Mucsi Blanka, másodéves média mesterszakos hallgatónk a koronavírus-járvány második hullámának berobbanása előtt, tavaly szeptemberben indult el Görögországba, hogy az athéni Panteion egyetemen töltsön egy szemesztert. Mesélt arról, hogy miért éppen Athént választotta, hol élt és arról is, hogy mit tanult meg saját magáról ezalatt az időszak alatt.
Miért jelentkeztél Erasmusra?
Anyukám általános iskola óta sulykolja, hogy menjek külföldre, dolgozni, élni vagy legalább tanulni. Sokat hallottam a nagypapámtól is, hogy irány külföld, és gondoltam, elsőnek legyen egy Erasmus, mert ha van ilyen lehetőségem, akkor nem akarom kihagyni.
Mikor terveztél kimenni, az alapszakos vagy a mesterszakos tanulmányaid alatt?
Alapszakra nem az ELTE-re, hanem a Károlira jártam és ott nem mentem Erasmusra, mert féltem, hogy sokat fogok csúszni miatta, én pedig önköltséges képzésen voltam. Azt már akkor is tudtam, hogy mindenképp az ELTE Médiára szeretnék járni, így mielőtt felvételiztem, megnéztem az Erasmus lehetőségeket is.
Milyen városokat néztél ki még Athén mellett?
Madridot és Lundot, illetve gondolkodtam Canterburyn is. Madridban az fogott meg először, hogy mindig is kíváncsi voltam a spanyol kultúrára, és hallottam róla pozitív tapasztalatokat. Canterburyben az, hogy imádom az angolokat, angol-mániás vagyok. Lundban szintén vonzott a kultúra, az ország, és ott tanult is egy ismerősöm, tehát csábító volt, hogy legalább ismernék ott valakit. Athénban pedig az, hogy szerelmes vagyok Görögországba is, tavaly februárban voltunk Athénban, pont azelőtt, hogy le kellett adni a jelentkezést. Ott jött az ötlet, hogy ide is jelentkezzek és végül ezt tettem első helyre, mert nagyon megtetszett.
Mi az, amit az athéni egyetem adott neked?
Erre nehéz válaszolni, mert távoktatás volt a Cocid miatt. Ráadásul nem is hirdettek meg angolul mesterszakos tárgyakat, csak görögül, és végül egyetlenegyet egy tanár jófejségből megtartott angolul egy vizuális kultúráról szóló órát. Emellett BA-n is volt egy angol tárgyunk, Social Issues, social innovation, corporate responsibility volt a címe, a maradék kettő pedig görögül volt. Így két órán kellett részt vennem online, a másik kettőre pedig csak beadandót kértek. Nem tudtam, hogy csak ilyen kevés órám lesz, nem ez volt a célom. Viszont a tanárok nagyon nyitottak, kedvesek, és abszolút segítőkészen álltak hozzánk, ott is, ahol részt kellett venni online, és ott is, ahol nem. Ahol nem, ott is teljesíthetők voltak a követelmények.
Mikor utaztál ki és mikor jöttél haza?
Szeptember 27-én indultam és december 3-án jöttem haza. A félév február 27-ig tartott, de az online órákat itthonról is tudtam hallgatni. Mikor hazajöttem, kint éppen lezárás volt, papírt kellett írnom, ha el kellett mennem valahova, benne minden részlettel, hogy pontosan mikor, hova és miért megyek. Nem tudtunk sehova sem menni, bent voltunk a négy fal között. Ráadásul törölték az összes közvetlen járatot, nagyon aggódtam a családomért.
Milyen érzésekkel indultál el az Erasmusra?
Féltem, főleg az elején, amikor Magyarországon elkezdett emelkedni a fertőzöttek száma, az rám nagyon rosszul hatott. Amikor hazajöttem, már nem tűnt annyira ijesztőnek, meg akik itthon voltak, mondták, hogy nem annyira félelmetes, de a távolság megijesztett. Viszont úgy voltam vele, hogyha már kaptam egy ilyen lehetőséget, akkor nem szalasztom el, és ameddig tudok, kint maradok. De karácsonyra úgyis hazalátogattam volna. Egyébként nagyon örültem a lehetőségnek, őszintén hálás vagyok azért, hogy részem lehetett ebben a kalandban.
Kikkel voltál az órákon, Erasmusosokkal vagy helyi diákokkal?
A hallgatók a világ különböző tájairól érkeztek. Volt rajtam kívül még egy magyar lány, de voltak görögök, franciák, egy román és volt egy bangladeshi srác, aki szintén az ELTE-n tanult korábban ösztöndíjjal. Egyébként fizikailag nem is volt lehetőségünk találkozni a csoporttársainkkal. Illetve lehetett volna, mert az elején voltak bulik, csak mire kimentünk Athénba, rengetegszer előfordult, hogy valaki elment egy buliba és megfertőződött a koronavírussal, ezért nekem kimaradt az ismerkedésnek ez a része. Viszont szerencsére több különböző országból érkező fiatallal laktunk együtt, így nem érzem, hogy bármiben is hiányt szenvedtem volna. Ezekkel a fiúkkal és lányokkal a mai napig rendszeresen beszélünk a közös kis csoportunkban, sokszor fel is hívjuk egymást. Már tervezzük, hogy mikor és hol fogunk ismét találkozni.
A várost fel tudtad fedezni azért?
Igen, volt pár hetem rá az elején. Athénban, amire lehetőségem volt, azt megnéztem, sokat túráztunk, bár még biztosan rengeteg felfedezni való van. Illetve elmentem Návplióba, ami az első görög köztársaság fővárosa volt, és Delphoi jósdához is ellátogattam. Még bőven lett volna mit megnézni, de így alakult. Biztos vagyok benne, hogy még visszatérek, hogy még jobban megismerhessem az országot. Azt is el tudom képzelni, hogy egyszer ott éljek.
Hol laktál?
Athénban nincsen kollégium, így albérletben laktunk többen. Egyébként kijött velem a barátom is egy hónapra, így vele laktam egy szobában, illetve Mező Dóri szaktársammal, egy spanyol fiúval, egy német lánnyal, egy brazil lánnyal és egy lengyel lánnyal közösen béreltük a lakást. Nagyon sok csoport van Facebookon, ahol kimondottan Erasmusos diákoknak, külföldi fiataloknak adnak ki szállást a tulajdonosok. Metróval 30 percre laktam az egyetemtől, de nagyon szerettem gyalog menni, mert átvitt az utam az óvároson, az Akropolisz lábánál. A kijárási tilalom után az volt a napom fénypontja, hogy elgyalogoltam a suliba meg vissza.
Mennyire voltak nehezek az órák?
Nem mondanám, hogy nehezek voltak, angolul jól értek, de az elején nehezen mertem megszólalni. Sokat kellett készülni az órákra, de nem durván. Mellette egyébként dolgoztam itthonra, meg amennyire lehetett, várost néztem.
Mit adott neked a kint töltött idő?
Sokkal nyitottabb lettem. Úgy gondoltam, hogy nagyon az vagyok, de rájöttem, hogy nem annyira, és ezzel az utazással nagyon nyitott lettem, sokkal elfogadóbb. Megtanultam jobban odafigyelni másokra. Arról is tanultam, hogy kik azok a barátok, akik megkeresnek a távolság ellenére és érdeklődnek. Rájöttem arra is, hogy a család mennyire fontos. Most voltam először ennyire távol tőlük, és milyen jó, hogy van a technika, mert tudtuk tartani a kapcsolatot. Az is nagy felismerés volt, hogy mennyire kevés holmira van szükségem. Hazajöttem, és a ruháim, a cuccaim egy részét elajándékoztam, ami selejtes volt, azt kidobtam. A bőröndből-élés után zavart a sok cucc, a ruhák és a tárgyak. Ami nem élmény, arra már sajnálom a pénzt.
Mennél még Erasmusra vagy külföldre?
Az elején nagyon hiányzott Magyarország. Akkor azt mondtam volna, hogy nem mennék többet Erasmusra. De most, hogy ezt az egészet megéltem és magamban lezártam, azt mondom, hogy igen, tudnék külföldön is élni, nagyon jó, hogy vannak ilyen lehetőségeink és Erasmusra is nagyon mennék még, ha nem ez lenne az utolsó félévem.
Szöveg: Lesták Zsófia. Képek: Mucsi Blanka.