Neuberger Eszter 2012-ben végzett az ELTE BTK Kommunikáció- és médiatudomány szak hallgatójaként. Azóta megjárta az Abcúgot és a HVG-t is, jelenleg pedig a 444.hu nemrég indult tényellenőrző műhelye, a Lakmusz újságírójaként dolgozik. 2020-ban elnyerte a Minority Rights Group Europe által alapított Fejlesztési Újságírói Díjat az Abcúgon megjelenő riportjaiért. Eszterrel Juhász Dávid, alapszakos hallgatónk beszélgetett karrierútról, motivációról és jövőbeli célokról.
Mikor és miért döntöttél úgy, hogy újságíró leszel?
Ha jól emlékszem, kortárs ösztönzésre – volt egy barátnőm, akit szintén érdekelt az újságírás – én is úgy döntöttem, hogy médiaszakra jelentkezem. Az egyetemi évek alatt volt, hogy elbizonytalanodtam, hiszen sok emberrel találkoztam, akik hozzám hasonló pályán képzelték el magukat. Ez rávilágított, hogy sokkal nagyobb a verseny annál, minthogy azt álló helyből egyből megugorjam. Egy gyakornoki programnak köszönhetően azonban hamar visszataláltam az újságíráshoz.
A HVG-nél kezdtél el gyakornokoskodni. Ez volt az első munkahelyed újságíróként?
Igen, az ELTE faliújságán láttam meg a hirdetést az induló gyakornoki programról, és egyből jelentkeztem. Bogár Zsolt, a HVG egykori szerkesztője koordinálta a programot. Összesen húsz, harminc jelentkező közül választottak ki bennünket, írás- és szóbeli felvételi, illetve próbacikkek alapján. Igazából ez lökte be a karrierem. A program három hónapig tartott, minden rovatot végigjártunk, a gyakornokoskodás után pedig maradhattunk külsős szerzőként a lapnál. Egy évig dolgoztam így a HVG-nél, mire befutott az első állásajánlat: az Abcúghoz hívtak.
2014-ben Dr. Szegő Tamás díjat nyertél egy menekültekről szóló riporttal. Milyen volt a győzelem íze? Ekkor már biztos voltál benne, hogy végleg az újságírói pályán maradsz?
Ezt a díjat kifejezetten fiatal újságíróknak hozták létre, azaz szűkített volt a mezőny, de persze nagyon örültem neki, hiszen ez volt az első szakmai elismerésem. Iszonyú jó érzés volt külső megerősítést kapni arról, hogy jó az, amit csinálok. De nem a díj miatt köteleződtem el végleg az újságírás mellett.
A HVG után az Abcúgnál kezdtél el dolgozni. Mindig is szociális kérdésekkel szerettél volna foglalkozni?
Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon mi vitt ebbe az irányba.
A személyiségemből és a szocializációmból adódik, hogy zavarnak a társadalmi egyenlőtlenségek.
Első generációs értelmiségi vagyok, az ebből adódó hátrányok hamar nyilvánvalóvá váltak számomra, miközben tudom, hogy sokan vannak, akik nálam jóval nagyobb lemaradással küzdenek. Az út, amit megtettem, empatikusabbá tett. A másik ok, ami a szociális témák felé vitt, hogy gyakornokként és kezdő újságíróként jobban éreztem magam, ha terepen lehettem. Ilyenkor megpróbáltam minél közelebb kerülni ismeretlen emberekhez és az ő történeteikhez. Ehhez képest hatalmi pozícióban lévő emberekkel – akik általában nálam idősebb férfiak -, például egy bankvezérrel, igazgatóval vagy politikussal interjúzni és közben kritikusnak, vagánynak lenni akkoriban még elképzelhetetlennek tűnt. Persze ez is csak idő kérdése: az ember tapasztalatot és önbizalmat gyűjt, hogy ezekben a helyzetekben is jól működjön.
Jelenleg a 444.hu-nál dolgozol, ahol a Napindító hírlevelet vezeted. Mesélnél kicsit a 444 működéséről és a munkádról?
Az Abcúg 2019-es megszűnése után kerültem a 444-hez. Nem tudom, meddig maradtam volna az előző munkahelyemen, de az biztos, hogy mindig is ki szerettem volna próbálni magam egy nagy hírportálnál, így nagyon örültem, amikor kaptam egy megkeresést a 444-től, hogy nincs-e kedvem náluk dolgozni. 2020 januárja óta vagyok tagja a 444 csapatának, és nagyon jól érzem magam a helyemen. Hamar ráéreztem a hírügyeletek ízére, ami teljesen új tapasztalás volt számomra.
A korábbi munkahelyeimhez képest sokkal nagyobb pörgés van a 444-nél, ami megtanította velem, hogyan tudok gyorsan, minőségi munkát kiadni a kezeim közül. Izgalmasnak találom, hogy a komfortzónámon kívül eső témákkal is foglalkozhatok.
Ebbe a képbe jött be az anyaság. Egy éven keresztül szinte minden napomat a 444-nél töltöttem, majd megszületett a lányom, és kemény hét hónapot bírtam anélkül, hogy dolgoztam volna az újságnál. Az új élethelyzet miatt vettem át a napindító hírleveleket az éppen szabadságát töltő Bede Mártontól, hiszen ez a feladat sokkal jobban összeegyeztethető volt a gyerekneveléssel. Friss hír a karrieremmel kapcsolatban, hogy idén januártól a 444 önálló tényellenőrző műhelye, a Lakmusz csapatának tagjaként folytatom. Fact-checking munkát végzek, ami szintén új kihívás lesz az életemben, hiszen ezt szerkesztőség szisztematikusan még nem csinálta Magyarországon.
Milyen céljaid vannak még újságíróként?
Létezik a klasszikus ranglétra: az újságírók idővel szerkesztőkké válhatnak. Egyszer majd én is szívesen belekóstolnék a szerkesztésbe. Egyelőre azonban nagyon leköt az írás, és ezen a téren a nagy dobás szerintem még előttem van: találni egy nagy témát, amiben úgy tudok maradandót alkotni, hogy az legalább a szakmán belül összeforrjon a nevemmel. A 444 szerkesztőségén belül Urfi Péter kollégám például nagyon jól ráérzett, hogy Magyarországon is szisztematikusan kellene foglalkozni az egyház és az abúzusok problémájával. Én is hasonlóan komoly projektet keresek.
Az interjút Juhász Dávid, alapszakos hallgatónk készítette. Kép: Botos Tamás, 444.hu.