Similar Posts
Rádió Q
A fogadóhely: Rádió Q FM 99.5 – magánrádió, közszolgálati tartalommal.
„A kutatói karrier nem tipikusan az a szakma, amire azt mondod gyerekként: ez leszek, ha nagy leszek ” – interjú Hermann Veronikával
ByhallgatoEgyetemünk oktatójával, a Balkon kortárs művészeti folyóirat szerkesztőjével, a Fiatal Írók Szövetségének tagjával, az angol és magyar nyelven is tanító, idén Baumgarten-emlékjutalomban részesült Hermann Veronikával beszélgettünk. Mindig is tudta, hogy egyszer majd egyetemen szeretne tanítani, kutatni? Nem, nem tudtam. Az akadémiai, kutatói, felsőoktatási karrier nem tipikusan az a szakma, amit az ember az óvodában mond,…
Programokra éhezel? Ebben is segítünk! – Hoztunk néhány izgalmas eseményt
Ha a tavasz során kicsit kimozdulnál, ám ezt pénztárcabarát módon tennéd meg, érdemes végigolvasnod ajánlónkat! Ugyanis összegyűjtöttünk néhány programot, amik az egyetemista büdzsébe is beleférnek. 6363 – Ha esik, ha fúj – Március 22. 19:00 A38 Turnéra indul a 6363, az első megállója Budapesten lesz, az A38 hajón. A régen GEGE néven futó rapper első turnéját tartja…
Hogyan futtasd be a zenekarod? – Linczényi Márk előadása az ELTE Médián
Linczényi Márkó, zenész, producer, tévés, az ELTE Média volt hallgatója tartott előadást 2017. október 18-án a Bevezetés a kommunikáció- és médiatudományba című kurzuson. Szó volt arról, hogy egy popzenei formáció esetében milyen média felületeket érdemes kiválasztani, mik a jó megjelenési stratégiák, hogyan működik a sajtózás és a célzott tartalomgyártás. Az egyórás előadás megtekinthető itt: [youtube…
„A távoktatás legfontosabb belátása, hogy semmi nem pótolja az élő, tantermi interakciót.”- tanáraink így élték meg a digitális oktatást
Mennyire hatékony, milyen új kihívást jelent, mik az előnyei és hátrányai, élvezhető-e a távoktatást? Az ELTE BTK Média tanszék tanárai számoltak be nekünk saját tapasztalataikról. Mivel én újságírást tanítok, ráadásul gyakorlati feladatokon keresztül oktatom ezt a tárgyat, ezért az elején úgy éreztem, különösen nehéz lesz a távoktatásban boldogulni. Habár szerencsére a karantén előtt még a személyes…
Femcafe.hu
A femcafe.hu című internetes női oldal gyakornoki programot hirdet. Két gyakornoki beosztásra várjuk jelentkezésedet. Napi négy órás négy hónapos időtartamra, vagy napi hat órás három hónapos időtartamra. Bemutatjuk egy online magazin szerkesztőségi munkáját, az online szerkesztőségi rendszer használatát, kapcsolatépítési, publikálási lehetőséget biztosítunk. A gyakorlatról igazolást adunk. (Amennyiben más időbeosztást kér az iskola, ezt is megoldható.)

