alumni fontos hírek tudósítás

Élet a NER-en kívül, belül és a senkiföldjén – az ELTE Média kerekasztal-beszélgetésén jártunk

A május 3-án megrendezett kerekasztal-beszélgetésen arra kerestük a választ, hogy milyen áldozatokat követel meg a magyar médiában ellenzéki vagy pártfüggetlen álláspontot megjeleníteni. Hogyan lehet rést ütni a rendszeren, objektíven tájékoztatni a publikumot, emellett megőrizni a szólásszabadságot és a sajtó pluralizmusát?

Szép számban gyűltek össze diákok, oktatók és egyéb érdeklődők; mindenkit érdekel, vajon az esemény címe beváltja-e reményeiket: megtudják-e, milyen az élet a NER uralta médiában. A meghívottak Fazekas Zsuzsanna (Magyar Narancs), Cseke Balázs (Telex), Heiszler Ákos (Urban Communications) és Szurovecz Illés (444.hu), a moderátor Papp Réka Kinga (Eurozine).

Az első kérdés, hogy létezik-e lineáris újságírói életpályamodell Magyarországon. Érdemes az elején leszögezni, hogy nem a sajtó az egyetlen hivatás, amelyben a média és a kommunikáció területén el lehet helyezkedni. Rengetegen orientálódnak más irányba részint politikai, részint személyes okokból. Ez utóbbi állítást erősíti meg Fazekas Zsuzsanna, aki szerint hazánkban

Egy [ellenzéki] újságíró köröket tesz meg, lapról lapra jár, vándorol a szabad orgánumok között.

Szurovecz Illés úgy véli, ideális körülmények között létezhet egy karrieren átívelő, lineáris pályaút, ám

ez a szakma ki van téve a hatalomnak.

Heiszler Ákos kommunikációs területen dolgozik. Az ő álláspontja az, hogy tehetségre, kitartásra, jó személyiségre és megfelelő gazdasági környezetre van szükség ahhoz, hogy valaki stabil pályautat járhasson be. „Hála az égnek, a munka fogalma kezd megváltozni.” Ezzel arra utalt, hogy ma már egyre többen látják be, az elvégzett munka nem a munkáltató által gondosan ellenőrzött ledolgozott percekben, hanem a megbízható és igényes munkavégzésben, a kreatív gondolkodásban mérendő. „Az emberek nem dolgozzák le a nyolc órát, ez régen sem volt másképp.”

Papp Réka Kinga humoros kommentárt fűzött a megszólaláshoz: „azért erről érdemes lenne a vendéglátó szektorban dolgozókat is megkérdezni.” Karrier és pályakép szintjén Cseke Balázs arról beszélt, hogy azt sem tudja előre, jövőre mit fog csinálni.

Van, hogy szétvernek újságokat az ember alatt. Sokan azt mondják, hogy menni kell, mert nem tudják függetleníteni magukat [a politikától].

Zsuzsanna úgy véli, újságírás szintjén kevésbé jellemző a feljebb lépés, az illető inkább keres egy másik területet, amiben el tud mélyedni, vagy egy másik újságot. Elmondása szerint sokan kiszállnak, ahogy ő is „néhány év után elkezd besokallni egy területen”, azonban a szabad sajtó eszméje és a kihíváskeresés mindig motiválják, hogy új szegmenseit tárja fel a magyar közszolgálati médiának.

A következő nagyobb lélegzetvételű téma a vidék-város kontraszt. Adott Budapest, illetőleg az ország többi, munkavállalási lehetőségek szintjén (is) perifériára szorított része. Közkézre bocsátva a kérdést, a közönség felé fordulva arról érdeklődött a moderátor, ki az, aki nem a fővárosban szeretne elhelyezkedni. A várakozásoknak megfelelően csupán néhány kéz lendült a magasba. A legtöbben vagy Budapesten, vagy külföldön szeretnének szerencsét próbálni, hiszen – ahogy Réka is megjegyzi – „a magyar médiatérkép főként Budapestre fókuszál.”

Zsuzsanna beszámolt a Magyar Narancs egyik kezdeményezéséről, amely Kis-Magyarország név alatt fut, és elsődleges célja a vidéki újságírók becsatornázása és integrálása a média fősodrába. Szerinte a vidéki sajtót jól leírja, hogy az emberek nagyon ritkán merik vállalni nevüket a nyilvánosság előtt. Ákos azzal magyarázza az alapfelvetést, hogy a magyar GDP 60-70 százaléka Budapesten összpontosul, ezen felül a nagyobb megbízásokat kormányközeli cégek kapják kommunikációs területeken (is).

A Coca-Cola nem költ annyit reklámra, mint a magyar állam a kommunikációra.

A moderátor a következőkben a lokális korrupció és a hazai tenderkultúra elleni aktivizmusra keresett motivációkat. Mivel lehet a vidéki embert arra sarkallni, hogy vegyen részt a korrupciófeltárásban, hiszen ezt pusztán adminisztratív eszközökkel nem lehet megoldani. Balázs szerint meg kell találni azokat, akik még nem hagyták el a pályát, de nem is kötődnek önkormányzatokhoz, sem politikai oldalhoz. „Olyan emberekre van szükség, akik jól átlátják a közéleti folyamatokat.”

A kiégés elől is sokféle életstílus nyújthat menedéket. „Nem az újságírás az egyetlen szakma, ami előttem áll, több lehetőségem is van.”, magyarázta Zsuzsanna. Illés pedig kifejtette, nem szeretné, ha úgy tűnne, „mintha az újságírás egy siralomház lenne Magyarországon, mert amíg van téma és emberek, akik ezt szívesen csináljak, jó együtt dolgozni.”

Itt érkezünk el az önkizsákmányoló újságírók köréhez, akik váteszi kötelességérzetüknél fogva egy heroizált újságírói képnek próbálnak megfelelni. Kérdés, van-e szerepalternatíva? Réka szerint „nem kell önjelölt szuperhősnek lenni”, Illés pedig kiemelte, az állhatatosság nem követel meg meghasonlást önmagunkkal. Elmondása szerint nem is szeret élni a publicisztikai szerepvállalás intézményével.

És az este fő kérdése: hogyan tudunk változtatni a rendszeren, mikor (Réka szavaival élve) „a NER körülvesz minket, mint a Szentlélek”? Ákos szerint nem szabad félni a rendszertől, civilként is ki kell állni és elmondani a véleményünket. Illés szerint rendre keletkeznek rések a rendszeren (lsd. Schmitt Pál plágiumbotránya, Völner-Schadl-ügy stb.), ám „a rendszer evolúciója épp az, hogy egyre kevésbé lehet megingatni a hatalmat.” Szerinte jelentős változás volt, hogy a pandémia időszakában az emberek fokozatosan átszoktak a 444.hu által közölt járványadatok követésére. Balázs a tájékoztatást tartja az újságíró elsődleges feladatának. Véleménye szerint teljes objektivitás nem létezik, mert mikor választunk egy témát, egyúttal egy perspektívát is hozzá kell adnunk. Ettől függetlenül, foglalkozik politikával, mert úgy véli, „látja, hogyan lehetne előrelépni, változtatni.”

Megjegyzés az este margójára: nehéz egy olyan szakmában meglelni és megtartani saját hangunkat, amit áthat és dominál az aktuálpolitika. Ennek ellenére fontos, hogy a szólás- és a sajtószabadság intézményei nem hatalmi érdekektől függnek, hanem tőlünk, emberektől. Hallatni a hangunkat pedig velünk született emberi jogunk.

Szöveg: Major Mátyás Gábor. Képek: Fábián Adrián.