Helló Világ!
Üdvözlet! Ez az első saját WordPress-bejegyzés. Módosítható, vagy törölhető, aztán megkezdhető a honlap tartalommal történő feltöltése!
Üdvözlet! Ez az első saját WordPress-bejegyzés. Módosítható, vagy törölhető, aztán megkezdhető a honlap tartalommal történő feltöltése!
Hammer Ferenc és Szerbhorváth György “Mit tesz magyarnak lenni a Kárpát-medencében?” című szabad bejárású kurzusa minden héten izgalmas témát feszeget neves előadókkal. Március 19-én Ablonczy Balázs történész “A Kelet népe” című előadásán jártunk, aki emellett az ELTE BTK oktatójaként és az MTA Történettudományi Intézetének munkatársaként dolgozik. Keletre, magyar! című könyve 2016-ban jelent meg, ami a magyar…
Több előkészülettel járnak az interneten is követhető rendezvények? Hogyan érjünk el interaktivitást? Online vagy offline legyen az esemény? Az imént mindössze pár kérdést soroltam fel azok sokaságából, melyekkel a rendezvényszervezésben dolgozóknak nap, mint nap szembesülniük kell. A cikkből megtudhatjátok, milyen nehézségekbe ütközik az ELTE Média rendezvényszervező csapata és milyen módon próbáljak meg a járvány okozta…
A fogadóhely: Rádió Q FM 99.5 – magánrádió, közszolgálati tartalommal.
Az Institute of Ideas, London és az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet vitát rendez WHAT IS HIGHER EDUCATION ABOUT AND WHO SHOULD PAY FOR IT? címmel, 2012. október 17-én 19 órától. Helyszín: Múzeum krt. 6-8. fsz. 34. A VITA RÉSZTVEVŐI Bojár Gábor vállalkozó, az Aquincum Institute of Technology alapítója Farkas Katalin filozófus, a CEU rektorhelyettese…
Az ELTE Média Posztapokaliptikus Média – Színház vs. Járvány című kerekasztal beszélgetés-sorozatának második, november 5-én megrendezett eseményén a nemrég újraindult, majd újra kényszerpihenőre küldött színházi életbe nyerhettünk bepillantást. Megtudhattuk, hogy milyen nehézségekkel kellett megküzdenie a színművészeknek a színházak bezárása, majd újranyitása idején és kiderült az is, hogyan érintette őket a bezárkózás. Mindezt pedig otthon hallgathattuk…
A fogadóhely: MERLIN Színház www.merlinszinhaz.hu Egy hely, mely mindig tartogat meglepetést. Egy csapat, mely friss ötletei révén magával ragadó kalandra hív. Hitvallásunk szerint a kultúra nem szűkíthető le pusztán színházra, táncra, képző- és iparművészetre vagy zenére, hanem beletartozik az életünket meghatározó számos más terület, a minket körülvevő világ. A MERLIN egy nemzetközi, művészeti, közösségi központ, mely…