Meliska Fanni tanulmányait az ELTE szabadbölcsészet alapképzésén kezdte, majd az ELTE Média Tanszék MA képzésén szerezte meg mesterdiplomáját. Már az alapképzés előtt is érdekelte az írás, és ez az egyetemen sem változott. A diploma megszerzése óta a MITTE kreatív ügynökségnél dolgozik. Beszélgettünk a szabadbölcsészetről, az írásról, az újságokról és a különböző kreatív tevékenységekről, na meg persze az ELTE Média Tanszékről is szót ejtettünk.
Az alapképzést is az ELTE-n kezdted, viszont szabadbölcsészeten. Mi volt ennek az oka?
Igen, én szabadbölcsészként kerültem be az egyetemre. Jelentkeztem az ELTE Kommunikáció- és médiatudomány szakára, viszont arról pont lecsúsztam. A szabadbölcsészet nekem abszolút egy B verziónak indult. Fogalmam sem volt, hogy miről szól ez a szak, de azt tudtam, hogy oldalágról így is be lehet lógni a médiára, ez is lett a szakirányom. Minornak pedig Somlyó Bálint nagyszerű bevezető órájának hatására az esztétikát választottam, ami akkoriban nem volt igazán népszerű a csoporttársaim között, de én nem bántam meg. Főleg azokat az órákat szerettem, amelyek az irodalomhoz, újságíráshoz kötődtek. Az egyik kedvencem a kritikaírás volt Károlyi Csabával, az ott írt kritikám meg is jelent a Pesti Bölcsész Újságban. Mire azonban folytathattam volna az írást a PBÚ-ban, addigra átmenetileg megszűnt a lap. Ennek ellenére örülök neki, hogy egy igazi bölcsészhez hűen legalább egy írásom olvasható a hasábjain. El is tettem magamnak azt a lapszámot.
Az alapszak után mégsem esztétika irányban folytattad a tanulmányaidat. Miért épp az ELTE Média mesterszaka volt a nyerő?
Az esztétikát mindig is imádtam, de tudtam, hogy a média még számos kiaknázatlan lehetőséget rejteget számomra. Az alapszak után mindenképp szerettem volna továbbtanulni, és úgy gondoltam, itt az ideje, hogy „igazi” médiás legyek. Szerencsére felvettek, így végül egy kis kerülővel, de mégis az A tervemnél kötöttem ki.
Olvastam, hogy dolgoztál újságíróként is. Mesélnél kicsit erről? Hogyan kerültél az Érdi Újsághoz?
Eredetileg azzal a céllal jöttem az ELTE-re, hogy újságíró leszek. Azt nem is sejtettem, hogy a média ilyen sok szakterületet foglal magába. Az alapszak alatt munkát kerestem, és mivel Érden laktam, logikusnak tűnt, hogy jelentkezem a helyi újsághoz is. Nem hirdettek meg pozíciót, egyszerűen csak írtam nekik egy e-mail-t, hogy ha éppen keresnek valakit, akkor én szívesen dolgoznék ott. Ez 19 évesen elég merész gondolat volt, hiszen első éves egyetemistaként még szinte semmit nem tudtam a szakmáról, ezért én lepődtem meg a legjobban, hogy behívtak egy interjúra. A főszerkesztő szerette volna, hogy legyen egy fiatalosabb hang, így heti 1-2 alkalommal megjelent egy cikkem a kultúra rovatban. Azért ez messze nem volt az újságírás csúcsa, iskolai szavalóversenyekről és nyugdíjasok könyvklubjáról kellett tudósítanom, általában egy flekk terjedelemben, de nekem akkor az, hogy nyomtatásban látom a nevem, iszonyatosan tetszett. Végül két év után otthagytam, mert már szerettem volna egy nagyobb újságnál elhelyezkedni. Ez végül nem jött össze, mert közben beszippantott a reklámipar, de az írást a mai napig nem engedtem el. Az aktuális munkahelyemen is szoktam szöveget írni.
Az egyetemi évek alatt egy civil szervezetnél, a DemNet Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány is dolgoztál. Milyen volt az ott eltöltött időszak?
Az Érdi Újsággal párhuzamosan egy civil szervezetnél is dolgoztam. Egy konkrét projektre vettek fel, csak néhány hónapot töltöttem ott, amíg a Museum of Solidarity projekten dolgoztunk. Ez egy online múzeum volt, vagyis egy weboldal, ahol más civil szervezetek munkáját mutattuk be. Én a Heti Betevő csapatát kaptam meg, róluk kellett anyagokat készítenem, akiket nagyon megkedveltem. Később a Járókelő-n is jelent meg róluk egy cikkem. Ennek a munkának köszönhetem az eddigi legkedvesebb újságírói élményemet: a VIII. kerületi szervezet vezetőjével, Pikó Andrással készíthettem interjút. Emlékszem, hogy milyen félve kerestem meg, de kár volt aggódnom, mert szívesen beszélgetett velem. Meghívott a Klubrádióba, hogy nyugodt körülmények között tudjam rögzíteni a beszélgetést, amit hanganyagként használtunk. Nagyon komolyan vett engem, egyáltalán nem érzékeltette velem, hogy még mennyire kezdő vagyok. Két órát beszélgettünk a Heti Betevőről, ez a felvétel jelenleg is meghallgatható a Museum of Solidarity weboldalán.
A diploma után mégsem az újságírásban dolgozol, hanem a reklámok világában. Mi változott, hogy történt meg ez a nagy váltás?
A Még az alapképzés alatt felvettem Erdélyi Zsolt óráját, aki kommunikációs szakemberként a reklámiparról és a reklámkampányokról mesélt nekünk. Nagyon szuggesztíven tudott beszélni erről a világról, és én teljesen ottragadtam az óráin, végül összesen 5 féléven keresztül hallgattam az óráit. Később, amikor a tanszék népszerűsítésére kidolgozták Hammer Tanár Úrral a Trailer Vision koncepcióját, abban is részt vettem két csoporttársammal. Az a munkafolyamat már egészen hasonlított azokra a reklámkampányokra, amelyeken most dolgozom. Később többször is dolgoztam Erdélyinek, többek közt most is bedolgozok neki a Zsebrádióba. Ez egy rádió gyerekeknek, amit idén a Kreatív az év gyermekpodcastjának választott. Egy ideje már én vagyok benne az „okostelefon” hangja. Lényegében én magyarázom meg azokat a kifejezéseket a műsorban, ami a gyerek hallgatóknak újdonság lehet. Olyan vagyok, mint egy vicces beszélő lexikon. Zsolttól egyébként megtanultam egy bizonyos, kissé cinikus, de a reklámszakmában nagyon hasznos világlátást, ami szerintem a jövőben segíteni fog abban, hogy sikeres kampányokat vigyek.
Mesélnél részletesebben a Zsebrádióról? Milyen érzés, hogy ennek a projektnek a részese lehetsz?
A Zsebrádió egy gyerekrádió, ami időnként élő adásként a hagyományos rádióban is fut, de van, amikor csak podcastként funkcionál. A célja, hogy amikor az anyukák, apukák reggel beülnek a kocsiba, akkor a gyerekek értelmes műsort hallgassanak. A tartalom edukatív, fontos témákkal foglalkozunk, de kifejezetten a kisiskolások, alsó tagozatosok nyelvén. Szerintem abszolút szórakoztatóak az adások, én felnőtt fejjel is élvezem őket, pedig nem én vagyok a célközönség. Az adások a YouTube-on és Spotify-on is elérhetőek, de a rádiónak már van egy saját applikációja is, úgyhogy nem kell sokat keresgélni, elég, ha az anyukák-apukák reggel rányomnak az appra, amikor beszállnak a kocsiba. Bár személyesen még nem találkoztam vele, de az adások egy részét Galambos Péter, a Jóbarátokban szereplő Ross magyar hangja készíti, sokszor ő küldi nekem a felmondandó anyagokat. Nagy megtiszteltetés, hogy vele dolgozhatok.
Jelenleg egy reklámügynökségnél dolgozol. Milyen az ottani élet? Szereted, hogy eseménydúsak, aktívak a napjaid?
Igen, egy ügynökségnél mindig nagy a pörgés. Account managerként dolgozom a MITTE-nél, vagyis az én feladatom, hogy kapcsolatot tartsak az ügyfelekkel, de házon belül is én tartom össze azt a csapatot, aki éppen az adott projekten dolgozik. Idén én voltam az összekötője ügynökségi oldalról a Budapest Design Weeknek és a Közlekedési Múzeum Volt egyszer egy Északi… a történet folytatódik időszaki kiállításának.
Az interjút Mesteri Violetta alapszakos hallgatónk készítette. Kép: Meliska Fanni.