Másodévesek figyelem!
Kérünk mindenkit, aki leadta a titkárságon a szakdolgozati tématerveit, hogy töltse ki az alábbi linken található táblázatot is legkésőbb május 27-e, péntek 12:00-ig.
Köszönjük!
Kérünk mindenkit, aki leadta a titkárságon a szakdolgozati tématerveit, hogy töltse ki az alábbi linken található táblázatot is legkésőbb május 27-e, péntek 12:00-ig.
Köszönjük!
Az ELTE Kőrösi Csoma Sándor Kollégium adott otthont a NagyElőadó zenei tehetségkutató második, ELTE-s elődöntőjének, ahol ismét egyetemi kötődésű zenekarok mérettettek meg. A továbbjutók között ünnepelhettük a Loophia, a MIRADOR_band és a Sárkánygarbó csapatait, a többi résztvevő csapat pedig már a közönségszavazásra készül. Szervezőket, előadókat és a közönséget is megszólaltattuk, hogy bepillantást nyerjünk az esemény…
2016. március 7-én hétfőn 5 és 6 között Sipos Flóra, Vajda Melinda és Müllner András voltak a Tilos Rádió vendégei, mint a Romakép Műhely, valamint az ELTE tehetséggondozási pályázatában részesülő Romakép Kutatócsoport három tagja. Az adás itt hallgatható meg: https://tilos.hu/episode/kontur/2015/03/02
Az esemény a Facebookon itt található! [youtube https://www.youtube.com/watch?v=Yzz-u6ZGHCQ]
Jelentkezzetek demonstrátornak a tanszék oktatói mellé! Határidő: 2019. február 20. Minden részlet itt található! A demonstrátor feladatait a tanszékvezető és a demonstrátor szakmai munkáját segítő oktató határozza meg. A demonstrátor bekapcsolódhat az intézetben/tanszéken folyó kutatómunkába és részt vehet a szakmai programokon. Továbbá megajánlott jegyként (megfelelően elvégzett munka esetén) kérheti egy általa választott kurzuson a jelest. Hogy…
Kié az egyetem? Mi a felsőoktatás? Hogyan éljük túl a 21. századot? A Hallgatói Hálózat Szabadegyeteme Időpont: 2011. november 17. · 18:00 – 20:00 Helyszín: 1088 Bp., Múzeum krt. 6-8., ELTE BTK, Főépület, fszt. 34-es terem Erőss Gábor, Radó Péter és Váradi Balázs beszélget a magyar felsőoktatás lehetőségeiről. A sorozat első előadásán az új…
Mi lehet jobb egy napfényes sütögetésnél? Egy napfényes sütögetés médiás hallgatókkal, oktatókkal, sörponggal és nagyon sok nevetéssel. A hozzávalók: egy rátermett szakács, lelkes kukták, tűzifa, alaplé mindenhez is, pálinka, pingpongasztal, őszinte beszélgetések és három bogrács. A hab a tortán pedig: befelé jövet scooby-doo-s aszfaltkréta, rizstészta ponttyal, csevegés a hazai banántermesztés esélyeiről, valamint egy üveg bor…