alumni alumni_interju

Újságírás és történelem – interjú Szőts-Rajkó Kingával

Szőts-Rajkó Kinga 2015-ben végzett az ELTE kommunikáció és médiatudomány szakán, újságírás szakirányon, alapítója és szerkesztője az Újkor.hu történettudományi-ismeretterjesztő portálnak. Férjével két kisgyermeket nevelnek, Péter négy és fél, Eszter kétéves.

Miért éppen a kommunikáció vonzotta annak idején?

2011-ben valójában visszatértem a kommunikáció és médiatudomány szakra. Még 2004-ben, amikor érettségiztem, ezt a szakot csak szakpárral együtt lehetett végezni. A másik szakom, az angol elég nehezen ment, és igazából fogalmam sem volt akkor még, hogy mivel szeretnék foglalkozni a későbbiekben. Egy idő után elkezdtem dolgozni egy nyelviskolában, adminisztratív munkakörben, így akkor félbemaradtak a tanulmányaim. Az oktatásszervezést és a kollégákat is szerettem, sok gyakorlati dolgot tanultam az ügyfélkezeléstől a pályázatírásig, de az írás iránti érdeklődésem végig megmaradt. 2011-ben elhatároztam, hogy ha sikerül a felvételi, visszatérek az egyetemre. Akkor már célirányosan csak a kommunikáció és médiatudomány szakra jelentkeztem, mert úgy gondoltam, hogy újságíró szeretnék lenni, ha „nagy leszek”. Főleg a külpolitika érdekelt és már tudtam nagyjából, hogy milyen jellegű képzésre számíthatok. Nagyon kedvesen fogadtak, még ilyen „idősen” is. Fontos dolog, hogy újra tudja kezdeni az ember. Nagyon örülök, hogy lehetőségem volt elvégezni ezt a szakot, mert pontosan azt kaptam itt, amit vártam.

Mi volt az?

Általánosságban és specifikusan használható dolgokat tanultunk. Az általános alatt a nyitott, kritikai gondolkodásmódot értem, a szélesebb látókört, érzékenységet a társadalmi problémák iránt és a jártasságot szerteágazó témákban. Nagyon sokrétű az oktatás a kommunikáció szakon. Tanultunk szociológiát, szociálpszichológiát, médiaetikát, médiatörténetet, közgazdaságtant és még sorolhatnám. Minden órából ki lehetne emelni valamit, amit hasznosíthat az ember. A szak elvégzésének talán az egyik legfontosabb hozadéka a nagyobb magabiztosság. Ezt azzal tudom a legjobban érzékeltetni, hogy amikor az elején beültünk órára, és a tanár feltett nekünk egy kérdést, akkor mindenki síri csendben ült, nem nagyon szólaltunk meg. Szerintem nagyjából az kattoghatott a fejekben, hogy „hát, erről engem meg sose kérdeztek, úgyhogy fogalmam sincs”, vagy „nem gondoltam még bele”, vagy „végül is van véleményem, de az lehet, hogy hülyeség”, vagy „nem értem a kérdést, de vissza se merek kérdezni, mert lehet, hogy még a kérdésem se jó”. A képzés végére már azt láttam, hogy mindenkinek volt véleménye, mertünk kérdezni, mert erre ösztönöztek minket. A mai napig hiányzik a légkör, a közösség, sok baráti kapcsolatom maradt meg az egyetemről.

Az Újkor.huval kapcsolatban György Péter és Vörös T. Károly bíztató szavai is nagyon jól estek. Újságírás szakirányon pedig gyakorlatiasabb dolgokat is kaptunk, például, hogy hogyan kell kezelni a kamerát, weboldalt szerkeszteni, cikket írni, és a médiajogi ismereteimet is tudom kamatoztatni a mindennapokban.

Milyen lehetőségek, kilátások, tervek voltak akkor az elhelyezkedésre?

Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy kétféleképpen lehet jól érvényesülni az újságírói szakmában. Az egyik az, hogy el tudsz helyezkedni egy régóta jól működő újságnál, és szerencsés esetben arról írhatsz, ami érdekel és amihez értesz vagy pedig te találsz ki valamilyen újdonságot és alakítod ki a saját utadat. Egy biztos, mindkettő nehéz, meg is ijedtem ezektől a kilátásoktól. Most ott tartok, hogy az utóbbit csinálom, és tényleg nem könnyű. Az Újkor.hu történettudományi ismeretterjesztő portált 2014-ben alapítottuk. Azóta szerkesztőként, rovatvezetőként is dolgoztam, írtam cikkeket, de a lap fejlesztésén, népszerűsítésén, illetve pályázati lehetőségein is munkálkodom.

A diplomázás után akkor ez az újság volt az első számú opció az elhelyezkedésre, vagy voltak egyéb tervek is?

Eddig otthon voltam a gyerekekkel, de éppen most kezdtem el a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatójának, Fodor Pálnak az asszisztenseként dolgozni, ami nagy megtiszteltetés számomra. Emellett szeretnék az Újkor.huval foglalkozni továbbra is. A történelem szakot is szeretném majd idővel befejezni, amire még akkor jelentkeztem pár éve, amikor még csak terv volt a portál.

A kommunikáció után miért esett a választás a történelem szak elvégzésére? Hogyan lehet a kettőt párosítani?

Az Újkor.hu miatt kezdtem bele a történelemtanulásba. Nem feltétlenül szükséges szakpárt választani, rengeteg témában kaptunk nagyon jó alapokat a kommunikáció szakon, de érdemes elmélyülni abban a szakterületben, amiről az ember írni akar. Nekem a kommunikáció a „hogyant”, a történelem a „mirőlt” jelenti most. Jól működik együtt ez a két terület. A kommunikáció szakos szakdolgozatomat György Péter témavezetésével a nürnbergi per korabeli sajtóreprezentációjáról írtam, ami tulajdonképpen a két szak metszete. A dolgozat írása közben tisztázódott bennem, hogy nagyon szeretek kutatni és szeretnék még ezzel foglalkozni.

Hogyan valósult meg a honlap?

Még 2012-ben vetődött fel az ötlet. Szőts Zoltán Oszkár, a férjem, az ELTE történész doktorandusza volt éppen, én pedig kommunikáció szakos hallgató. Egy délután az Országos Széchényi Könyvtárban előadást tartott György Péter, és utána arról beszélgettünk, hogy mennyi érdekes dolog hangzik el tudományos rendezvényeken, ami nem jut el szélesebb körhöz amiatt, hogy nem tudósítanak róluk. Innen jött az ötlet, hogy milyen jó lenne egy olyan honlap, ahol a lehető legtöbb konferenciát megörökítik írásban. Zoli volt a történész, én meg az újságíró, így kettőnk tudását összetéve alakult ki a koncepció. Ekkor találtuk ki az Újkor.hu nevet, mert eredetileg csak ezzel a korszakkal szerettünk volna foglalkozni. Aztán mégsem korlátoztuk a tartalmat erre az időszakra, viszont a név maradt. Ketten azonban nem tudtuk elkezdeni a munkát, és a kisfiúnk is megszületett nem sokkal ezután. Aztán 2013-ban a férjem lett a Doktoranduszok Országos Szövetségének Történelem és Politikatudományi Osztályának elnöke, aminek alakuló ülésén ismertük meg Szeghő Patrikot és Novák Ádámot. Később felvetettük nekik az ötletet, és nagyon tetszett nekik, így négyen alapítottuk az újságot. Azóta már összesen tizenegyen szerkesztjük a lapot. Kezdetben a konferenciákról tudósítás három rovatot is kitett (Budapesten, országszerte és a határon túl), de mára egybesűrítettük a beszámolókat. A Portré rovat eleinte történelmi személyiségek bemutatásáról szólt volna, de aztán arra gondoltunk, hogy Dunát lehet ezzel rekeszteni, viszont a történészekkel ritkán készül életút-interjú. Legtöbbször szakterületi kérdésekben nyilatkoznak, és nem kevés sztereotípia él velük kapcsolatban, úgyhogy arra gondoltunk, bemutatjuk a tudomány mögött az embert. Ami még újdonság, az a filmek elemzése történészszemmel, ezekben az írásokban nem a rendezést vagy a színészi játékot vizsgáljuk, hanem a történelmi filmek valóságalapját. Ebből lett a mostani Mozgókép rovat. Közlünk hagyományos értelemben vett ismeretterjesztő cikkeket (a Magyar történelem és a Világtörténelem rovatban) és recenziókat a Lapozó rovatban is. Ezen kívül a történelem oktatásának is külön rovatot szenteltünk. A Naptárban pedig történettudományi programokat ajánlunk, amelyekről hetente jelentetünk meg cikket az Aktuális rovatban.  Idén újult meg a honlap designja is.

Mára több mint 300 szerző írt nekünk cikket. Kezdettől az volt a célunk, hogy publikációs lehetőséget biztosítsunk a pályakezdőknek és a régóta a szakmában dolgozó történészeknek egyaránt.

Hogyan működik egy ilyen online újság szerkesztése?

Az Újkor.hu független párttól, intézménytől, más újságtól is. Reklámokat sem helyeztünk el még az oldalon. Ennek az az ára, hogy önkéntes alapon működünk, jövedelmünk nem nagyon van. Szerkesztőink és szerzőink is a szabad idejükben írnak sajnos. Ezen szeretnénk változtatni. Egyébként nagyon jó érzés látni, tapasztalni, hogy mennyien tekintik szívügyüknek az ismeretterjesztést. Ami nehézség, hogy megszervezzük, hogy a lehető legtöbb helyre eljussunk. Szokták azt mondani az Újkor.hura, hogy a történészszakma közéleti magazinja. Nagyon leegyszerűsítve arról igyekszünk írni, amivel a történészek foglalkoznak manapság. Aktuálpolitikába nem szívesen megyünk bele, de ha mondjuk például egy egyetemi tanszéken van olyan politikai téma, amiről konferenciát rendeznek a történészek, akkor arról már mi is igyekszünk tudósítani.

Mivel mindenki a főállása mellett szerkeszti az újságot, sőt nem is ugyanabban a városban élünk, így elég ritka, hogy össze tud ülni az egész szerkesztőség. Már nagyon régóta tervezünk olvasótalálkozót is, de még nem sikerült megszerveznünk. A kapcsolattartás online működik, e-mailen, Facebook-csoportban. Élőben a nagyobb horderejű kérdéseket igyekszünk megvitatni.

Milyen tapasztalat volt ezt az újságot létrehozni?

Eleve már az nagy szó, hogy létre tudtuk hozni. Hogy találtunk olyan témákat, amik újdonságnak számítanak, egy olyan médiakörnyezetben, ahol szinte minden téma le van fedve. A történelmi lapokon belül is rengeteg féle kiadvány van, nagyon komoly múlttal rendelkező szakfolyóiratoktól a történelmi bulvárig.  Másrészt jó érzés, amikor egy ötlet nem sikkad el, hanem megvalósul, és sok tekintetben felülmúlja minden várakozásodat. A családom sokat segít abban, hogy a gyerekek mellett dolgozni is tudjak.

Melyek voltak a sikeres, önálló újság létrehozásának állomásai?

Először is, amikor láttuk, hogy másoknak is tetszik a honlap, szívesen írnak nekünk cikket.

Nekem nagy élmény volt, amikor Facebookon a kedvelőink száma először érte el azt a határt, amikor már látszott, hogy már nemcsak a család, meg a szűk baráti kör olvas minket, hanem mások is. Most már közel 4300 kedvelőnk van. Létrehozunk egy alapítványt azért, hogy pályázhassunk. A Nemzeti Kulturális Alapnál volt már nyertes pályázatunk, illetve a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásából sikerült a honlapot modernizálni. Szakmailag nagyon jó kapcsolatokat sikerült kialakítanunk és nagyon kedves visszajelzéseket kapunk.  A Magyar Nemzeti Levéltárral, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjával, a Kossuth Kiadói Csoporttal és az ELTE I. Tóth Zoltán körrel és az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Egyháztörténeti Kutatócsoporttal is együttműködünk szakmailag. A Magyar Tudományos Művek Tárában is jegyzik az újságot.

Melyek ennek a munkának a főbb célkitűzései?

Egy rádiós interjú során beszéltünk erről nemrég. Megpróbálom összefoglalni, amit Szőts Zoltán Oszkár és Szeghő Patrik kollégáimmal mondtunk. Mindenki találkozik történelemmel élete során, főleg az iskolában. Szeretnénk túllépni azon, hogy a történelem évszámok és nevek magolása. Gondolkodásra szeretnénk ösztönözni, árnyalni a történelmi folyamatokról kialakult képet, szakmai alapokon foglalkozni a történelemmel, szólni az érdeklődőkhöz és a szakmához is. A honlapunkon is olvasható, hogy a történelem érdekes és a mának szól. Az pedig nagyon fontos hogy minél hitelesebb forrásokból tájékozódjunk, ezt próbáljuk szem előtt tartani cikkeink megjelentetésekor.

Milyen szerepe van a honlapnak a jövőben?

Szeretnénk, hogy minél több emberhez eljussanak a történettudományi kutatások eredményei. Igazából nagyon sok tervünk van, főleg az, hogy minél tovább, minél magasabb színvonalon működjünk. Persze szeretnénk köteteket megjelentetni, konferenciákat rendezni, videóanyagokat készíteni, valamint az is, hogy megteremtsük végre az anyagi alapokat is.

A további munkához erőt adnak a pozitív visszajelzések. Például egy történész nemrég azt mondta egyik szerkesztőtársamnak, hogy szokott néha elidőzni a net előtt, és volt, hogy nagyon mérges lett attól, hogy két óráig kattintgatott egy portál cikkei között, és a végén úgy érezte, semmi értelme nem volt. De, amikor az Újkor.hun kattintgatott ugyanennyi ideig, úgy érezte, hogy sok ismerettel gazdagodott. Amikor ilyen véleménnyel találkozom, akkor érzem leginkább, hogy érdemes ezt csinálni.

Az interjút készítette: Vaszilandó János