Letölthető tanszéki kiadványok

Kedves Látogatók, ezen az oldalon azokat a könyveket találjátok, amelyeket tanszéki oktatóink írtak, szerkesztettek, majd ingyenesen letölthetővé tettek. A lista folyamatosan bővülni fog.

Müllner András (szerk.): Saját kép – ellenkép — A Romakép Műhely médiaantropológiai konferenciájának tanulmányai

A címre kattintva elérhető az e-könyv.

Az ELTE Tehetséggondozási Tanácsa a 2015–2016-os tanévben támogatást adott a Romakép Műhely égisze alatt megalakult multidiszciplináris kutatócsoportnak, amelynek vezetője Müllner András volt, tagjai pedig az egyetem különböző bölcsészet- és társadalomtudományi szakjait képviselő hallgatók. A kutatócsoport kettős feladatot vállalt magára. Egyrészt 2015 őszén előkészítette, 2016 tavaszán pedig megszervezte a Romakép Műhelyt, amelynek témája a roma közösségek médiahasználata volt. Másrészt a hallgatók saját kutatásaikat a Romakép Műhely egyes programpontjaihoz igazítva végezték el a tavasz és a nyár folyamán (kutatás terepen, interjúk és recenziók készítése, egy-egy nagy tanulmány megírása). A kutatást egy műhelykonferencia zárta 2016. szeptember 20-án az ELTE BTK kari tanácstermében. A konferencián a kutatócsoport tagjai ismertették kutatásaik eredményeit, továbbá meghívtak olyan szakértőket is, akik a médiaantropológiainak is nevezhető tudományterület ismerői, vagy azzal érintkező témákban kutatnak, jelen esetben kifejezetten a magyarországi romák médiareprezentációjával a középpontban. Olyan platformokról volt itt szó, amelyek a roma közösségek médiahasználatát tükrözik, segítik elő. Jelen kötet ennek a konferenciának az anyagát gyűjti össze. Témái a jelenből, valamint a közelebbi-távolabbi múltból származnak, és a közösségi médiahasználat sokféle műfaját felölelik: médiaterek és fizikai helyek, televíziós és rádiós műsorok, nyomtatott médiatermékek, filmfesztiválok, internetes műfajok, médiatáborok és -műhelyek, az újságíróképzés platformjai, szerkesztőségek gyakorlatai stb.