Az álhír és a dezinformáció kezdetektől a hírmédia elválaszthatatlan velejárói. Az internet korában mégis minden eddiginél nagyobb szükség van olyan szakemberekre, akik megbízható és hiteles hírforrásokkal dolgoznak, és a köz tájékoztatását, nem pedig annak megtévesztését szolgálják. Az Újságírás Masterclass harmadik fordulójában Wirth Zsuzsanna és Marton Kamilla, a Direkt36 munkatársai beszéltek a tényfeltáró újságírásról.
Ma Magyarországon a tényfeltáró újságírást csupán egy-egy rendkívül magas hírértékű eset tartja életben a szűkös idő- és anyagi keretek között. Igazi kuriózum hazánkban, ha főszerkesztője jóváhagyásával egy újságíró mélyrehatóan, akár hónapokig foglalkozhat egy adott témával. Végképp kirívó eset, ha egy ilyen folyamat egy egész évet ölel fel, Zsuzsanna és Kamilla pedig épp egy ilyen tényfeltáró munka oknyomozói voltak. A kórházi fertőzéseket feltáró cikksorozatért és dokumentumfilmért 2023-ban elnyerték a Transparency-Soma-díjat, illetve mindkettőjüket felterjesztették a European Press Prize-ra, a legrangosabb európai újságírói díjra. Mi vezette őket idáig?
A magyarországi betegellátás leterheltsége, valamint a munkaerő- és forráshiány miatt igen gyakran fordul elő, hogy a kórházi betegek maradandó szövődményekkel járó, szélsőséges esetben akár halálos fertőzést is elkapnak. A két újságíró a magyar egészségügy adminisztratív struktúrájának mélyére ásott, és több, különféle fertőzésekből felgyógyult alannyal készített interjút. Mint kiderült, a kórházakban átfertőződött betegek száma magas, ennek ellenére a legtöbb megoldási kísérlet zátonyra fut, az ország egészségügyi vezetése pedig meglehetős közönnyel fordítja el tekintetét a jelenségről.
A beszélgetés moderátora – az előző két alkalomhoz hasonlóan – Munk Veronika (Denník N) volt. Először azzal a kérdéssel fordult a meghívott vendégekhez, hogyan definiálnák ők a tényfeltáró újságírást. Zsuzsanna szerint
Nagyon sok definíció létezik. Talán a nyomozó az a szó, ami a legjobban illik erre a szakmára, mert elsősorban azt a módszert mutatja meg, amivel mi dolgozunk
Arról beszélt, hogy a hagyományos újságírókkal ellentétben az oknyomozók nem eleve adott információkkal dolgoznak, hanem ők maguk gyűjtik össze azokat az adatokat, amelyekre a nyomozás során szükség van. A mindenkori hatalom ellenőrzését és az azáltal eltitkolt tények felderítését tartotta az oknyomozó újságírás elsődleges feladatának. Szerinte az újságíró ezzel a közbeszéd alakulásához is hozzájárulhat.
Veronika ezután az újságíró-etika egyik mumusára, az információk forrására irányította a reflektorfényt. Mivel egy újságíró ideális esetben a közérdeket szolgálja, munkája során nem csupán a tényszerűségre, de forrásai védelmére is nagy hangsúlyt fektet. Kamilla arról beszélt, hogy az anonimitás fontos, hiszen az értesülések gyakran tartalmaznak érzékeny információkat. Mint azt Zsuzsanna kifejtette,
a forrásaink emberek, akik saját karrierjüket és egzisztenciájukat kockáztatják azzal, hogy nekünk segítenek.
Hozzátette, „Azért is szükség van a forrásvédelemre, mert így a forrásaink máskor is szóba fognak velünk állni.” Kamilla azt is elmondta, hogy a kórházi fertőzésekkel kapcsolatban is volt olyan alany, aki nem kívánt név szerint megjelenni a cikkekben. Rá egyszerűen a kórház egyik dolgozójaként hivatkoztak.
Veronika ezután a tényfeltáró újságírás nehézségeiről kérdezte őket. Zsuzsanna azt mondta, „Azok voltak a legnehezebb sztorik, amikbe beletörött a bicskám. Ilyen mindenkinek van a karrierje során.” Hozzátette:
A tényfeltárás egy akadálypályához hasonlít: senkinek sem érdeke, hogy ezek a sztorik nyilvánosságra kerüljenek, ezért igyekeznek elénk akadályt gördíteni.
Kamilla azt mondta, ami egy kisebb lapnak vagy hírportálnak releváns sztori, egy tényfeltáró újságírónak nem feltétlenül az, hiszen egy oknyomozó mindig mélységeiben igyekszik vizsgálni egy helyzetet vagy jelenséget. Mint azt Zsuzsanna elmondta: „Olyan témákat igyekszünk választani, amik kívül esnek a mainstreamen.” Veronika hozzáfűzte, „A mi szakmánk szentsége a tényellenőrzés: megkapjuk az infót, de azt nem hisszük el, csak akkor, ha azt ellenőrizni tudjuk.”
Kamilla a szerkesztőség tényellenőrzési folyamatairól is beszélt. Mint elmondta, az újságírónak először magát az információt kell ellenőriznie (pl. az interjúszöveg vagy hivatalos dokumentumok alapján). Ha szükséges, a tényállításokat más, a korábbi forrásoktól független alanyok is alá tudják támasztani. Végül a cikk megjelenése előtt újabb fact-check-folyamat zajlik le, ahol a szerkesztők és a jogászok is ellenőrzik a közlésre szánt tartalom helytállóságát. Kamilla azt mondta, a Direkt36-nál akár több hétbe is telhet, mire egy híranyag megjelenik. Hozzátette,
Szerintem itthon médiatörténeti pillanatnak számít, hogy két újságíró egy évig készít egy cikket.
A Direkt36 egyébként kisebb szerkesztőség: kb. tíz ember dolgozik itt, így a tényellenőrzést nem külön osztály végzi, hanem ők maguk. Veronika ezután arra volt kíváncsi, a Pegasus-ügy feltárása mennyire vetette vissza az amúgy is nehézkes információközlést Magyarországon, és milyen hatással volt az újságírókra a tudat, hogy tevékenységüket megfigyelik. Kamilla úgy vélte, nem magukat az újságírókat, sokkal inkább a forrásokat akarták megfigyelni a kémszoftver segítségével, ám leszögezte: „Másfél éve vagyok a Direkt36-nál – nekem nem volt még azzal problémám, hogy a Pegasus miatt nem állt szóba velem valaki, viszont arra már kaptam több célzást, hogy a telefonomat vigyem át a másik szobába.” Zsuzsanna megerősítette a Kamilla által elmondottakat, sőt szerinte „voltak olyan források is, akik elszántabbak lettek” a botrány hatására. Arról is meséltek, hogy a botrány óta néhány óvintézkedést vezettek be a szerkesztőségnél. Ilyen pl. a Faraday-zsákok alkalmazása, amelyek leárnyékolják a telefont, hogy az ne tudjon elektromágneses jeleket küldeni vagy fogadni. Egy másik módszer, hogy az érzékeny tartalmú beszélgetések egy olyan szobában zajlanak, ahová senki nem viszi magával mobiltelefonját, illetve hatékony megoldás még egy olyan számítógépen dolgozni, amely nem kapcsolódik sem az internethez, sem más eszközhöz.
Kamilla szerint legutóbbi munkájuk során az egyik legfontosabb tanulság az volt, hogy a valóságban sokkal több kórházi fertőzés történik, mint amennyit a számok mutatnak. Mint elmondta, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ minden évben közleményt ad ki a kórházban megfertőzöttek és elhunytak számáról, a valóságban azonban ennél jóval több az áldozat. Mint elmondta,
Az állam erősen próbálja eltitkolni, hogy probléma van, és egyszerűen nem tudnak vagy nem akarnak ellene tenni.
A nyomozás kiindulópontját egy, a TASZ által megszerzett adatbázis képezte, amely a 2014 és 2016 közötti kórházi fertőzésekkel kapcsolatos adatokat tartalmazta. Zsuzsanna és Kamilla szerint ez közügy, és a feltárt tények birtokában „talán a közvélemény nyomása ki tudja kényszeríteni azt, hogy az állam végre foglalkozzon aktívabban ezzel a problémával.” Ezt követően két filmrészletet mutattak be a közönségnek, előbbi az egyik, fertőzésből felgyógyult férfival, Bálinttal és feleségével készített riport, utóbbi a dr. Galgóczi Ágnessel, az NNGYK osztályvezetőjével készült interjú volt.
Veronika két szélsőséges hozzáállást vélt felfedezni a filmrészletekben. A halál torkából visszatérő érintett és felesége, majd az adatokat jól ismerő, a hatóságot képviselő személy. Zsuzsanna szerint egy újságírónak minden körülmények között tárgyilagosnak és indulatmentesnek kell maradnia, ám kiemelte, hogy az újságíró is ember: vannak érzései. Úgy vélte, megterhelő volt az érintettekkel állapotukról beszélgetni, ám hozzátette, az interjúk nagy részét Kamilla készítette. Kamilla szerint a legnagyobb probléma az osztályvezetővel készült interjúval az volt, hogy a doktornőnek „feltettünk egy kérdést, és ő nem arra válaszolt – másról vagy nagyon bonyolult dolgokról kezdett el beszélni, hogy még véletlenül se értse senki.” Az osztályvezető ezen felül a felelősséget többször egyedül a fertőzésben érintett kórházak vezetőségére hárította. Kamilla mindezek ellenére leszögezte, az osztályvezető nem rosszindulatból válaszolt így a neki feltett kérdésekre, hanem pusztán azért, mert neki sincs ráhatása az események alakulására. „Neki is ezt mondták, neki is ez van a fejében” – magyarázta az újságíró. Zsuzsanna megemlítette azt az általános újságírói tapasztalatot is, hogy a szakértők és a vezető beosztásban lévő alanyok sokszor vélik provokációnak a riporter kérdéseit – nem értik, miért hibákról, problémákról, negatívumokról faggatják őket. Válaszadás helyett gyakran hivatkoznak az újságíró inkompetenciájára az adott területen: „Amikor szakemberekkel, bürokratákkal, államigazgatási szervek vezetőivel beszélünk, nagyon sokszor az a hozzáállásuk, hogy: te ehhez nem értesz, miért provokálsz kérdésekkel?”
Zsuzsanna mesélt a közérdekű adatigénylésről is, ami ma Magyarországon – érzékeny ügyek esetén – rendkívül hosszú folyamat. Közérdekű adatigényléshez bármely állampolgárnak joga van. A hatóságnak tizenöt, indokolt esetben harminc nap áll rendelkezésére, hogy az adatigénylésnek eleget tegyen. Az újságíró szerint azonban legtöbbször elutasító válasz érkezik azzal az indoklással, hogy a lekért adatok nem tartoznak az adatigénylőre. Ezután az illető fordulhat a bírósághoz, a per fellebbezéssel azonban évekig is elhúzódhat. Zsuzsanna ellentmondásosnak tartotta, hogy „az állam az állampolgárok adójából fizetett ügyvédekkel próbálja megakadályozni, hogy olyan dolgokat tudjunk meg, amik ránk tartoznak.” Végül a megszerzett kórházi adatok és az azokból levonható konzekvenciák alapján kezdetét vette a nyomozás. A többi – mint mondják – már történelem.
Veronika még arra volt kíváncsi, Zsuzsanna és Kamilla miért ezt a szakmát választották hivatásul. Kamilla előrebocsátotta, hogy ha valaki arra kíváncsi, milyen egy oknyomozó újságíró munkája, nem érdemes a Spotlight című filmet alapul vennie. „A tényfeltáró munka egy ennél sokkal lassabb víz” – magyarázta, utalva ezzel a hosszú nyomozómunkára, a sok várakozásra, a bírósági tárgyalásokra és a bonyolult jogi háttérre, melyek minden mélyreható oknyomozás elkerülhetetlen velejárói. Mégis azért választotta ezt a hivatást, mert szerinte hatalmas élmény a heteken át tartó kutatás után rátalálni egy-egy információra, ami addig hiányzott a hiteles tényfeltáráshoz. Zsuzsanna az ELTE Média és Kommunikáció Tanszékének növendéke volt, és elmondása szerint az újságírók sokoldalúsága tetszett meg neki: „Az újságírók mindennel foglalkozhatnak, és mindenhez értenek egy kicsit.” Ezen felül annak lehetősége motiválta még, hogy elmélyülhet adott témákban, és részletekbe menően foglalkozhatna egy-egy esettel. Abban mindketten egyetértettek, hogy a tényfeltáró szakma izgalmas, és fontos társadalmi szerepet tölt be, hiszen az igazság feltárása közérdek. „Annak fekszik nagyon ez a szakma, akinek túlfejlett az igazságérzete” – tette hozzá Zsuzsanna záróakkordként.
Amint azt az Újságírás Masterclass három beszélgetése után láthatjuk, az újságírás nem kizárólag egy funkciót tölt be a társadalomban, hiszen egy tartalom lehet a tájékoztatás, az objektív tényfeltárás vagy pusztán a szórakoztatás eszköze is. Amíg azonban az újságíró munkáját a közszolgálatiság, a hitelesség és a pontosság jellemzi, addig kisebb vagy nagyobb mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a közérdekű ügyekről érdemi diskurzus alakulhasson ki a médiában és ezáltal a társadalomban is.
Szöveg: Major Mátyás Gábor. Képek: Szilágyi Hanna.