fontos hírek kurzusok

Segíthetünk a tárgyfelvételben? Ezt a kurzust se hagyjátok ki!

Még mindig van lehetőségetek tárgyakat felvenni, mi pedig azt szeretnénk, hogy semmiképpen se maradjatok le a legizgalmasabb kurzusokról. Éppen ezért mutatunk be nektek röviden még egyet, amit még felvehettek a tavaszi félévre.

Kortárs alkotói folyamatok: tervezés, kivitelezés és publikáció

A kurzus kódja: BBN-KOM-291.TM

Időpont, helyszín: péntekenként 16-17:30, 39-es terem

A kurzus során az Utca és Karrier Magazin szerkesztői azt a kérdéskört fogják körüljárni, hogy a szűkülő és sokszor belterjes magyar médianyilvánosságban milyen eszközei maradtak, vannak a fiatal alkotóknak, újságíróknak és kreatívoknak, hogy kompromisszummentesen megjelentethessék tartalmaikat, közösséget és közönséget építsenek, társadalmilag hasznos projekteket valósítsanak meg. Először a budapesti és vidéki underground, a “második nyilvánosság” történetét és jelenlegi helyzetét térképzik fel, majd workshopszerűen közös ötletelés alapján hoznak létre kisebb csoportokban egy-egy – előre nem meghatározott –, média produktumot a kurzusra jelentkező diákokkal.

Az Utca & Karrier egy underground magazin politikáról, kultúráról és művészetről, a közép-európai térségből reflektálva a világra. Célja, hogy reprezentálja a kritikus, fiatal alkotói közeget, teret biztosítson új véleményeknek, gondolatoknak és intézményellenesen építsen intézményt. A magazin 2018-ban alakult Budapesten, azóta is folyamatosan bővülő alkotói és szerzői körrel működik és jelenik meg kéthavonta.

A magazin alapítói: Tremmel Márk, Cserna Endre, Lődi Áron, Kiszler Dániel

További információt itt találtok.

Nyitókép: Unsplash