fontos hírek kurzusok

Tanulj üzleti újságírást a legjobbaktól az ELTE Médián!

Írott sajtó 2. néven indul üzleti újságírásról szóló tárgy a Média Tanszéken. A gyakorlati kurzus oktatója Hermann Irén, aki az írott sajtó több fontos műfajának ismereteit adja át a hallgatóknak.

Ha érdekel az újságírás, az üzleti és gazdasági témák, akkor az idei év első szemeszterében induló Írott sajtó 2. kurzus a neked való választás. Többek között azért, mert Hermann Iréntől tanulhatsz, aki jelenleg a Szabadszínész startup-ot vezeti, de korábban dolgozott a Kreatív, a Forbes és az Index szerkesztőségében is. Illetve, kipróbálhatod, hogy milyen egy szerkesztőség munkája és megismerheted, hogyan készül egy újság.

Az üzleti újságírás, vagyis az írott sajtó 2. erősen gyakorlatorientált. Olyan diákok számára elérhető, akik korábban már – akár más oktatónál – elvégezték az Írott sajtó 1. kurzust. Újságíró specializációt választók körében kötelező, de nem csak ők végezhetik el.

A gyakorlati megközelítésű órán a tavaszi félévben az írott sajtó több fontos műfajával ismerkedhetsz meg. Többek között a tudósítással, az interjúval és a riporttal. A félév végére mindegyik műfajból a saját cikkek elkészültével, lehetőséget kaphatsz arra, hogy egy meghívott hírességgel is élő interjút készíts.

Ha egy izgalmas, jól felépített, informatív kurzust keresel, akkor itt a helyed!

Szöveg: Bajtai Dorka. Nyitókép: Unsplash.