Nem vették fel a Képzőművészeti Egyetemre, ennek ellenére pályafutását a nemzetközileg is elismert Varga Stúdióban kezdhette. Webdesignerként folytatta karrierjét, majd egy kiégést követően, negyvennégy évesen szakmát váltott. Ma is ebben a szakmában, az illusztrációkészítésben tevékenykedik és úgy érzi megtalálta azt, amit keresett. Győri Blanka interjúja Rátkai Kornéllal.
Említetted korábban, hogy a Varga Stúdióban kezdted a pályafutásod. Ez nagyon izgalmas lehetett, hiszen egy világszinten elismert animációs stúdióról beszélünk. Erről tudnál egy kicsit bővebben mesélni? Hogy kerültél oda?
Az már nagyon-nagyon rég volt, száz éve. A gimnázium után jelentkeztem a Képzőre, de oda nem vettek föl. Akkor nagyon szomorú voltam és egy darabig nem is csináltam semmit, majd egy ismerősön keresztül, egy véletlen találkozás során megismerkedtem egy sráccal a Varga Stúdióból. Elkezdtünk beszélgetni és mondta, hogy van ez a rajzfilm dolog, nem akarom-e kipróbálni. Feljöttem Pestre, hoztam magammal rajzokat és ezek tetszettek Csabának (Varga Csaba, a Varga Stúdió alapítója – a szerk.), így fölvettek és elkezdtem ott dolgozni. Egyébként tök érdekes, mert egy olyan projekttel kezdtünk, aminek a zenéjét Michael Jackson írta: Bart Simpson videóklipjéről, a Do The Bartman-ről van szó. Ennek itt készült a videóklipje, és a befejezésébe még pont bele tudtam csapódni. Ezt nagyon élveztem.
Pontosabban mit kellett itt csinálnod, mi volt a feladatod?
Én fázisrajzzal kezdtem. Úgy képzeld el, hogy van két kulcspozíció és vannak a közte lévő fázisok, én ezeket rajzoltam. Nagy türelemmunka. Nem is volt nekem való, mert alapvetően nem vagyok türelmes ember, de izgalmas volt. Voltak ott nagyöregek, amerikaiak a Simpsons miatt… nagyon jó, pörgős volt. Amit én megtanultam rajzolni, azt itt, a rajzfilmstúdióban tanultam meg.
Ezután nem is jelentkeztem soha többet sehová, később pedig már nem éreztem szükségét sem.
Hogyan kerültél mégis a webdesignoláshoz?
Én ott dolgoztam a Vargában körülbelül öt évig, aztán egy olyan időszakban, amikor kicsit lehanyatlott a rajzfilm és nem jöttek megkeresések, akkor többen egyszerre kiléptünk. Elmentünk egy Novotrade nevű céghez, ami játékokat készített külföldre: a Segának az első játékgépeire, a SegaSaturn-ra. Itt először 3D-s animációkat, meg mindenféle animációkat készítettünk, illetve itt volt először internet Magyarországon, ezt nagyon izgalmas volt végigkövetni. Ezután megint volt egy váltásom, amikor a Formax nevű céghez kerültem: ők kezdtek el először weboldalakat csinálni nagy méretben, nagy megrendelőknek. Ekkor még nem voltak weboldalak. Én csináltam a Vokswagen.hu-nak az első magyar honlapját, az Audinak, a Seatnak, a Skodának – a teljes Volkswagen csoportnak. Akkor nekem ez tökre tetszett, mert új és izgalmas volt. Ugye ezt csak számítógéppel lehet csinálni, így ekkor kezdtem el én is számítógépen dolgozni. A rajzfilmnél akkoriban még minden manuálisan történt, később lett gépesítve.
Olvastam, hogy miért hagytad ott a webdesignolást, de azért bátor dolog negyvennégy évesen váltani…
Húsz évig csináltam, azt hiszem minden volt már benne: webdesignoltam, arculatot terveztem, dolgoztam ügynökségnél, volt saját cégem is közben, tartalmat is gyártottunk, tehát mindent körbejártam, amit lehetett. Ebben gyakorlatilag kiégtem, úgy éreztem, ha jön még egy ügyfél, akkor hazaküldöm. Ráadásul ekkoriban már kezdett felerősödni a közösségi média. Volt olyan, hogy értelmesebbnek tűnt azt ajánlani egy ügyfélnek, hogy csináljon egy jó Facebook-oldalt… ma már ennek megint nincs értelme, mert akkora a zaj. Az utolsó pár évben, amikor egy reklámügynökségnél dolgoztam, akkor éreztem azt, hogy kiégtem, elég volt.
Úgy hagytam abba, hogy nem volt semmi B tervem helyette.
Abbahagytam, aztán szerencsére gyorsan meglett, így kerültem az illusztrációhoz. Az az érdekes, hogy a rajzfilmstúdió után én jóformán egyáltalán nem rajzoltam, maximum értekezleteken firkáltam. Nagyon érdekes, hogy kibírtam tíz évig rajzolás nélkül, most pedig nem bírok ki egy napot anélkül, hogy ne rajzoljak hat-nyolc órát. Így ebből az időszakból nincsenek is rajzaim. Újra kellett kezdnem mindent: mit akarok rajzolni, hogyan stb.
Az illusztrációban úgy érzed, megtaláltad azt, amit kerestél?
Azt megtaláltam, hogy a rajz egy elemi dolog az életemben. Ma már nem bírnám ki enélkül, szóval itt már nem lesz pályamódosítás. Azokat, amiket Instagramon megosztok – a felnőttebb rajzaimat – jobban szeretem, mint a gyerekkönyveseket. Ezek csak úgy kijönnek belőlem. De ezeknek nincsen felülete, nehezebb belőle pénzt csinálni.
Az előző munkáidból volt olyan dolog, amit át tudtál vinni az illusztrációkészítésbe?
Igen, pár dologban összefüggenek. Ott is nagyon számítottak az arányok: mekkora legyen a menü felülete, a kontentfelület, a betűméret stb. Valószínűleg van egy születetten jó arányérzékem, ezt a készséget pedig ott jól tudtam csiszolni, ezt most is használom. Most már azt is nagyon jól tudom, hogy a digitális színekből hogyan lesznek nyomtatott színek, tehát a színkezelést is ide venném. Amúgy nem szeretek színezni. Ezért nem is viszem túlzásba, nem textúrázom stb., de azt mondják jók a színezéseim.
Hogyha bármiben, tényleg bármiben kipróbálhatnád magad, akkor mi lenne az?
Mindenképpen olyan dolog lenne, ami kézzelfogható. A webdesignban rettentően sok volt a virtualitás, az nem egy tartós dolog: egy év után lecserélték. Ezzel ellentétben a könyvek, amiket illusztráltam, ott állnak a polcon. Ha bármit választhatnék, akkor is mindenképpen valami ilyet csinálnék. Például nagyon vonz az asztalos munka. Nagyapám asztalos volt, szinte ott nőttem fel a műhelyében, úgyhogy ez eléggé megragadt.
A gyerekkönyvekkel kapcsolatban, konkrétan gyerekektől kapsz visszajelzést?
Az a legjobb. Kaptam már többet is, főleg ismerősöktől – ismeretlenek nagyon ritkán küldenek. A korom miatt már nagymama ismerőseim is vannak a gimnáziumi társaságból, tőlük szoktam kapni. Volt például egy olyan kislány, aki konkrétan szerelmes volt Marci karakterébe (Wéber Anikó – Marci-történetek – a szerk.), és lerajzolta Marcit meg saját magát. Rendesen kimásolta a könyvből, de tök ügyesen.
Kép: pagony.hu
Honnan tudod, hogyan fogd meg a hat-tíz év körüli gyerekeket?
Nem tudom, hogy honnan tudom, de azt látom, hogy tudom. Valószínűleg a tudat, hogy én sosem nőttem fel igazán. Én nem a kamaszkorban ragadtam meg, hanem szerintem eggyel korábban, nyolc év körül. És ezzel a korosztállyal tök jól meg is tudom magam értetni, valahogy érzem, hogy mi kell nekik. Ez érdekes, mert
nekem nagyon sokáig az volt a rémálmom, hogy hibázom, hogy tökéletesnek kell megrajzolni és nem szabad hibázni.
Amióta aktívan ezzel foglalkozom – már öt éve -, azon dolgozom, hogy ezt leküzdjem. Nem lehet tökéletesen csinálni. Most úgy érzem, kezdek stílust váltani és elmenni ebbe a full ceruzás irányba. Ahogy egyre lazábban rajzolok, úgy megyek egyre közelebb a gyerekrajzokhoz. Mert a gyerekrajzok azok firkák, és a gyerekek ezt szeretik: az esetlenségeket. Ők ezeket szeretik, a gyönyörűen megszínezett, csodaszép rajzokat pedig az anyukák. Megveszik, és úgy gondolják, hogy majd a gyerekeknek is tetszeni fog, hát én nem ez vagyok. Egyébként nincs gyerekem, szóval nem innen van a tapasztalatom.
Sok a filmes karakter és irodalmi személy az Instagram-profilodon, illetve említetted is korábban, hogy mennyire szereted a filmeket. Ez mennyire tud megjelenni a munkáidban?
Igazából még a gyerekkönyvekbe is bele tudom rakni. Eleve mindig úgy gondolkozom a gyerekkönyv illusztrációról is, mintha egy filmes vágat lenne. Tényleg, mintha egy jelenetet rendeznék ott meg. Például egész oldalas illusztrációkat tök nehezen tudok csinálni, mert az nem egy filmes vágat, én pedig sokkal inkább ebben gondolkozom. A másik meg az, hogy ha a közösségi médiában népszerűsödni akarsz rajzokkal, akkor egyszerűbb egy olyan rajzzal megtenni, amihez sokan tudnak kapcsolódni. Most csinálom ezt a Brad Pitt sorozatot is, ez egy nagyon érdekes kihívás, hogy meg tudom-e rajzolni úgy, hogy az jó legyen, vissza tud-e jönni a karaktere stb.
Kép: instagram.com/kornel.ratkai/
Ha ennyire filmekben gondolkozol, nem szerettél volna az animációkészítésnél maradni? Mégiscsak vászonra visz egy alkotást.
Ez nagyon érdekes, mert magát az animációt annyira nem szeretem, de nem csak az elkészítését, az animációs filmeket sem. A filmekben sem szeretem a nagyon sok vágásos, nagyon pörgős dolgokat. Például a Marvel filmeket egyáltalán nem bírom már követni vizuálisan. Az a kettő között a különbség, hogy hogyan gondolkozol a sztorielmesélésben. Én úgy gondolkozom, hogy inkább belesűrítem egy állóképbe azt, amit el akarok mondani és nem akarom ezt tovább húzni. Ezért nem vonz annyira az animáció. Biztos tudnék dolgozni alkalmazottként egy rajzfilmstúdióban, de a saját projektjeim megvalósításánál inkább maradok az illusztrációnál, esetleg a képregénynél – ez van még a fejemben, ezt nagyon-nagyon szívesen csinálnám.
Egyszer említetted, hogy egy teljesen saját projektet szeretnél…
Igen, az készül is. Annyit elárulok, hogy egy kutyás könyv lesz. A nyaramat ezzel szeretném tölteni, mert ahhoz, hogy kijöjjön decemberben és karácsonyra megjelenjen, ahhoz már novemberben boltban kell lennie, ahhoz pedig október elején le kell adnom nyomdára, tehát nekem nyáron meg kell rajzolnom egy karácsonyi könyvet.
Az Instagram-oldaladat magyarul vezeted… volt tervben valaha az, hogy nemzetközi babérokra törj?
Hát volt. Annyira nem tudok jól angolul beszélgetni, bár az oldalt tudnám vinni angolul. Viszont úgy érzem, van egy olyan oldala a fogalmazásomnak, aminél már az angol nem kifejező nekem. Szeretem a nyelvi csavarokat, az egyszerű fogalmazást. Az elején persze nagyon rá voltam állva, de aztán egyszer csak kezdtek jönni a magyarok. Amúgy meg a nemzetközi karrier baromi nehéz innen, Magyarországról. Akinek sikerült és ismerem, annak hamarabb volt nemzetközi karrierje, mint itthoni.
Ha bárkit mondhatnál az egész világon, ki az, akivel szívesen dolgoznál együtt?
Mondjuk egy Tim Burton projektet nem utasítanék vissza.
De azt is tudom, hogy egy adott ponton túl minden projekt ugyanolyan. Az is „csak” egy projekt. Megvalósítod, és mész tovább.
Van olyan mesekönyv, amit gyerekként szerettél, és ma inspirál a munkádban?
Gyerekkoromban nagyon szerettem az animációt, akkor azért még sokat néztem. Az én időmben nem volt Cartoon Network, volt viszont a Dargay Attila, a Vuk rendezője – ő nagy kedvencem. Volt egy nagyon jó képregény rajzoló, Zórád Ernő, akit ma is előveszek. Tök korszerű, nem látszik a munkáin, hogy a hetvenes években készültek, őt is szerettem. Őt nagyon. Könyvben pedig volt egy Szecskó Tamás. Az ő rajzait annyit néztem, meg másoltam gyerekkoromban, hogy szerintem én őt rajzolom most is. Mondjuk a vonalvezetésem tintával, az egy az egyben az, ahogy ő rajzolt. A Szecskó rajzos könyveket például gyűjtöm ma is.
Gyerekkorában nem biztos, hogy megjegyzi az ember az illusztrátor nevét, akinek nagyon szereti a rajzait. Veled nem történt ilyen, hogy szeretted valakinek a munkáit, de a mai napig nem tudod, ki volt ő?
Volt ilyen. Például nagyon szerettem régen a Varjúdombi meséket és volt még egy könyv, A pincérfrakk utcai cicák, amit ugyanaz az illusztrátor rajzolt. Ez volt az én nagy kedvenc könyvem kiskoromban, és ő például egyáltalán nem rögzült be. Felnőtt koromban derítettem ki, hogy Heinzelmann Emma rajzolta. Gyerekkorában tényleg nem annyira figyel ezekre az ember, de én egyébként kicsit ilyen Asperger-szindrómás gyerek voltam. Még most is leveszem a cipőmet, ha rosszul áll a zoknim. Nagyon figyeltem az ilyen tök hülye részletekre, mindig azt néztem meg először egy könyvön, hogy hány példányban készült, hol, mikor stb.
Az interjút Győri Blanka, alapszakos hallgatónk készítette. Nyitókép: Rátkai Kornél