Csejtei Ildikó nevét talán minden hallgató ismeri, aki a marketing, vagy a PR kommunikáció irányába kacsintgat. Óráin a félévek során többszörös túljelentkezés van. Most nemcsak oktatói tevékenységéről beszélgettünk Ildikóval, hanem szóba került az élethosszig tartó tanulás, valamint az influencer marketing is.
Viszonylag régóta tanítasz ELTE-s diákokat, szereted az itteni légkört?
2016 óta tanítok itt az ELTE-n, és nagyon szeretem, nem véletlen, hogy itt landoltam, hiába voltam, illetve vagyok más egyetemekkel is kapcsolatban. Különösen ezt a tanszéket szeretem nagyon, külsős előadóknak nagy szabadságot adó helynek látom. Az előző tanszékvezetővel éveken keresztül dolgoztam, már akkor az volt a tapasztalatom, hogy
itt minden arról szól, hogy a diákoknak minél több lehetőséget, érdekes és újszerű tudást biztosítsanak, valamint, hogy minél jobban felkészítsék őket a későbbi munkájukra.
És én könnyen tudok azonosulni ezzel az attitűddel.
A Corvinuson is szereztél diplomát, oda esetleg visszamentél tanítani?
Az egyik diplomámat a Corvinuson szereztem, de külföldön is jártam egyetemre Németországban, Passauban, a másoddiplomám pedig Cambridge-ből van, ezért elég jó összehasonlítási alapom van külföldi egyetemekkel is. Jelenleg az ELTE-re hallgatóként is járok, most vagyok ötödéves végzős pszichológián, de ismerem a BME-t is belülről, ott is tartottam órákat. 2015-ben a Corvinuson kezdtem el az oktatási programokat csinálni, de aztán úgy ítéltem meg, hogy gördülékenyebb és hatékonyabb az együttműködés itt az ELTE Média tanszékkel, így 2016-tól itt folytattam.
Említetted most az ELTE pszichológiát, azt kezdetektől fogva itt tanulod?
Nem, azt a Károlin kezdtem, és amikor elkezdtem, akkor nem tudtam egyáltalán beilleszteni a napirendembe, csak levelező formában, viszont már ez is nagy dolog volt, hogy a cégem vezetése mellett el tudtam kezdeni tanulni. Az alapszakot ott végeztem el, saját meglepetésemre is, mert azt hittem, hogy fél év után nem fogom bírni és feladom, és aztán egyszer csak már azt vettem észre, hogy megszereztem a diplomámat. Itt már akkora kedvet kaptam a pszichológiához, hogy nem akartam félbehagyni a tanulmányaimat. Így kerültem az ELTE-re, mert Budapesten levelezőn már nincs máshol, és ha már nappalira kell járni, akkor azt gondoltam, mégiscsak az első számú pszichológusképző-intézetbe jövök. A szerencsém az volt, hogy jött a COVID, és ezért nagyon sok óra online volt, ráadásul felvételről, és így sikeresen le tudtam vizsgázni, és megcsinálni az első évet.
Hogyan fogja ez a tudományterület kiegészíteni az eddigi tanulmányaidat?
Erre nem tudok frappáns és okos választ adni, mert ezt még nem döntöttem el. Azért kezdtem el pszichológiát tanulni, mert mindig is érdekelt a reklámpszichológia, a szervezetfejlesztés és munkapszichológia, és különböző soft kompetenciák is. Ráadásul csinálok fiatalok számára karrier-tanácsadást, és ott sok esetben a munka-tanulás témáról óhatatlanul is átcsúszik az ember személyes, érzelmi-mentális területekre is, mert ezek annyira összefüggenek egymással. Úgy gondoltam, hogy nekem nincsen szakmai alapom, hogy ilyen dolgokban is tanácsot adjak, maximum az idősebb, vagy tapasztalat jogán tudom ezt megtenni, vagy azért, mert nekem is vannak gyerekeim. Az elején tehát leginkább a tanácsadói és a munkapszichológia érdekelt, aztán ahogy egyre jobban elmélyültem a tanulmányaimban, érdekelni kezdett a személyiségpszichológia, majd a mentális betegségek és a pszichoterápia. Így kerültem az ELTE-n mesterképzésre klinikai és egészségpszichológiai specializációval, nyáron pedig a gyakorlatomat a Szent Imre Kórház pszichiátriáján töltöttem. Meg is lepődtek ezeken a terveken, amikor a diplomámat védtem még a BA-n. Nem tudom még, hogy ezt pont hogyan fogom hasznosítani, valószínűleg maradok tanácsadói területen, de nyitva akarom hagyni magam előtt azt a lehetőséget is, hogy betegekkel foglalkozzak.
Akkor ezek alapján a lifelong learning nem áll távol tőled egyáltalán, nem?
Nem hát! Az oktatási programomnak is két lába van, egyrészt a next generation, azaz a fiataloknak szóló része, amit nektek is tanítok, másrészt van egy lifelong learning lába, ahol képzünk már dolgozó szakembereket is, akik kommunikációs területeken dolgoznak, de a saját szakterületükön túl más dolgokba is szeretnének belelátni. Én abszolút hiszek ebben az élethosszig tartó tanulásban, és ezt a saját életemben is igyekszem megvalósítani.
Kaptál valaha negatív visszajelzést az IMEC-re, vagy az ELTE-n tartott óráidra?
Mindenki kap negatív kritikát szerintem, és ez fontos is, mert úgy tudunk fejlődni. Általában, akik visszajelzést adnak, hozzáteszem önkéntesen, azok vagy azért teszik, mert nagyon elégedettek, vagy azért, mert valami bajuk van. Az IMEC esetében általában nagyon jók a visszajelzések. Főként a szakmában dolgozók értékelik, mivel ők látják a legjobban, hogy mennyi információt tudunk adni. Továbbá itt az méri a sikert, hogyha jelentkeznek a képzésekre, hiszen ezeknél részvételi díjat kell fizetni. Az ELTE-n egyébként nagyon jól esik, hogy sok pozitív visszajelzést kapok. Egy ideig nem olvastam ezeket, aztán emlékszem, ahogy ültem kint a teraszon és kávéztam, majd érkezett egy email, hogy hozzáférhetővé váltak a kérdőívek, gondoltam megnézem, hogy ez hogy néz ki. Nagyon jó volt, ahogy olyanokat írtak a diákok, hogy: „egy tündér ez a nő” vagy „ez volt a kedvenc órám a félévben”. Szinte csak olyan kritika volt, hogy többször nagyon sokáig tartottam az órát. Erre már figyelek, hogy időben befejezzem. Rájöttem, hogy jobb, ha kicsit jobban szétszabdalom, hiszen nem kell mindent belepréselni abba az egy órába. Persze van olyan félév, amikor van más negatív kritika is, ezekből mindig igyekszem tanulni.
Hamar belecsöppentél az online oktatásra való áttérésre, ami éles váltás volt az interaktív, élőben tartott előadások, workshopok hangulata után. Hogyan sikerült ezt kezelni és milyen negatívumokkal/pozitívumokkal járt?
Nem volt könnyű, mert nem voltunk felkészülve rá. Nekem egyébként a feladatlistámon szerepelt évek óta, hogy erősíteni kell az online lábat, így függetlenül a járványtól is szükséges lett volna ezzel foglalkozni. Hiába hiszek nagyon a jelenléti oktatásban, mégis úgy gondolom, hogy főleg a már dolgozó felnőtteknek korábban be kellett volna ezt vezetni. Szerintem nagyon sok oktatási intézménynél ez hiánypótló és jól tud működni. Megmondom őszintén, engem az nagyon zavar, ha nem látom az arcokat, hiszen én tantermi körülmények között is járkálni szoktam, figyelem hallgatók reakcióit, kérdezek, de persze megértem azt is, hogy sokan kikapcsolják a kamerát ilyen-olyan okból. Mivel én is ülök a másik oldalon, és van, amikor vasalok, vagy kávét főzök magamnak, feltételezem, mások sem ülik végig az órákat. Ugyanakkor úgy érzem, viszonylag hamar belejöttünk mi is és a diákok is, és nagyon jó órákat lehetett tartani. Most, ha holnap történik valami, akkor át tudok állni online-ra bármikor.
Számos képzés indul az IMEC-nél, a PR kommunikációtól kezdve a soft skillekig, melyik áll legközelebb a szívedhez?
A PR és a marketing a két alapkurzusunk. A PR-ral indult az egész, úgy éreztem, hogy az hiánypótló lenne, mert szakmán belül is sokféle megközelítés van, és amikor én körbenéztem 2014-ben, akkor vagy nem oktatták, vagy pedig nem olyan szinten, hogy ne tudtunk volna újat hozzátenni, ezért indult el a kurzus. Ez viszonylag állandó tematika, amit egyrészről mi is mindig frissítünk, ahogy változik a piac, és nagyon sok új dolog bejön, de azért gondolkodásmód tekintetében vannak bizonyos alapok, amelyek mindig hasonlóak maradnak, ezért a kurzus – és a marketingkommunikációs képzés is – hosszú távon is releváns. A többi képzést akkor indítjuk el, amikor aktuálisan nagy igény van rá, és sokan fontosnak gondolják. Például mi vagyunk az első olyan program, ahol influencer marketinget oktattunk, aztán annyian elkezdték ezt csinálni, hogy átmozdultunk egy ifjúságmarketing képzési területre, aminek egy része volt csak az influencer marketing. De szeretem az úgynevezett soft kompetenciákról szóló képzésünket is, pedig azok lényegében nem új képességek, nagyon fontosak voltak mindig is, a ti korosztályotoknak is a tanulásban, munkában, magánéletben egyaránt. Összességében próbálunk mindig rugalmasan alkalmazkodni ahhoz, hogy mire van éppen szüksége a szakmának.
Hosszú időt töltöttél a TV2-nél is, milyen tapasztalatokkal gazdagodtál ott?
Nagyon szeretem a médiát, szeretek ott dolgozni. A TV2 előtt hét évig dolgoztam a Sanománál, ami a legnagyobb lapkiadó volt akkor, rengeteg nyomtatott médium (pl. Nők Lapja, Story, Cosmopolitan vagy National Geographic) és honlap tartozott hozzá, többek között a Profession.hu is. A TV2 abban az időszakban élte a fénykorát, amikor ott voltam. A mostani médiát már nem kedvelem annyira, de ennek egyéb okai vannak, én most arról beszélek általánosságban, hogy ha gazdasági alapokon működik egy médium, és azt profin, jól tudják működtetni, akkor annak van egy különleges hangulata. Ha jóra használják azt a lehetőséget, hogy el tudnak jutni minél több emberhez, akkor ott nagyon szép projekteket lehet csinálni.
Amikor régen, elsők között kezdted el tanulni a marketinget, mi fogott meg benne legjobban?
Mi a közgázon második reformévfolyam voltunk, ez konkrétan azt jelenti, hogy előtte Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem volt, és mikor én elkezdtem, akkor már Budapesti, aztán később lett Corvinus, szóval én még egy korábbi időszakban tanultam ott, és
igazából abszolút nem tudtuk, hogy mi az a marketing meg PR, utóbbit nem is tanították. Ez közvetlenül a rendszerváltás után volt, és addig ez nem volt annyira a köztudatban, maximum egy-két kezdeményezés erejéig, de nem találhattunk a nagy cégeknél sem profi marketing osztályokat. Akkor tanultuk meg ezt igazán, amikor bejöttek a nemzetközi multik Magyarországra: ez egy új dolog volt, és közben kaptunk rá az ízére.
Amikor egyetemre jártam, akkor még nem voltam teljesen biztos abban, hogy merre megyek tovább. Párhuzamosan jártam marketing és nemzetközi kapcsolatok szakirányokra. A marketingnek nem a termékfejlesztés, vagy az árképzés része fogott meg, hanem sokkal inkább a pszichológiai vonatkozásai: a kommunikáció, értékesítés, az emberekhez való kapcsolódás.
Mit gondolsz, milyen változások zajlottak le azóta? Mi a mai marketing legfőbb alappillére?
Rengeteg változás volt, de az egész világ változik állandóan, és a marketing ilyen szempontból abszolút kitett a mindenkori társadalmi-gazdasági-technológiai környezetnek. Talán a gondolkodásmód az egyetlen, ami örökérvényű, és ezért a kurzusok is azok, mert sokszor általános megközelítéséket, attitűdöt tanítunk, de hogy ez a marketing milyen termékre vonatkozik, tehát mit akarunk értékesíteni vagy megismertetni, milyen csatornán, milyen eszközökkel, az persze mindig az adott kornak meg az adott helyzetnek, technológiai színvonalnak a függvénye. Lényeg a lényeg, hogy állandóan kell az embernek fejlesztenie magát is, és ez a tanításra is vonatkozik.
Volt egy interjútok az influencer marketinggel kapcsolatban is, összefoglalnád esetleg a véleményedet erről az online, kimondottan celebekkel való népszerűsítésről?
Ez egy érdekes dolog, mert mindig elmondom, hogy nincs új a nap alatt: influencerek mindig is voltak, csak máshogy hívtuk őket, meg másféle háttérrel rendelkeztek. Az influencer marketing lényegében annyiban változott, hogy a belépési küszöb (ahhoz, hogy valaki sok emberhez eljuthasson) lett alacsonyabb. Sokkal könnyebb, hiszen nem kell ahhoz mozifilmsztárnak vagy akár celebnek lenni, olimpiai világcsúcsot úszni, vagy koncerteket adni, hogy nagy tábora legyen valakinek. Van köztük természetesen nagyon sok olyan is, aki tehetséges valamiben, de van olyan is, aki a Kinder tojást csomagolja ki. Receptet arra nem lehet mondani, hogy ki lesz az, aki átüti ezt a bűvös küszöböt.Az is nehéz kérdés, hogy melyik cégnek milyen influencerrel érdemes együtt dolgozni: vannak pl. a mikroinfluencerek, és már olyan nagy cégek, mint a Coca-Cola is dolgoznak egész picikkel, pedig az ember azt gondolná, hogy mivel számukra nem tudnak megfelelő elérést biztosítani, nem bajlódnak velük. Ami szerintem nagyon jó, hogy a marketingesek megértek arra, hogy értelmezni tudják, hogy mi az influencer marketing, és hogy ez nem egy olyan dolog, amit mindenkinek kötelező jelleggel csinálni kell, mert most trendi, meg menő, hanem be kell építeni a kommunikációs stratégiába, a kommunikációs mix részévé tenni. Volt egy ilyen időszak, amikor mindenki csinálta, mert muszájnak érezték. Szerintem mostanra elérte a szakma, hogy helyén tudja kezelni, és azt tudja mondani, hogy ez is egy kommunikációs eszköz (csúnyán fogalmazva), és terméktől és célcsoporttól függ, hogy milyen módon és mennyire érdemes influencerekkel együtt dolgozni.
Tanultál és tapasztaltál külföldön is: mi a véleményed a külföldi tapasztalatszerzésről?
Mindenkinek azt szoktam javasolni, hogy legalább egy fél évre ki kell menni külföldre, Erasmusra vagy bármilyen programra, kicsit táguljon az ember horizontja, lásson más világot. Nyelveket kell tanulni, olvasni nemzetközi szakirodalmat, hiszen eleve nem is tudtok elvégezni egy egyetemet másképp, az alapján, amit én látok pszichológián: alig vannak magyar könyvek, tanulmányok a legújabb kutatásokról. Szakmailag és emberileg is nagyon fontos, hogy az ember más környezetet is megismerjen.
Ha újrakezdhetnéd az egész karrieredet, mivel foglalkoznál szívesen?
Elég sok mindent csináltam, és most, ahova eljutottam, az még talán valahol a megkoronázása az egésznek szakmailag. Amikor az ember elér egy bizonyos kort, akkor picit másképp lát dolgokat és mást szeretne visszaadni: talán lehet ezt missziónak is nevezni. Én ezért kezdtem el az oktatást, de így visszagondolva a pályámra egészen elégedett vagyok. Persze még előrefele nézek, valószínű sokáig fogok még dolgozni. Azért az jó, hogy ha ennyi idősen visszatekint az ember, ne legyen az az érzése, hogy „jaj, valami tök mást akartam volna csinálni”. Én valahogy részben véletlenül landoltam a különböző pozíciókban. Egyetem után tanácsadóként kezdtem dolgozni Londonban, úgy hívtak haza ide PR-esnek az Aegonhoz, hogy akkor még nem létezett PR osztály, nem is nagyon tudtuk, hogy az mi. Aztán annyit mondtak, hogy „Ildikó, biztos meg tudod csinálni”. Mindig adta magát, hívtak a következő helyre, ami még izgalmasabb volt, még nagyobb felelősség. Az ember azért egy idő után tart attól, hogy például így az ötvenes éveiben már nem talál egy újabb kihívást, vagy akár egy olyan szintű feladatot sem, mint a korábbiakban. Nekem szerencsére olyan munkám van, ami felelősségét és függetlenségét tekintve nagyobb, mint az eddigiek voltak, és én ennek nagyon örülök, sokáig szeretném még csinálni, pláne hogy meg tudom mellette tartani az oktatást is.
Az interjút Elek Lilla, alapszakos hallgatónk készítette az Írásgyakorlat: magazinújságírás kurzusra. Nyitókép: Csejtei Ildikó.