Az ELTE Média Tanszék hallgatói a Tanszéki felületek, közösségi média kurzus keretei között ELTE-s élsportolókkal készítettek interjúkat, amelyeket rövidítve a Instagramon már láthattatok. A sorozat első részében a BVSC tokiói olimpián, 2022-ben negyedik helyen záró, világbajnok kardvívójával, a pszichológia szakos Márton Annával Mihályi Petra beszélgetett élsport, tanulás és magánélet egyensúlyáról.
Két műtét is várt rád az olimpia után, most a rehabilitációd zajlik. Egyszer már voltál hasonló helyzetben. Hogy érzed magad így, hogy az egész évet ki kell hagynod?
Rosszul érintett, hogy a sérüléseim kálváriáján nem vagyok még túl, de nagyjából megemésztettem, és örülök neki, hogy a tokiói olimpiát követő csonka ciklus után végre egy normális, négyéves van. Így van rá időm, hogy tényleg összeszedjem magam, mert az állandó rohanás, hogy minél gyorsabban páston legyek, valószínűleg nem segítette a teljes felépülést, azt, hogy tényleg egészséges legyek a műtétek után. Ezért most, a párizsi olimpia után úgy döntöttem, az az elsődleges, hogy tényleg száz százalékig rendbe jöjjön a térdem, a könyököm, minden, aminek kell, hogy fizikálisan ne legyen több probléma. Utána fogok majd tényleg a vívásra és a versenyzésre koncentrálni, ez az időszak pedig arról szól, hogy türelmes legyek magammal szemben, mert anélkül nem fog menni. Az olimpia után úgyis jobb egy nagyobb levegőt venni, kicsit más dolgokkal is foglalkozni, hogy mentálisan feltöltődjön az ember, úgyhogy valahol örülök is a pihenőnek, de most már azért várom, hogy újra páston legyek, újra vívhassak. Lassan szerintem a versenyeket is várni fogom, de még hosszú út áll előttem addig.
Pszichológiát tanultál az ELTE-n – ezekben a nehéz időszakokban ez segít, hogy mentálisan ne süllyedj annyira víz alá? Szokták mondani, hogy senki nem lehet saját maga pszichológusa, de hátha adtál magadnak a tanulmányaiddal egy kis pluszt…
Ezzel teljesen egyetértek, nyilván nem tudok saját magam pszichológusa lenni, nem erről szól a szakma.
Nekem az segített, hogy a választott szakom miatt sok önismereten vagyok túl, rengeteget tanultam az önreflexióról – ezek segítségével pedig jobban megismertem magamat, mint sportolót, mint versenyzőt, és ezáltal könnyebben tudom azokat a hibáimat leküzdeni, ami korábban nem ment.
Ebben igazán hasznos az, hogy pszichológiát tanultam és tanulok még most is mesterképzésen: ha nem is közvetlenül, de közvetetten sokat merítek a tanulmányaimból.
Hogyan tudod összeegyeztetni, hogy még mindig tanulsz, csinálod a rehabilitációt, közben pedig otthon vár a kisfiad is?
Nem egyszerű, de mi, élsportolók nagyon hamar, már általános iskolában elkezdjük megszokni azt, hogy az életünket miként tudjuk úgy szervezni, minden beleférjen. Nagyon jól tudjuk koordinálni a napi teendőinket, heti, havi, éves feladatainkat, hiszen ebben növünk fel. Felborította az életemet, amikor anya lettem az élsportolói karrierem mellett, de úgy voltam vele, ez is egy kihívás, amit meg fogok ugrani, és bíztam abban, a két dolog inkább kiegészíti, mint hátráltatja egymást. Hála istennek, így is lett. Kellett egy kis idő, mire felállt az egyensúly, most viszont nagyon élvezem, tudok töltődni az anyaság által, ezeket a plusz energiákat pedig a páston fel tudom használni. Nekem ez így nagyon jó kombináció, remélem, így is marad.
Az egyetem pedig mindig nagyon jó kiegészítés volt, szeretek egy kicsit más dolgokkal foglalkozni, nem csak a sporttal, ez is kicsit kikapcsol, feltölt.
Persze gyakorlati szinten el vagyok maradva velem egyidős, ugyanilyen végzettségű társaimtól, szerzek viszont sok más tapasztalatot az élsportból, úgyhogy bízom benne, később be tudom pótolni a szakmában ezeket a hiányosságokat. Amíg magas szinten vívok, és élvezem, kiemelkedő eredményeket érek el, addig csinálom – szép és hosszú pályafutást szeretnék majd lezárni egyszer.
Jársz egyébként sportpszichológushoz?
Igen, kúraszerűen. Vannak olyan időszakok, amikor magánéleti vagy sportolói nehézségek miatt úgy érzem, szükségem van külső segítségre – ilyenkor fordulok szakemberhez. De van, hogy önerőből is meg tudom oldani a problémáimat – fontosnak tartom, hogy ne teljesen külső segítségre támaszkodjak, hanem a saját erőforrásaimból is táplálkozzak. Ez ilyen érdekesen működik nálam, nem tudom más sportolók is hasonlóan dolgoznak-e. Van, aki rendszeresen jár, van, aki teljesen elutasítja, nekem ez vált be.
Gondolkozol esetleg azon, hogy te magad sportpszichológus legyél?
Sokan kérdezik! Mindenkinek rögtön ez jut eszébe a sportról és a pszichológiáról. Egyelőre nem gondolkoztam el ezen, de nem tartom kizártnak. Én személy szerint nagyon szeretem az olyan sportpszichológusokat, akiknek van sportolói kötődése, nagyon hitelessé teszi őket, és én élsportolóként ezt nagyon díjazom. Nem azt mondom, hogy aki nem volt sportoló, abból nem lehet fantasztikus sportpszichológus, de mindenképpen előnyt jelent. Úgy vagyok vele, még elválik, merre sodor majd a szakmám, nem tartom kizártnak, hogy épp a sportpszichológia felé.
Miért döntöttél úgy, hogy élsport mellett tanulsz?
Nem volt kérdés, hiszen egyfelől a vívás intellektuális sport, másfelől a családi hagyományokat is követtem, ráadásul a belső motivációm is megvan, hogy más dolgokat is megismerjek. Egyébként biomérnöknek tanultam először, onnan váltottam pszichológiára, ami mindig is érdekelt. Sok vonatkozó könyvet olvastam a tanulmányaim megkezdése előtt is, vonzott a téma, de nem voltam benne biztos, hogy szakmámnak választanám. Ahhoz, hogy gyakorló pszichológus legyek, azért még idő kell, és akkor jöhet csak szóba, ha az élsportolói karrieremet lezártam.
Te élsport mellett tanulsz – aki elsősorban tanul, az miért sportoljon mellette?
Teljesen más az élsport és hobbisport. A hobbisporthoz is szükséges némi motiváció, meg kell ismerni a pozitív hozadékát. Ha nagyon fáradt vagyok, és elmegyek edzeni csak úgy, mert úgy érzem, hogy szükségem van rá, sokszor én is sokkal fittebb vagyok mentálisan és fizikálisan is. Jobban érzem magam egy kimerítő edzés után. Ezt sok civil ember nem érti, mert még nem tapasztalta meg, nem hiszi el, úgyhogy nehéz elkezdeni.
Ha megvan a motiváció a fiatalokban a sporthoz, és megpróbálják beiktatni a mindennapokba, heti pár alkalommal, nem tudnak majd megválni tőle.
Az interjút Mihályi Petra készítette. Nyitókép: BVSC/Szűcs Attila