A kérdés adott:
Vajon meg lehet-e élni oknyomozó újságírásból?
Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre adott választ Luuk Sengers, világhírű holland újságíró november 15.-én az ELTE Múzeum körúti kampuszán a Média és Kommunikációs Tanszék és a Független Médiaközpont szervezésében.
Luuk Sengers a szakma egyik nagyágyúja, egész világszerte elismert oknyomozó újságíró, egyetemi előadó és média szaktanácsadó, aki több 10 éve foglalkozik társadalmi jelenségek, problémák felkutatásával, ebből készült kisebb tanulmányok, cikkek publikálásával, tehát mondhatni, hogy az oknyomozó újságírás az élete.
Mi is az az oknyomozó újságírás? Ahogy a K-Monitor írja: „(…) az oknyomozó újságíró általában falakba ütközik, mert oknyomozó riporternek azt nevezzük, aki utána megy az olyan információknak, amelyeket szándékosan eltitkolnak, mert jogilag vagy etikailag elítélhető dolgokra vonatkoznak. (…) Az oknyomozó újságírás végterméke minden esetben az újságíró saját nyomozásának eredménye, nem pedig valaki másé” E meghatározás szerint is olvashatjuk, hogy az oknyomozó újságírás tulajdonképpen a társadalom megsegítésére jött létre, tehát
- fennálló problémák forrását szeretné felkutatni,
- azokra lehetséges megvalósítható megoldási javaslatokat tenni,
- szövegproduktumokon keresztül felnyitni az emberek szemét, és
- változtatni gondolkodásmódjukon, a világhoz és a jelenlévő társadalmi problémákhoz való hozzáálláshoz.
Sengers egyértelmű választ adott a fent említett kérdésre: igen, meg lehet élni oknyomozó újságírásból. Mert a minőségi cikkekre mindig van kereslet, egy meghatározott olvasóbázis mindig létezik, aminek tagjai foglalkoznak minőségi tartalmakkal, akik igényes médiát akarnak fogyasztani. Sőt, szerinte ezek az emberek, fizetni is hajlandóak a biztos forrásból vett, kutatói munkával utánajárt, jól megszerkesztett munkáért, cserébe pedig olyan tartalmat kapnak, amire vágynak, tehát egyik részről sincs önkényes kihasználás, így az újságíró és a fogyasztó között megbízhatóságra kiépült kapcsolat jön létre.
Persze, ez nem működik csak úgy magától. Elvei szerint mindenkinek meg kell adni a választás lehetőségét, de az oknyomozókat arra bíztatja, hogy mindenkit igyekezzenek ráébreszteni arra, hogy az ingyenes média nem mindig a legbiztosabb forrásokból szedi információit, nem a legigényesebb tartalmakkal látják el az olvasóközönséget, ugyanakkor mégis pénzt keresnek a hirdetések által. Az oknyomozó újságírás azonban nem túl nagy összegért sokkal kidolgozottabb tartalmat állít elő, tehát megéri előfizetnie a közönségnek.
Luuk Sengers szerint egy oknyomozó újságíró, mint ő is, egészen máshogyan szerepel az online média piancon, mint a többi újságíró: hálás olvasóinak, szoros kapcsolatok ápol velük, érdekli véleményük, akár megköszönő e-maileket is küld nekik, ugyanakkor megvédi saját tartalmát.
Bár sokan azt hiszik, hogy egy oknyomozó újságíró feladata a semlegesség és az objektivitás, ez nem igaz. Ahhoz, hogy kiváló oknyomozó legyen valakiből nem kell semlegesnek maradnia, mondja Sengers. A lényeg szerinte, hogy az oknyomozó újságíró
- mindig kétellyel álljon a témáihoz,
- soha ne vegyen semmit magától értetődőnek,
- legyen kritikus és nézzen mindennek utána, aminek csak lehetséges vagy még annál is többnek,
- próbáljon meg változtatni a világon pozitív irányban, és ezt nem lehet máshogy, mint az emberek edukálásával,
- legyen mindig őszinte. “Mondjuk el mit találtunk, mit nem tudtunk kutatni és miért, mi az, amit egész munkánkból leszűrtünk. Mindezt hitelesen kell közzétennünk, mégha ez az eredeti gondolatunkkal és véleményünkkel éles ellentétben áll” – fogalmazott.
Tehát a cél a valódi, hiteles információ, az emberi szubjektivitástól megszűrt írás. Legyünk különlegesek és igazak egyszerre! Az igazságot – sokak véleményével ellenkezőleg – valójában megfizetik Sengers szerint, és ez lehetővé teszi a további munkát, további ügyek kidolgozását.
Szerző: Viski Ádám