Április 23-án a Könyvtár Klub adott otthont a Kultúrkör kerekasztal-beszélgetésnek, amelyen egy ELTE-s tanársegéd és két, a zenében igencsak jártas művész vitatta meg a zenéhez és az irodalomhoz kapcsolódó aktuális kérdéseket. A rendezvényt az ELTE BTK Hallgatói Önkormányzata szervezte, célja pedig az volt, hogy a résztvevők betekintést kaphassanak a zeneírási folyamatokba, a szövegek értelmezésébe, valamint az irodalom és a zene kapcsolatába. Az „Érzelmek és szövegek” címre hallgató panelbeszélgetés a háromalkalmas Kultúrkör második felvonása volt, melynek moderátori feladatait Novák Bálint ELTE-s tanárszakos hallgató látta el.
A beszélgetésben résztvevők Mizsur Dániel egyetemi tanársegéd és költő, Agócs Márton, az Aurevoir zenekar énekese és gitárosa, valamint Sallai László, a Felső Tízezer banda gitárosa és énekese voltak. Az egyetemre való visszatérés a két zenész számára nosztalgikusan hatott, „Nem sok minden változott mióta elhagytam a villát” – indította meg a beszélgetést a közönség nevetése és tapsolása közben Agócs Márton. A két zenész elmondása alapján a terep változatlan maradt, ahova kellemes volt visszatérni néhány év kihagyás után.
A bevezetőnek szánt hangolódó kérdések után elindulhatott a különböző témák kibontása, amely egy, a moderátortól érkező kérdéssel kezdődött: „Irodalomtanárként mennyire lehet a dalszövegeket versnek tekinteni?” – szegezte a kérdést a jobbján ülő tanársegédnek. „Nagyon nagy különbségek vannak a tudományos közegben, hogy egyesek hogyan viszonyulnak a dalszövegekhez” – érkezett a válasz Mizsur Dánieltől, aki később hozzátette: „Egyes dalszövegek tudnak azonos szinten és színvonalon működni, mint a szépirodalmi, lírai alkotások.” Ehhez a gondolathoz tudott kapcsolódni Sallai László, aki egy kellemes egyetemi emléket, a Költői tehetséggondozás című kurzust emlegette fel. Elmondása szerint az órán világirodalmi remekeket és saját szövegeket vitattak meg. A már egyetemista korában is dalszövegszerzéssel foglalkozó Sallai hozzátette: „Saját alkotást sosem mertem bevinni, irodalmiatlannak tartottam a szövegeimet.”
A kérdéshez kapcsolódó legfontosabb gondolatot talán Agócs Márton fogalmazta meg, aki József Attila Tiszta szívvel című versének létjogosultságát hozta fel. Elmondása szerint nehéz meghúzni a határt a vers és a dalszöveg között, a határvonal sokszor elmosódik, valamint kiemelte, hogy nincs egy megfelelő és általánosan elterjedt átfogó szabályrendszer. Hozzátette még, hogy egyes alkotások szeretnek a két oldal között ugrálni, ezzel még inkább ellehetetlenítve a versek és dalszövegek szabályrendszerbe való betuszkolást. Ennek következtében a beszélgetésben résztvevők között megfogalmazódott, hogy azon múlik-e, hogy valamit versként vagy dalszövegként interpretálunk, hogy milyen erős a szöveg, vagy az a mérvadó, hogy az adott szöveget zenei vagy verses formában halljuk először. Egy egyszerű szöveg akkor válik dallá vagy verssé, amikor túlmutat a hétköznapi közlésen: ritmust, képeket és érzelmeket ad át. A dalszövegek általában közvetlenebbek és könnyebben befogadhatóak, gyakran refrénekkel építkeznek, míg a vers szabadabban játszik a formával és a nyelv különböző rétegeivel. Ez nem aranyszabály, csupán egy általános igazság. Ennek következtében a határ gyakran elmosódik a versek és a dalszövegek között, hiszen mindkettő képes tömöríteni azt, amit a hétköznapi közlésmód nem, vagy csak nehézkesen képes átadni. Ami közös bennük: az érzelmek és a tömörített jelentésekkel való működés.
A következőkben a kerekasztal-beszélgetés résztvevői a versekhez való viszonyukat járták körbe. Mindhárman bölcsész tanulmányokat folytattak az ELTE kötelékében, Sallai szerint „rá voltak szorulva, hogy verseket olvassanak.” A kérdéshez tudott kapcsolódni Mizsur Dániel is, aki szerint:
Fontos aktívan kapcsolatban maradni a szövegekkel és folyamatosan olvasni, mert rengeteg ötlete származhat az embernek, akár nem lírai szövegekből is.
A versek olvasása a két zenész számára egyaránt a fiatal és mostani éveik szerves részét képezik, nagy kedvencként viszont elég eltérő választ adtak. Míg Agócs Márton a klasszikus válasznak mondható Ady Endre költészetét említette, addig Sallai László Karácsony Benő prózáit jelölte meg, mint jelentős kapcsolódás az irodalomhoz. A beszélgetés során felmerült az is, kinek mely dalszövegek voltak a meghatározóak, ahol a vendégek között konszenzus született a Kispál és a Borz, valamint a 30Y zenekar szövegeinek nagymértékű hatásával kapcsolatban. Emellett Mizsur Dániel megemlítette, az említett zenekarok dalszövegeit gyakran szokták forgatni a Dalköltő képzésen résztvevő hallgatók.
A kerekasztal-beszélgetés törzsrészét a Mizsur Dániel által elemzett szövegek értelmezése és a köréjük felhúzott eszmecsere tette ki. Az elemzett szövegek az Aurevoir: Szólok, hogyha elfelejtenél és a Felső Tízezer: Régi környék című dalok voltak. Ebben a panelben a két dalszerző-énekes a szövegeik keletkezésének körülményeiről beszéltek, valamint arról, szerintük miről is szólnak ezek a dalok. Sallai László elmondta, hogy a Régi Környék egy szétszakadt barátságról szól. A nehéz és érzékeny téma ellenére elmondása szerint csupán 30 percre volt szüksége a szöveg megírásához. Agócs Márton műve egy fesztiválhimnusznak készült, amely a fesztiváli élet visszatérő jelenségét írja le: „Mindig kell valakire várni, mindig lemarad valaki (…) állandóan elveszítjük egymást.” A fesztiválokon tapasztalható „egymást elveszítjük majd megkeressük” jelenség nagy sikert arathatott a közönség soraiban, mivel a következő perceket egy érzékelhető, több ember suttogásából következő alapzaj kísérte végig.
Mizsur Dániel elemző szemmel előzetesen vizsgálta a két dalszöveget, valamint utánanézett, hogyan értelmezik a hallgatók az imént említett zenéket. Megállapította, hogy az első benyomások alapján mindkét dalszöveg tekinthető szerelmes hangvételűnek, hiszen egyaránt megtalálhatóak bennük a szerelemhez köthető motívumok, költői képek, majd később hozzátette:
Sok elem és nyom ez ellen szól, mindkettő szöveg cselesen nyitva hagyva az értelemzési lehetőségeket.
A számok szerelmes megközelítésével nem volt egyedül, előzetes kutatásai alapján kijelentette, a hallgatók körében is a legtöbb esetben ezzel a típusú értelmezéssel találkozott az internetes fórumokon. A szerelmes toposz megjelenik az Aurevoir slágerében, mint például a „leszek tér te az idő legyél,” valamint a „legyél végtelen” sorokban. Ami a kételyeket keltette a dal szerelmes mivoltjával kapcsolatban a tanársegédben, az a folyton visszatérő koma szó, amely szerelmespárok között ritkán, cimborák között annál gyakrabban elhangzó megszólítás.
Ezzel szemben Sallai László szövege az elválásról, szakításról szól, amely értelmezhető egy párkapcsolat végeként, valamint egy baráti viszony megszűnéseként is. A Régi Környék-ben felmerül egy, a szerző számára ismeretlen történelmi motívum is. Az „azért összenő az, ami összetartozik” sorok eredetileg Willy Brandt német politikushoz köthetőek, aki az előbbieket mondta Berlin egyesítésekor. A Felső Tízezer zenekar énekes-gitárosa elmondása szerint nem tudott az említett sor történelmi mivoltjáról, az elmúlt barátság újra fellángolását kívánta kifejezni ezzel a képpel. Ennél a pontnál hangzott el a moderátori kérdés: „Mennyire fontos valójában, hogy a közönség értse, hogy mire gondolt a szöveg írója?”
A kerekasztal-beszélgetés résztvevői hamar konszenzusra jutottak abban, hogy a hallgatóság sokszor félreértelemzi, vagy máshogy értelmezi a leírt és megénekelt sorokat, mint aminek az azokat írója szánja, ez viszont nem tekinthető problémának. Elmondottaik alapján ennél jóval fontosabb az, hogy kinek mit ad, vagy kiben milyen érzéseket kelt és indít el az adott szöveg.
„Nem fontos, hogy a hallgató tudja, hogy a költő mire gondolt” – tette hozzá Agócs Márton, aki szerint ezekből a félreértésekből érdekes beszélgetések tudnak kialakulni, hiszen ezeket a sorokat mindenki kicsit másképp értelmezi. A panelbeszélgetés résztvevői egyaránt fontosnak tartották, hogy a hallgatók saját érzéseket fogalmazzanak meg az adott szövegekkel kapcsolatban, mivel sok esetben ez további rétegeket képes hozzáadni a zenékhez, ezzel növelve azok összetettségét.
A beszélgetés végéhez közeledve az alkotói folyamat mivoltját járták körbe a kerekasztal-beszélgetésben résztvevők. Az általuk elmondottak alapján a készítési folyamat teljesen dalfüggő és szubjektív, amely adódhat a zenész érzéseiből, munkaflowjából, valamint az őt körülvevő körülményekből is. Emellett, mindhárman egyetértettek abban, hogy hosszú évek tapasztalata után sincsen egy biztos recept, amely elősegíti a folyékonyabb és hatékonyabb dalszövegszerzést. A munkamorál rendkívül szubjektívnak mondható: minden alkotó más tempóban, más ritmusban találja meg a kreatív, alkotó folyamatait. Egyesek szigorú napirendekkel és határidőkkel operálnak, míg mások csak akkor alkotnak, ha valódi ihlet éri őket. A kemény munka és a spontán inspiráció közötti egyensúly minden dalszerzőnél egyéni arányban jelenik meg. Ami az egyiknek fegyelmezett rutin, az a másiknak a spontaneitás megölésével ér fel. Az alkotói műfajokban sok esetben ezt a kettőt kell a lehető legjobban finomhangolni. A témához kapcsolódva Mizsur Dániel kiemelte, hogy mennyire fontos a szövegek tagolásának megfelelő értelmezése, valamint az, hogy a hallgató elolvassa az egyes dalszövegeket, mivel az éneklés során nem mindig dönthető el, hol vannak pontosan a vesszők. A vesszők elhelyezésének módja és az azzal való játék pedig képes teljesen felborítani vagy megváltoztatni egy dal mondandóját, értelmezését.
Az esemény hallgatói kérdések hiányában ezzel a gondolattal zárult. Az „Érzelmek és szövegek” kerekasztal-beszélgetés rámutatott arra, hogy a dalszerzési folyamat nem tanulható, nincs egy biztosan működő receptje, valamint, hogy a zenei dalszövegek és a versek világa között a várakozásnál nagyobb átfedés és közös pontok tapasztalhatóak.
Az ELTE BTK HÖK által szervezett Kultúrkör következő és egyben utolsó alkalma május 14-én lesz a Könyvtár Klubban.
A tudósítást Szilágyi Benedek készítette. Nyitókép: Facebook