fontos hírek programajánló

10+1 izgalmas kulturális programot hoztunk nektek, amik színesebbé tehetik a karantént

Sajnos a tavasz egy részét és ezzel együtt a tavaszi szünetet is a szobánkban ücsörögve fogjuk tölteni. De ettől még nem kell lemondanunk az izgalmas kulturális programokról! Színházi előadások, dokumentumfilm vetítések és koncertek közül is válogathatunk.  Ha pedig már végképp szeretnétek kiszabadulni a négy fal szorításából, szuper budapesti történeti sétákat is találhattok az alábbi ajánlóban.
1. Kínai divattörténet – Ezerarcú Kína online előadássorozat: március 23.

Az előadás egészen a kezdetektől a császárkor végéig dolgozza fel a kínai divat történetét. A különleges válogatást Torma Laura, az ELTE BTK Távol-Keleti Intézetének Kínai BA szakán végzett hallgatója állította össze, aki a Tusoló blog szerkesztője is. További információkat és az előadás Zoom linkjét ITT találjátok.

2. Bűnügyi történetek Budapesten – vezetett séta: március 27.

A 2 órás séta keretein belül a múlt századok legérdekesebb bűnügyeire derül fény, miközben a város ,,sötétebb oldalát” is megismerhetjük. Az útvonal Buda legszebb pontjaiból áll össze, érintve olyan látványosságokat is, mint a Vár vagy a Budavári Sikló. Részletes információk ITT érhetők el.

3. 80 nap alatt a Föld körül – a Budapest Táncszínház előadása: március 27.

A Táncszínház ON című esemény keretein belül megvalósuló előadás során különböző kultúrákat, élethelyzeteket és változatos táncformákat ismerhettek meg a Föld minden tájáról. További információkat az előadásról ITT találtok.

4. ,,Ami izgalomba hoz és izgalomban tart” – Mérő László előadása: március 30.

Egy izgalmas előadást hallgathattok végig Mérő Lászlótól, aki olyan kérdésekre keresi a választ, mint hogy mitől is szexi egy nő, vagy mitől is lesznek izgalmasak a játékok. További információkat ITT találtok.

5. Bach mindenkinek fesztivál – komolyzenei koncertek: március 16-30.

A komolyzene egyik leghíresebb zeneszerzője Bach, életműve pedig számos, szinte mindenki által ismert darabokból áll. Ezek és más, kevésbé ismert művei is meghallgathatóak egész márciusban születésnapjának alkalmából, a Bach Mindenkinek Fesztivál keretein belül. A pontos programtáblázatot ITT találjátok, a koncerteket a Bach Mindenkinek Facebook-oldalán nézhetitetek meg.

6. Móricz Zsigmond: Úri muri – online színházi előadás: március 12-április 30.

A Nyíregyházi Teátrum előadásában megelevenedő darab Móricz Zsigmond Úri Muri című regényét dolgozza fel, aminek főhőse Szakhmáry Zoltán földirtokos, kinek problémáit és ügyes-bajos dolgait követhetjük végig a színpadon, mígnem egy maratoni ,,muri” során végre minden problémájára megoldást talál. További információkat ITT találtok.

7. Dinasztiák (,,B” műsor) – cirkuszi előadás: március 26-április 18.

A Fővárosi Nagycirkusz előadása a világhírű magyar artistaművészet előtt tiszteleg, háromhetente változó számokkal és több mint 70 kiváló hazai artistával. További információkat az előadásokról ITT találtok.

8. Re:Verzió – dokumentumfilm vetítések: március 20-április 30.

Hagyományosan minden tavasszal újra levetítik a Verzió Dokumentumfilm Fesztiválon versenyeztetett alkotásokat. Idén a 17. Verzió legjobb filmjeit nézhetjük újra, ráadásul jelképes összegért. További információkat ITT találtok.

9. BLEND 2021: a zene és a film találkozása: április 8.

A zenét és a filmet összekötni vágyó program olyan profi filmeseknek, zenészeknek és persze az amatőr érdeklődőknek is szól, akik szeretnének még tájékozottabbak lenni a filmzenék világában. Ha szeretnél megismerkedni a hazai mozgóképes és zenei szakma legnyitottabb és legtájékozottabb szereplőivel, akkor ott a helyed! További információkat ITT találsz.

10. Budapesti Tavaszi Fesztivál – online művészeti fesztivál: április 9-18.

A 40 éve megrendezésre kerülő programsorozat szeretné biztos léptekkel, a kultúrát segítségül hívva átkalauzolni az érdeklődőket a tavaszból a nyárba. A minden évben különleges hangulatú fesztivált idén a pandémia miatt online rendezik meg, de így is rengeteg színes program közül választhatunk. További információkat ITT, vagy a Budapesti Tavaszi Fesztivál Facebook-oldalán találtok.

+1: Így laktok ti… A poétika terei a palotanegyedben – vezetett séta: április 10.

Az irodalmi témájú városnéző séta során íróink, költőink nyomába eredhetnek az érdeklődők, és megismerhetik a műveiket megihlető ikonikus, vagy éppen ismeretlen budapesti helyszíneket. A séta időtartama 3 óra, és a Palotanegyed minden zegzuga felfedezhető a túra során. További információkat ITT találtok.

Jó szórakozást kíván mindenkinek az ELTE Média szerkesztősége!

Szöveg: Szilágyi Anna Magdolna. Kép: Unsplash.