Balkányi Nóra újságíró, kommunikációs szakember. Újságírói pályafutását a régi Origónál és a Magyar Narancsnál kezdte gyakornokként, majd a VS.hu-nál folytatta újságíróként. Dolgozott a Bánkitó Fesztiválnál is és évekig vitt Hosszúlépés sétákat, állandó külsős szerzőként dolgozott a Hvg.hu-nál. Részt vesz a JazzaJ koncertsorozatok szervezésében, a Trafó kommunikációs csapatának tagja és még épp az Artemisszió Alapítvány kommunikációs szakembere. Rendszeresen publikál a Kreatívnál, és nem mellesleg az ELTE Médián végzett: az analóg és új média technológia változásának tükrében a Beatles médiamegjelenéséről írta alapszakos szakdolgozatát, Banksy Exit Through the Giftshop című filmjéből pedig a mesterszakosat.
Wagner Sára, ELTE Média: Te mit értesz média alatt?
Balkányi Nóra: Épp nemrég kellett egy kommunikációs workshopra felkészülnöm, amit az Artemissziónál csináltunk a művészettel és aktivizmussal foglalkozó csoportunknak. Amikor anyagokat kerestem, találtam egy animációs melót a tömegmédiáról (ami Noam Chomsky-n alapszik), ez volt az:
Látványvilágra olyan, mint bármelyik negatív utópia, Orwell után. Bemutatja, hogyan korrumpálódnak újságírók és újságok; hogy hogyan működik a propaganda, a fake news; hogy milyen szinteken tud beágyazódni a nyilvánoságba a pártpolitika. Ez ma itthon mellbevágó.
Visszatérve a kérdésedre, legegyszerűbben persze azt mondanám, a média minden csatorna, mely által – akármilyen – kontentet eljuttatunk másokhoz, de most nekem leginkább a „média” ez az idealizált működésnek ellentmondó, válságban működő gépezet.
Jelenleg is non-profit szektorban, az Artemissziónál (is) dolgozol, erről majd később – de kezdjük visszafelé, hogy lássuk, hogyan rajzolódott ki az életutad.
Szabadbölcsész hallgatóként kezdtem 2007-ben, akkor már volt külön kommunikációs szakirány is, a kommunikáció- és médiatudomány mellett felvehettem minorként a filmet. Kérdéses volt, hogy a mesterszakot hol folytassam, felvettek a BME-re, de annyira megtaláltam az embereimet és megszerettem a tanáraimat az ELTÉ-n, hogy itt maradtam. Viszont halasztottam. Dániában, a Rønshoved Hojskoléban voltam 2011-ben Cirius-ösztöndíjjal. Négy hónapot voltam kint, nagyon jól éreztem magam, bár az egyetemi tanuláshoz képest úgy éreztem, ott nem viszik túlzásba az oktatást. Viszont egy szuper jófej litván párral sokat dumáltunk, videókat csináltunk meg rengeteg filmet néztünk. Aztán az MA végén São Paulóba mentem (az erről írt blog itt olvasható), az is meghatározó volt.
Mit emelnél ki az ELTE médiáról, ami szakmailag sokat adott neked?
Néhány szeminárium nagyon megmaradt, például Müllner András, György Péter, Hammer Ferenc, Gács Anna, Magyari Péter. A Magyari-féle újságírás órák sokat adtak, az alapokat tanultam meg itt, ez később nagyon jól jött. Nagyon szerettük, az első óra volt reggel, de mindig ott voltunk (mosolyog). Amúgy leginkább gondolkodásmódot kaptam az MMI-ről, és lehet elcsépelten hangzik, de kritikus hozzáállást és társadalmi érzékenységet. Sokszor mondják, hogy nálunk a gyakorlat, a szakmatanulás kevés – és ez, amikor én jártam ide, valóban így volt –, de a komplex elméleti hátteret és az érzékeny gondolkodásmódot, aki erre fogékony volt, magába szívhatta.
Az MA amúgy nagyon jó időszak volt, rendes szemináriumokkal, ahol a neveinken szólítottak a tanárok. El se hittem, mikor először mondta ki valamelyik tanár, hogy Nóra. Jó évfolyamunk is volt, élnek onnan barátságok most is, ami szuper. Bár az is igaz, hogy sokan már nincsenek szakmában, sajnos érthető módon. Ez a lehetőségek és ezzel együtt a nyilvánosság szűkülését is elég jól mutatja.
Dolgoztál a mesterszak alatt?
A Fideliónál. Ott híreztem először – azt később a VS-nél tanultam meg, hogy az még nem volt igazi newsroomozás – és volt egy kis rovatom magazinos anyagokkal, a kiállítás. Kemény volt egyszerre printezni és online-ozni, de szuper első munkahely volt. A printezés nagyon hasznos dolog, programmagazin szerkesztéssel sok mindent meg lehet tanulni.
Volt ezt megelőzően más munkatapasztalatod?
Írtam a Moha Magazinnál, ami akkor az átfogó egyetemi magazin volt, és még a gimiben aktív voltam egy ifjúsági szervezetnél/nyári táborokban, ahol gyerekeknek csinálunk programokat. Itt sokféle skillt össze lehetett szedni – oktatás, public speaking, csapatmunka, koordinálás, belefolytam a szervezet web és újságszerkesztésébe – , meg hát imádtuk csinálni.
Balkányi Nóra
Összegezvén a szakmai életutadat…
Nagyon komolyan hangzik, hogy szakmai életút, de minden esetre, összegezve egyenesnek semmiképp nem mondanám.
Nem olyan vagy, aki szeret mindenfélét kipróbálni, és ha egyenesen alakul, most azt mondanád, hogy mennyi mindent kihagytál?
Simán lehet. Ez már „milettvolnaházás”, de ha a VS még működne, valószínűleg kimaradt volna rengeteg irány és szabadúszás helyett klasszikusabb munkakörnyezetem lenne. A VS után nem szerettem volna csak egy helyhez kötődni, aztán tudatosan kívül maradtam. Örülök az azóta kialakult sokféleségnek – de az is igaz, hogy négy év után már a szabadúszás fárasztó részeit is megérzem és nagyon értekelem, ha egy projektemben van profi munkakörnyezet és vannak keretek. Az biztos, hogy legjobban csapatban szeretek dolgozni. Mikor felépíthetünk, elindíthatunk valami újat, ha az ötletelés fázistól a megvalósulásig másokkal együtt részese lehetek valaminek – ez aztán lehet egy aftermovie, egy promó, egy nagyriport, bármi.
A VS-botrányra való kitérés nélkül, de ebből kiindulva kérdem: mitől független egy médium?
Általánosságban vagy ma itthon?
Most a NER az egész palettát felszabdalta és minden rétegre, műfajra lebontva létrehozta a maga propaganda médiumát. Ugyanazt az üzenetet – ahogy láttuk, például erősen xenofób üzenetet is – lefordítja bulvárra, sportra, zenére. Ez már a szélsőség.
De pontosabban és naivan válaszolva a kérdésedre: független az a médium, aminek nem szólnak bele a működésébe. Ezt is szokta mondani minden lap, ha rákérdeznek a vitatható háttérre. Fontos megkülönböztetni viszont, hogy kereskedelmi vagy politikai befolyásoltságról van-e szó: a politikai egyértelműen lenullázza a függetlenséget, a kereskedelmi viszont – ha olvasókból él az ember, és nem mecénás vagy pályázat támogat társadalmi célt – magától értetődő befolyásoltság, miközben magának a médiumnak az újságírói ettől még függetlenek.
A Bánkitó Fesztivál csapata
Tovább fejtegetve a nem politikai befolyásoltságot?
Nem úgy működik a dolog, hogy arról írunk, amiről épp aznap szeretnénk. Meg kell írni a témát, ami pörög, érdekli az embereket, fontos, van hírértéke, vagy önmagában erős, presztízsértékű sztori. Nem minket szolgál ki a médium, mi szolgáljuk ki az olvasókat – jó esetben komplex módon. Egyszerűen mondva: hírek tájékoztatnak, riportok magyaráznak, bonyolult dolgokat mesélnek el érthetően, publicisztikák véleményt formálnak.
Szóval van egy skála. Például befolyásol, hogy megvette-e épp a rovatodat egy hirdető, jobban kell-e nyomni a kattintásgépet, de soha nem szólhat le senki a szerkesztőségnek, hogy ezt vagy azt a témát megrendelje. A függetlenség függ egy szerkesztőség profiljától (lásd oknyomozó Direkt36) és nagyságától (hvg.hu vagy Index-szerű nagyok) is.
Épp az a gépezet, amiről az elején beszéltünk, mutatja be, mennyire nehézkes a tiszta függetlenség. Ez gépezet persze korábban is működött, természetes, ha egy piacon szeretne megélni egy termék: a címlapokat is el kellett adni jó headline-okkal és képekkel. A mostani helyzet csak bonyolultabb és a közösségi média miatt többeket érint.
A VS-el kapcsolatban pedig, amíg ott voltam, és megkérdeztek, azt mondtam, hogy amíg Gyuri (Kerényi György, a VS első főszerkesztője – a szerk.) a főszerkesztő, bízom a működésben. Azt hiszem a legfontosabb dolog a jó szerkesztő, jó főszerkesztő.
Probléma, hogy a független médiumok célközönsége ugyanabba a közegbe tartozik?
Megvan a közege például egy Magyar Narancsnak vagy egy 444-nek is, de azt az árkot, ami miatt sarkosan mondva egy jobboldali konzervatív beállítottságú ember nem fogja olvasni őket, nem az adott sajtótermék fogja áthidalni. Normál esetben nem lenne baj, hogy vannak az X újságosok meg a Z magazinosok, ki ezt olvassa, ki azt, ahogy természetesen az sem gond, hogy valaki ilyen ideológiák mentén gondolkodik, más meg mások mentén. Élni és élni hagyni.
Itthon viszont a NER azon van, hogy ne adjon lehetőséget a saját hangján kívül másoknak. Társadalmi-strukturális szakadásról van szó, ami a hatalomban úszkáló keveseken kívül senkinek sem jó. Amit Orwelltől tanultunk, ma itthon tökéletesen stimmel: ha valamilyen hazugságot elégszer mondasz el, az igazsággá válik.
Rátérve a Bánkitó Fesztiválra, ami politikai szerepet is magára vállal, mi volt ott a feladatod?
A kommos csapatban voltam mindig, általában videóval – promó, aftermovie – és fotóval foglalkoztam, koordináltam az önkénteseket vagy segítettem a vezető fotósnak ugyanabben. Az nagyon jó érzés volt, ha valaki olyat tudtam behozni a csapatba, aki később valami szuper dolgot, új látásmódot tett hozzá a munkánkhoz.
Mi a jövője a kisfesztiváloknak?
Remélem, csak a jó. Nagyon menő kisfesztiváljaink vannak, és szuper, hogy mindig van valami új, kísérletező dolog. Kolorádóból ez volt a harmadik, de tovább működnek az Ubik eventek is, és új például az AZUR, amit a kéklovasok csinálnak. Rengeteg minden van az undergroundnak nevezett, kicsi térben is.
Belevágok a szavadba, de: mit értesz underground alatt?
A fogalom kifordított, mint olyan sok minden itthon. Kicsi az ország, vízfejű Budapesttel, kicsi szubkultúrákkal. Underground mondjuk az Auróra, a Gólya, vagy a lumenes vagy a tintás koncertekre járó közönség – amilyen a jazzajos közeg is – , miközben ezeket a helyeket könnyű megismerni. Ha eljársz az UH Feszt eseményeire, utánajársz, kik állítanak ki az Ukkmukfukk Zinefeszten, visszatérő vagy a Larmben, vittulás vagy, kijársz a Valyo Kikötőbe, ezeket mind nevezhetjük alternatívnak vagy undergroundnak, jobb szó híján. Mivel kicsi a közeg, akár egy fél év alatt mindezt közelről meg lehet ismerni. Amúgy ez a nemrégi Bbc-s anyag tök jól képbe hoz.
Annyi minden pörög ezen a területen is itthon, alig lehet választani a programok közül. Egy héten legalább 6-7 esemény szokott érdekelni, ez sok. Ennyi mindenre egy idő után nem is lehet eljárni, betelítődsz. Az is a benyomásom, hogy már egymást oltják ki az események, annyi minden történik akár csak egy este is, egy kerületben. De inkább legyen az a bajunk, hogy túl sok minden van, mint az, hogy túl kevés.
ELTE Médiás csapat a Bánkitó Fesztiválon 2017-ben
Mi a helyzet a mainstreammel?
Nem szeretnék sokáig panaszkodni. Egy szegmenst veszek elő: független és valóban jó szerkesztőkkel működő rádió nélkül nehéz helyzetben van egy csomó igazán jó magyar zenész. A rádió – ahogy amúgy a TV is – még mindig kiemelten fontos médium, ha tömegekről van szó. A legnagyobb klubbokig juthatnak el zenekarok, de itt megakadnak, nem tudnak tovább lépni országos szintre. Tankcsapda, Halott pénz, Wellhello, tehetségkutatósok lépik át a határvonalat, és, ami a pozitív része, hogy a régről bejáratott alternatív, mint a Quimby vagy az évek óta kispálos dolgokkal is turnézó Lovasi. A baj az aránytalanság és a kizárólagosság, meg persze a taós adócsalós koncertek. Játszhatna a rádió vidáman Qualitonstól Fran Palermón, Minddlemist Reden, Gustave Tigeren, Szabó Benedeken, Szabó Balázson, Lóci játszikon, Mörkön, Soulclap Budapesten át Blahalousianáig annyi mindenfélét. Ezer zenekart hagytam ki.
Visszatérve az interjú elejére, hogy meglegyen a keretes szerkezet… Sok oldalát ismered a zeneiparnak, szerinted ma milyen forradalmi szerepük van a zenészeknek, látod-e a zenének mint médiumnak a funkcióját, a benne rejlő tükörként fellépő lehetőséget a kapitalista rendszerben? Kitermeli ez a világ ezeket az egyéniségeket?
Komplex kérdés, megúszósan válaszolok. Most voltam Massive Attack koncerten, és azon túl, hogy a basszus leszedte a fejem, erősen hatott rám az is, hogy ők még mindig nem fáradtak el a világgal foglalkozni. Beleállnak és az arcunkba tolják, miben élünk. Felvállalnak emberiességet, politikai – ami tulajdonképpen annyit tesz, közéleti/ügyi – állásfoglalást. Ha azzal, amit csinálsz, megszólíthatsz embereket, lehetsz véleményvezér és érzékenyíthetsz sokakat, az melós és felelősségteljes, szuper dolog.
Ha művészekkel beszélek itthon, megosztóan állnak ehhez a kérdéshez. Van valami a levegőben, ami azt mondja, hogy a kultúra más. Amellett, hogy az alkotás személyessége miatt tiszteletben tartom, ha valaki kizárja a világot, szerintem a kultúra nem más. Egy szerkesztőségben sem az.
Hogy valami pozitívval zárjak: a Bohemian Betyars régebbi melók után nemrég megkeresett, hogy segíthetnek-e valamivel az Artemissziónak. Június 20-án volt a nemzetközi menekültnap, ahol az Arti Mira csapatának és az Open Doorsnak a közös programján adtak egy kis, ingyenes akusztikus koncertet. Na, az például elég jó dolog volt.
Szerző: Wagner Sára