezőkre: az eszmecsere során reflektálhatnak az elhangzottakra, vagy akár saját példákkal, javaslatokkal is előállhatnak. A jelentkezők december 15-ig kapnak tájékoztatást a végleges programról.

A műhelybeszélgetés során a résztvevők a magyarországi és kelet-európai midcult hagyománytörténeti, befogadástörténeti és iparági kérdéseit vizsgálják humán- és társadalomtudományok, művészetelméleti és alkalmazott művészeti szempontokból. A konferencia témája, a midcult – amely tömeg- és magaskultúrát jelent – egy egészen nehezen behatárolható definíció. Bár már egyre nagyobb érdeklődéssel fordulnak felé, nincs egy tematikus kutatás sem, amely nagyobb betekintést nyújtana a midcult vagy midbrow hagyományaiba. Éppen ezért a konferencia nemcsak az egyetem hallgatóit várja, de a gyakorlati szakemberek, elméleti kutatók és az iparágban dolgozók részvételére is számít.

Javasolt témakörök és tervezett panelek

  • kiadói stratégiák az államszocialista kultúrpolitikában – esettanulmányok a színházi, irodalmi, filmes és zenei területekről
  • elit- és tömegkultúra pozicionálása az államszocializmusban
  • TV és minőség, TV és midcult: lokális és globális televíziós formátumok Kelet-Európában
  • a midcult és a modernista hagyományok keveredése a 20. századi régiós kulturális termékekben – esettanulmányok
  • színház és mozgókép a midcult keresztmetszetében
  • szeriális elbeszélések és midcult hagyományok
  • a köztesség és a közép-lét poétikái és politikái
  • midcult és hibriditás
  • midcult és műfajiság
  • midcult és kulturális hierarchia
  • fogalomhasználat: lektűr, középfaj, midcult, middle-brow
  • midcult és sajtótörténet, niche sajtótermékek és műfajok helyzete
  • midcult keleten és nyugaton: kolonializáció és utazóformátumok

Jelentkezési feltételek

A konferenciára a téma jellege miatt gyakorlati szakemberek, elméleti kutatók, az iparágban dolgozók, valamint PhD és MA/MSc hallgatók is jelentkezhetnek. A vitaindító előadás vagy prezentáció rövid, 1500 leütés terjedelmű összefoglalóját a szervezők várják e-mailben: Hermann Veronika – hermann.veronika@btk.elte.hu; Varga Balázs – varga.balazs@btk.elte.hu.

A jelentkezési határidő: 2021. november 15. A workshop tervezett ideje: 2022. február.

Nyitókép: Unsplash. Szöveg: Varga Fanni.