Siker, önállóság és külföldi szerződés: mindez csupán tizenhat évesen. A huszonkét éves tehetség közel hat év külföldön töltött futballozás után igazolt vissza nevelőegyesületéhez, a Zalaegerszegi TE-hez. Danival a korai sikerekről, az élsporttal járó lemondások sorozatáról, hazatérésének okairól és jövőbeli terveiről beszélgettünk.
Kezdjünk egy aktuálissal, kinek szurkolsz a VB-n?
Nehéz kérdéssel kezdünk, mert több csapatnak szurkolok a 2022-es katari világbajnokságon, de a kedvenc focistám, Messi miatt az argentinokat emelném ki. A brazilok és a spanyolok is közel állnak a szívemhez az angol csapat mellett ̶ utóbbiakhoz az Angliában eltöltött évek miatt szorosabban kötődöm. Ettől függetlenül az argentin csapat az abszolút favorit.
Profi sportoló szülők gyermeke vagy, és édesapád, Csóka Zsolt révén kezdetektől fogva kötődsz a futballhoz. A szüleiddel kapcsolatban mire vagy a legbüszkébb?
Bár még kicsi voltam és nem emlékszem annyi mindenre apukám meccseiről, de sokszor visszanézem azt a mérkőzést, amikor 2002-ben a Manchester csapatát megverte a ZTE, és bajnok lett a csapat, amelyben apa is játszott: azért ez libabőrös élmény minden alkalommal, hiába láttam már rengetegszer. Szeretném ezt én is megélni, akár a ZTE-vel megismételni. Büszke vagyok anyukámra is, aki NBI-es kosarasként játszott évekig a felnőtt női csapatban. Mindketten szép karriert futottak be és remélem, én még szebbet fogok.
U16-os játékosként már a válogatott-utánpótlásban, címeres mezben játszottál. Hányszor voltál a válogatott keret tagja és hány meccset játszottál összesen a csapattal?
Pontos választ egészen biztosan csak a nagypapám tudna mondani, de nagyjából huszonöt meccset játszottam az U16-21-es korosztály válogatott-utánpótlás tagjaként. Amikor a keretben voltam, legtöbbször kezdőként léphettem pályára, így a két szám szinte meg is egyezik. A következő célom pedig, hogy mihamarabb a felnőtt válogatott tagja legyek.
Még 17 éves sem voltál, amikor a Wolverhampton Wanderers F.C. csapatához igazoltál, és évekre távol kerültél az otthonodtól. Messze a családodtól és a barátaidtól, nagyon fiatalon kellett önállóan megállnod a lábadon, még akkor is, ha kint sem egyedül, hanem egy családdal éltél. Mesélsz arról, hogyan emlékszel vissza a kezdeti időszakra Angliában?
A külföldi beilleszkedés tizenhat évesen egyeltalán nem volt könnyű, beletelt egy kis időbe. Anyukám kifejezetten féltett a kiköltözéstől, de apukám mondta, hogy ezt a lehetőséget nem szabad kihagyni, és én is nagyon szerettem volna kipróbálni magam külföldön. Az első pár hét, vagy inkább hónap különösen nehéz volt, mert a kiutazásom előtt nem is sejtettem, hogy mi vár majd rám. Tudtam, hogy lesznek nehézségek, de ezeket csak utólag realizáltam.
Így visszagondolva a kezdeti időszakra, nem is tudom, hogyan küzdöttem meg azzal, hogy minden teljesen idegen volt körülöttem.
És valóban, nagy segítség volt, hogy egy családhoz költöztem. Ők mint egy második család, ott álltak mellettem, ha bármiben segítségre szorultam. Eleinte a kommunikáció jelentette a legnagyobb kihívást, de hamar belerázódtam, és onnantól fogva, hogy a nyelvi nehézségek megszűntek, kezdett egyre könnyebbé válni a kinti élet.
A családhoz, akikhez Angliába költöztél, a csapat által kerültél?
Igen, kint nem kollégiumba költöznek a focisták, hanem különböző családokhoz, akik egy teszten mennek keresztül, figyelembe véve azt, hogy mennyire alkalmasak egy focista befogadására. A teszten általában olyan szempontokat vesznek figyelembe, mint lakhatási körülmények vagy személyiségtípusok a családban. Nekem ez a rendszer sokkal szimpatikusabb volt annál, mintha kollégiumba kerültem volna: nem voltam egyedül, mert három csapattársammal is együtt laktam az angliai családnál, valamint a körülmények is jobbak voltak.
Úgy tudom, az angliai szerződésed előtt is voltak megkereséseid. Az, hogy ezekre nemet mondtál, családi döntés volt?
Igen, ezek döntő többségében magyarországi megkeresések voltak. Az, hogy ezeket elutasítottam, részben családi, részben pedig saját döntés volt: valójában nem igazán szerettem volna váltani a ZTE-től, és a tanulmányaimat sem akartam csak úgy feladni egy másik városért, egy új csapatért. Utólag is jó döntésnek bizonyult, hogy maradtam, hiszen a ZTE-től is külföldre tudtam igazolni.
Külföldre szerződtél, majd több mint öt évet töltöttél Angliában: mesélsz arról, mi áll a hazaérkezésed és a hároméves hazai szerződésed mögött? Karrieri megfontolás, vagy a honvágy is közrejátszott?
A honvágy mindenképpen jelentős szerepet játszott: az utolsó egy-másfél évben különösen sokat gondoltam arra, mennyire szívesen hazajönnék.
A család és a barátok miatt is jobban szerettem volna itthon focizni. De az, hogy a szívem hazahúzott, a kezdetektől fogva mindvégig megvolt, ez nem egy múlandó dolog. Nyilván kellett a ZTE megkeresése is, aminek hatására végül a váltás mellett döntöttem. Erre a lehetőségre egy lépcsőfokként tekintek, a későbbiekben szeretnék akár ismét külföldön játszani.
Az angliai évek alatt többször voltál kölcsönben, például Dunaszerdahelyen, Szlovákiában. A váltásokat alapvetően hogyan élted meg? Most könnyű volt?
Most nagyon jól éltem meg azt, hogy hazatértem. Teljesen más érzést nyújt öt és fél év után az edzést követően hazaérni, illetve adott a lehetőség, hogy bármikor találkozzam a barátaimmal. A beilleszkedésem a kezdő csapatba most sem volt egyszerű, ezúttal egy sérülés miatt a nyár eleji időszakban néhány meccsen nem is játszottam. Azóta viszont lehetőséget kaptam kezdőként a pályára lépni, és már nyolc-tíz forduló óta sikerült is megtartanom ezt a pozíciót. Fontos számomra, hogy jól menjen a játék, hiszen ez a munkám. Egy rosszabb edzés vagy meccs pedig a magánéletemre is rá tudja nyomni a bélyegét.
Ugyan korábban sok sérülésed volt, talán pont a legrosszabb pillanatokban, de milyennek ítéled a mostani szezont, ezúttal ismét hazai színekben, a nevelőegyesületednél?
Valóban, a sérülések sajnos nem kerültek el az elmúlt években: volt olyan is, hogy egy Európa-bajnokságról maradtam le U17-es játékosként, de nyár óta szerencsére sérülésmentes időszak áll mögöttem. Egy sportsérülés sosem jön jókor, és akár egy karriert is kettétörhet.
A kék-fehér mezt pedig ismét büszkén viselem hazatérésem óta. Motiváló hazai pályára lépni a családom és a barátaim előtt, hiszen ezt sem tizenhat évesen, az utánpótlás tagjaként, sem az angliai évek alatt nem tapasztalhattam meg.
Felnőtt csapatban játszani az egyik legfiatalabb játékosként kiváltságot vagy nehézséget jelent?
Semmiképp sem nehézséget. Mivel rutinosabb, tapasztaltabb játékosokról van szó, sokat lehet tanulni tőlük, mert több mindent megéltek a pályán. A fiatalok éppen ezért legtöbbször hallgatnak is rájuk, előnyükre válik, hogy velük együtt játszhatnak.
Rengeteg lehetőséget kínál a foci, NBI-es játékosként pedig egzisztenciális biztonságot is nyújt. Ám az élsport bizonyára számos áldozatot követelt tőled is: van esetleg olyan, amiből úgy érzed, a foci miatt kimaradtál?
Több mindent tudnék itt említeni: bulik a barátokkal, vagy egy párkapcsolat, csak hogy kiemeljek néhányat. Hétköznapi dolgok ezek. Én nem tudtam az otthoni barátaimmal suli után beülni egy kávéra, vagy hétvégén bulizni menni velük. Korán jött az angliai szerződés, és kint nem volt meg az a kapcsolati köröm, mint ami itthon, ez megnehezítette a dolgomat. De annak ellenére, hogy sok közösségi programból kimaradtam akkor, nem bántam meg, mert most azt csinálhatom, amit szeretek.
Az érettségit pedig sikeresen letetted. Azt mennyire sajnálod, hogy a szalagavató és a ballagás kimaradt a gimis korszakból?
Ezeket valahogy kevésbé sajnálom. A szalagavatóra ugyan a táncot megtanulni nem tudtam, de hazautaztam, a ballagáson viszont nem tudtam részt venni.
A továbbtanulást említeném inkább, ami még ha nem is most, de tervben van. Szeretnék idővel a foci mellett másra is hangsúlyt fektetni, mivel a sportkarrier után is van élet.
Viszont jelenleg is azt csinálom, ami a szenvedélyem, ezt szeretném minél tovább folytatni, így nem bánom azt sem, hogy ez a fejezet az én életemben még nem most jött el.
Így, hogy szerepel még a tanulás a terveid közt, mi lenne az a hivatás, amit választanál?
Bármi szóba jöhet, ami sporttal kapcsolatos: erőnléti edző vagy testnevelés-tanár, ezeket biztosan el tudnám képzelni. Korábban nagyon szerettem számokkal is foglalkozni. Nyilván ez egy komplexebb kihívás lenne, ami talán kevésbé testhezálló, mint sporttal foglalkozni a foci után, de ez még a jövő zenéje.
Létezik a focista sztereotípia, illetve itt vagy te, aki a korai sikerek ellenére is megőrizted az értékeid. Ezt otthonról hozod magaddal?
Biztosan otthonról is hozom, így neveltek, ilyen családból származom és vallom, hogy nem szabad elszállni magunktól, a földön kell maradni és alázatosnak kell lenni. Látom a sztárjátékosokat is a világbajnokságon:
Messi, a kedvenc játékosom is két lábbal a földön járó sportoló maradt, nincsen semmilyen olyan megnyilvánulása, amelyben más embereket maga alá helyezne. Szerintem ez példaértékű.
Melyik az a mérkőzés, amelyre most különösen készül a ZTE férfi csapata?
Most a világbajnokság miatt nincsenek meccseink, inkább erőnléti edzéseink vannak, amik keményebbek is, mint abban az időszakban, amikor rendszeresen bajnoki mérkőzéseket játszunk. A karácsonyi pihenőt követően január 2-án kezdődnek újra az edzések, 24-én pedig a Fradi elleni meccsre kerül sor, amire fejben már most is készülünk. A ZTE-Fradi összecsapás mindig rangadónak számít, ahová sokan kijönnek szurkolni: ez lesz az első bajnoki meccsünk jövőre. Hazai pályán, Zalaegerszegen játszunk majd.
Említetted, hogy nem a zalaegerszegi csapatban szeretnél kiöregedni a fociból, és akár egy külföldi igazolás is szerepel a vágyaid közt: a karrieredet tekintve milyen jövőképet látsz a szemed előtt, amivel elégedett lennél?
Jelenleg a ZTE-ben szeretnék a legtöbbet nyújtani, idővel pedig külföldre szerződni. Ami még nagyon motivál, az a válogatott felnőtt csapatba kerülés: minél előbb szeretnék velük a pályára lépni. Azt nehéz megmondani, hogy meddig tudom űzni ezt a sportágat. Minél tovább, annál jobb. De ahogy említettem, a sérülésektől és számos egyéb tényezőtől is függ az, hogy ez egy megvalósítható terv, vagy sem.
Ha összehasonlítjuk a tizenhat éves Csóka Danit, a ZTE játékosát, és a huszonkét éves, ismét kék-fehér mezben játszó focistát, mi változott leginkább?
Amikor visszatértem, a kapusedzőnk mondta, hogy gyerekként mentem ki Angliába és férfiként tértem vissza – ezt elsősorban fizikálisan értette.
Mind az életemben, mind a karrieremben sokat fejlődtem, közel hat év telt el. Azt kell, hogy mondjam, repül az idő, és felnőtt lettem, a sok edzés pedig megtette a hatását.
Az interjút Vass Dorottya, alapszakos hallgatónk készítette. Fotó: Csóka Dániel. Nyitókép: ZTE.