2024. február 9-től április 14-ig a Petőfi Irodalmi Múzeum Petri György munkássága előtt tiszteleg. A Gazdátlan tényrakások című kiállításon dr. Bazsányi Sándor, az installáció egyik kurátora vezetett végig minket, aki többek között arról is beszélt, milyen nehéz feladat akár Petrit, akár életművét elhelyezni a magyar kultúra berkeiben, legfőképp annak tematizált tartományában. Hogy miért? Kiderül.
Az egykori Károlyi Étterem most bútorok, székek és egyéb használati tárgyak roskadozó halmainak raktára, melyben a gyér világítást csupán a fehér falakra vetített illusztrációk és filmrészletek erősítik valamelyest. A terem funkciója azonban mégsem pusztán az említett haszonjavak tárolása, hanem hogy teret adjon a kortárs magyar költészet egyik legmeghatározóbb alakjának.
Petri György 1943-ban született Budapesten, és itt is végezte tanulmányait, többek között az ELTE magyar-filozófia szakos hallgatójaként. Életét nemcsak verseiből kikövetkeztethető öt nagy szerelme határozta meg, de hatottak rá a marxizmus egy konszolidáltabb változatának eszméi is, később pedig az a szabadelvű politikai meggyőződés, amely több versét évtizedekre különféle szamizdatok lapjaira száműzte. Sokáig alkalmi munkákból élt, és miután felismerte a marxi gondolkodás ellentmondásait, maga is a világ inkoherens voltának ábrázolásával kezdett foglalkozni: „Feladtam | az egység utáni sóvár vágyamat” (részlet a Belső beszéd című verséből, 1971). Talán épp ettől olyan nehezen értelmezhető és kategorizálható a Petri-életmű. Lírája ugyanis többnyire hétköznapi élethelyzeteket dolgoz fel kendőzetlen stílusban, gyakran obszcén kifejezésekkel. A rendszerváltás után művei már szabadon megjelenhettek, 1996-ban a szerző Kossuth-díjat kapott. Önpusztító életvitele idősebb korában gégerákhoz vezetett, melynek következtében 2000-ben örök álomra szenderült. Temetésén többek között fiatalkori barátja, Várady Szabolcs költő búcsúztatta.
A ránk maradt életmű értelmezésében a kiállítás kurátora, dr. Bazsányi Sándor volt segítségünkre, aki maga is arról számolt be: „Petri nagyon nehezen helyezhető el bármiféle intézményes kontextusban. Nem egy könnyen domesztikálható személyiség, akár lényét, akár viselkedését, akár költészetét tekintve.” Beszélt arról is, hogy a raktárhelyiségben kialakított kiállítás talált tárgyakkal, elhagyott hétköznapi eszközökkel igyekszik megteremteni a benne elhelyezett képek, rajzok és versrészletek hangulatidéző közegét. A látogató így talán könnyebben látja meg az összefüggést a kiragadott sorok és az őt körülvevő szokatlan miliő között.
Ez egy minimálkoncepció volt. Egy többszörösen is rendhagyó kiállítást szerettünk volna csinálni. A térválasztás és az installációs technika szempontjából is rendhagyó a kiállítás, és a kurátori jelenlét is megpróbált minél visszafogottabban jelen lenni – vagy egyenesen jelen nem lenni. Az egyetlen kurátori szöveg […] egy rövid magyarázat a bejárati ajtó külső felén arról, hogy mi akar ez lenni.
Mint arról beszámolt, a kiállításon csak versekből vett szövegrészletek találhatók, melyek mind arról szólnak, hogy Petri hogyan látta a körülötte létező tárgyi valóságot. Arról is beszélt, hogy Petrit sokan politikai költőnek tartják, hiszen sok alkotása
egy szubkulturális politikai csoportnak a látásmódját, közérzetét, akár egyenesen politikai érzelmeit vagy indulatait szólaltatja meg.
Hozzátette: „Tényleg vannak retorikai értelemben indulatos, határozottan beszélő versei, pl. Brezsnyev haláláról írt verse, ami Magyarországon nem is jelent meg először.” Ezzel szemben hangsúlyozta, a politikum Petrinél „csak egy sajátosan szemlélt rendszerben létezik. Nem a látás intenciója politikai, hanem politikai témákat, tárgyakat, helyzeteket és figurákat láttat.”
Arról is beszélt, milyen nehéz egy kiállítás létrehozásakor eldönteni, a kurátor mennyire kezelheti szabadon a rendelkezésére álló írott anyagokat. Mint azt kifejtette, „Kiállításetikai kérdés, hogy mit szabad tenni a szövegekkel: nem élünk-e vissza szövegrészletekkel, amiket kiemelünk az eredeti kontextusukból, vagyis magukból a versekből.” Úgy vélte, a Petri írásaiból kiragadott idézetek kevésbé alkalmasak arra, hogy azokat újra és újra aktualizálják. Ellenpéldaként említette Esterházy Péter mondatait, melyeket szerinte olyan gyakran idéznek, hogy azokat már „kicsit kiüresítették.” A Petri-kiállítás ezzel szemben más szándékkal használ versrészleteket:
Itt mondatok vannak kiemelve, helyzetbe hozva, tárgyakhoz vagy vizuális részletekhez rendelve, egymás mellé állítva, és ebből áll össze ez a kiállítás.
Az installáció csupán két teljes verset közöl. Az egyik az E tér… (Magyarázatok M. számára, 1971), a másik a Mosoly (Amíg lehet, 1999) címet viseli. Előbbi a költő pályájának elején, míg utóbbi annak végén született, és mindkettőben fontos szerepet kap a mosoly motívuma. A kiállítás része még egy labirintus, mely a kiismerhetetlen élet útvesztőjét hivatott szimbolizálni. Ezen végighaladva a látogató különböző eldugott tárgyak és szövegrészletek felfedezésével kíséri végig, „milyen magánéleti és közéleti traumák határozták meg Petri látásmódját, világérzékelés-módját és önképét.” A kurátor ezek közül kettőt emelt ki: az ’56-os forradalmat, melyet a költő kiskamaszként élt át, valamint szerelmének, Kepes Sárának 1965-ben bekövetkezett öngyilkosságát.
A költő életében sokszor találkozott a halállal, hiszen a II. Világháború idején született, ministránsként pedig halotti szertartásokon végezte a rábízott feladatokat. Nem meglepő, hogy rengeteg költeményében központi téma a halál, az elmúlás, a búcsú. Ennek ellenére már a második kötetében is megjelennek az élet önfeledt élvezetével is foglalkozó versek. A kurátor ezek közül a Xenia (Körülírt zuhanás, 1974) címűt emelte ki, mely Petri főzési szenvedélyéhez kapcsolható. Mint arról tárlatvezetőnk beszámolt, „Petri kreatív volt. Nem azért főzött, hogy megegye, hanem hogy örömet szerezzen embertársainak. Ezt az örömet, a világ élvezhető dolgainak szeretetét írja meg ezekben a versekben is.” – ti. az evéssel kapcsolatos költeményeiben.
Petri látásmódja egyedülálló, saját kora költészetének úttörőjeként nagy hatással volt kortársaira, de számos ma élő szerzőre is. E látásmódot igyekezett a PIM kiállítása megragadni, méghozzá nem külső szemlélőként ábrázolva azt, hanem egy utazásra invitálva a közönséget, ezáltal egy belső leképeződését adva annak a versekbe szedett életérzésnek, mely Petrit egész életén végigkísérte.
Szöveg és képek: Major Mátyás Gábor.