Dull Szabolccsal, a Telex társ-főszerkesztőjével és az ELTE Média oktatójával beszélgettünk az egykori Indexről, a magyar médiahelyzetről, a független médiumok gazdasági nehézségeiről és a Telexről.
2020-ban indult az új lap, melynek társ-főszerkesztője vagy. Előtte dolgoztál az Indexnél és a Kossuth Rádió riportere, valamint az Origó újságírója is voltál. De az ELTE-ről indultál te is, pár éve pedig oktatóként is dolgozol az egyetemen. Miért tartod fontosnak a fiatal újságírók oktatását? Hogyan látod, népszerű ez a szakma a fiatalok körében?
Így van az ELTE-n végeztem kommunikáció szakon 2008-ban. Már akkor is emberfüggő volt, hogy kiben van több-kevesebb akarat, hogy az újságírást válassza. De pont amiatt, hogy az ELTE-n találkoztunk olyan húsvér újságírókkal, akik tagjai voltak szerkesztőségeknek, láthattunk egy olyan mintát, amit azt gondolom a mostani fiatal, újságíráshoz kedvet érző hallgatóknak is látniuk kell. Én azért vállaltam és indítok évről-évre egy csoportot, mert nagyon érdekel, hogy egy 18-20 éves hallgató, hogy látja a mai médiát, mi érdekli belőle. Emiatt törekszem is arra, hogy az óráimon ne hagyományos poroszos tanítás legyen, ahol kiállok és mondom a nagy igazságokat az újságírásról.
A most végző újságírók nincsenek egyszerű helyzetben, hiszen a független médiumok névsora évről-évre szűkül. A kormányközeli médiumok szinte kifogyhatatlan anyagi erőforrásokkal rendelkeznek, így jóval magasabb fizetést tudnak nyújtani még a pályakezdő újságíróknak is, szemben a jóval kisebb költségvetéssel működő, független szerkesztőségekkel. Szerinted ilyen helyzetben érdemes most újságírónak menni?
Én viccesen úgy szoktam kezdeni a tanév elején az első órán, hogy mindenki mondja meg, hogy rábeszéljem vagy lebeszéljem az újságírásról, mert érveket tudok mondani mindkét oldalra. Azt azonban fontos látni, és azt gondolom, ezt képviselik az oktatók az ELTE-n, hogy a lényeg, hogy a hallgatók megtanuljanak kritikusan gondolkozni, kérdéseket feltenni és nem vakon elhinni azt, amit hallanak. Ezek nyilvánvaló módon a mai propaganda médiában nem kedvelt tulajdonságok, ezért is úgy gondolom, hogy a kritikusan gondolkodó, jól kérdező hallgatók inkább a független médiumokban találják meg a helyüket. Szerintem ez nagyon fontos tulajdonság, és nagyon felemelő maguknak a hallgatóknak is, amikor rájönnek, hogy picit bonyolultabb a világ és az élet minden területén megvan annak az előnye, ha megtaláljuk a megfelelő kérdéseket és tudnak picit összetetten, kritikusan gondolkodni valamiről.
Az elmúlt években szemtanúi lehettünk számos olyan közéleti és médiaeseménynek, amelyek kifogásolhatóak voltak mind jogi, mind erkölcsi szempontból. Gondolok itt például arra, amikor egy kereskedelmi televízió műsorvezetői reklámban mondták el, hogy melyik pártra szavaznak, vagy amikor a közmédia a saját székháza előtt zajló, többezres tüntetésről nem számolt be híradójában. Te mit tudsz elmondani a jelenlegi médiahelyzetről?
Azt hiszem, hogy sok napig itt ülnénk, ha kiveséznénk a mai magyar médiahelyzetet. A legnagyobb probléma talán abból származik, hogy a magyar médiapiacon megjelentek azok a médiumok, amelyeknek nem a tájékoztatás, nem az olvasók érdeklődése az elsőszámú központi téma, hanem sokkal inkább politikai logikával gondolkodva pártpolitikai érdekek érvényesítése. Nagyon sok médium újságnak, televíziónak látszik, tehát olyan mintha embereket szeretnének tájékoztatni, de valójában nem az újságírás paradigmarendszerében gondolkoznak. Ez az, ami nehezen érthetővé teszi a mai magyar médiarendszert. Anno az Indexben is, meg most a Telexben is azért küzdünk, hogy egyértelművé tegyük, hogy egy újságíró számára az egyetlen és legfontosabb szempont a nyilvánosság, az olvasók érdeklődése. Az pedig, hogy milyen esetek vannak, az pont azért kerül elő a magyar médiában, mert a politikának olyan a természete, hogy mindenhova igyekszik befurakodni. Sajnálatos, hogy ez nagyon sok helyen táptalajt talál magának.
Tavaly július 22-én bocsátottak el téged az Indextől, majd pár napra rá a teljes szerkesztőség követett és benyújtották a felmondásukat. Az elmúlt években már számos szerkesztőség tagjai is voltak kénytelenek hasonlóan cselekedni, mindezek ellenére sincs semmiféle érdekvédelmi együttműködés, amely összefogná és képviselné a szerkesztőségeket és újságírókat. Szerinted szükség lenne egy szakszervezetre vagy valamiféle szerveződésre?
Érdekvédelemre és az érdekek összeegyeztetésére mindig szükség van. Az, hogy mi ennek a formája arról már lehetnek viták. Azt látni kell – magában az Index-történetben is –, hogy egy-egy médiumnak a sorsa mindig nagyban függ azoktól, akik ott dolgoznak. Tehát az Indexnek az összeomlása, hogyha lehet így mondani, azért volt hangos és világraszóló, mert itt egy szerkesztőség egyhangúlag kiállt az érdekei mellett. Azt gondolom, hogy fontos ilyen esetekben persze, hogy legyen összefogás meg érdekvédelmi szervezetek, de nem ezen múlott. Ha lett volna valami nagyobb központi érdekvédelem, nem hiszem, hogy máshogy alakult volna ez a dolog.
A szerkesztőség felmondott tagjai a kezdetek óta hangsúlyozták, hogy szeretnének együtt maradni, így született meg 2020 őszére a Telex. Ugyanakkor, miután elhagytad az Indexet, rád versenyjogi tilalom vonatkozott fél évig. Mennyire tudtál így részt venni a Telex alapításában?
Nyilvánvaló módon nem tudtam, ezért is csak 2021 januárban csatlakoztam újra a csapathoz, mert a szerződésemben az Indexnél szerepelt a versenykizárásom ebben az időszakban. Akkor is és mindvégig hangoztattam, hogy nagyon egyetértek azzal, hogy ez a csapat, amelyik tényleg képes volt kiállni az értékeiért és saját egzisztenciáját is kockáztatva beleállt egy olyan dologba, amely azért nem magától értetődő. Azt mondta mindenki, hogy akkor eddig és ne tovább, most feláll és felmond. Nagyon fontos volt, hogy ne veszítse el senki a hitét és együtt maradjunk. Ezt a szerkesztőségnek akkor úgy foglaltam össze, hogy „Ne hallgassunk!”. Ezzel utalni akartam arra, hogy ne hallgassuk el saját történetünket, ne maradjunk csendben. Ugyanakkor arra is akartam célozni, hogy szeretném, hogy ezek az újságírók, akik ott dolgoztak az Indexben, ne veszítsék el a lelkesedésüket, a hitüket az újságírásban és adott esetben tényleg félretéve saját traumáikat, belekezdenének egy újba. Azt kell mondjam, bámulatos, ahogy rekordgyorsasággal megalapult a Telex, és hát még fél éves sincs a lap, miközben múlt héten már a hétszázezres napi olvasói rekordot értünk el. Ez fantasztikus teljesítmény. Egyszerre nyilvánvaló módon összeszorult szívvel, sajnálattal néztem azt, hogy nem tudok ezzel a csapattal ott lenni, amikor elkezdődött a támogatói kampány, majd utána a lap beindítása. Másrészről viszont hatalmas örömmel és büszkeséggel töltött el, hogy ez a csapat képes volt együtt maradni és napról-napra, hétről-hétre egyre nagyobb sikereket elérni.
forrás: Telex.hu/Bődey János
Csaknem hetven ember dolgozik nálatok – ez egy elég nagy szerkesztőségnek számít. Most, hogy már lassan fél éve működik a lap, hogy látod a helyzetet? Elég stabil bázissal rendelkeztek ahhoz, hogy hosszú távon is működőképes legyen az oldal? Mentek veletek a régi Indexes olvasók?
Nagyjából hetven fős az állomány, persze ebbe benne van a háttér személyzet is, azok a kollégák, akik a marketing, fejlesztési és egyéb kiadói feladatokkal foglalkoznak. A csapat azért így jóval kisebb, mint az Index-ben volt. Ehhez képest nyilvánvaló módon, mivel szűkösebbek a lehetőségek, ezért nem is lehet ugyanazt a hírszolgáltatást előállítani, mint régen. Ettől függetlenül a lelkesedésünk töretlen és megpróbáljuk az olvasókat úgy tájékoztatni, hogy mindenki, aki a Telexre kattint, az tudja, hogy itt minden fontosat megtalál és minden lényeges témáról megpróbáljuk a lehető legtöbbet közölni. A mi táborunk nagy részben fedi azokat, akik az Indexben is olvastak minket. Én nagyon remélem, hogy ez a tábor folyamatosan nőni fog majd és ahogy haladunk előre, egyre többen fognak minket olvasni, támogatni és majd előfizetni is a lapra.
A magyar médiapiac aránylag kicsi, a legnagyobb hirdetők pedig nem tudnak függetlenek lenni a politikától, pláne úgy, hogy a 2010 utáni években a kormány lépett elő, mint legnagyobb hirdető a piacon és a hirdetéseken keresztül támogat egyes hozzá közelálló médiumokat. Mi lesz a független újságírás finanszírozási formája a jövőben? A Telex által is alkalmazott közösségi finanszírozás vagy esetleg egy előfizetéses modell lehet majd a függetlenségüket megőrizni vágyó médiumok megoldása?
Ami a Telexet illeti, abszolút új fejezetet nyitottunk a magyar médiatörténetben. Nemcsak azzal, hogy ez a szerkesztőség egy emberként felállt az eltávolításom után, hanem abban is, hogy azt mondtuk az olvasóknak, hogy miután a Telex politikai hatalmaktól, gazdasági szereplőktől független kíván lenni és az olvasókat szolgálni, kértük, hogy aki ezzel egyetért, az támogasson minket. Mostanra több mint negyvenháromezren megtették ezt. Mindez egy olyan pénzügyi bázist, olyan függetlenséget biztosít nekünk, ami alapján lehetővé vált, hogy úgy dolgozzunk ahogy szeretünk és ahogy a legtöbb olvasónk szereti. Ez a modell elképzelhetetlen lett volna tíz, de öt évvel ezelőtt is, viszont láthatóan egyre több ember jön rá Magyarországon, hogy az információ pénzbe kerül. Valakinek ki kell fizetnie, hogy elmenjünk a helyszínre, ahol történnek a dolgok, nyilván pénzbe kerül az újságírók fizetése is. Ha ezt nem az olvasók fizetik, akkor valamilyen homályos politikai-gazdasági szereplők fogják kifizetni, vagy a hirdetők. Persze ez már szóba került, mert látható, hogy a kormány igyekszik leuralni a hirdetési piacot. Ez olyannyira eltorzítja a helyzetet, hogy tulajdonképpen erre nem lehet üzleti tervet alapozni. Azt gondolom, hogy a jövő az tényleg azé, aki jó tartalmat állít elő, mivel azt meg fogják fizetni a nézők vagy olvasók, akik kíváncsiak az adott tartalomra. Ha jól dolgozik egy médium, jó tartalmat állít elő és tud egy olyan közösséget építeni, ami igényt tart rá, akkor nem lehet nyom nélkül eltüntetni. Külföldön van erre sok példa, és szerencsére Magyarországon is egyre több – például a Telex, ami meg tud élni az olvasói érdeklődésből, támogatásból és előfizetésekből.
A közösségi médiák korszakát éljük. Mindenféle szerzőtől, mindenféle cikkekkel és hírekkel találkozhat a felhasználó, így felmerül a kérdés: miért fizetne bárki a hírekért, hogyha ingyen megkaphatja őket más felületeken?
Ez is kérdés, hogy meddig kap ingyenesen híreket és milyen híreket kap. Persze nem látunk öt-tíz évvel előre, de most úgy tűnik, hogy a jövő problémája nem az információ hiánya lesz, hanem az információbőség. Ha visszaemlékezünk a Facebook előtti időkre, húsz-harminc évvel ezelőtt azt láttuk, hogy azért fizettek az emberek, hogy valahonnan jöjjön információ, megvették az újságosnál az egyes lapokat vagy megnézték a híradót. Ezzel ellentétben ma azt látjuk, hogy mindenfelől ömlik az információ és azért van szükség a független médiumokra, amelyek megbízhatóak, hogy kiválogassák a fontos híreket és információkat. A Facebookon minden politikus és párt tud indítani saját oldalt, ahova azt posztol, amit csak akar. Nyilván senkinek nincs ideje arra, hogy naponta kétszáz ilyen posztot elolvasson. Tehát persze az információ az jön, de azért kell fizetni, hogy valaki kiválassza nekünk, hogy mi a fontos és ezeket hogyan kell érteni, értelmezni.
Az interjút Malatinszky Dávid készítette. Nyitókép: Malatinszky Dávid.