A kisebbségek médiában való bemutatása és reprezentációja még napjainkban is kritikus pont. Tudunk-e rasszokról beszélni előítéletektől és rasszizmustól mentesen? Meglátjuk-e a művészt egy színészben túl azon, hogy roma? A származásunk nem kellene, hogy befolyásolja kik vagyunk, mégis van, hogy sorsokat dönt el előre, kilátástalan helyzetekbe kerít életük elején álló fiatalokat… Ilyen volt a Nemzetközi Roma Nap alkalmából szervezett „Háromezer számozott darab” filmvetítésén.
Sietve érkeztem meg a Király utca 11. számhoz. Egy régi pesti ház fogadott, külsőre jobban hasonlított a budai várnegyed barokk épületeire. Ódon falak, széles, ám szokatlanul alacsony kapu. Meglepő volt a kontraszt a belső udvaron található mondhatni modern, felújított rendezvényközpont és a bejárat között. Amikor az épületbe beléptem, kissé bizonytalan voltam, hogy jó helyen járok-e. Nem igazán volt kitéve semmilyen plakát, vagy egyéb hirdetmény a rendezvénnyel kapcsolatban. Az előtérben várakozóknál érdeklődtem, kiderült, itt lesz a filmvetítés és a kerekasztal-beszélgetés is. Meglepő volt a helyszínválasztás, hatalmas fehér falak, a plafonon középen egy széles tetőablak. Onnan csak úgy dőlt befelé a napfény, lévén, hogy még csak délután három óra múlt. A székek rendezett sorokban elhelyezve, a színpad is „lecsupaszítva”, hátulsó végében a vászon készen állt a vetítésre.
A rendezvény, amelyről tudósítás készült, a „Háromezer számozott darab” című játékfilm és a hozzá kapcsolódó kerekasztal beszélgetés volt, melyet április 6-án tartottak. Mindez a Nemzetközi Roma Nap alkalmából szervezett program keretein belül valósult meg. A programsorozatnak a Király utcai, K11 Művészeti és Kulturális Központ adott otthont. Hivatalosan 15:30-tól kezdődött az esemény ezen etapja, végül azonban körülbelül 10 perccel fél 4 után nyitották meg egy rövid felkonferálással a filmvetítést. Mindezen bevezetőből kiderült, hogy a roma kifejezés a „rom” (romani) – ember jelentésű szóból ered; továbbá megtudtuk, hogy a Nemzetközi Roma Nap 1990 óta, minden év április 8-ára tevődik.
Mi, nézők nem voltunk sokan, azonban később, a film közben is érkeztek páran. Így viszont sokkal jobban lehetett látni a többieken a film hatását… A közönség soraiban volt néhány 20-as évei elején járó fiatal, több 30 és 55 év közötti felnőtt, és egy három fős, nyugdíjas baráti társaság is.
A vetített, „Háromezer számozott darab” című játékfilmet Császi Ádám rendezte 2022-ben; a Tudás Hatalom nevezetű társulat, 2018-as „Cigány magyar” című darabja alapján. A film középpontjában öt nehéz sorsú, roma származású fiatal áll, akik egy rendező vezényletével egy színdarabot alkotnak. Híre megy az előadásnak és meghívják őket egy berlini színifesztiválra. A film legfontosabb kérdése, lehet-e előadást/filmet készíteni egy adott kisebbségről anélkül, hogy a rasszizmus és mindenfelé sztereotípia megjelenjen? Az ajánló egy szürreális utazást ígért, „amely elmossa a határt a fikció, abszurd és a szociografikus valóság között.”
A film azzal kezdődött, hogy bemutatták az öt fiatalt, akik sorsán keresztül ismerhettük meg a romák helyzetét. Volt köztük nőként nemi erőszak áldozata, az első cigány paleontológus, drogdíler múltjáról verset író tanuló, az első roma profi táncos is, valamint cigánynak született, de nem cigányként élő zenész srác is. Különösen érdekes, hogy a legutóbbi ezen kijelentése miatt bejelentette, hogy őt egy fehér, szőke hajú fiú fogja játszani. (Néhány jelenetben ezzel humorosan operáltak, ugyanis mindkettejük felbukkant.) A film egyik központi eleme volt egy észak–magyarországi zsákfalu széléről származó autentikus, roma ház, amely a színdarab nemzetközi sikerének érdekében egészen Berlinig „utazott.” Afféle metaforája volt annak, hogyan vált a nyugat európai közönség számára „eladhatóvá” a rendkívül kilátástalan helyzetből érkező roma fiatalok élete. A filmbéli rendező is azt személyesítette meg, aki bár helyenként igyekszik egyfajta gondviselő szerepébe bújni; tulajdonképpen mégis egy lehetséges díj, szakmai elismerés miatt teszi mindazt, amit…
A film néhány jelenetében különösen naturalista képekkel operál, bár minden bizonnyal ezt a téma súlya és az átadni kívánt üzenet megköveteli. Sokszor kifejezetten ráerősít a romákkal szemben meglévő sztereotípiákra. Csak hogy egyet említsek ezek közül: fényes nappal kirabolnak egy automata mellett álló embert, majd összeverik. A történet abszurditását fokozza, hogy egy-egy durvább jelenetet hirtelen hétköznapi helyzet vált fel (akár ugyanazon személy cselekedetében, vágások nélkül). A film egyik visszatérő eleme volt, hogy mint színészeket és művészeket ismerjék el az öt fiatalt, és ne az határozza meg az identitásukat, hogy ők romák. A történetben megjelent számos társadalmi probléma: a szexmunka, a fiatalkorúak drogfogyasztása, a kilátástalan helyzetből érkező fiatalokat hogyan kebelez be a bűnözés. Továbbá, egy párbeszédben megfogalmazták azt is, hogy a mentőcsónakokban az életükért küzdő menekültek tulajdonképpen a kisebbségek megoldatlan helyzete miatt a saját veszte felé sodródó többségi társadalom. Az egyik kulcsmondata a filmnek ez volt:
Ezek hatására gondoljak valamit. Nem feltétlen azt, amit illene vagy kellene gondolni.
Mindenképpen elgondolkodtató volt a film, kissé talán sokkoló is. A leginkább meglepő az volt, ahogyan mi érdeklődők úgy ültünk le a vetítés kezdetén, hogy mennyire nyitottak vagyunk, mindenféle rasszizmustól mentesen… Hát ez az, amit megkérdőjelezett a nézőkben a film. Mint az a későbbi beszélgetésen kiderült, ez is volt az egyik célja az alkotóknak, az elgondolkodtatás, önreflexió, kissé talán önmagunk megkérdőjelezése. Ugyanis rá kellett jönnünk (közösen nekünk nézőknek), hogy egy minimális előítélet sajnos alapvetően munkálkodik bennünk.
Forrás: Cinego
A filmvetítést követően egy kerekasztal beszélgetés következett a film két szereplőjével: Horváth Kristóffal és Oláh Edmonddal. Horváth Kristóf a filmben a rendezőt alakította (ott nem roma, kvázi külsősként – mint a beszélgetésből kiderült, ő is roma származású), Oláh Edmond pedig Kolompár Edmondot. Elég különös felütéssel kezdődött a beszélgetés. Egy nyugdíjas pár és egyik barátjuk azt nehezményezték, hogy a film nagy része csupán angol felirattal volt megtekinthető.
Hogyan akartak érzékenyíteni, ha nem volt minden párbeszéd lefordítva?
– tette fel a kérdést az idős hölgy. Tulajdonképpen teljesen jogos volt a felvetése, ugyanis nem feltételezhető, hogy mindenki, aki megtekinti a vetítésen az alkotást, automatikusan tud folyékonyan angolul (esetleg még egy kicsit németül is – a film némely részlete, mivel Berlinben is játszódott, tartalmazott rövidebb német dialógusokat is). Mint később kiderült, a készítők több verzióban is elküldték a filmet a rendezvény házigazdáinak. Mi több, magyar felirattal szánták ez alkalommal a vetítésre. Az idős társaság ezen elég nehezen tudott felülemelkedni, kérdésükre Horváth Kristóf türelmesen összefoglalta, hogy az adott jelenetekben pontosan mi volt az üzenet.
Inkább egyfajta tükör tartása, mint érzékenyítés volt a cél. Próbálunk úgy tenni, mintha ez nem a valóság lenne. Vagy ha ez így is van, akkor annak nem akarunk részesei lenni
– jelentette ki Edmond, utalva arra, hogyan söpri félre a többségi társadalom a kisebbségek problémáit. Mint azt Kristóffal elmondták a film jelentősége hatalmas, ugyanis romákról romák még ilyen volumenű filmet nem készítettek ezidáig. Magyarországon meg aztán főleg… Mindebből az is érzékelhető, hogy ennek a filmnek a célja egyfajta kulturális legitimáció is volt. Horváth Kristófról tudni kell, hogy a vezetője a Tudás Hatalom nevezetű társulatnak, és ő írta a film alapját jelentő Cigány magyar című előadást. Éppen ezért azon túl, hogy szerepelt a filmben, részben mint társrendező is jelen volt. A filmet már 2023-ban bemutatták és vetítették, éppen ezért voltak már meglévő kritikák és visszajelzések az alkotással kapcsolatban. Többen párhuzamot véltek felfedezni a svéd Ruben Östlund szocioszatírája és ezen film között.
A beszélgetés során nem ez volt az egyetlen pont, amikor szóba kerültek különböző szociológiai fogalmak, ugyanis meglepően tájékozott közönség érkezett aznap a K11-be. Szó esett Michiel Foucault-ról is, valamint kitárgyaltuk, hogy miféle skatulyákba helyezzük el az idegen személyeket. Edmond szerint: „Előítéleteseknek születünk”. Életünk során pedig azon dolgozunk, hogy ezeket leküzdjük, amennyire csak lehet. (Természetesen ez sem feltétlenül célja mindenkinek, csak azoknak, akik nyitottak és elfogadóak.) Kihangsúlyozták, hogy szerintük a többségi társadalom tagjának nincsen joga megítélni, hogy rasszista vagy kirekesztő-e. Mindezek hatását ugyanis, csak a kisebbség érzi igazán a saját bőrén. Kristóf elmesélte, hogy volt ő már cigányszakértő is televíziós műsorban.
A beszélgetés hátralévő részében az alkotás folyamatáról és a történet útjáról esett szó. Mint kiderült minden a Tudás Hatalommal produkcióival kezdődött. Kristóf a szervezet vezetőjeként már több korábbi projektet tudhat maga mögött. Elmesélte, hogyan készített hátrányos helyzetű fiatalokkal videoklipet a legszegényebb zsákfalukban, hogyan tanította őket rap-elni különböző zenés projektek keretein belül. A visszatekintéséből kiderült, hogy körülbelül 10 év munkája juttatta el oda, hogy 2022-ben végül filmet forgassanak. Itt Edmond becsatlakozott a múlt felelevenítéséhez. Elmondták, hogy egy korábbi storyteller színházi fesztiválra neveztek be, amikor a „Cigány magyar” című alkotás elkészült. A történet egy hónapos workshop/ írótábor során született meg. Ezt később a Jurányi inkubátorházban kezdték el játszani, saját elmondásuk szerint szerény, amatőr körülmények között. Ezt az előadást 3 évig játszották. Körülbelül ekkor fogalmazódott meg bennük a filmre adaptálás ötlete. Kristóf elmondása szerint nem talált olyan roma rendezőt, akire szívesen rábízta volna a művet. Császi Ádámmal azonban már régóta ismerősök voltak, kölcsönösen elismerve egymás munkáját. Mint azt Edmond és Kristóf is elmondta, hogy bár Császi Ádám néha kíméletlen volt, és maximalista, szerettek vele a filmen együtt dolgozni.
Elmond mindemellett beszámolt a multinacionális vállalatnál szerzett tapasztalatairól, miszerint a többévi munkája során még sohasem volt diszkrimináció részese. Ez egy pozitív csalódás volt számára, de a közönség számára is. Talán van még remény… Elmondta azt is, hogy annak idején előtte volt választási lehetőség; azonban a mai napig nem bánta meg, hogy a hátrányos helyzetűek segítése és a társulat mellett döntött. Szóba került az is, hogy jelenleg mindketten mással foglalkoznak a színjátszás helyett. Pillanatnyilag nem érzik, hogy meg lenne az a motivációjuk, ami a film megalkotásakor bennük volt.
A beszélgetés után megkérdeztem pár embert a közönségből, hogy miképpen vélekednek a látottakról, hallottakról.
Bennem is több minden megfogalmazódott. Ez is egy többször nézős film, határozottan! Már az a helyzet is nagyon érdekes, hogy filmben egy színdarabról mesélnek. Valami kifordításának a kifordítása, ez is zseniális. Emellett nagyon jó a képi világa. Egy tök jó élményt ad.
– mondta Eszter, aki már hallott a Tudás Hatalom társulatról és örült a lehetőségnek, hogy műsorra tűzték a filmet az esemény alkalmából.
Szöveg és nyitókép: Téglási Ákos.