A sajtószabadság mai helyzetéről, a szocialista ünnepekről és az utóbbi 10 év sajtójáról beszélgettünk Fazekas Zsuzsannával, a Magyar Narancs újságírójával, volt ELTE Médiás hallgatóval.
Mikor és miért kezdett el érdekelni az újságírás?
Alapélményem volt, hogy nálunk otthon minden reggel ment a rádió és benne a hírek, tehát családi szinten is benne volt a levegőben, hogy nagyjából képben voltunk az országban zajló eseményekkel. A gimnázium vége felé egyre többen mondták nekem, hogy jól írok és felmerült a kérdés, hogy miért ne lehetnék újságíró? Ekkoriban már érdekelt a politika is, tehát úgy voltam vele, hogy ha én újságíró akarok lenni, akkor elsősorban belpolitikai újságíróként tudnám elképzelni magamat. Azután egyszer hallottam egy rádióműsort, ahol az ELTE Média szakról nyilatkozott valaki és arról beszélt, hogy itt mi mindent lehet tanulni. Nekem egyébként fogalmam sem volt, hogy hol lehet újságírást tanulni. A családom sem foglalkozott ilyesmivel, mivel a szüleim jogászok. Tehát ebben a rádióműsorban hallottam, hogy az ELTE-n van egy ilyen képzés, ahol az emberek egy része újságíró vagy PR-os lesz, de olyan is van, hogy valaki marketingesként köt ki valahol. Ekkor jött az ötlet, hogy ha már megyek egyetemre, akkor ide jelentkezem. Az egyetem elejétől bennem volt, hogy belpolitikai újságíró szeretnék lenni, de jó pár évbe telt, mire ez összejött, mert ha így nézzük, akkor “rendes” belpolitikai újságírással csak két éve foglalkozom. Előtte sokáig hírszerkesztő voltam, illetve például gyakornokként külpolitikai anyagokat és az EU-val kapcsolatos cikkeket írtam, mivel több nyelven is beszélek. Amikor elmentem gyakornoknak, akkor a belpolitikai tudásom mondhatni még nem létezett, ezért arra gondoltam, hogy kihasználom a többnyelvűséget, így jöttek a külföldi anyagok is.
Egyetemre már úgy mentél, hogy konkrétan belpolitikával szeretnél foglalkozni, vagy ez egy olyan irány, ami csak később, menet közben jött?
Egyáltalán nem voltam ennyire tudatos, nem mondhatom, hogy egész életemben újságírónak készültem. Gyerekkoromban régész akartam lenni, később pedig nem voltak konkrét vágyaim, maximum annyi, hogy iparművészettel szeretnék foglalkozni, mert szeretem a dizájnt. De valószínűleg nem lenne hozzá tehetségem. A gimnázium utolsó két évében kezdett égető kérdéssé válni a pályaorientáció. Akkor több olyan impulzus is ért, ami az újságírás felé terelt. Végül történelem és kommunikáció szakra jelentkeztem első helyen, akkoriban még csak párban lehetett elvégezni ezt a szakot. Az újságírás mellett persze érdekelt a történelem is, de inkább a kommunikációra gondoltam úgy, hogy kvázi ad egy szakmát a kezembe, szóval ez egy jó kompromisszumnak tűnt. Az újságírás világából pedig már ekkor is a belpolitikai újságírás vonzott, nem pedig a kritikaírás vagy a kulturális újságírás.
Mit adott neked az ELTE Média szakmailag, vagy akár emberileg?
Nagyon szerettem ide járni. Amikor a szaktársak panaszkodtak, hogy nem túl gyakorlatias a szak, sohasem értettem. Baromira élveztem az elméleti kurzusokat is, mert azokon nem feltétlenül újságírással foglalkoztunk, hanem mondjuk társadalomelmélettel. Ezek a tárgyak szerintem képesek arra, hogy kitágítsák az ember látókörét, több nézőponttal gazdagítsanak. Azt gondolom, hogy újságíróként ez egy nagyon hasznos dolog, úgyhogy én is annak éreztem ezeket az órákat. A gyakorlati órákat meg végképp, főleg, hogy a hírírást az ELTE-n tanultam meg, Vajda Éva óráján. Ő egyébként az első órájára nem engedett be, mert késtem tíz percet, a második vagy harmadik órára pedig mínuszos híreket kellett írni, és közölte, hogy az enyém rossz, mert címet és lead-et is írtam hozzá. Szóval az írott sajtó és az írásgyakorlat órákat szintén nagyon élveztem, hasznosnak találtam őket, az alapokat mindenképp jól meg lehet tanulni az egyetemen.
A belpolitikai újságírás mellett történészként is tevékenykedsz. Milyen témák érdekelnek téged?
Doktorandusz vagyok az egyetemen, a témám pedig a Rákosi-korszak ünnepeihez kötődik. Ezen belül is a szocialista állami ünnepek bevezetése és annak formái, megvalósításai. Az ezekhez köthető propagandának és a korabeli identitást erősítő gyakorlatoknak egy megvalósulási módja volt a szocialista ünnep intézménye. Azt gondolom – és a kutatásaim is ezt igazolják –, hogy 1945 után történt egy kísérlet a fennálló, 19. század végétől kialakult ünnepstruktúra átírására a szocialista ideológia mentén. Ebből a kísérletből alakult ki egy hibrid valami: részben a meglévő ünnepeket értelmezték át, részben munkásmozgalmi ünnepeket emeltek állami szintre és részben teljesen újakat vezettek be, tehát a szovjet mintát próbálták adaptálni a magyar viszonyokra. Én a rendszerváltás után kezdtem az általános iskolát, és alapvetően az volt a tapasztalatom, hogy az emberek fejében egy katyvasz van történelmileg. Emiatt kezdett el érdekelni, hogy ennek mi lehet az oka. Egyébként a kommunikáció szakos szakdolgozatom is hasonló témában íródott, ott az 1956-hoz köthető, ’89 utáni ünnepekről írtam. Nyilván a 90-es és az utána következő években ’56 egy nagyon érzékeny téma volt, és érdekelt, hogyan lehet egy társadalom emlékezetét megváltoztatni. Ebből a szempontból pedig egy állatorvosi ló a ’45 utáni időszak.
Korábban a hírszerző.hu-nál dolgoztál. Mesélnél erről az időszakról, illetve a portálról?
A hírszerző.hu egy független híroldal volt, viszonylag kis szerkesztőséggel. Körülbelül tizenvalahányan lehettünk összesen. A hírszerző.hu egy kizárólag online működő újság volt. Kiváló újságírók írták, akik azóta megjárták a magyar média legkülönbözőbb részeit. Én úgy kerültem hozzájuk, hogy volt egy kedves barátom az egyetemről, aki akkor már ott dolgozott. Egyszer épp együtt ebédeltünk, és elpanaszoltam neki, hogy kellene egy gyakorlati hely. Erre ő mondta, hogy menjek a hírszerző.hu-hoz, úgyis kevesen vannak. Amikor elmentem hozzájuk interjúra, elmondtam, hogy engem a politika érdekel, politikai újságíró szeretnék lenni, viszont semmi tapasztalatom nincs a területen. Azt is hozzátettem, hogy sok nyelven beszélek, amit közösen kihasználhatnánk. Ők pedig azt mondták, hogy oké, gyere. Három hónap volt a kötelező szakmai gyakorlat, én végül fél évet dolgoztam náluk. Ezután az oldalt felvásárolta a HVG, így én is oda kerültem. Bár egy darabig még önállóan működött az oldal, végül teljesen integrálták a szerkesztőséget. Eközben dolgoztam egyébként az Euractiv.hu-nak is, ami egy brüsszeli központú, több országban, köztük Magyarországon is működő lap volt, ami később megszűnt, így kerültem végleg a HVG-hez, pontosabban a HVG.hu-hoz. Ott hírszerkesztőként dolgoztam nyolc évig, a külpolitikai rovatban akkor épp nem volt szabad pozíció. Jelenleg a Magyar Narancsnál vagyok, már két éve dolgozom náluk.
Mit gondolsz, hogyan alakult a magyar belpolitikai újságírás az elmúlt 15 évben?
Ez azért komikus, mert én kizárólag a NER alatt írtam újságot, a 2010-es választás másnapján kezdtem el gyakornokként dolgozni. Az első újságíráshoz köthető élményem is ekkor ért: együtt néztük Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatóját, miután a Fidesz kétharmaddal megnyerte a választásokat. Úgyhogy a 2010 előtti időszakról nincs tapasztalatom. Fura is lesz, ha esetleg bekövetkezik egy kormányváltás, az nyilván új helyzetet teremt. A 2010 óta eltelt idő alatt alapvetően azt éreztem, hogy jöttek a furábbnál furább intézkedések, hírszerkesztőként pedig a legnagyobb változást az MTI működésében tapasztaltam. 2013-14-ig egy online lap meg tudott élni csak az MTI szerkesztette hírekből, meg a Független Hírügynökség anyagaiból. Akkoriban az MTI még teljesen jól dolgozott, nem csak külpolitikai anyagok, meg fura nyilatkozatok voltak elérhetőek, mint mostanában, hanem tényleg majdnem mindent feldolgoztak. Amíg ez így működött, addig tulajdonképpen az volt a feladata egy hírszerkesztőnek, hogy ezeket az anyagokat átvegye, kicsit átszerkessze és adjon neki egy másik címet meg egy új lead-et. Aztán szép lassan kiderült, hogy az MTI sok esetben csúsztat. Pont a külföldi lapszemléknél bukott ki, hogy ha például egy külföldi lap kritizálta a magyar kormányt, akkor azt a részt kihagyták az MTI-s szemléből. Amikor ez harmadjára fordult elő, úgy voltunk vele, hogy jó, inkább az eredeti cikkből induljunk ki. Szép lassan mindenki elkezdett leszokni az MTI-ről, mert egyre használhatatlanabbá vált. Most már ott tartunk, hogy breaking-ben adnak ki templomavatásokról szóló híreket. Nagyon elcsúszott a fókusz, sok fontos dologról nem számolnak már be. Ilyenek az ellenzéki tüntetések, de például az ellenzéki pártok is panaszkodnak arra, hogy az MTI nem hozza le a közleményeiket. Az imént felsoroltak miatt 2014-15 táján szép lassan mi is elkezdtünk más forrásokat keresni a híreinkhez. A HVG-nél szerencsére jó helyzetben voltunk, mert egyszerre több ember is dolgozott hírszerkesztőként, így átfogóan, alternatív forrásokból is tudtunk hiteles információkat keresni. Egyre fontosabbá vált a Facebook is, az ellenzéki politikusok sok fontos dolgot ott osztanak meg az emberekkel. Ha már információk megosztása: még emlékszem arra, amikor az Euractiv-nál dolgoztam és épp Magyarország töltötte be az EU soros elnökségét. Ebben az időben viszonylag sokat kellett kommunikálnom a különböző minisztériumokkal. Az elején még nagyjából meg is válaszolták az elküldött kérdéseimet, ma már ez elképzelhetetlen lenne. Úgy küldöm el a kérdéseimet, hogy pontosan tudom, felesleges várnom a választ. A másik változás, hogy sok sajtótájékoztatót már online közvetítenek, így akár az irodából is meg lehet írni egy tudósítást. Tehát az egyik része a változásnak politikai vonatkozású, a másik pedig technológiai.
Szerinted szabad a sajtó Magyarországon?
Ezt nem az én tisztem eldönteni, viszont azt el tudom mondani, hogy én szerencsére szabadon tudok dolgozni. Szerintem vannak még szerkesztőségek itthon, amelyek szabadon működnek, de persze nehezített pályán. Országon belül az is fontos különbség, hogy van egy budapesti burok, amihez olyan emberek tartoznak, akik kimondják a véleményüket, bármi is van. Az ország többi részéről ez már nem mondható el.
Az, hogy vannak szabadon dolgozó szerkesztőségek, újságírók, még egyáltalán nem jelenti, hogy szabad a sajtó.
Egy biztos: nehéz terepen kell dolgozni, és ez a körülmény behatárolja azoknak a szerkesztőségeknek a munkáját és lehetőségeit, akik még szabadon dolgozhatnak. Velem is előfordult már, hogy küldtem egy közintézménynek kérdéseket, válasz helyett pedig megírták, hogy felsőbb szintről tiltották meg nekik a válaszadást. De az is fontos kérdés, hogy milyen következményei vannak azoknak a cikkeknek, amiket a szabad szerkesztőségek, újságírók megírnak. Nagyon kiábrándító, hogy bármilyen botrányos ügyre derül is fény, annak szinte alig van következménye ebben az országban.
Jelenleg a Magyar Narancsnál dolgozol. Szeretsz itt lenni? Milyen témákkal foglalkozol?
A Narancs szerintem egy nagyon jó és minőségi lap. Kiváló újságírók dolgoznak nálunk és szerintem alaposan dolgozzuk fel a témáinkat. Azért nem egy túl nagy szerkesztőségről van szó, de ennek ellenére szuper cikkek jelennek meg a hetilapban, meg persze online is. Mondjuk az előbb felvázolt helyzet miatt mostanság elég nehéz újságíróként dolgozni, ez persze ránk is kihat. Én többnyire a kormány ideológiájával foglalkozom, a cikkeimen keresztül próbálom megérteni, feldolgozni ezt az illiberális vonalat, amit a kormány képvisel. Pontosan mit jelent ez az irányvonal a gyakorlatban és mi következik belőle? Főleg ezek a kérdések foglalkoztatnak, például a Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a szervezet programjai kapcsán is. De vizsgáltam azt is, hogy mit jelenít meg a kormány egy-egy intézkedése, vagy hogy milyen szempontok szerint lehetne ezeket rendszerezni? Nem tudom, hogy lehet-e, a kormány szerint mindenesetre igen, ők ezt konzervativizmusnak hívják – valószínűleg a Roger Scruton-i értelemben véve. Foglalkozom néha kultúrpolitikával is, de ha történik valami az országban, ami alapján felmerül bennem egy kérdés, akkor általában arra keresek választ a cikkeimben. Ilyen volt például az oltásra jelentkezés kérdésköre is. Érdekelt, hogy tényleg kell-e félni a regisztrációtól adatvédelmi szempontból. Vagy foglalkoztam a bizonytalan szavazók kérdésével is, ott felmerült bennem, hogy egyáltalán létezik-e ez a szavazóbázis, vagy ez csak egy frázis? Ezek mind olyan témák, amelyeket csak egy hetilap képes feldolgozni, hiszen nekünk van időnk utánajárni ezeknek a kérdéseknek.
Mit tanácsolsz azoknak, akik a jövőben szeretnének belpolitikai újságírással foglalkozni Magyarországon?
Legyenek kíváncsiak és érdeklődők. Szerintem ez a legfontosabb.
Újságíróként a témák megtalálása a legnehezebb feladat. Iszonyú nagy a zaj, sokan sok mindenről írnak, és hirtelen nem tudod, hogyan szólj hozzá egy-egy diskurzushoz.
Én alapból is tök kíváncsi vagyok, de néha nekem sincs ötletem hetekig, aztán hirtelen leesik valami, vagy rám osztanak egy témát. Emiatt szerintem az a legcélravezetőbb, ha az ember kíváncsi. Ebből a szempontból ez egy nagyon érdekes szakma, mert rengeteg új dolgot lehet megismerni, sok emberrel lehet beszélni és fel lehet tenni kérdéseket. Az újságíró egyik legfőbb feladata pedig az, hogy kérdéseket tegyen fel. Olyan kérdéseket, amelyek az átlagembernek nem jutnak eszébe, vagy ha eszébe is jutnak, nincsenek meg az eszközei ahhoz, hogy azokat a megfelelő helyen feltegye. Az egyik egyetemi tanárom mondta egyszer, hogy egyetlen dologtól ne féljünk, az pedig a kérdésfeltevés. Hiszen ez az első lépés ahhoz, hogy az ember megértsen valamit, aztán pedig le tudja írni. Tehát merj kíváncsi lenni és merj kérdezni!
Az interjút Hanó Zsolt, mesterszakos hallgatónk készítette. Kép: Fazekas Zsuzsanna.