Sok nevetés, taps, élőzene, ám mély szövegek és egy mikrofon a középpontban: ez jellemezte a november 22-én rendezett Slam Poetry Estet a 101Klub-ban. Az ELTE Média Tanszék által szervezett esemény során a résztvevők megnézhettek egy slamversenyt, sőt, a bátrabbak meg is mérethették magukat. Ezt a Küszöb zenekar koncertje követte, a jó hangulatú esten a műsorvezető pedig még egy kisebb játékba is bevonta a közönséget.
November 22., este fél hét. A sötét, de buzgó belvárosi estén a 101Klub előtt egyre több fiatal gyülekezik. A helyre belépve pedig kellemes hangulat, nyüzsgés, sörös- és borospoharak koccanása, a bár tematikájából adódóan pedig számtalan Depeche Mode idézet fogadta a látogatókat. A bárpultot elhagyva egy lépcsőn vezet fel az utam, és a felső szinten már székek, egy hangosítópult, egy zsűriasztal és a színpad tárul a szemem elé. Nem egy átlagos szerda este ugyanis ez a Treffort kerttől öt percre található bárban: itt szervezi az ELTE Média az első Slam Poetry Estjét.
Egyik szaktársamnak volt az ötlete, hogy szervezzünk egy ilyen slam poetry estet, és igazából nekem is ez volt a legszimpatikusabb rendezvény
– elegyedek szóba Jattner Enikővel, az egyik szervezővel. Enikő elmondta, hogy az esemény a tanszék Rendezvényszervezés című órájának keretein belül valósult meg, melyet Horváth Kata és Polyák Gábor tart, aki maga is zsűrizett az eseményen.
A fenti helyiség 20 perc alatt gyorsan megtelt, olyannyira, hogy kezdés előtt pár perccel a hangzavart egy idősebb férfi kiabálja felül, miszerint széket már csak lentről tudnak a nézők felhozni, és aki már leült, csússzon előrébb, hogy tényleg mindenki elférjen. Ezek után Wawra Máté műsorvezető, az ELTE PPK pszichológia szakos hallgatója áll a színpadra, állítása szerint teljesen véletlenül pont Depeche Mode-os pólóban, majd megnyitja az estét. Bemutatja a zsűri tagjait: Polyák Gábor tanszékvezetőt, a slammer, költő és irodalmár Bánki Benit, és a szintén slammer, emellett tartalomgyártó Seres Samut, akik mindketten az ELTE hallgatói. Ezek után elmagyarázza, mi is az a slam poetry: egy kötetlen irodalmi műfaj, melynek előadására 3 perc 15 másodperc állna rendelkezésre, ám ezen a versenyen az idő nem számít. Megtudjuk, hogy a versenyzők neveit egy kalapból fogják kihúzni közvetlenül a produkciójuk előtt, hogy a zsűri egy hangos visszaszámlálás után mutatja majd a pontszámokat, hogy 8 pont felett illik tapsolni, azonban a slam közben nem! Ha nagyon tetszik a szöveg, azt csettintéssel lehet jelezni, ha nagyon nem, azt lábdobogással. Mondanom sem kell, dobogást egyszer sem, csettintést azonban számos alkalommal lehetett hallani a slamek közben. Emellett Máté egy könnyed játékra is invitál minket: találni kell valamit, bármit a teremben, és ezt folyamatosan felül kell licitálni, amíg valami hatalmas értékű tárgyhoz (vagy személyhez) nem jutunk, majd ezt jelképesen “el kell cserélni”.
Wawra Máté, a műsorvezető / Fotó: Hora Dániel
Ezek után Bánki Beni és Seres Samu ad elő egy slamet, majd Wawra Máté következik, aki már pontozást is kér a zsűritől, mondván az első fellépőnek mindig a legnehezebb, így ő ezt a szerepet magára vállalja. A műsorvezető produkciója 27,5 pontot ért a 30-ból. Majd előkerül a kalap, és Szigeti Boglárka slamjével elkezdődik az éles verseny is, ahol kilenc versenyző produkcióját hallgathatjuk meg. Ahogy haladunk előre az időben, úgy szabadul fel egyre jobban a hangulat: gyakorivá válik a csettintgetés, a nevetés, ezek pedig látszólag egyre nagyobb bátorságot adnak a versenyzőknek, kiknek többsége most “veszti el a slam-szüzességét”, ahogy Wawra Máté fogalmazott. A verseny közepén járhatunk, amikor egy kisebb szünetre megyünk. Eközben én kint, a klub előtt próbálok pár olyan versenyzőt elcsípni, aki már túlesett a produkción. Így jutok el Liska Botond „Matukához” is, aki negyedikként állt a színpadra.
„Nagyon sok éve érdekel az irodalom, nagymamám irodalomtanár és vele fogalmaztam meg még anno verseket” – meséli Botond, aki a slam poetry műfajával, hiszik vagy nem, egy filozófiaórás projekt keretein belül ismerkedett meg.
Kiselőadást kellett tartani filozófusokról, de én úgy gondoltam, hogy valami kreatívabb módon szeretném előadni magam, és így jött a slam poetry műfaja. Rákerestem, először Kemény Zsófi előadásait hallgattam meg, és olyannyira lenyűgözött a műfaj, hogy rögtön írtam is egy slamet.
Matuka előadása aztán olyan sikert aratott pannonhalmi iskolájában, hogy a tanára egyből el is küldte volna versenyezni, azonban ekkoriban a környéken még nem lehetett találni ilyen társaságot. „Eddig csak barátaimnak tartottam kisebb előadásokat, viszont úgy gondoltam, most kipróbálom magam egy ilyen versenyen is” – mondja tovább Botond, aki azt is elárulja, számára mit is jelent ez a műfaj:
Számomra a slam poetry az őszinte kifejezést jelenti, ami szerencsére nem olyan kötött mint egy vers, viszont nagyon szabadon elő lehet adni a magamban rejlő érzéseket és érzelmeket.
A nézők csettintéssel vagy lábdobogással reagálhattak a szövegekre / Fotó: Hora Dániel
A slam poetry műfaja nem csak Magyarországon hódított teret, ezt igazolja az erdélyi származású Kovács Beáta „Beus” története is. „Otthon is sokat slammeltem, több slam-estén és bajnokságon is voltam, szóval úgy voltam vele, itt is ki kell próbálni magamat” – mondja Beus, aki kíváncsi a helyi slam-kultúrára és az emberek a műfajhoz való viszonyulására.
Számomra a slam poetry egy forradalmi szabadság
– válaszol kérdésemre, illetve kiemeli, tetszik neki a verseny hangulata. Ekkortájt nézek rá az órámra, és látom, hogy a szünet lassan a végéhez közeledik, így szépen lassan visszaindulok, elfoglalom a helyem, és nézem, ahogy fokozatosan újra megtelik az emeleti helyiség. Míg el nem kezdődik a második „félidő”, az egyik mellettem ülő nézővel is beszélgetek pár szót, aki elmondja, nem volt még eddig ilyen versenyen, viszont nagyon tetszik neki, és barátját, Szigeti Boglárkát támogatja.
Aztán a műsorvezető ismét feláll a színpadra, majd folytatódik a verseny. További hat versenyző várna ránk, azonban kettőt hiába szólít Wawra Máté többször is, angolul is, magyarul is, ők csak nem akarnak megérkezni, így végül az összesen tervezett tizenegyből kilenc versenyző szerepel. Egymásnak adják a színpadot az érdekesnél érdekesebb produkciók, a közönség pedig hálás: rendszeresül a népszerű szövegrészletek alatt a csettintgetés, a slamek végén pedig kivétel nélkül tapsvihar tör ki. Aztán Fodor Zsófi is előad, majd a műsorvezető már nem talál több cetlit a kalapban: véget ért hát a mai estének ez a része. A zsűri elvonul, pontokat kell összesíteni, és még a különdíj sorsát is el kell dönteni, eközben pedig hangszerek kerülnek a színpadra, majd Wawra Máté felkonferálja a gödöllői illetőségű Küszöb zenekart, és pop-rock stílusú zene tölti be a teret.
Ez egy ilyen slamkoncert
– mondja a frontember a setlist kötetlenségére utalva. Pont őt, azaz Woller Pétert, illetve az ő közbenjárásával a zenekar másik tagját, Kőműves Mártont is sikerül egy pár kérdés erejéig megállítanom a koncert utáni pakolásban. Elárulják, hogy nekik slam poetryvel nincs, verseléssel azonban van tapasztalatuk: tartottak már versíró és irodalmi, emellett népzenei és zenei szakkört is gyerekeknek.
Nagyon szimpatikus volt ez a ma este, új volt, de nagyon jó, úgyhogy reméljük, még tudunk jönni
– zárja le a beszélgetést Peti.
A zsűri tagjai: a zsűri tagjait: (balról) Seres Samu, Bánki Beni és Polyák Gábor / Fotó: Hora Dániel
Míg várunk a koncert végére, én az alsó szinten az egyik zsűrivel, Seres Samuval kezdek el beszélgetni. Samu, aki egyébként nagy népszerűségnek örvend TikTok-on, többek között véleménykifejtő és politikai tartalmú videóival, egy szerepjátéktábornak köszönhetően ismerkedett meg a slam poetry műfajával.
A táborvezetőnő jár slammelni és 2015-ben vagy 2014-ben felkért, hogy az egyik országos bajnokságra menjek el, és másszak be egy dobozba. A slam-szöveg végén kimásztam a dobozból, odasétáltam a mikrofonhoz, és csak annyit kellett mondanom hogy „ipa”
– mesélte Samu, majd folytatta: „Ez volt az első találkozásom a slammel, majd utána évekkel később gondoltam, hogy előadóként is eljövök, mert vannak olyan gondolataim, amiket szerintem érdemes hallatni.” Samu, aki egyébként az ELTE szociálpolitika mesterszakos hallgatója, versenyzőként, fellépőként már megannyi alkalommal járt ilyen rendezvényen, azonban zsűriként eddig egyszer sem.
Nagyon durván imposztor-szindrómám van, mert azért nem gondolom magam egy elképesztően sikeres slammernek, vagy A slammernek. Ez az első, és nagyon jól érzem magam, nagyon megtisztelő, hogy valaki rám gondol, mert azt jelenti, hogy releváns a véleményem
– mondja, majd megosztja velem a véleményét a mai versenyről is: „Az nagyon boldoggá tesz, hogy azt látom, új emberek próbálják meg magukat ebben a műfajban, mert azt érzem, hogy érik egy generációváltás, vagy érik az, hogy új emberek új gondolatokat, új aspektusokat hozzanak be.” Samu azonban egy kisebb kritikát is megfogalmaz: sokszor érezte azt, hogy a szövegek öncélúak, és mindenki a traumáiról beszél.
Én azt gondolom, hogy lehet a traumákról beszélni, és kell is, de úgy, hogy az kicsit túlmutasson a személyes dolgokon, és valamit adjon a közönségnek.
A kritikákon kívül azonban a Samu úgy gondolja, fantasztikus, hogy ennyi embert érdekel ez a műfaj, és „hogy van egy olyan egyetem, ami azt mondja, hogy igen, szervezni kell slamet, mert beszélni kell társadalmi, személyes és minket érintő problémákról.”
A slam poetry fontos politikai és társadalmi kérdések hangja
– zárta le Samu az interjút kérdésemre válaszolva, miszerint számára mit is jelent ez a műfaj.
Az első helyezett Kovács Beáta „Beus”, a második Szigeti Boglárka, a harmadik Fodor Zsófi lett / Fotó: Hora Dániel
Ezek után elindulok felfelé, hisz eljött az eredményhirdetés ideje. Wawra Máté sokadszorra áll színpadra, majd felkéri a zsűri mindhárom tagját, mondjanak pár szót a mai estéről, mindhármuknak tetszettek a mai produkciók. Aztán már nem kerülgetjük sokáig a kását: a különdíjat Eperjesi Dominik nyerte, a harmadik helyezett Fodor Zsófi, a második helyezett pedig Szigeti Boglárka lett. A győztes neve ismerős volt számomra: a versenyt végül az a Kovács Beáta „Beus” nyerte, akivel még a szünetben beszélgettem, és a célja az volt, hogy Erdély után Budapesten is kipróbálja magát, ezek szerint kifejezetten nagy sikerrel. Az eredményhirdetés utáni gratulációk közepette még egy pár szóra meg tudom állítani Beust.
Jó érzés visszajelzést kapni arról, hogy nem is olyan rossz amit csinálok, szóval most boldog vagyok!
– osztotta meg velem, és mondta, hogy az utólagos pontozás után valamennyire számított a dobogóra, de az első helyre nem. Lezajlott a verseny, szépen lassan elindulnak a nézők és a versenyzők hazafelé, én azonban még egy emberrel beszélgetésbe elegyedek: azzal a Wawra Mátéval, aki ezen az estén a műsorvezetői feladatokat vállalta magára.
Volt már műsorvezetésben tapasztalatom
– osztja meg velünk Máté. Hozzátette: „Még Győrben voltam kétszer slam poetry esten, a Leó Klubnál pedig két jótékonysági esten műsorvezető. Alapvetően rendezvényszervezésben szoktam tevékenykedni, és ott elég sokszor ilyen szerepet vállalok be.” Máté elmesélte, hogy öt éve foglalkozik ezzel a műfajjal, és körülbelül ötven-hatvan szöveggel lépett már fel. „Nagyon jó volt az esemény, nagyon szeretem azt, hogy ennyi újoncot látok kiállni a színpadra, és ennyi új energiát. Tényleg fel tudott tölteni minden, ami történt” – mondta a műsorvezető. Azt még hozzátette, hogy:
Számomra nem is feltétlen a műsorvezetésről szól, hanem inkább a szövegekről, és azok tényleg fenomenálisak voltak.
Szöveg: Laczó Bence Mihály. Képek: Hora Dániel.