Nem dob fel a Google több tíz hivatkozást, találatot a nevére, elsőre megfoghatatlannak tűnhet pozíciója, de állítása szerint sosem vágyott arra, hogy több oldalnyi anyag szóljon róla. Ennek ellenére az ELTE létfontosságú, nagy tapasztalattal rendelkező munkatársa, több mint egy évtizede, amire joggal lehet büszke. Kevesek beszélnek manapság csillogó szemmel, lelkesedéssel a munkájukról, de neki minden szavából sugárzott a szakmája iránti odaadás és szeretet, ami miatt hatalmas inspiráció lehet a mai diákok számára.
Mit jelent a média és a kommunikáció az életedben, illetve a saját szakterületeden?
Hű, erre nehéz lenne ilyen rövid idő alatt válaszolni, de elmesélem én hogyan kerültem bele. 2011-ben végeztem a médiaszakon és 2010 novemberében kezdtem el dolgozni az egyetemen, úgyhogy most már közel 13 éve. Közte voltam kétszer két évet otthon, amikor születtek a gyerekek. A Kommunikációs, Marketing és Rekrutációs Igazgatóságon dolgoztam egészen tavaly szeptemberig, utána hívtak át az Egyetemi Stratégiai Irodába. Jelenleg nemzetközi kommunikációs munkatársként dolgozom. Az igazgatáson eltöltött időszak nagyon szép volt, mert kevesen voltunk kezdetben, úgyhogy mindenbe belekóstoltam az elején.
Rengeteget írtam, sok interjút és tudósítást készítettem, de voltam gyártásvezető reklámfilm-forgatáson, készítettünk kiadványokat és jó néhány évig az egyetem sajtókommunikációjával is foglalkoztam.
A gyerekeim megszületése volt az egyik oka annak, hogy most másik pozícióban dolgozom, jelenleg komplex programokkal foglalkozunk, melyek átívelnek az egyetem karain. Az egyik ilyen az EIT Culture & Creativity európai közösség, ami nagyon inspiráló, mert ebben a most induló programban az egyetem egyetlen alapító magyar tagként vesz részt, és szuper izgalmas a kezdetektől látni, hogy épül fel egy ilyen projekt. És hogy ma mit jelent a média? Mindent és semmit.
Miért választottad az ELTE-t és ezt a szakot?
Én a győri Révai Miklós Gimnáziumban végeztem és kicsi korom óta sokat olvasok. Apukám újságíróként is dolgozott, egyébként pedagógusok a szüleim. Mindenképpen adott volt, hogy humán területen képzelem el magam, ezt a gimnáziumban is megerősítették, szuper magyartanárom volt. Azt tudtam, hogy emberekkel szeretnék foglalkozni, a történetek érdekelnek, tehát emiatt jelentkeztem a kommunikáció szakra és nem bántam meg. Nagy váltás volt, de nagyon inspiráló öt évet töltöttem el itt.
Tehát a mesterképzést is itt végezted?
A mi esetünkben úgy volt, hogy az alapszak volt újságíró és a mester médiatudomány, de nem emlékszem pontosan. Más volt a felépítése a szaknak, akkor komoly társadalomtudományos alapokat kaptunk, rengeteget kellett szakmai (angol) szövegeket olvasnunk, magasak voltak a követelmények is. Nekem hamar látszott, hogy az újságírás, mint olyan, nem passzol, így indultam inkább az egyetemi kommunikáció irányába, tehát egyetemi PR-esként kezdtem el dolgozni.
Hogy kamatoztatod ma azt, amit itt tanultál?
Ez már picit a múlt ködébe vész, de biztos, hogy
jól tudok fogalmazni, elég kritikusan gondolkodom, viszonylag hamar átlátok nagyobb anyagokat is, megértem azokat a regisztereket, hogy kell megszólítani bizonyos embereket, akár pozícióról, akár életkorról van szó. Megtanultam, hogy mindig vissza lehet kérdezni
és meg kell értenünk, hogy mit miért csinálunk, és azt hiszem, ezt nekem a bölcsészkar nagyon jól megerősítette.
Ezeket már akkor tudtad alkalmazni például szakmai gyakorlat keretein beül?
Igen, én is voltam szakmai gyakorlaton, több helyen is. Voltam egy ma már nem működő netes újság hírszerkesztőségében, és egy PR ügynökségnél is eltöltöttem fél évet. Sokat tanultam ezeken a helyeken, érdemes ezeket csinálni később is, vagyis amikor elkezdtem dolgozni, nagyon sok önkéntes munkát vállaltam mellette. Ezekkel másfajta tapasztalatot tudtam szerezni, meg értékes emberi és szakmai kapcsolatokat is kialakítottam, amiket más úton-módon nem tudsz. Muszáj belefeccölni az ingyen időt, munkát és energiát, mert meg fog térülni. Lehet, hogy nem egy év múlva, hanem csak négy-öt, de mindenképpen nyersz azzal, ha bátran belevágsz.
Az egyetem elvégzését követően konkrét terveid voltak a jövőre nézve?
Nem, nem. Azt tudtam nagyjából, hogy mi az, ami nem érdekel, de az biztos volt, hogy valami olyan dolog irányába indulok, aminek az íráshoz, az emberekhez és a tudományhoz köze van. És egy szakmai gyakorlatot végeztem el az ELTE karrierközpontjában anno, az ottani vezetőm hívott fel később, és ajánlott nekem egy részmunkaidős munkát, amivel belecsöppentem az egyetemi kommunikáció világába és azóta sem eresztem, de ezt nem bánom.
Külföld, mint opció felmerült benned?
Töltöttem fél évet Dániában, a BA és az MA közötti félévben, ami szuper volt. A kreatív énünket kellett mozgatni, sok-sok olvasás, elméleti, illetve magas akadémiai munka után lehetett mással foglalkozni.
Nem volt ijesztő az új közeg?
Nem, ekkora elég jól beszéltem angolul, de nem volt az, a legjobb barátnőmmel mentem. Nem féltem az idegentől, elég talpraesett vagyok, nem tartok a kudarctól, szeretem tologatni a saját határaim. Én vagyok magam legszigorúbb főnöke. Skandináv állam lévén védett közeg is volt, meg fiatal is voltam, amikor az embert az ide nekem az oroszlánt is hozzáállás jellemzi és tényleg nagyon jó is volt. Bejártuk Dániát, agyagozhattam, futhattam a tengerparton, csomó olyan dolgot csináltam, amiből aztán később lehet töltekezni. Ott is médiát tanultam, a gyakorlati résszel foglalkoztunk főleg, világítással, vágással, és annak ellenére, hogy engem a technikai része nem vonzott, nagyon jól kiegészítette, amit tanultunk.
Hosszútávon, akár mint munkalehetőség, nem vonzott?
Nem, mindig is itthon szerettem volna dolgozni. Amikor a férjem munkája miatt Párizsban töltöttünk egy évet, akkor is tudtuk, hogy az egy év, és szeretnénk visszajönni. Itthon van a család, a barátaink. Nagyon szeretem Budapestet, össze vagyunk nőve a várossal, úgyhogy én nem gondolkozom igazán abban, hogy elmennék. Soha ne mond, hogy soha, de most egyáltalán nem érzem, hogy bepakolnám a bőröndöm és elindulnék a reptérre.
Hogy tudnád a mostani, ELTE-n belüli feladatod besorolni?
Az irodánk feladata nagyon sokrétű, többek között az általános rektor-helyettes munkáját segíti. Vezetői döntés-előkészítő anyagokat készítünk, olyan komplex programok tartoznak hozzánk, ami nem egy kart érint, hanem többön is átível. Az egyetem úgynevezett harmadik missziós tevékenysége tartozik ide, vagyis minden, ami nem oktatás és kutatás, hanem a vállalati külső kapcsolatokat, fenntarthatóságot, innovációs tevékenységeket foglalja magába. Jelenleg két fő projekttel foglalkozom: a már említett EIT Culture & Creativity mellett a Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium munkájában veszek részt. Munkaköröm nagyobb része projektmenedzsment, kis része pedig sajtókommunikáció. Nagyon sokat jelent, hogy az ELTE-n dolgozhatok, fantasztikus kollégáim és vezetőim vannak, és olyan feladatok találnak meg, amik kihívást jelentenek.
Talán kevésbé látható a munkám, de nagyon szép és kihívást jelentő feladatok találnak meg, amikkel az egyetemet képviselhetem itthon és külföldön egyaránt. Jobban szeretek a háttérből támogatni, gyorsan és pontosan dolgozom, nem fontos hogy az én nevem látszódjon. Nekem az ügy a fontos.
Sokan dolgozunk azon például, hogy a hallgatóknak nemzetközi lehetőségeik is legyenek, részt vehessenek kutatási programokban, amihez kellenek azok az emberek is, akik nem vágynak arra, hogy látható legyen a nevük.
Tehát alapvetően irodai munka?
Igen, de sok programot is szervezünk. Nemzetközi és hazai partnerekkel vagyunk kapcsolatban, egyáltalán nincsenek egyforma hétköznapjaink.
Utazással is jár?
Egyelőre nekem nem jár utazással, a Teams elég jól átvette ezeket a feladatokat. Sok egyeztetés történik online.
A Covid akkor nem viselt meg ezen a téren?
2019 őszén született a kislányom, így a járvány alatt éppen egy négyhónapos kislánnyal és egy hároméves kisfiúval maradtunk otthon. Amit most csinálok, az többé-kevésbé végezhető home office-ból is. Ennek ellenére nagyon szeretek bejárni, kell a közeg, a nagy része hogy emberekkel találkozol, beszélgetsz, amit nehéz meghatározott meetingekbe beleszuszakolni.
Van olyan része a médiának, amiben még kipróbálnád magad?
Nem érzem magam öregnek, ám egyelőre egyáltalán nem. Nekem igazi szakmai kihívás, amit most csinálok, sokat tanulok belőle. Azért is váltottam, amikor úgy éreztem, hogy már nem tartogat számomra szakmai kihívásokat egy adott munkakör. Nincsenek most más típusú vágyaim, úgy gondolom, hogy egy értékes munkát tudok végezni, az ELTE az ország első egyeteme, van itt feladat és van itt munka bőven. Számítanak rám, elég nagy tapasztalatom van itt, úgyhogy nagyon jól érzem magam, nem vágyom most máshova.
Mennyire látod telítettnek a szakmát?
Az én szaktársaim nagyon sokféle helyen dolgoznak. Ez a diploma nagyon jól adaptálható, sokféle irányt magába foglalhat.
Azzal nincs baj, ha még az egyetemi évek alatt az ember nem tudja hova tart, de ezért javaslom, hogy sokat kell olvasni, saját magadat képezni, érdekeljen a világ. Rengeteg online elérhető tudásanyag van, ami hozzá tud segíteni, hogy kitaláld, merre szeretnél elindulni.
Azt gondolom, hogy érthetően kommunikáló, hiteles, jól beszélő és tájékozott emberekre szükség lesz, és ezt ez a szak abszolút tudja biztosítani. Nem féltem azokat, akik itt végeznek. A tanulásnak és az önképzésnek nagyjából sosincs vége, én két évvel ezelőtt végeztem el egy városdiplomáciai képzést, és annak köszönhetően változtam, majd hozta magát az élet, olyan pozícióba kerültem, ahol ezt tudom kamatoztatni. Az állandó kíváncsiság nagyon fontos, és az, hogy ez ne érjen véget azzal, hogy az ember kap egy diplomát.
Nem félsz a média negatív oldalaitól, gyors fejlődésének hátulütőitől?
Ezért kell sok oldalról tájékozódni és olvasni. Nekünk az egyetemen mindig azt mondták, hogy egy forrás nem forrás. Azt kell érezned, hogy akár ha közel, vagy csak érintőlegesen dolgozol a médiában, felelősséged van ebben. A jövővel kapcsolatos új dolgokon nagyon okos emberek gondolkodnak, bennem nincsen félelem. A kérdés az, hogy a médiumok változásaihoz a társadalom miképp alkalmazkodik és mennyire lesz felkészült.
Van bármilyen jó tanácsod a mostani hallgatóknak? Mit csináltál volna másképp?
Egy nyelvszakot felvettem volna, az tök jó lett volna mellé, talán bele is fért volna. Vagy az angolt, vagy a németet, vagyis egy klasszikus nyelvet. Ez sokszor eszembe jut, hogy lehetett volna másképp, de különben nincs hiányérzetem. Tanácsolni pedig azt tudom, hogy nagyon sokat kell dolgozni, az első munkahelyeken szorgalmasnak és lojálisnak kell lenni, illetve nagyon kell figyelni. Nem szabad az első pár hét után következtetéseket levonni, hanem várni kell egy kicsit. Fontos még az alázatosság is. De a legnagyobb tanács saját magamnak is, hogy türelmesnek kell lenni, és akkor megtalálnak a lehetőségek. Nekem volt két- három fantasztikus tanárom itt: Gács Annát, Müllner Andrást és György Pétert szeretném említeni, akik a mai napig nagyon meghatározóak, nagyon hálás vagyok nekik. Az igényesség, tények megkérdőjelezése, hogy semmi sem fekete és fehér, komplett igényes anyagokat kiadni a kezedből. Nekem az ő óráikon egy másik világ nyílt ki.
Milyen érzés volt Hammer tanár úr kérésére órát tartani?
Először nagyon megijedtem, de megtisztelő volt, jól esett a felkérés és úgy éreztem a hallgatóknak is tetszett az óra. Nehéznek találták a feladatot, ami egy sajtóanyag megírása volt, de jól át tudtuk beszélni, hasznos tippekkel láttam el őket. Nagyon élveztem az órát, jó kis beszélgetés kerekedett belőle. Igyekeztem úgy átadni, hogy nekik is érdekes és kézzelfogható legyen. Szerintem sikerült.
Az interjút Érczfalvi Anna, alapszakos hallgató készítette. Nyitókép: Bódai Zsuzsanna.