Populizmus és populárisság: a két szó etimológiailag azonos, mégsem fedik le egymást minden területen e globális jelenségek. Az kerekasztal-beszélgetés meghívott vendégei arra keresték a választ, hogy ezek mily módon kapcsolódnak egymáshoz, és miben térnek el. De talán a legrelevánsabb kérdés, hogy hogyan is határozhatjuk meg a modern világ e sajátos tényezőit. Eszköz, fegyver vagy csupán ideológia?
Kint csípős, novemberi idő, bent oldott hangulat, sok vitaindító kérdés és érdekes szakmai meglátások: ezekkel lehetne talán legjobban leírni a november 16-án megrendezett előadást, melyre szép számban érkeztek nézők idősebb és fiatalabb korosztályból egyaránt. A kerekasztal-beszélgetés meghívott vendégei Hermann Veronika, az ELTE Média és Kommunikáció Tanszék adjunktusa, Vécsey Virág tanszéki tanársegéd, Imre Anikó, a Dél-kaliforniai Egyetem professzora, illetve Varga Balázs, az ELTE Filmtudomány Tanszékének vezetője és docense voltak. A moderátorok kérdéseikkel segítették a meghívott előadók között létrejött diskurzust és az előadás menetét.
Veronika azt kutatja, milyen sokféle módon kötődhetünk egy populista politikai rendszerhez, és hogy e berendezkedés hogyan fonódik össze a populáris médiával. Mint azt elöljáróban kifejtette,
a populizmus valójában nem egy politikai ideológia, hanem politikai cselekvések összessége, amely a hatalom megszerzésére, megtartására és maximalizálására törekszik.
Szerinte ma Magyarországon is ilyen rendszer vesz minket körül. Virág főként a környezetvédelmi kommunikáció, az ökológiai problémák, illetve a klímaváltozás vizuális megjelenítését kutatja pl. animációs sorozatokban, közmédiában. Anikó szakterülete is elsősorban a populáris média és a populista politikai berendezkedés egymásra hatása. Mint elmondta, mindkét fogalom arra utal, hogy e jelenségek a népben, a tömegben találnak támogatói bázisra, közöttük azonban általános feszültség van jelen. „Ez egy ellentmondásos kapcsolat, ami mindannyiunkat nagyon érdekel. Mi is a sokféle populista rendszer egyik változatában élünk.”
A populizmus nagy elméletírói szerint a különböző populista rezsimeket az köti össze, hogy a mindenkori kormány közvetlenül beszél a néphez, tehát kiiktatja azokat a közvetítő intézményeket, egyéneket és csoportokat, akikben megbízik a nép.
Hozzátette, a mai világot meghatározó hírmédián kívül érdekli még a nem propagandista médiaproduktumok mögöttes politikai tartalma is. Varga Balázs költői (függő) kérdéssel indított: „Engem elsősorban az érdekel, hogy amiről beszélünk [ti. populáris és populizmus], az egy csúnya szó-e, és hogy milyen értékek kapcsolódnak hozzá.” Reflektált a népszerű kultúra kifejezés többféle értelmezhetőségére is: „Valami népszerű, mert sokan fogyasztják, tehát tömeges kereskedelmi jellegről beszélünk, vagy mert a nép, a tömeg nyilatkozik meg azon keresztül?” Mint elmondta, őt is a mozgóképkultúrában megjelenő képzeletvilág érdekli, illetve hogy az abban megjelenített tartalom kinek a képzelete, ki szól, és kihez szól? Ilyenek például azok a kelet-európai sorozatok, amelyekben erősen érvényesül a populizmus hatása. Szerinte azt is érdemes megvizsgálni, mennyit változott a kilencvenes években a televíziós kultúra az azt megelőző időszakhoz képest.
Anikó kiemelte az Aranybulla című történelmi sorozatot, amelyet a kelet-európai alkotásokhoz hasonlított. Szerinte nyilvánvaló példa, ahogy a populista állam úgy szólítja meg a népet, hogy közben mítosszal és mesével tölti ki a vákuumot, amely az emberek fantáziájában létrejött. „Ezek nemzeti keretbe foglalhatók, tehát a nacionalizmust erősítik, amelyek által azok, akik adják a pénzt, képesek maguknak egyfajta legitimációt kovácsolni áltörténelmi narratívákból.” Hozzátette, ez a sorozat őt a hetvenes-nyolcvanas évek oktató jellegű propagandatelevíziózására emlékezteti.
Az olyan propaganda volt, amit az ember le akart mosni magáról. A propaganda akkor lesz csak hatásos, ha be van ágyazva valami olyan affektív, érzelmileg kellemes környezetbe, amit aztán le lehet nyelni. Valószínűleg Hunyadi [János] lesz majd ilyen populáris/populista figura.
Azt is elmondta, kelet-európában ezek a motívumok ennyire nyíltan és nyersen nem jelennek meg. Veronika arról beszélt, hogy adott populista politikát folytató államokban a demokrácia hiánya hogyan jelenik meg (pl. mediális tartalmakban). Mint elmondta, az elmúlt tíz évben nagy számban jelentek meg olyan sorozatok, amelyek az államszocializmust tematizálták. Ezek az ún. minőségi televíziózási hullámot képviselték valamilyen módon. „Ez – véleményem szerint – mostanra picit már generalizálódott, de tíz évvel ezelőtt még kiugró minőséget tudtak mutatni ezek a sorozatok.” Kutatásainak egyik tárgya a klasszikus panoptikus diktatúrák megjelenítése neoliberális platformokon, tartalmakban. Mint azt kifejtette, ezekben nagyon nyíltan jelenik meg az autoriter, illiberális, populista rezsimek kritikája. Ilyen pl. a Chernobyl– vagy az Aranyélet-sorozat, amelyekben nagy szerepet kapnak a botrányok és a korrupció. Felvetette a kérdést, vajon mitől vált ki egy adott médiatermék reprezentációs vitákat? Ellenpéldaként említette a Tündérkert című sorozatot. „Ezeken nem kérik számon a hitelességet, míg azokon a sorozatokon, amelyek a közelmúltat kritikusan tematizálják, már igen” – mondta. Szintén gondolatébresztő, hogy az Aranyéletet újraforgatták Kelet-Európában. Az új változatban a nép akarata érvényesül, az állam pedig megoldja a problémákat, míg a szereplők korruptak.
Érdekes kérdés, hogy vajon az emberek miért egyre fogékonyabbak a realizmusra. Anikó arról beszélt, hogy „A szocializmus alatt a legtöbb sorozatnak volt egy olyan missziója, hogy beáldozza a szórakoztatást és a propagandát. Mindig minden szólt valamiről, ami egy magasabb eszméhez kötődött.”
A 2000-es években az HBO elkezdett ún. eredeti tartalmakat gyártani, amihez gondosan megválogatta, hogy mi lesz az a téma, amit nem csak a helyi nézők fognak értékelni, hanem utazhat is a világban. Ehhez olyan témát kellett találnia, ami beleillett ebbe a globális körforgásba.
Véleménye szerint egy csatornának fel kell tennie a kérdést: „Mi működik? A Breaking Bad-forma: olyan komplex történet, amiben van család, szerelmi és korrupciós szál, visszatekintés és rendszerkritika.” Balázs az első kérdésre tért vissza: Van-e köze a népszerű kultúrának a populista rendszerekhez? Ebben különböző dimenziók figyelhetőek meg, s a különböző történetek közös pontja az összetartozó nép. „Ahogy Veronika mondta: hogyan akarjuk felfedezni a populistát a populárisban? Hogyan jelenik meg a közösség és a népfelség? […] Hogyan jelenik meg a csúnya kortárs, politikai, populista rendszerek ideológiája?” Mint elmondta, e tartalmak előnye, hogy sokakhoz eljutnak, és érzelmi reakciót tudnak kiváltani az emberekből, ezzel új narratívát teremtve. Ezekre példaként a hatvanas évek kaland- és történelmi sorozatait, illetve az akkoriban népszerű diskurzusokat említette.
Anikó szerint a populizmusról sokan azt hiszik, újszerű jelenség, és most is épp terjed szerte a világban. Valójában mindig is megvolt a politikában. Szerinte a populizmus globális jelenség: minőségileg és mennyiségileg is ott van mindenütt. „A Money Heist először sikertelen sorozat volt Spanyolországban, és akkor lett sikeres, amikor a Netflix ráugrott, és csinált neki egy univerzumot.” Szerinte az emberekben él egy lesújtottság, hogy létezik egy globális hatalmú elit, amely kizsákmányolja a tömegeket. Erre példaként a Squid Game című sorozatot hozta. Virág hozzáfűzte, szerinte a különböző narratívák kéz a kézben járnak, hálózatot alkotva egymással. Beszélt az animációs sorozatokról is (pl. A Simpson család, South Park). „Általában az animáció kapcsán szokták mondani, hogy a szereplőknek nem kell engedelmeskedniük a természet és a fizika törvényszerűségeinek, illetve vannak bennük állatemberek, tele vannak hihetetlen dolgokkal, alakváltással stb., hogy a néző engedje el a fantáziáját, viszont a materiális valóságot ábrázolják, és milyen módon tudnak mindenféle kritikának az eszközei lenni.” Ezzel szemben ezek egyrészt műfajuk okán sokkal kevésbé komolyan vehető zsánerbe sorolhatók, másrészt előszeretettel parodizálnak más közmegítélés alá eső jelenségeket is (pl. a környezetvédelem).
Felvetődött a kérdés, vajon az átlag nézőnek mennyire kell tisztában lennie azzal, hogy egy adott propagandaanyag populista-e. Anikó szerint ez élvezet kérdése: „Televíziót azért nézünk, hogy ne kelljen gondolkodnunk. Ez kissé álszent álláspont, de egyrészt nem akarom elvenni a televízió örömét, viszont másrészt az egyetemen azt tanítjuk, hogyan kell kritikusnak lennünk a televízióval szemben, és ez nem veszi el az örömöt, hanem megsokszorozza azt.” Szerinte mindkét magatartás alkalmazható, tehát nem zárják ki egymást. Veronika azt igyekezett tisztázni, mit is nevezünk propagandának. „Viszonylag kevés olyan televíziós tartalom van, ami úgy működik, ahogyan az 1984 című regény [világa], hiszen még a propagandista rendszereknek sem így működött a szórakoztató médiája.” Véleménye szerint a tudatos médiafogyasztás segíthet abban, hogy kiszűrjük a manipulatív tartalmakat.
Újabb kérdés a moderátoroktól: hogyan változott a filmkészítés a rendszerváltás óta. Balázs úgy vélte, „általában nem a változás a kérdés – az volna meglepő, ha nem változna semmi.” Szerinte az érdekes inkább az, hogy a kilencvenes évek káosza után újabb intézmények jöttek létre, a gazdaság pedig épülni kezdett állami, majd nemzetközi támogatásokból. Arról is beszélt, hogy a média ezer szálon kötődik a politikához, hiszen „az is pénzről szól.” Izgalmas kérdésnek tartotta, hogy hol van ma a mozgástere a globális termelésben a filmeknek, a médiának és a kultúrának; hogy ezek milyen platformokon tudnak saját hangot képviselni, és ha ezek együttállnak, hogyan használhatja ki egy rendszer ezeket a találkozási pontokat. Balázs arról is szólt néhány szót, hogy „az Aranyélettel a legnagyobb problémám az volt, hogy elkezdett politikai programot nyomni.” Anikó szerint:
feltételezzük, hogy a populizmus és nacionalizmus között van összefüggés, viszont már nincs nemzeti televízió. Akkor hol él a populizmus?
Ezután a közönség arra volt kíváncsi, végeredményben mit gondolnak az előadók, jó vagy rossz maga a populizmus jelensége, illetőleg hogy milyen mediális tartalmakban érhető még tetten valamilyen formában. A meghívottak abban egyetértettek, hogy minden populista elemet nélkülöző politika nincs, az elhatalmasodó populista vezetés alatt azonban összeomlik a rendszer, ezután pedig a benne élő polgárok minden intézményt megkérdőjeleznek. Kérdés, ki használja ezeket a populista elemeket, és milyen célokra. Abban is mind azonos véleményen voltak, hogy a jelenleg Magyarországot jellemző illiberális berendezkedés használja a populizmus eszköztárát, és befelé forduló, szuverén, elutasító politikát képvisel. Balázs szerint rengeteg amerikai film és sorozat populáris, ezért aztán érzelmes és giccses is. Anikó szerint pedig „ezekből a filmekből csurog a propaganda.” Ez persze nem feltétlenül jelent politikai propagandát. Veronika hozzáfűzte, „univerzális igazság, hogy a mindenkori művészet a mindenkori hatalmat is képviseli valamilyen formában.” Anikó pedig arról beszélt, hogy pl. a Vaják egy fantasy-író alkotása, ami eredetileg a lengyel mitológiai világban játszódik, a Netflix azonban politikailag korrekten vitte vászonra, s ez heves vitákat váltott ki a nagyközönség tagjai között.
Amint azt a fent tárgyalt megannyi gondolat is mutatja, a populizmus jelenségét igencsak nehéz pontosan körülhatárolni és teljes egészében leválasztva a működését segítő intézményrendszerekről, kizárólag önmagában értelmezni azt. Ám ha az oldalhajtásoktól megszabadulunk, láthatóvá válnak azok az esszenciális jegyek és vezérelvek, amelyek mind a demokratikus, mind a diktatórikus populista rendszerekben konzekvensen megjelennek.
Szöveg: Major Mátyás Gábor. Képek: ELTE Média.