Mi a szerepe a jövő újságíróinak? Hol tart a magyar média és sajtószabadág? Kell-e szabályozni a közösségi médiákat? Polyák Gábort, a Mérték Médiaelemző Műhely alapítóját és az ELTE docensét kérdeztem a magyar közélet fontos témáiról.
Milyen az oktatás az ELTE Média tanszékén? Mennyiben más a médiaoktatás itt, mint a PTE-n vagy a Corvinus-on?
Alapvetően a diákok mindenhol diákok. Nyilván az ELTE tanszéke a legnagyobb; nagyhírű, hozzáértő kollégákkal működő tanszék – bár én mindenhol, ahol tanítottam nagyon szerettem mind a kollégáimat, mind a diákokat. Nem is érdemes összehasonlítani a különböző helyeket; igaz a Corvinus-on van egy üzletiesebb szemlélet, hiszen a hallgatók mégis olyan közegben mozognak, ahol a többség körülöttük valamiféle üzleti pályára készül, de például PTE és az ELTE között nagyon minimális eltéréseket lehet tapasztalni. Számomra furcsa, hogy száz fő feletti csoportokat kell tanítanom, utoljára a jogi karon volt ilyenre példa. Sokkal inkább szeretem a kisebb számú csoportokat, ahol közvetlen a kapcsolat a diákok és az oktatók között.
Miért fontos a médiatudományok oktatása és fiatal újságírók és médiaszakértők képzése, kinevelése?
Sokan azt is vitatják, hogy van ilyen, hogy kommunikáció és médiatudomány; hiszen tény, hogy itt nagyon sok különböző tudományterület és nézőpont találkozik; szociológia, jog, politikatudomány, közgazdaságtan, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Kétségkívül ez az a képzés, ahol a leginkább elvárható, hogy tudatos médiafogyasztást alakítsunk ki, tudatos kommunikációs stratégiákra készítsük fel a hallgatókat, akik ilyen módon sok területen meg tudják állni a helyüket. A kommunikáció az nem egy professzió önmagában, egy sokkal átfogóbb társadalomtudományi szemléletet ad, ami felkészít arra, hogy az ember egészen különböző helyzetekben teremtsen kapcsolatokat, építsen fel hálózatokat, működtessen szervezeteket. Ez egy nagyon fontos társadalomszervező tudás, amit itt meg lehet szerezni, főleg ezekben az időkben, amikor a közbeszédet olyan kulcsszavak határozzák meg, mint az álhírek vagy a gyűlöletbeszéd. Persze nem minden hallgató lesz közéleti témákkal foglalkozó újságíró, de szükségszerű a nyitottság kialakítása a képzés során.
Mennyire átpolitizált az oktatás? Fontos a politikai diskurzus és a közéleti szerepvállalás az egyetemen?
Az lenne a legszerencsésebb, ha az ilyen típusú kommunikációval, témákkal már középiskolában találkozhatnának a diákok, hiszen mire eljutnak az egyetemre, addigra ők már választópolgárok. Ez azt jelenti, hogyha ők mindeddig egy olyan burokban éltek, ahol a politizálás nem volt jelen vagy kifejezetten negatív kontextusban volt jelen, tehát valamiféle bűnös, ártalmas dologként tartják számon, ott nagyon nehéz helyzetben van az oktató. Nagyon nagy luxus lenne mondani, hogy a diploma nem szükségszerűen jár közéleti érdeklődéssel, hiszen mégiscsak az a társadalmi elit alakul ki az egyetemi képzés eredményeként, amiből majd kikerülnek a vezetők is, és ez egy önmagában is nagyon szűk réteg. Nehezen értem meg egy kommunikáció szakos diáktól, hogyha azt mondja, hogy őt nem érdekli a politika, persze mondhatja ezt, de az attól még a felelősségi körébe tartozik. Persze a magyar nyelvben, a magyar közbeszédben a politikának negatív jelentéstartalma van, miközben a politizálás a közös ügyeinkről való közös beszédről és közös gondolkodásról kellene, hogy szóljon. Ha nem politizálunk, akkor nem foglalkozunk azzal a közösséggel, aminek a részei vagyunk és átengedjük a közös ügyekkel való foglalkozást valakinek, akit aztán később dühösen és csalódottan okolhatunk. Politizálni márpedig meg kell tanulni a szónak abban az értelmében, hogy muszáj foglalkozni a mindannyiunkat körülvevő közös ügyekkel, amik nem csak az egyén életére hatnak, de az egyéni életünkre is visszahatnak.
Az egyetemek átalakítása indult meg az elmúlt néhány évben. Alapítványi finanszírozásba került már számos egyetem; a Corvinus-al kezdődött, majd folytatódott a MOME-vel és az SZFE-vel. Mi lehet a cél az egyetemek finanszírozási struktúrájának átalakításával? Hogyan zajlik az átalakítás? Mi a különbség az állami fenntartású és az ún. magánegyetemek között? Hogy fognak működni ezek után az egyetemek?
Muszáj azzal kezdenem, hogy ezek nem magánegyetemek. Ráadásul a képlet annyiban még bonyolultabb, hogy a Corvinus az egyetlen egyetem, amelyik valóban kapott egy vagyont, korábban állami tulajdonban lévő Mol- és Richter részvények formájában, amely vagyon alkalmas arra, hogy állami támogatás nélkül fedezze az egyetem működési költségeit. Ezzel is vannak persze problémák, most éppen a Mol nem fizet osztalékot, de ez valóban egy új modell, ahol a finanszírozás alapját már nem az állami támogatás jelenti. Minden más alapítványi formába átalakított egyetem továbbra is közpénzből működik, pontosabban fogalmazva pont annyira működik közpénzből, mint eddig. Azt se felejtsük el, hogy számos szakon piaci szempontok már régen megjelentek, hiszen bizonyos képzések, mint a kommunikáció, közgazdász vagy jogászképzés nagy mértékben kiszorultak az állami finanszírozásból és átterelődtek valamiféle önfenntartó rendszerbe, de ettől eltekintve az egyetemek továbbra is állami támogatást fognak kapni. Sajnos nem látok igazi stratégiát az intézkedések mögött. Nem látom, hogy ettől miért lesznek kevésbé bürokratikusak az egyetemek, hiszen a már meglévő rektor és kancellár szint fölé most ráépül még egy a kuratórium, ami az ügymeneteket csak még inkább lassítani fogja. A piac ráadásul nem fog megnőni, tehát nem lesz több fizetőképes diák, mivel a magyar családok nagy része nincs abban a helyzetben, hogy valóban tandíjas formában végezzék a gyermekek a felsőoktatást. Nem lesznek ezektől az intézkedésektől versenyképesebbek az oktatók sem, a beígért valamikori fizetésemelés továbbra is komoly versenyhátrányt jelent a globális piacon. Sajnos nem látok ebben mást, mint politikát. A kuratórium tagjait nem az egyetem választja, ráadásul gyakorlatilag a tagok örök életre be vannak betonozva és elmozdíthatatlanok az egyetem által, miközben túlnyomó többségüknek nincs tapasztalata sem az ágazattal, sem az egyetem menedzsmenttel.
A legutóbbi hónapban villám tempóban alakítottak át négy egyetemet, köztük az Ön korábbi munkahelyét a PTE-t. Ezekben az intézményekben tanul a felsőoktatásban résztvevő diákok közel fele. Mi indokolja mégis ezt a gyorsított átalakítás?
Valóban gyanús az, amikor egy ágazatot ilyen rohamtempóban alakítanak át. Egy Pécs méretű városban nem csak arról van szó, hogy ez a legnagyobb munkáltató, de azt is láthatjuk, hogy az egyetem működési költsége akkora, mint az egész városé. Ugyanez mondható el Szegedről és a Szegedi Tudományegyetemről, de Debrecenről is. Itt egy gazdasági és társadalmi szempontokból is meglehetősen mély kérdéseket érintő átalakítás zajlik. Ha valóban egy megfontolt stratégiai átalakításról lenne szó, akkor annak előnyeit-hátrányait, lehetséges következményeit mindenképpen egy hosszabb előkészítésben kellene megvizsgálni és párbeszédet folytatni. Itt erre idő sem volt, így azzal a feltételezéssel kell élnem, hogy a vírus alatt nem lehet olyan mértékben ellenállást tanúsítani, mint, amit akár az SZFE átalakítása kapcsán megtapasztalhattunk.
Hol tart ma a magyar média, sajtószabadság és az újságírás helyzete? Milyen médiapiaci helyzetbe csöppen bele az a személy, aki most végez az egyetemen és kezd el dolgozni?
Hát nem irigylem a fiatal újságírókat. Boldog vagyok, hogy az az időszak, amikor én végeztem még egy egészen más társadalmi-politikai környezetben zajlott. Ez volt a 2000-es évek eleje, még a rendszerváltás lendülete tartott, még mindenki azt gondolta, hogy a tudásával valóban van esélye megvalósítani a terveit. Ma már szkeptikusabb vagyok, de az újságírást nagyon fontos szakmának tartom függetlenül a magyar helyzettől. Ebben a hatalmas információs káoszban kellenek a biztos támpontok, akiknek a szavára adhatunk és akik esetében nem szükséges minden egyes mondatot és vesszőt leellenőriznünk. Nagyon fontos támasz a tájékozódásban, a valóság megtalálásában, hiszen újságírás nélkül egy demokratikus társadalom nem létezhet. Ma Magyarországon mégis nagyon nehéz lehet meghozni azt a döntést fiatalként, hogy elindul-e valaki ezen a pályán vagy sem. Mivel a mai médiarendszer politikai értelemben igencsak megosztott. Van egy része a médiának, ahol a kormányzattól érkező üzeneteket mindenféle kritika vagy fenntartás nélkül közvetítik. Ezek azok a médiumok egyébként, amik anyagilag stabilan működnek, ezeknél a fizetések is minden bizonnyal elfogadhatóak. A médiák másik része tartja magát ahhoz, hogy feladata az, hogy mindenféle visszaélést kellő kritikával és távolságtartással tárjon fel. Ezekben a médiumokban az anyagi stabilitás azonban sem személyi, sem intézményi szinten nincs meg, így igen fontos dilemma lehet ez a fiatal diákoknak, akik nem akarnak újságíróként oldalt választani csak a szakmájukban szeretnének érvényesülni.
Mik nehezítik a független médiumok megmaradását a magyar médiapiacon? Miért nem jelenik meg több független szereplő? Mi a szerepe a jövő újságíróinak?
Anyagi szempontból nagyon hátrányos helyzetben vannak. Nagyon rosszul működik ma a reklámpiac, nagy bevételi források egyszerűen meginogtak. Az interneten ráadásul bárki indíthat saját médiumot, lehet az YouTube csatorna, vagy hírportál. A hírszolgáltatás a tényfeltáró újságírás márpedig nem olcsó. Ez egy globális probléma, amiben komoly szerepe van a cégóriásoknak, akik a digitális reklámbevételeket magukhoz csatornázzák. További nehezítő körülmény ez a sajátosan magyar helyzet, hogy az állam olyan elképesztő reklámpiaci pozícióba keveredett, ami piacgazdaság körülményei között elképzelhetetlen. Az állam pedig az üzenetei jellege miatt is ott reklámoz, ahol ezek az üzenetek többségében kritika nélkül jutnak el a közönséghez. Ezeket a médiumokat gyakorlatilag jutalmazza az állami hirdetésekkel. Ilyen piaci körülmények között nagyon nehéz talpon maradni. Nehéz elvárni egy befektetőtől, hogy kockázatot vállaljon. Gyakorlatilag teljesen kizárt, hogyha valaki vissza akarja kapni a beruházott pénzét, akkor médiába fektet. Az ugyanakkor elképzelhető és tulajdonképpen szükséges is lenne, hogy egyfajta társadalmi küldetéstudat álljon némi támogatás mögött egy vagyonos szereplő részéről, de ez nem befektetés és az adott médium szempontjából sem feltétlenül szerencsés.
Szabad vagy kell-e szabályozni a közösségi médiákat? Ön szerint ezen felületek helyesen cselekednek, amikor egy általuk álhírnek ítélt tartartalmat eltávolítanak? Mennyire sérti ez a szólás és véleményszabadságot? Mit gondol arról, hogy a magyar kormány is meg akarja regulázni a Facebook-ot és a Google-t?
Nekem egyáltalán nincs ellenemre, hogy szabályozzuk a Facebook-ot, a Google-t és más ezekhez hasonló szereplőket. Soha a médiatörténetben nem fordult elő, hogy néhány vállalat globális, majdnem monopolhelyzetbe kerül és a kommunikációnk túlnyomó többsége rajtuk keresztül zajlik. Abból a szempontból is veszélyes pozíció, hogy nemcsak, hogy könnyű visszaélni vele, de vissza is élnek a helyzetükkel ezek a vállalkozások és kiszorítanak versenytársakat. Márpedig, ha gazdasági erők nem képesek ezt a helyzetet megingatni, ott szabályozásokra van szükség. Persze nem könnyű eldönteni, hogy mi is az a magatartás, amit ezektől a cégektől elvárunk, hiszen, ha nem veszik le az álhíreket, nem törlik a gyűlölködő kommenteket, akkor azzal vádolják, hogy nem cselekszik megfelelően a közösség érdekében, miközben lehetősége lenne ezen posztok moderálására. Abban a pillanatban azonban, hogy leveszik az álhíreket, az a vád éri őket, hogy cenzúráznak. Ez végsősoron azt mutatja, hogy az államnak kell megtalálni azokat a határokat és eszközöket, amik eldöntik meddig tart a véleménynyilvánítás szabadsága. Ugyanakkor nem gondolom, hogy az egyes államoknak maguknak kell elkezdeni ezt a folyamatot. Európában élve nekünk elemi érdekünk, hogy egy erős Európai Uniós szabályozás részesei legyünk, mert az Unió egy nagy piac és van ereje. Hozzáteszem, hogy jobban bízom az európai jogalkotásban, mint a magyarban. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján nincs okom azt gondolni, hogy a magyar jogalkotó jól tudja meghúzni a határokat a véleményszabadság kérdése körül. Magyarországon 2014 óta létezik reklámadó és a Facebook idén először fizette be. Nyilván ez az összeg töredéke egyáltalán a Facebook negyedéves bevételének. Ráadásul a magyar reklámadóval az a baj, nincs garancia arra, hogy ez az adó a hagyományos magyar sajtótermékek működését fogja segíteni. Ezzel szemben az ausztrál kormány éppen egy olyasfajta elvonást tervez, ami nem egyszerűen adó, hanem a hagyományos médiák működését segítő elvonás. Azt gondolom valahogy meg kell találni azt az egyensúlyt, hogy a közösségek és a hagyományos média is jól járhasson, de mégse azt érezzék a nagy IT-cégek, hogy mindenki tőlük akar bevételhez jutni.
Utolsó kérdéseim a Mérték Média Elemző Műhellyel kapcsolatosak. Ön ennek a szervezetnek az alapítója és vezetője. Mivel foglalkozik pontosan ez a szervezet? Miképp próbálják felhívni a figyelmet a magyarországi médiahelyzetre?
Mi „watchdog” szervezetnek nevezzük. Tulajdonképpen hasonló munkát végzünk, mint egy egyetemi kutatószervezet, amiben egy széleskörű együttműködés van különböző tudások között. Jogászok, szociológusok, közgazdászok és újságírók dolgoztak a szervezet keretein belül és elemezték a média működését. Fontos, hogy ezeket a kutatásokat nem tudományos lapokban publikáljuk, hanem érthető módon mind a hazai és külföldi érdeklődő közönség számára próbálunk információt nyújtani a magyar médiarendszer 2010 óta tartó átalakulásáról. Ugyancsak fontos, hogy a kormányzatnak a narratíváival szemben ott legyen egy másik narratíva, amit tényekkel tudunk alátámasztani, tehát nem pusztán véleményt mondunk, hanem sok-sok évnyi adat áll minden egyes kutatás mögött. Kétségkívül ez egy „aktivistább” működés, mint egyetemi oktatónak lenni, mivel oktatóként az ember nem nagykövetekkel meg európai parlamenti képviselőkkel tárgyal, hanem más kutatókkal. Tehát ilyen értelemben ez kinyitotta a szervezet mozgásterét, de nagyon bízom abban, hogy idővel a Mértékre nem lesz szükség, vagy csak egy lesz a sok kutatóintézet között és nem kell ezt az aktivista attitűdöt tovább vinnie.
Mennyire összeegyeztethető az egyetemi oktatói és a Mérték Média Műhelyben betöltött szerepe?
Vannak ebből konfliktusok. De egyfelől a Mérték nem egy párt érdekeit szolgálja ki, hanem valóban egy átfogó képet ad a médiarendszer működéséről. Másfelől én, ahogy az elején beszélgettünk erről, nem gondolom, hogy az oktatás értéksemleges. Azt gondolom, hogy pártpolitika mentes, vagyis pártpolitikának nincs helye egy egyetemi kurzuson. Ugyanakkor az elvárható, hogy a jogállamiság, a demokrácia, a szólásszabadság klasszikus értelmezését és értékeit követhessem és ezt próbáljam meg bemutatni.
Az interjút Malatinszky Dávid készítette. Nyitókép: EP.