fontos hírek programajánló

Élmények és kultúra: mi ezeket az eseményeket ajánljuk

Kedves Hallgatótársak! Ezúttal egy programajánlóval készültünk nektek, amely keretein belül különböző elfoglaltságokat mutatunk be nektek az elkövetkező hetekből, akár következő hónapból. Mivel alapszakunkon van médiadizájn specializáció is, ezért a bennetek élő művészhez- műkedvelőhöz szólunk először.

Fénydóm

Kezdetnek a „Fénydóm” című kiállításra szeretnénk Titeket meginvitálni. Itt az elmúlt évben nagy sikernek örvendő INOTA fesztivál kurátorai által megkomponált fényművészeti és audiovizuális installációkat és vetítéseket tekinthettek meg. Ez az esemény a kissé mostoha sorsú Biodome-ban található. A kiállítás egészen pontosan március 1-17-ig tart. Esténként 17-22 óra között látogathattok el ide. A látogatás kissé borsos árú: a diákjegy 5500 Ft, a felnőttjegy 6900 Ft-ba kerül, de a kortárs médiaművészek munkája valószínűleg megéri mindezt.

LAM – Light Art Museum

A következő program, amit figyelmetekbe ajánlunk, az a LAM azaz „Light Art Museum”. Itt szintén a vizuális élményfaktor fog dominálni. Maga a múzeum több kiállításnak is otthont ad, ezek közül egy a „Superluminal”, ami közel 40 nemzetközileg ismert művész alkotásait mutatja be. Természetesen mindenhol a fény a központi elem a fizikai jelenségtől kiindulva a technológiai innovációkon át. Az alkotók között számos magyar művész is megjelenik. A kiállítást a 1054 Budapest Hold utca 13. szám alatt találjátok, nem messze a Szabadság tértől. A múzeum minden nap nyitva tart, 10 és 22 óra között. A diák belépő viszonylag baráti, 4000 Ft, a felnőtt jegyek 6000-7000 Ft között mozognak, amiket online le is tudtok foglalni.

MERCH FESZTIVÁL

Mivel tudjuk, hogy sokatok szeret koncertekre járni és minden bizonnyal vannak kedvenc előadóitok, vagy zenekaraitok, ezért röviden összefoglaljuk a Turbina által szervezett „Merch Fesztivált” is. Ezen az eseményen kedvetekre válogathattok a személyre szabott ruhadarabok között. A kiírás alapján jelen lesznek a különböző fesztiválok, közismert zenekarok és klubok az idei és korábbi saját portékájukkal. A rendezvényen lesz second hand turkáló és fenntarthatósági tudatosítás is. A merch piacot zeneipari beszélgetés egészíti ki Sajó Dávid jóvoltából, valamint a Turbina különböző tereiben kisebb élőzenei és dj produkciókra is lehet számítani. A helyszín tehát a Turbina Kulturális Központ, az időpont pedig március 17. vasárnap.

Sakura ünnep a Füvészkertben

A márciusi hónap végezetével sem kell búcsút intenetek a tavaszváró eseményeknek, hiszen számos program vár rátok, amit érdemes kihasználni, ha az egyetem mellet vágytok egy kis kikapcsolódásra. Az április beköszöntésével közelebb kerülünk a japánok tradicionális ünnepéhez, az Ohanamihoz. Ilyenkor virágoznak a japán cseresznyefák, amit hazánkban is minden évben ünnepelnek a Füvészkertben. Idén két hétvégén keresztül tart majd az ünnepség, április 6-ai kezdéssel. A látogatóknak számos programban lesz lehetőségük részt venni, amelyek által közelebbről is megismerhetik a japán kultúrát. Idén is lesz japán nyelvóra és zene, de az érdeklődők tradicionális harcművészeti és fegyverbemutatót is megtekinthetnek. A Sakura ünnep részletes programjairól hamarosan olvashattok a Füvészkert honlapján. Jegyek megvásárolhatók a https://tixa.hu/elte-fuveszkert oldalon.

Van Gogh Budapest

A művészet örök időkre szóló érték, amely sosem avul el. Mint médiás hallgatók, bizonyára ti is sokan rajongotok a különböző művészetekért, ezért egy olyan eseményt kerestünk, amely hatalmas népszerűségnek örvend, és már Budapesten a BOK Sportcsarnokban is látogatható egészen 2024.09.01-ig. A kiállításban Van Gogh legmeghatározóbb művei kelnek életre egy immerzív teremben, ahol a 4K technológia magával ragadó élményt nyújt minden látogató számára. A CNN a világ 12 legjobb immerzív élménye közé sorolta a kiállítást. Jegyeket a https://vangoghbudapest.hu oldalon tudtok vásárolni.

Szöveg: Varga Klaudia, Téglási Ákos. Nyitókép: Unsplash.