Az ELTE Bölcsészettudományi Karának 2020-as őszi félévében Jamriskó Tamás, az Első Pesti Egyetemi Rádió főszerkesztője tartotta Webszerkesztés kurzus keretein belül hat hallgató elhatározta, hogy ötrészes podcast-sorozatot készítenek a Z generáció identitásáról és annak reprezentációjáról. Erről kérdeztem most a csapat egyik tagját, a másodéves médiaszakos Toperczer Hannát.
Miért pont erre a témára esett a választás?
Azt kaptuk feladatként a félévre, hogy készítsünk egy öt részből álló podcastsorozatot. Elkezdtünk azon agyalni, hogy miről tudunk öt epizódon keresztül tartalmasan beszélgetni. Felugrott a sorozatok-téma, onnan jött az ötlet, hogy lehetne szó az Euphoriáról, hiszen magyar operatőre van, akár még meg is próbálkozhatunk egy interjúval. Onnan szépen lassan alakult a beszélgetés és arra jutottunk, hogy a podcastot a Z generáció és az identitáskérdés köré építenénk, mert aktuális téma, amit nagyon sokfelől meg lehet közelíteni.
Miből fog felépülni egy-egy epizód?
Nincs egy rendszer, amihez minden epizód igazodik, inkább az a célunk, hogy minden részben más szempontból közelítsük meg a témát. Az első epizódban a Z generáció és az identitásprobléma alapvető kérdéseit, valamint a kettő kapcsolatát járjuk körbe. A második részben a zenével foglalkozunk, megvizsgáljuk, hogy miért azok az előadók népszerűek most, akik – ehhez készül is egy interjú Lil Frakk-kal. A harmadik epizód a kamaszok sorozatokban való reprezentációja köré épül, ahhoz is tervben van egy interjú, méghozzá Rév Marcell díjnyertes operatőrrel, aki az Euphorián dolgozott. A negyedik részben a közösségi médiát akarjuk megközelíteni, ahol beszélgetünk egy pszichológussal arról, milyen hatással van a közösségi média a legújabb generációra. Az ötödik, azaz utolsó epizódban pedig egy konklúziót szeretnénk levonni az egészből.
Mit gondolsz, miért pont az Euphoriát tekintik a Z generáció legkiemelkedőbb ábrázolásának a popkultúrában?
Jó, hogy ezt felhoztad, mert az egyik epizód kifejezetten az Euphoriával, illetve a Z generáció-központú sorozatokkal foglalkozik. Felvezetésként előbb beszélünk pár sorozatról, amik az Euphoria előzményeinek tekinthetők, és megpróbáljuk megválaszolni azt a kérdést, hogy vajon miért pont az lett a nagy áttörő siker. Arra jutottunk, hogy nagyban közrejátszik, hogy rendkívül egyedi képvilágot alkotott, illetve hogy mély témákat dolgoz fel, de mindeközben valahogy könnyed is marad. Olyan színészek szerepelnek benne, akik közel állnak a karaktereik korához, nem úgy, mint mondjuk a Riverdale-ben, ahol 30 évesek játsszák a tizedikest, a Z generáció egyik meghatározó alakjaként pedig Zendaya is sokat dobott a népszerűségen. Azonban a nemrég megjelent külön epizódok ráébresztettek arra, hogy zseniálisan van megírva. Az első specialben 40 percen keresztül azt nézzük, hogy Zendaya karaktere és a mentorfigurája kisebb monológokat tolnak le egymásnak, mégsem érződik erőltetettnek vagy monotonnak. Végig azt érzed közben, hogy „basszus, ezzel együtt tudok érezni”. Szerintem leginkább ebben rejlik az Euphoria sikere: hogy nagyon erősen lehet vele azonosulni.
A saját tapasztalatod alapján mennyire ábrázolja reálisan magát a Z generációt?
Őszintén szólva… amikor először néztem – és nyilván én is azért kezdtem el, mert mindenkitől azt hallottam, hogy ez mennyire rólunk szól –, úgy voltam vele, hogy ez egyáltalán nem én vagyok. Azért lássuk be, én visszafogottabban élek, de vannak olyan barátaim, akik kicsit komolyabban tolják az életet magát. Amikor ők mesélnek a mindennapjaikról, rá kell jönnöm, hogy valahol tényleg élethű lehet, csak nem pont az én közvetlen környezetemben. Ennek ellenére azért van karakter, akivel én is azonosulni tudok.
Lexi?
Honnan tudtad?
Éreztem.
Ő tipikusan az a karakter, akivel a közönségből nagyon sokan tudnak azonosulni, pedig alig látni szerepelni. Valószínűleg pont azért, mert az átlagos sorozatfüggő az életben inkább rá hasonlít és nem feltétlenül egy olyan karakterre, mint amilyen mondjuk Maddy vagy Jules.
Az is változás a korábbiakhoz képest, hogy nagyon diverz karakteregyveleget állítottak össze benne, mégsem érződik olyan erőltetettnek, mint néhány… megkérdőjelezhető elődjében. Ennek mi lehet az oka, szerinted mit találtak el az Euphoriában, amit eddig nem?
Szerintem azt, hogy nem az eddigi sztereotipikus problémákkal foglalkoznak benne. Például a sötétbőrű csajnak nem az a fő bonyodalma, hogy rasszizmus veszi körül, hanem hogy drogfüggő, a transgender lány története nem akörül forog, hogy transgender, és így tovább.
Az identitása nincs kiradírozva a karakterből, de nem az identitása a probléma. Valószínűleg tényleg ebben rejlik a dolog – hiszen fárasztó lehet állandóan azt látni, hogy a hovatartozásából eredő negatív élmények határoznak meg mindenkit, aki reprezentál téged a popkultúrában. Itt meg végre nem jó vagy rossz, ami vagy, csak egy tény.
Pontosan.
Mondhatjuk, hogy az Euphoria a 2019-es Skins?
Vicces, hogy ezt mondod, mert a Skamra is ugyanezt a titulust aggatták 2015-ben. Minden korszakban van egy sorozat, ami az akkori fiatalságot jelképezi és az ő identitásukat igazán meg tudja ragadni. A Skins is egy nyersebb, élethűbb képet adott az akkori generációról, szóval igen, mondhatjuk ezt.
És szerinted miben más a Z generáció identitása a többiétől, illetve eleve miért van az, hogy jóval nagyobb hangsúlyt fektet az identitásra, mint bármelyik korábbi generáció?
Jó kérdés, erről is beszélünk a podcastban. Az első részben felmerült egy olyan gondolat, hogy a Z generációnak sokkal fontosabb, hogy legyen egy egyedi identitása, mert ez az a korszak, amikor már mindenki ki akar tűnni, és mivel mindenki ki akar tűnni, még annál is jobban ki akarnak tűnni.
A „ha mindenki különleges, akkor igazából senki sem az” probléma.
Az-az!
Te személy szerint mivel azonosítod a Z generációt?
Nem feltétlenül a velem egykorú magyar fiatalokkal, inkább azzal, amit globálisan látok. Tipikusan az internetes aktivizmussal, a liberalizmussal, a feminizmussal és a sokszínűséggel azonosítom.
Te úgy érzed, igazi Gen Z-kölyök vagy?
Igen, annak érzem magam, abszolút azzal az értékrenddel azonosulok, amit ez a generáció képvisel. Furcsának tartom ezt a visszavágyódást, ami sokakat jellemez. Annyit hallani olyanokat, mint „bárcsak a 60-as években születtem volna” – ilyenkor bele sem gondolnak az emberek, hogy például a nőknek mennyivel rosszabb volt akkor a helyzete.
Hol lehet majd meghallgatni a podcastet?
Ha elég jó lesz, lejátszhatják az Első Pesti Egyetemi Rádióban, illetve a weboldalára is felkerülhet.
Az interjút Lipták Petra készítette. Nyitókép: Jamriskó Tamás.