Haraszin Éva, az ELTE volt magyar-kommunikáció szakos hallgatója jelenleg a Magyar Filmlabor munkatársaként dolgozik filmes utómunka-koordinátorként. Munkája során olyan magyar filmek utómunka-folyamatát bonyolította le, mint a Saul fia, a Drakulics elvtárs, vagy a Rossz versek. Beszélgetésünk során Éva sokat mesélt munkájáról, kitértünk arra is, nehéznek találja-e a filmvilágban való helytállást és beszélgettünk egyetemi éveiről is.
Az ELTE-n sok lehetőség van arra, hogy filmes órákat vegyenek fel a hallgatók. Mindig benned volt, hogy ezzel szeretnél foglalkozni, vagy a tanulmányaid során alakult ki?
Azt sem tudtam, hogy mi az a filmes utómunka. Annyit tudtam, hogy a kultúra területén szeretnék valamilyen szervezős, ügyfelekkel foglalkozós munkát. A kreativ.hu-n keresgéltem, ott találtam egy hirdetést, hogy egy filmes utómunkacég ügyfélszolgálati, recepciós munkakörbe keres embert és ez érdekesnek tűnt. Jelentkeztem, aztán nagyjából el is felejtettem, hogy jelentkeztem, mert éppen akkor jöttem haza külföldről és a szakdolgozatomat írtam. Egyszer csak felhívtak, hogy a Filmlaborból keresnek és szeretnének behívni interjúra. Hirtelen azt sem tudtam, ez mi. Az interjú előtti estén rákerestem arra, mi is a Filmlabor és mit is fognak tőlem kérdezni. Rájöttem, fel kell kötnöm a gatyám, hogy helyt tudjak állni. Azzal szembesültem, ez egy teljesen ismeretlen világ számomra, úgyhogy elkezdtem olvasgatni a honlapot, ahol rengeteg ismeretlen fogalommal találkoztam. Egész éjszaka azzal foglalkoztam, hogy felkészüljek az interjúra és mint ez ott kiderült, helyesen tettem, hiszen a háromfordulós interjú mondhatni egy vizsga volt. Nagyon megtetszett az egész, azt láttam, hogy mindenki lelkes a munkájával kapcsolatban. Bevittek a laborrészlegbe, a hívócsarnokba és ott, ahogy megcsapott a hívófolyadék szaga, nagyon változatosnak és érdekesnek tűnt ez a munkahely. Akkor úgy gondoltam, hogy én itt szeretnék dolgozni.
Az utómunka-koordinátori munkakör komplexnek tűnik, ahol nem egyféle feladat van. Tudnál erről mesélni?
Én a cégen belül vagyok utómunka-koordinátor, de vannak olyanok, akik produkcióknak dolgoznak szabadúszóként. Mi a Filmlaborban teljeskörű képi utómunkával foglalkozunk, én a gyártásszervezéssel, az árajánlat elkészítésével, az adminisztrációs feladatokkal, illetve az ügyfelekkel való kapcsolattartással. Nem én nyomom a gombokat, hanem én mondom a technikus kollégáknak, hogy mit kell csinálni. És ha elkészült, informálom erről az ügyfelet. Tehát én összekötő kapocs vagyok a technikusok és az ügyfelek között.
Mi ennek a legnehezebb része, ami a legnagyobb kihívást jelenti?
A legnagyobb kihívás, hogy mi vagyunk az utolsó láncszem a filmgyártásban. Minden produkciónak van egy végső határideje, ami lehet akár valamilyen leadási időpont, fesztiválbemutató vagy a mozibemutató. Ezeket, miután átbeszéltük az egész folyamatot, kitűzzük. Ez az időpont aztán nem változik. Viszont az ezt megelőző munkafolyamatok, mondjuk a vágás, ami az utómunka része, csúszhat. És akkor az összes utána következő folyamat beszorul a két időpont közé. Mi nem késhetünk, hiszen nem rakhatjuk át a bemutató időpontját. Nekem sokszor az ártárgyalás is nehéz, hiszen a magyar producerek szeretnek alkudozni.
Szóval sosincs olyan, hogy csúszik egy megjelenés? Ez elképzelhetetlen?
Nem igazán. Akkor szokott csúszni, ha az adott filmet nem válogatják be egy fesztiválra, és akkor szoktak úgy lenni vele, hogy jó, akkor dolgozzunk rajta tovább, de bemutatót eltolni maximum forgalmazási okok miatt szoktak. Mondjuk bejött valami amerikai film, emiatt nem a legjobb időpont, hogy egy magyar film megjelenjen. Ilyenkor átteszik pár hónappal későbbre. De azért, mert mi esetleg nem készülünk el, nem csúszhat. Valahogy mindig megoldjuk.
A magyar-kommunikációs múltad segítségedre van ebben a munkakörben?
Szerintem a bölcsészek gyorsan tanulnak és hamar átlátnak mindent. Nyitottak vagyunk az új dolgok befogadására. Az empátia, meg az, hogy ki mennyire tud másokkal kommunikálni, inkább személyiség kérdése. De nyilván az megy kommunikáció szakra, aki szeret kommunikálni, akár szóban, akár írásban. Aki kíváncsi a világra, kíváncsi másokra.
Azt bátran kijelenthetjük, hogy te kíváncsi vagy, ugye?
Igen. Nyilván ahhoz, hogy az ember ügyfelekkel foglalkozzon, nagyfokú empátiára van szükség és persze egyfajta alapműveltség is kell. Mégiscsak rendezőkkel, operatőrökkel dolgozom együtt, nagytudású, nagy műveltségű emberekkel, így ahhoz, hogy úgy tudjak velük együtt dolgozni, hogy komolyan vegyenek, szükségem van nekem is bizonyos szintű műveltségre.
Mennyire tartod azt nehéznek, hogy nőként helytállj, hogy a tárgyalásoknál az ügyfél komolyan vegyen?
Az évek során ez nagyon sokat változott. Én tíz éve kezdtem ezt a szakmát. A filmeseknél nehéz bevágódni, bizalmatlanok az új emberekkel, ezért eleinte, ha jött hozzánk egy munka, akkor első körben mindig olyannal akartak dolgozni, aki már régóta ott van. Az elején sokszor azt éreztem, hogy nem vesznek komolyan. Volt, hogy a főnököm tárgyalta le az árakat, én csináltam a napi ügyintézést, de mondjuk egy operatőr, aki jött hozzánk fényelni, csak azt látta, hogy én vagyok az, aki mindig megkérdezi, kér-e kávét. Azt vettem észre, hogy ez az évek alatt nagyon sokat javult. Most például volt egy tárgyalásunk, ahol megkérdeztem, kérnek-e kávét. Mondták, hogy igen, de kijönnek velem a konyhába és segítenek. Nem tudták elviselni, hogy ott ülnek ölbe tett kézzel és én meg, mint egy pincér, hozom nekik a kávét. Ez nagyon pozitív.
Manapság ez már egyre aktuálisabb, mindenki elfogadóbb és nyitottabb. Te is így látod?
Igen, de az én önbizalmam is nőtt a tapasztalattal. A saját kisugárzásunk nagyon sokat számít. Ha én nem veszem komolyan magam, akkor mások sem fognak komolyan venni. Az elején meg voltam illetődve, hogy nagy művészekkel találkozom. Emlékszem az első pár filmbemutatóra, amire elmentem. Akkor teljesen odavoltam, hogy „mennyi híres rendező, meg híres producer”. Most már jobban kezelem ezeket a helyzeteket. Én is egyenrangú félként tekintek rájuk és szerintem ők is rám.
Volt olyan, akivel találkoztál és előtte nagy példaképed volt?
Aki ilyen ideálom volt – ezt ő is tudja, mert elmondtam neki – az Pohárnok Gergely, operatőr. Amikor egyetemre jártam, a kedvenc filmem volt a Hukkle, amit Pálfi György rendezett. Ez egy olyan nagyjátékfilm, amiben nem beszélnek, hanem csak a hangok és a képek mesélik el a történetet. Ez nekem nagyon tetszett. Legalább háromszor láttam, írtam róla elemzést és amikor először dolgozhattam együtt Pálfi Gyurival és Pohárnok Gergővel, teljesen odavoltam. Nagyon kedvesek és jó fejek voltak. El is meséltem nekik, hogy mennyire szerettem a filmjüket.
Nagyon színes a repertoárotok a Filmlabornál. Neked személy szerint van esetleg kedvenced? Melyik az a műfaj, ami a legközelebb áll hozzád?
Az én munkám nem függ attól, hogy milyen műfajú a film. Minél profibbak dolgoznak rajta, annál könnyebb a közös munka. Persze, sokkal jobb olyan produkciókon dolgozni, amik tetszenek és amikkel én is tudok azonosulni. Nekem olyan filmek a kedvenceim, amiket annyira nem szoktak ismerni az emberek. Talán a Brazilok című film a legismertebb, de a kedvenceim közé tartozik a Parkoló vagy a Lajkó – Cigány az űrben. Én az olyan filmeket kedvelem, amik a közönség- és a művészfilm között vannak valahol. Szerintem művészfilmek, de olyanok, amik bárki számára könnyen érthetőek. Nem szeretem sem a nagyon elvont alkotásokat, sem a túlságosan egyszerű filmeket. Szeretem, ha egy filmnek van mondanivalója és humora, de értem is közben.
Az egyetemen mi vitt közelebb a filmvilághoz?
Nem néztem ki magamnak szakmát, inkább kaland volt nekem a harmadik szakként elkezdett filmszak, mert eredetileg újságírónak készültem. Időközben kiköltöztem Madridba és a kommunikáció szak utolsó két évét már onnan végeztem. Hasznomra vált, hogy tanultam újságírást, mert főleg az elején én csináltam a marketinget és én írtam a honlapra a rövidhíreket is. De mostanában is szoktak olyan feladataim lenni, amiben írni kell valamit.
Van esetleg olyan jellemvonás, amire szüksége van valakinek, aki ezen a pályán szeretne elhelyezkedni?
Gyakorlatilag irodai munkát végzünk, így nehéz ezt megmondani, de szerintem alkalmazkodóképesség és rugalmasság kell. Alapvetően normál heti negyven órás munkaidőnk van, de forgatáskor ez kitolódhat. Legutóbb egy sorozat miatt volt, hogy reggel nyolctól este tizenegyig és a hétvégeken is kellett dolgoznunk. Viszont az meg szokott fordulni a fejemben, amikor délelőtt tíz órakor egy vetítés keretein belül filmet nézünk, majd beszélgetünk róla, hogy nem is olyan rossz dolog ez, megéri néha a túlóra.
Milyenek voltak az ELTE-n töltött éveid? Vannak élményeid, amikre nagyon szívesen tekintesz vissza?
Nekem a Holdudvarban töltött délutánok voltak a legjobbak. A Holdudvar ott volt, ahol most a könyvtár van, a belső udvaron. Zseniális volt, hogy az iskolában gyakorlatilag volt egy szórakozóhely, ahova az órák között le tudtunk menni és aztán este ott voltak a bulik. Azokkal tudtam bulizni, akikkel egy helyre jártam. Nagyon szerettem, nekem ez volt a legjobb élmény. A legrosszabb pedig az volt, amikor ezt bezárták és a könyvtárat odatelepítették. Akkor nagyon ki voltunk akadva.
Az oktatók közül volt olyan, aki nagy hatással volt rád, inspirált vagy egyszerűen csak nagyon élvezted az óráit?
György Péterre emlékszem, ő felvételiztetett. Ő egy nagyon karakteres figura, mindig vicces dolgokat mondott. Csepeli György szociálpszichológiáját is nagyon szerettem. Magyari Péterhez jártam írott sajtóra és ő segített nekem, hogy az akkori Origo-ba bejussak. Az ő órái tetszettek a legjobban, mert én mindig is a gyakorlati órákat szerettem jobban.
Volt ELTE-s diákként van olyan jó tanács, amivel el tudnád látni azokat a mostani hallgatókat, akik hozzád hasonlóan ezen a pályán szeretnének elhelyezkedni?
Aki ezen a pályán szeretne elindulni, próbáljon bejutni egy olyan céghez, ahol ezzel foglalkoznak és figyeljen, tanuljon. Szerintem ezt csak a gyakorlatban lehet megtanulni igazán.
A Magyar Filmlabornál egyébként van lehetőség gyakornokként dolgozni?
Ez nem túl gyakori nálunk, mert kicsit bonyolultnak tartjuk, de például van két fiú, akik bejutottak hozzánk gyakorlatra. Mostanra az egyikük már technikusként, a másikuk pedig szabadúszó utómunka-koordinátorként dolgozik produkcióknál.
Az interjút Varga Fanni, alapszakos hallgatónk készítette. Nyitókép: Haraszin Éva.