fontos hírek kurzusok

Javában zajlik a tárgyfelvétel, így összegyűjtöttünk néhány kurzust, amiről kár lenne lemaradni

Mindig jól jön egy kis segítség a tárgyfelvétel alatt, éppen ezért döntöttünk úgy, hogy bemutatunk röviden néhány kurzust, amit érdemes felvenni. Van közöttük angol nyelvű, olyan, ami a tizedik születésnapját ünnepli a szemeszterben, sőt még egy olyan is, aminek egy része online zajlik. Ne maradjatok le!

Media, Minorities, Migration

tárgykód: BBN-KOM-291.6

Időpont, helyszín: csütörtökönként 17:45-19:15, fsz. 40-es terem

Az igen gyakorlatias órát először az őszi félévben hirdették meg, de mivel nagy volt a túljelentkezés, a tavaszi félévben visszatér. A tárgy különlegessége, hogy elvégzéséhez a hallgatóknak elég csupán 4-5 alkalommal összeülni, ugyanis a kurzus részben online zajlik. Az oktató, Németh Róbert leginkább azt tartja szem előtt, hogy a rugalmas időbeosztás mellett egy tárgy hasznos is legyen a diákoknak.

„A Minority Rights Groupnál fontosnak tartjuk, hogy ne csak az újságírókat tréningezzük, ne csak nekik nyújtsunk lehetőséget arra, hogy olyan helyekről tudósítsanak, ahova másképp nehezen jutnának el, hanem hogy ezt a lehetőséget diákoknak, a jövő újságíróinak is biztosítsuk. Éppen ezért volt nagyon fontos, hogy a közel két éve futó programunk keretében itt, az ELTE Média szakán is elindíthattuk a kurzust, amely az online tréningünkre épül.” – árulta el Róbert.

Bár hallgatók már korábban is vehettek részt a programban, csak szerkesztőségeken keresztül, gyakornokként. Volt, aki Kenyába, más Marokkóba utazott.

Művészetalapú részvételi kutatás

tárgykód: BBN-KOM-291.OM

Időpont, helyszín: keddenként 12:30-14:00, fsz. 34-es terem

Childish Gambino és a „This is…” mémek….; Yes Men Lab; „Egy proletár gyermekszínház programja”, Elnyomottak Színháza, a glasgowi Assemble; InsightShare — E látszólag nagyon különböző kezdeményezések végiggondolása során a művészeti aktivizmus, a kutatás és a közösségfejlesztés irányából közelítünk a művészet alapú részvételi akciókutatás módszertanához. Megvizsgáljuk a kortárs artivizmus korai modelljeit és friss kiáltványait; megismerjük a részvételi akciókutatás pedagógiai hagyományát és az ennek részeként alkalmazott művészeti munkaformákat; megismerkedünk a művészet alapú kutatás programjával és az erre épülő gyakorlat alapú kutatás ajánlásaival. E többirányú közelítés teszi majd lehetővé, hogy közösen kérdezzünk rá az egyes módszerek/munkaformák (szociodráma és szerepjátszás, digitális történetmesélés, fotóhang, közösségi falfestés, részvételi videó) lehetséges céljaira, használatuk feltételeire, s végül egyéni válaszokat adjunk arra a kérdésre, hogy mi az a művészet alapú részvételi akciókutatás. A kurzus kreatív házi feladatok elkészítésével és órákon történő bemutatásával, valamint a kurzus végén egy kollaboratív projektterv benyújtásával teljesíthető. Az oktatók Oblath Márton és Müllner András lesznek.

Romakép Műhely 2020

tárgykód: OT-MMK-301.03

Időpont, helyszín: kéthetente szerdánként, fsz. 39-es terem

A Romakép Műhely egy társadalmilag elkötelezett egyetemi kurzus, amely az egyetemen kívüli közönség számára is nyitott. A tavaszi félévben is kétheti rendszerességgel fog megvalósulni, a központi téma pedig a cigány közművelés képei és emlékezeti helyei. Emellett két külön programot is szeretnénk megvalósítani: az egyik a most már hagyományosnak mondható Romakép-program a Nemzetközi Roma Napon, április 8-án, az ország 4 településén, valamint a Romakép-kiállítás a Média Tanszék Kipakol Galériájában. Ez utóbbival, és persze a fent említett programokkal szeretnénk ünnepelni a Romakép Műhely fennállásának 10. évfordulóját. A kurzus során filmeket vetítünk és filmekről beszélgetünk meghívott vendégek segítségével, ügyelve arra, hogy a kritikai képelemzés hagyományát folytassuk. A kurzus célja, hogy elősegítse a romák és más (etnikai, társadalmi nemi, szexuális, vallási, osztály-, stb.) kisebbségek ábrázolásának demokratikus és kreatív módozatait.

További információ: www.romakepmuhely.hu, illetve a Romakép Facebook oldalán.

Health Communication at ELTE Media

tárgykód: BBN-KOM-291.EB vagy BMI-FLMD-332E.44

Időpont, helyszín: csütörtökönként 12:30-14:00, alagsor -137-es terem

Mi a kapcsolat az egészség és az újmédia platformjai között? Hogyan tudjuk diagnosztizálni magunkat egy-egy böngésző segítségével és hogyan válhatunk öngyógyító doktorokká az interneten felszedett tudással? Mi is tulajdonképpen az eHealth? A média, valamint a közösségi média igen nagy szerepet játszik abban, hogyan kommunikálunk egy-egy betegségről, vagy éppen az egészségről. Erre világít rá a Health Communication címet viselő angol nyelvű kurzus, melyet Barış Bulunmaz, a török Hasan Kalyoncu University professzora, valamint Didem Başak Ergün az ELTE BTK Film-, média- és kultúraelméleti doktori program PhD hallgatója tartanak.

További információ a sillabuszban olvasható.

Nyitókép: Unsplash