Az alábbi három Médiakutatóban megjelent cikk mindegyike különféle témákban ajánl izgalmas tanulmányokat. Az egyik könyv szerzője a monarchiabeli Kolozsvárban vizsgálja az urbanizáció és a társadalom szerkezetében történt változásokat, a másik a 2015-ös menekültválsággal és az azt körülvevő politikai stratégiákkal foglalkozik, a harmadik kötet pedig a gender és a technológia kölcsönös kapcsolatát elemzi. Olvassátok el a volt ELTE Médiás hallgatók recenzióit!
Egres Dorottya
A racionalitás határai [2016 nyár]
Álomországban élnénk, ha könnyedén kiismernénk magunkat a politika útvesztőjében, ha kritikusan értelmeznénk a pártok kommunikációs stratégiáit vagy teljes egészében átlátnánk a gazdasági és politikai összefüggéseket. Ebből indul ki Kálmán Olga Álomország: hol a határ? című könyve, amely a 2015-ös menekültválsággal és az azt körülvevő politikai stratégiákkal foglalkozik. Az könyvismertető szerzője szerint a kötet célja az, hogy segítsen megérteni a történtek okait és folyamatait – megérteni a politika rejtett üzeneteit, a vallási és a kulturális különbségeket, a menekültek életútjait és motivációit.
Farkas Noémi
A szamos-parti Athén kincsei [2007 tavasz]
Gyarmati Zsolt Nyilvánosság és magánélet a békeidők Kolozsvárán című tanulmánykötete úttörő munka az erdélyi társadalomtörténet-írásban. A XIX. század Erdélyéről szóló munkák általában nem haladják meg az eseményközpontú helytörténetírást, az ismeretterjesztő jellegű adatközlést és a hagyományos történetírás módszereivel, valamint fogalmi apparátusával készültek. Gyarmati Zsolt munkája azonban mind témaválasztásában, mind a forráshasználat tekintetében újszerű és radikális, körültekintően elemzi a nyilvánosság és a magánszféra kapcsolatát. Farkas Noémi ajánlója szerint a kötet rendkívül olvasmányos, a szerző stílusa, nyelvezete, elbeszélésmódja lebilincselő és számtalan érdekes és értékes információt tartalmaz.
Vargha Dóra
Gender a gépben [2002 nyár]
Jennifer Terry és Melodie Calvert Processed Lives: Gender and Technology in Everyday Life című könyvének témája a gender és a technológia, ezen belül is a nők és a számítógép kapcsolata. A pozitivista narratívákkal szemben, amelyek szerint az eszközök és gépek a civilizáció és a kultúra előrehaladottságának mértékét, valamint a fejlődést és racionalitást jelzik, ez a kötet új megközelítést kínál a technológia értelmezésében: a gépek, tervezőik és felhasználóik közötti folyamatos kapcsolatra és kölcsönhatásra fókuszál. Vargha Dóra szerint aki azonban válaszokat és megoldásokat vár a kötettől, csalódni fog. Az elgondolkodtató, olykor játékos, néha meghökkentő esszék és illusztrációk több kérdést vetnek fel, mint amennyit megválaszolnak. Ám a felvetett problémák, a kérdésfelvetés módja, valamint az a tény, hogy a fenti kérdéseket egyáltalán megfogalmazzák a szerzők, mindenképpen érdemessé teszi a kötetet a részletes tanulmányozásra.
Szöveg és nyitókép: Antal Lilla.