A Magyarországon mindig népszerű tanárkérdésről osztotta meg gondolatait Hodos Jázmin, egy harmadéves ELTE-s társunk az angol-német tanárszakról. Mesélt az idevezető útjáról és az eddigi egyetemi élményeiről, de főleg arról, hogy szerinte már megint mi a probléma a mi kis oktatási rendszerünkkel.
Mi motivált arra, hogy a tanári pályát válaszd?
Szerintem ez még a Covid-időkhöz nyúlik vissza, amikor sok időt töltöttünk otthon. Rájöttem, hogy mennyire szeretek suliba járni és mennyire hiányzik ez az egész. A többi osztálytársammal együtt nagyon jóban lettünk néhány tanárunkkal, és igazából rájöttem, hogy én nem akarok kiszakadni ebből az iskolai körből. A magyarfaktos tanárom, az igazgatónk is ebbe az irányba terelgetett, de az is elég nagy motiváció volt, hogy két nyelvet tanulhatok egyszerre.
Milyen tanárnak tudod elképzelni magad?
Ez egy érdekes kérdés, próbálom is magam kívülről látni, amikor próbatanítást kell tartanunk. Szerintem én laza tanár leszek. Tudom, még meg kell tanulnom kezelni a gyerekeket meg egy kis fegyelmet tartani, de az majd a gyakorlatban kiderül. Szerintem abszolút bele fogom vinni a személyiségemet és az érdeklődési köreimet az óráimba, szóval nagyon lelkes és jó fej tanár leszek, de ugyanakkor majd igyekszem minél pontosabb tudást átadni és fegyelmet tartani. Ez nehéz lesz egyébként, de majd kialakul.
Mi a kedvenc elméleti tananyagod a tanárszakon eddig?
Most volt egy nagyon hasznos órám, ez volt az egyik leghasznosabb tárgyam egyébként eddig. Az angoltanítás módszertana volt, ahol rengeteg mindent tanultunk, például azt, hogyan lehet megtanítani az olyan alap skilleket, mint olvasás, hallásértés, szövegírás, beszéd. Ezekre fókuszáltunk, meg rengeteg nagyon szórakoztató feladaton át vettük az anyagot, így megtanultuk, hogyan tudunk egy órát élvezhetővé tenni. Borzasztóan hasznos volt szerintem. Emellett meg a pszichológia is érdekes és fontos, de ez az angoltanítás módszertana nagyon meghatározó volt.
Milyen gyakorlati tapasztalatokat szereztél a tanítás során az első három évben?
Voltunk mi már iskolákban, ahol megfigyeltünk mindenfélét. Mindig másra irányult, hogy mire kell odafigyelni, például a diákokra, a csoportdinamikákra, az osztályfőnökökre. De ami szerintem a leghasznosabb volt, az megint azon az angoltanítás módszertana órán volt, mert meg kellett tartani egy rendes órát.
Nagyjából fél órán át voltál te a tanár, kellett hozzá óratervet írni, össze kellett rakni feladatokat, és azt is mindig meg kellett határozni, hogy mi ebben a feladatban a célod. Ez borzasztó hasznos volt.
És utána nyilván prezentálni kellett a munkád a diákoknak, vagy hát a csoporttársaimnak. Egyébként meg jövőre lesz csoportos tanítási gyakorlatunk, szóval szerintem ott szerzek majd ilyen jellegű gyakorlatot.
Azt már tényleg gyerekeknek tartjátok?
Igen, az már tényleg iskolákban lesz. ELTE gyakorlógimikbe megyünk majd. Az még kérdés, hogy hova osztanak be, de igen, az izgalmas lesz. Furcsa lesz majd csoportokban dolgozni, mert szerintem könnyebb egyedül, mint egy csoportból kiállni és csetleni-botlani egymásba, de nem baj, majd meglátjuk, hogyan alakul.
Hogyan képzeled el a tanári pályát öt-tíz év múlva, amikor te kikerülsz az egyetemről és már benne tevékenykedsz?
Húha, én szeretnék majd valami plusz kurzust elvégezni, hogy még jobb, még profibb tanár lehessek, és ezt külföldön szeretném tenni. Szóval úgy gondolom, hogy öt-tíz év múlva sokkal több feladattípus lesz a kezemben, amivel majd tudok dolgozni, meg több tapasztalatom is lesz, hogyan kell tanítani embereket. Ez nem titok, hogy én szeretnék külföldre menni az egyetem után. Úgyhogy biztos abban is több tapasztalatom lesz, hogy más nemzeteket hogyan lehet tanítani, meg hogyan lehet valakit úgy tanítani, hogy nem a magyar az anyanyelve, csak tényleg teljesen angolul kommunikál. Ha japánba megyek, én nem fogok tudni japánul. Szerintem csak sokkal tapasztaltabb leszek, ami sokat fog számítani, mert nyilván minden egyes dologból tanulok. De egyelőre csak az angolt tudom elképzelni, hogy tanítom, mert angolból vannak szakmódszertan óráim, németből nincsenek. Jó lenne abból is valami tudást szerezni, de úgy érzem, hogy egyetemi kereteken belül ez nem valósul meg, majd meglátjuk.
Németből egyáltalán nem is lesz ilyen, nincs a tananyagban?
Nem. Nincsen. Van egy hasonló tárgy, aminek az a neve, hogy A tanári nyelv, de tökre nem arról szól, nem azokat vettük. Viszont a zéhában például olyan dolgokat kértek vissza, hogyan tartanál meg egy órát. Ilyeneket ott nem tanultunk, de az angolból vett tudásomat leírtam, csak németül. Fura, de ez van.
Idén nagy port kavart a digitális eszközök betiltása az iskolákban. Mi a véleményed erről, akár a jelenségről, akár a diákok és szülők visszhangjáról?
Én ezt nem is értem egyébként, hogy miért tiltották be. Most már rengeteg eszköz van arra, hogy segítse a gyerekeket a tanulásban vagy plusz dolgokat hozzátegyen. Én nem értem, hogy erre miért az volt a reakció, hogy ez ördögtől való és akkor zárjuk ki. Ez az egyik véleményem. Másik oldalról, szociális szempontból értem egy kicsit. A gyerekek tényleg így viselkednek… most már látsz néhány fiatal fiút, mondjuk, akik nem játszanak vagy kergetőznek, hanem leülnek és telefonoznak. Szóval tényleg ebből vissza akartak venni és ez úgy tudom, hogy sikerült is, ahogy hallottam a volt tanáraimtól, mert egyre többet beszélgetnek egymással a gyerekek. Viszont erre szerintem nem az lett volna a módszer, hogy elvesszük a telefonokat, mert ennek nincsen értelme. Egyetemen sem értem azokat az idősebb tanárokat, akik azt mondják, hogy „jaj, csak nehogy használjátok az internetet, meg nehogy használjátok az AI-t”.
Mert tényleg sok dolgot hozzátesz a tanuláshoz és közben hasznos tud lenni. Inkább szerintem azt kéne megtalálni, hogy miben tud segíteni nekünk, nem azt kell elérni, hogy megcsinálja helyettünk, hanem csak segítsen. Aki használni akarja, úgyis fogja használni. A helyes használatát kéne tanítani.
Gyakori elképzelés, hogy a tanároknak idejük, mint a tenger, hiszen nyári szünetük is van. Mit szólsz ehhez?
Hú, hát nyilván én még nem tanítok, de azért látom, hogy mennyi munka csak egy órára felkészülni, szóval ez abszolút nem igaz szerintem, hogy a tanároknak rengeteg idejük van. Nagyon sok munka olyan, hogy bemész kilenckor, eljössz ötkor és ennyi, ott lezárul a munka. Bemész, megcsinálod az aznapi feladatot és kész. A tanárság nem ilyen. Hogyha egy jó órát akarsz tartani, akkor arra fel kell készülni. És neked egy nap van öt vagy hat órád, és minden nap. Én még nem is látom őszintén, hogy nekem hogy lesz erre energiám, hogy ennyi órát összerakjak. Azt a fél órát, amit kellett tartanom idén, azt jó egy-másfél óra volt összerakni, meg kitalálni, meg pontosítani, szóval ez eleve érdekes dolog lesz. Plusz még akkor a dolgozatokat is ki kell javítani, de tényleg szerintem főleg az előkészülés veszi el az időt. A nyári szünetről pedig az igaz, hogy a július ott van, de beszéltem tanárokkal, akik egyébként június végéig ott vannak, mert az iskolát el kell rakni, össze kell pakolni a dolgokat, aztán ott vannak a szóbeli érettségik, mindig június végén. És akkor augusztus közepén pedig elő kell készülni a szeptemberre, szóval azért van egy nyári szünet, igen, de nem tudom, azt a sok eltöltött időt mennyire kompenzálja.
Ha lehetőséged lenne valami gyökeres változtatást véghez vinni a magyar oktatási rendszerben, mi lenne az?
Hol is kezdjem? Egyrészt, később kéne, hogy kezdődjön az iskola. Ezt nem is értem, hogy várják el diákoktól, hogy 7:30-kor meg 7:45-kor ők mentálisan készen ott üljenek. Ezt már mi is tapasztaljuk egyetemen, hogy mennyivel jobb, amikor kilencre vagy tízre kell bemenni, és sokkal frissebben megyünk be és veszünk részt az órán. Ezt most már el se tudom képzelni, hogy nagyon korán felkeljek, pláne azok, akik utaznak és mindennap fél hatkor kelnek és utána ki kell bírniuk mentálisan kettőig vagy háromig. Szóval ez lenne az egyik, hogy később kezdődjön. Kezdődjön fél kilenckor vagy kilenckor, szerintem ez ideális lenne. Meg az, hogy egyébként el lehet érni, hogy a diákok felébredjenek, de hát nálunk melyik tanár csinált ilyen bemelegítő feladatot? Nem jellemző az ilyen, pedig segített volna, ha hozzászokunk. Ez az egyik. Akkor az is elgondolkodtató, hogy kell-e ez a hatszor tök másik fajta óra, vagy egy kicsit meg lehetne hosszabbítani a tárgyakat, és akkor egy kicsivel több idő jut a megértésre. Tehát lehetne minden nap három vagy négy óra, de akkor az legyen hatvan perc a negyvenöt helyett. Ezen is el lehetne gondolkodni, mert van olyan ország, ahol ez így működik, például az északi országok, azok elég híresek a jó oktatási rendszerükről. Aztán a hozzáállását a tanároknak megváltoztatnám, ja meg a jegyrendszert! Egytől ötig, ez azért elég kevés szám szerintem ahhoz képest, hogy 100 százalék van. De ha így is van, legyen igazságosan elosztva húszasával. Nyolcvantól százig ötös, hatvantól nyolcvanig legyen négyes. Ne az, hogy ötven-hatvan százalékig legyen egyes. Amikor a felét tudod a tananyagnak, az miért elégtelen? Szóval ezt mindenképp megváltoztatnám.
Említetted a tanárok hozzáállását, ezt hogy érted?
Rengeteg gyerek egyébként úgy jön ki az iskolából, hogy tele van mindenféle szorongási problémával, meg lelki problémával, amit az iskola okoz, és amint kijön, elkezdhet azon dolgozni, hogy ezeket magában megszüntesse. Tényleg rengeteg gyerek szorong, itt beszélhetek matematikai szorongásról vagy nyelvi szorongásról. A tanároknak erre kéne figyelni, hogy ne okozzanak a diákokban ilyeneket, például azzal, hogy ne legyen akkora hangsúly fektetve a számonkérésre. Mert nem az a lényeg, hogy egy adott nap hogyan teljesítesz, hanem a folyamatos gyakorlás, meg az a lényeg, hogy hosszútávon értse és tudja az anyagot egy diák. És az, hogy szerintem nagyon sok tanár nem is dicséri a diákokat, maximum akkor, ha úgy teljesítenek, ahogy azt a tanár elvárta.
Szóval szerintem többet kéne dicsérni a diákokat, többet kéne bátorítani és nem ekkora hangsúlyt fektetni a jegyekre.
Én ezt már magamban próbálom legyőzni, hogy ne határozzon meg a jegy, de látom a szaktársaimon, akik már hány éve, 15-18 éve járnak iskolába és még mindig ez a hozzáállásuk, hogy „jaj, ne legyen négyes” meg „úristen, hármas lett” és „jaj, ötös, ötösnek kell lennie”. Miért? Ez annyira nem határoz meg szerintem. És ez mind az iskolából jön. Bár azt megértem, hogy az idősebb generációk máshogy nevelkedtek, de a diákok megalázását meg végképp betiltanám. Meg nem kéne azt gondolni, hogy az én tantárgyam a világon a legfontosabb és mindenkinek lelkesnek kell lennie az én óráimon. Ha valakit nem érdekel, akkor nem érdekli. Úgy biztos nem fogod rávenni, hogy érdekelje, hogy megbünteted, rossz jegyet adsz és beszólsz neki, ez nem annyira célravezető.
Útravalóul, mit tanácsolnál egy most tanárszakra jelentkező diáknak?
Ez egy nagyon színes pálya, rengeteg dolog van benne, rengeteg tudás, szóval legyenek bátrak, meg ne csak azt várják el ettől a szaktól, hogy „jó, megtanulom ezeket a dolgokat és bemegyek egy iskolába és unalmas lesz, mert mindig ugyanazt kell ismételgetnem.” Az egyetemen rengeteg dolgot tanulunk és sokkal másabb dolgokat, mint a száraz történelem vagy száraz matematikai adatok. Nagyon jó, hogy pszichológiai ismeretekkel meg gyakorlatokkal kiegészül, szóval szerintem nagyon színes a képzés, meg sokrétű, meg egyszerűen csak tök jó, hogy két szakunk is van egyszerre. Úgyhogy aki erre szeretne menni, én azt bátorítanám. A körülményeket mindenki tudja, hogy milyen most az oktatás, de szerintem van remény ott is, meg minél több motivált tanár van, annál jobban el lehet érni ezt a változást.
Az interjút Válóczy Alex készítette. Nyitókép: Hodos Jázmin