Similar Posts
„Annak fekszik nagyon ez a szakma, akinek túlfejlett az igazságérzete” – Újságírás Masterclass a tényfeltáró újságírásról
Az álhír és a dezinformáció kezdetektől a hírmédia elválaszthatatlan velejárói. Az internet korában mégis minden eddiginél nagyobb szükség van olyan szakemberekre, akik megbízható és hiteles hírforrásokkal dolgoznak, és a köz tájékoztatását, nem pedig annak megtévesztését szolgálják. Az Újságírás Masterclass harmadik fordulójában Wirth Zsuzsanna és Marton Kamilla, a Direkt36 munkatársai beszéltek a tényfeltáró újságírásról. Ma Magyarországon…
„Én egy építkezős valaki vagyok, erre vagyok büszke!”-Interjú B. Csejtei Ildikóval, az Independent Media Education Center alapítójával és az ELTE kommunikációs tanácsadójával
A koronavírus okozta körülmények miatt Ildikó telefonon válaszolt a tanulmányaival és a karrierjével kapcsolatos kérdéseimre, mesélt az IMEC-ről, illetve elmondta, Ő mit tanácsol egy kezdő PR-esnek. Ildikó az egyik kommunikációs óráján kérte, hogy tegeződjünk, mivel a PR szakmában is fontosnak tartja a közvetlen, bizalmi légkör megteremtését a partnerek között. ’94-ben közgazdászként végeztél a Corvinus Egyetemen…
Élet a NER-en kívül, belül és a senkiföldjén – az ELTE Média kerekasztal-beszélgetésén jártunk
A május 3-án megrendezett kerekasztal-beszélgetésen arra kerestük a választ, hogy milyen áldozatokat követel meg a magyar médiában ellenzéki vagy pártfüggetlen álláspontot megjeleníteni. Hogyan lehet rést ütni a rendszeren, objektíven tájékoztatni a publikumot, emellett megőrizni a szólásszabadságot és a sajtó pluralizmusát? Szép számban gyűltek össze diákok, oktatók és egyéb érdeklődők; mindenkit érdekel, vajon az esemény címe…
Henry Jenkins – OSA
Central European University’s Open Society Archives and Center for Media and Communication Studies, the Center for Media Research and Education at BME MOKK and the Open Society Institute invite you to a public lecture by Henry Jenkins How Content Gains Meaning and Value in the Era of Spreadable Media Thursday, June 21 2012, 4 PM…
alumni | alumni_interju | fontos | hírek | interjú„Az igazi biztonság az, mikor mozog körülöttem a világ, és én együtt változom vele” – Interjú Pálfi Norbert reklámszakemberrel
A koronavírus járvány nem akasztotta meg a Kreatív Gazdaság Gyakorlatok kurzus menetét; a soron következő előadó, Pálfi Norbert reklámszakember érdekes és interaktív online órát tartott a hallgatóknak, amely során elsősorban az insight-okról, a reklámfilm készítésről, és a reklámok mozgatórugóinak számító pszichológiai motivációkról esett szó. Az órát követően természetesen az alumni-interjú sem maradhatott el. A videokonferencia…
Új műfaj a játékok világában: itt a kalandhangjáték!
A Titkos kódex titka az első magyar fantasy-sci-fi kalandhangjáték. Játszható számítógép mellett vagy akár út közben, egy mp3 lejátszóval a fülben. A lapozgatós könyvekhez hasonló szerkezetű, de rádióváltozatban. Lapozz hangban és izgulj együtt Alfréddal, hogy megtalálja-e a titkos kódex… de már így is túl sokat árultunk el. A hangjáték az Első Pesti Egyetemi Rádióban készült…

