Balogh Zsófi amellett, hogy a Partizán egyik műsorvezetője, énekesként és a NANE Egyesületnél is tevékenykedik. Videói fő témái többek között a feminizmus és a nők társadalmi problémái. Genderkritikus szemléletmódja és szókimondása olykor igen megosztó, ő azonban fontosnak tartja, hogy megossza a véleményét, és hangot adjon olyan gondolatoknak, amiknek nem mindenki mer, ezzel egy esetleges párbeszédet elindítva. Erről, politikáról és aktivizmusról is beszélgettünk.
Mesélj egy kicsit arról, hogy mi történt veled tél óta. Kissé mintha eltűntél volna a Partizánból, ezt jól vettem észre? És mi a helyzet az énekléssel?
Igen, az őszi szezonban volt a Zsófilter című műsorom, aztán decemberben úgy döntött a Partizán, hogy a választásig más legyen az adásstruktúra. Én örültem is ennek a kis pihenőnek, továbbra is dolgoztam, de csak háttérmunkát végeztem. Jó volt egy kicsit nem képernyőn lenni, most pedig hamarosan elkészül az új adásrend, és várom, hogy milyen műsorom lesz. Vagy a Zsófilter fog más formában visszatérni, vagy egy teljesen új műsortípussal fogunk jelentkezni, amit én vezetek, még egyelőre nekem is rejtély. A zene is jelen van az életemben, eredetileg ez a szakmám, már tizenegy éve dolgozom énekesként. Az utóbbi időkben szólóban énekeltem sokat, főleg nyáron különböző bárokban, és lassan megint kezdődik a szezon, úgyhogy már készülök rá. Emellett zeneiskolába is járok két éve szaxofon szakra. Ez sem volt zökkenőmentes, a járvány megnehezítette a tanulmányokat és az egész zenészlétet.
A Partizánhoz visszatérve, voltak olyan videóid, amiket nem nézett mindenki jó szemmel, és felszólaltak ellened. Érezted azt, hogy a cancel culture áldozatává váltál?
Azért nem éreztem így, mert az a nagyon nagy szerencsém, hogy a Partizánnál lehetek, amin nem fognak ezek a dolgok. Nagyon örültem, hogy a csatorna támogatja a különböző gondolatok kifejezését, és így az én megosztónak vélt műsoraim teljesen belesimulnak abba a rendszerkritikus nézőpontba, amit a Partizán képvisel. Szóval nagy boldogság, hogy hagynak engem szabadon elmélkedni feminista témákról. Tudtam, hogy ez okozni fog gondokat, tehát nem voltam meglepve, amikor például a Budapest Pride posztolt arról, hogy mennyire elítéli a műsoromat, vagy hogy egyéb aktivista közösségek kifejezték a nemtetszésüket. Ez a cancel culture jelenség szerintem Magyarországon nem tud annyira érvényre jutni, mint mondjuk nyugati országokban, de azért a nyomai érezhetők.
Én azt látom a köreimben, hogy az emberek öncenzúráznak, és ezt nagyon aggasztónak találom. Magamon is észrevettem, hogy sokkal szókimondóbb voltam régen. Van, hogy inkább nem mondok ki dolgokat, és ez elég félelmetes.
Ez nem csak a nyugati értelembe vett cancel culture miatt lehet, hanem a magyar politikai helyzet miatt is, ami úgy látom, hogy észrevétlenül rátelepszik a légkörre és a gondolatainkra.
Nem hittem volna, hogy van, amit nem mersz kimondani.
Azt szokták gondolni rólam az emberek, hogy egy bátor, szókimondó ember vagyok, akit nem érdekel más véleménye, de ez egyáltalán nem így van. A Partizán-burok adja meg azt a biztonságérzet, hogy egy műsorban nyugodtan kimondhatom, amit akarok, de a civil életben nem vagyok annyira merész, mint amennyire szeretnék.
Sokszor nagyon szorongok, hogy kimondjak-e valamit, ennek ellenére szerintem az átlaghoz képest előbb beszélek egyenesen és előbb nevezem nevén a dolgokat.
Érzem, hogy a mostani helyzetben az embereknek már ez is sok tud lenni. Pár évvel ezelőtt még nem jelentett volna problémát, hogy a nyilvánosság előtt kimondjon valaki olyan dolgokat, amiket én, például, hogy fontos a nők saját tereit fenntartani, odafigyelni a nők szükségleteire és a nemi egyenlőtlenségekre, vagyis a feminizmus alaptételeit, amikről mintha már eretnekség lenne beszélni bizonyos körökben.
Egy videódban azt mondtad, ma már csak suttogva lehet kimondani a genderkritikus szót, és alapvetően egyféle narratívát lehet képviselni a témáról nyilvánosan. Mit gondolsz, hogyan alakulhatott ez ki?
Ez egy nagyon érdekes jelenség, és csak kapkodom a fejem, hogy hogyan történhetett. Én olyan 2015 óta figyelem ezeket a történéseket, már előtte is észrevettem, hogy itt-ott a gender fogalma kezd mást is jelenteni ahhoz képest, amit eredetileg jelentett, magyarul a társadalmi nemi elvárások fogalmát, és megjelent ez az egyénre szűkített identitás fogalom. A nemi identitás fogalma nem létezett. Voltak még külön női programok, például a Pride-on belül, és aztán ez fokozatosan átalakult az inkluzivitás jegyében, tehát hogy a különféle nemi identitással rendelkező embereknek el kell fogadni a nemét úgy, ahogy azt állítják, és ez mindenre kiterjedt. Ennek a mindenre kiterjedtsége az, ami szerintem teljesen új és az, hogy már elvárás ezt validálni kérdés nélkül, mindenféle körülménynek a feltérképezése nélkül, ez pedig a nők önérvényesítésének kárára történt, de ebben sokan nem értenek velem egyet. Ez azért is történhetett egyébként, mert itthon a feminizmusnak nincsen nagyon gyökere a mainstream gondolkodásban. Ami hatékony feminista aktivizmus itthon, amiről az emberek tényleg egyetértésben vannak, az a családon belüli erőszakkal kapcsolatos aktivizmus, de még ott is csak odáig jutunk el, hogy igen, a nők elleni erőszak felszámolása fontos, a szexuális zaklatás nem elfogadható. Azonban az a tájékoztatás és oktatás hiányossága miatt szerintem nincs meg az emberekben, hogy ez hogy függ össze a nemi szerepekkel, a női önrendelkezéssel, a női test határaival, stb. Ezért fordulhatott elő, hogy megjelent az elvárás, hogy ha egy férfi állítja, hogy nő, akkor annak elegendő indoknak kell lennie ahhoz, hogy joga legyen bemenni női terekbe például.
Úgy érzed, hogy célba ér a mondandód? Nyitottak rá az emberek?
Én is meglepődtem, mennyire sokan nyitottak rá. Inkább arra számítottam, hogy senkit nem fog érdekelni és senki nem fogja érteni, miről beszélek. Párhuzamosan két dolgot tapasztalok, az egyik az, hogy sokan jönnek oda hozzám, hogy mennyire hálásak, hogy ezzel a témával foglalkozom, és de jó, hogy ezt valaki kimondta, mert azt hitték, biztos intoleráns, borzalmas emberek, ha nem értenek egyet a genderelmélet mindent tanával, és sokaknak segítettek a műsoraim, hogy felvállalják ezt a véleményt. A másik dolog, amit tapasztalok, hogy sokan azt szűrik le, hogy amit én képviselek, az egy nem szolidáris, el nem fogadó, kifejezetten a jobboldali narratívát erősítő álláspont. Nagyon örülök, hogy sikerült ezeket a műsorokat létrehozni, legalább azért, hogy referenciapontok legyenek, hogy egyszer ilyen is volt, mint ahogy csomó tök jó cikk is megjelenik genderkritikus szemszögből, és én is egyike lehetek azoknak, akik csinálnak valamit, amire lehet hivatkozni, ha egy összefoglaló kell a témáról.
Most volt ugye a választás, hogyan érintett téged az eredménye? Mire számítottál?
Magam is csodálkoztam, hogy mennyire nem vagyok meglepve. Reménykedtem, de azért a lelkem mélyén nem hittem el, hogy lehetséges az ellenzéki győzelem. Azt vártam nagyon, hogy vége legyen a bizonytalanságnak. Szerintem nagyon kellett az ellenzéknek egy ilyen iszonyatos méretű seggbe rúgás, hogy felrázódjon ebből az álomból, amibe ringatta magát és akkor most remélem végre teljesen új alapokra helyeződhet a szervezkedés, a politikai gondolkodás, a sajátom is egyébként, és most várom, hogy az milyen lesz.
A választással párhuzamosan népszavazás is volt, szerinted a társadalom valóban problémának látja a kérdésekbe foglaltakat?
Szerintem azt senki nem gondolja, a széles társadalmat nézve, hogy ez valós probléma, és egy borzasztóan aljas húzásnak tartom a kormány részéről, hogy ezt a népszavazást és ezeket a kérdéseket kezdeményezte. Ezzel mindenkinek csak ártottak és ebbe beleértem a genderkritikus közösséget is, mert ezzel tényleg ellehetetlenítették azt, hogy érdemben lehessen erről úgy vitázni, hogy megjelenhessenek árnyalatok. Nagyon rosszul megfogalmazott kérdések szerepeltek a lapon, nagyon örülök, hogy érvénytelen lett. Remélem azért, hogy nem zárul ez le annyival az aktivista szervezetek körében, hogy kész, vége, érvénytelen lett, nincs mit tovább nézni, mert egyébként az egésznek a funkciója, hogy ezt miért csinálta a kormány, hogy milyen húrokat pendített meg az emberekben, meg hogy egyébként a nemváltással kapcsolatban milyen kérdéseket kéne feltenni, az a szerintem fontos.
Most először női köztársasági elnöke lett Magyarországnak, szerinted ennek van jelentősége? Nagyobb figyelmet fognak kapni a női ügyek a hatására?
Biztos, hogy nem fognak, hiszen tudjuk, hogy ő nem egy feminista. Egyébként fontos a nők reprezentációja mindenféle vezető pozíciókban, de ennek nem az a következménye sajnos, hogy ez a nőknek, mint társadalmi csoportnak mindenképpen előnyös lesz.
Engem nagyon aggaszt ennek a konzervatív nő- és család-képnek az egyre erősebb normalizálódása, és azt látom, hogy ez nem csak konzervatív körökben történik egy ideje, hanem mindenhol ott van a levegőben.
Nyilván a családpolitika miatt az emberek már a párválasztást és a jövőképünket is az alapján képzelik el, hogy milyen gazdasági előnyökhöz tudnak jutni, vagy milyen gazdasági hátrányoktól tudnak távol maradni. Borzalmas, hogy az emberek magánéletébe ennyire belenyúl a kormány, abba, hogy ki, hol, miért éljen együtt. Novák Katalin valószínűleg csinálni fogja, amit eddig, csak már több hatalommal.
Azt mondtad, hogy a feminizmus kapitalista termékké, egy trenddé vált, a boltok tele vannak feminism feliratú pólókkal és egyéb tárgyakkal, és ez egyre több embernek kelti fel az érdeklődését. Mit gondolsz, ennek mi a hatása? Ezen az úton sokakhoz eljut a mozgalom üzenete és célja, vagy mást ér el?
Ezt én pop-feminizmusnak hívom jobb szó híján, és szerintem ez egyáltalán nem segít. Egyébként én is azt gondolom, hogy nagyon kevés fajta aktivizmusnak van igazi hatása, és aminek van, az nem pólókon szereplő szövegekből meg insta posztokból áll. Nincs baj velük, de ezek önmagában üres külsőségek, és ami igazán hatásos, az a szemtől-szembeni beszélgetés, megjelenés közösségekben és civil szervezetekben, a kemény unalmas lassú munka, ami általában láthatatlan.
Én azt tudom, amit a NANE Egyesületen keresztül láttam, hogy itthon a nők elleni erőszakkal kapcsolatos tudásunk onnan származik, hogy pártucat nő lassan harminc éve ugyanazt mondja mindenféle platformokon. És ehhez hasonló civil szervezet van még rengeteg, akik hasonlóan fantasztikusan értékes munkát végeznek a saját területükön, nagyon alul támogatva, és igazából a lelkesedés tartja össze őket.
Azt látom, hogy ha valaminek volt valaha értelme és látható társadalmi hatása, akkor az ezeknek a szervezeteknek a tevékenysége, és én egyelőre másban nem látok igazi eredményt. Nyilván fontos, hogy legyenek tüntetések, nagy megmozdulások, kampányok és igen, legyen jófej grafika, mert fontos, és nem lehet kikerülni a közösségi médiát, de ha valaki csak azon akar aktivista lenni, vagy csak cikkeket olvasva, kommentekben háborúzva és Facebook csoportokban időt töltve szeretne aktivista lenni, azt szerintem egy tévút, mert nem fog belőle kialakulni semmi konkrét, ami az emberekre igazi hatással van.
Hogy látod a jövődet, gondolkodtál azon, hogy újra külföldre költözz?
Nem, nekem pont az volt a félelmetes projektem, hogy itthon maradjak és itthon tudjak gyökeret verni, ami úgy érzem, kezd sikerülni. De soha nem éreztem jól magam Magyarországon, szerintem már a kilencvenes években is fojtogató volt az a légkör, ami itt van, és tök egészségtelen az a mentalitás, amiben az emberek itt felnőnek, és teljesen megértem, ha valaki elmegy. Viszont annyi külföldön töltött év után nem hiszem, hogy máshol jobb lenne nekem.
Az interjút Szalóki Lilla készítette. Nyitókép: Partizán. Az interjú az Írásgyakorlat: magazinújságírás kurzusra készült.