Similar Posts
Interjú – Nieto Mercedes
“Ha elmondom, hogy hastáncos vagyok, megáll a beszélgetés” – interjú Nieto Mercedesszel, a Média és Kommunikáció tanszék tavaly végzett hallgatójával az Origon. http://www.origo.hu/kultura/20120308-nieto-mercedes-es-hastanc-magyarorszagon-es-az-arab-vilagban.html
„Azt taníthatom, amit kutattam, és ez fantasztikus érzés” – interjú dr. Simándi Irénnel
Dr. Simándi Irén történész, a Kodolányi János Egyetem egyetemi docense, a Történelem Tanszék vezetője, az ELTE BTK habilitált oktatója és címzetes egyetemi tanára. Tizenhat év oktatás után, szeptembertől már csak a muzeológus mesterképzésben résztvevő hallgatók élvezhetik továbbra is előadásait. Ennek okáról, életútjáról, illetve a sikeres kutatómunka titkáról kérdeztem. Ha jól tudom 2004-ben szerzett doktori fokozatot…
Gerilla prezi avagy a folyosón lévő cetlik története
Biztosan sokan észrevettétek az elmúlt hetekben, hogy a médiás-esztétikás folyosót apró, színes post it-ek díszítik, amiken egyre több gondolat szerepel. Van olyan, ami a szakdolgozat befejezett állapotáról szól: „Leadtam bazdmeg!”, de szinte bármilyen témával találkozhatunk, a szerelemtől és a gyűlölettől kezdve egészen addig, hogy mitől lenne szexi a folyosó. A kezdeményezésről már egy korábbi Eperbombázós cikkben…
Újságíró gyakornok
Jó íráskészséggel rendelkező gyakornokok jelentkezését várjuk online hírportálunkhoz! Bármilyen témában írhatsz nálunk, aktualitás, sport, oknyomozás, bulvár, női vagy férfimagazin egyaránt szóba jöhet. Ha szükséged van tanulmányaidhoz szakmai gyakorlatra, vagy csak szeretnéd kipróbálni magad a média világában, ne habozz! Jól képzett, rutinos újságíróink segítségével Te is ellesheted a szakma fortélyait és cikkeidet saját neveddel publikálhatod! Elvárások:…
Beszélnünk kell A szolgálólány meséjéről
A szolgálólány meséje – disztópia vagy valóság? – címmel tartott kerekasztal beszélgetést a Jogszociológia TDK az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állami és Jogtudományi Karán november 21-én. A beszélgetés egyik résztvevője tanszékünk adjunktusa, Hermann Veronika volt. Már a Facebook eseményből látszott a téma iránti óriási érdeklődés, ami a szervezőket is meglepte: több mint 1900-an jelezték érdeklődésüket, az…
Romakép Műhely a Tilos Rádióban
2016. március 7-én hétfőn 5 és 6 között Sipos Flóra, Vajda Melinda és Müllner András voltak a Tilos Rádió vendégei, mint a Romakép Műhely, valamint az ELTE tehetséggondozási pályázatában részesülő Romakép Kutatócsoport három tagja. Az adás itt hallgatható meg: https://tilos.hu/episode/kontur/2015/03/02


