Mitől jó egy magyar szöveg, és mitől lesz valaki jó szinkrondramaturg? Van-e jövője a szinkronnak? Tényleg világhírű a magyar szinkron? Pataricza Eszterrel, a magyar szinkronszakma egyik legmeghatározóbb személyiségével beszélgetett Schuch Barnabás, elsőéves hallgatónk.
Te írtad a legújabb James Bond film, a Nincs idő meghalni magyar szövegét. A bemutató már lassan egy éve csúszik. Milyen érzés, hogy ennyit kell arra várnod, hogy a munkád eredménye eljusson a mozikba?
Ez teljesen jellemző a mostani helyzetre. Ilyen még sose volt, és mindenki reméli, hogy soha nem is lesz. Alapvetően nem szabad beszélnem a filmről. A halálos ítéletem fejében tehetem csak meg, tehát a tartalmáról nem mondhatok semmit, viszont az publikus, hogy mi történt a bemutatóval. Én valóban megírtam a film magyar szövegét. Azt tudni kell, hogy az ilyen kaliberű mozifilmeket több előzetes változatban készítik el. Ahogy egyre jobban haladnak előre a kész változat felé, mindig küldenek előzetes változatokat, amelyeken el kell kezdeni dolgozni. Eredetileg arra készültünk, hogy tavasszal lesz a bemutató. Az az érdekes helyzet alakult ki, hogy pont aznap, amikor megjött a végleges, utolsó kép, amivel össze kellett volna fésülnöm a szöveget, közölték, hogy minden, a filmmel kapcsolatos anyagot le kell törölni. A mai világban nyilvánvalóan komoly veszélyt jelent, hogy a film anyagait rengeteg országba szétküldték, ezért nem hagyhatják, hogy ezek különböző szervereken korlátlan ideig elérhetőek maradjanak. Ősszel azt gondoltuk, hogy talán meglesz a bemutató. Ekkorra készítettem el a végleges szöveget és már ki voltak írva a szinkronfelvételek is, amikor újra jött az értesítés, hogy megint mindent törülnünk kell. Nem tudom, meddig lehet fenntartani az emberek érdeklődését. Talán pont egy James Bond film képes erre. A filmet megpróbálták eladni a Netflixnek, hogy online formában tartsák meg a premiert, de a végén nem sikerült megállapodniuk. Ez a James Bond film egyébként több szempontból is sorsüldözött, a forgatás alatt Daniel Craig a lábát törte, a díszlet is kigyulladt, szóval ez már csak a hab a tortán. De nem ez az egyetlen film, amit érint a jelenlegi helyzet. Én az elmúlt időben négy nagy mozifilmet csináltam, amiből egyet sem mutattak be. Van, amit sikerült felvenni és lényegében készen van, de az utolsó fázisnál elakadt, ezért egyelőre nem mutatják be. Amíg a nagy mozik nem nyitnak ki újra, addig nagy költségvetésű filmek sem igazán készülnek.
A titoktartásra visszatérve: ez minden film esetében egyforma, tehát semmilyen részletet nem árulhatsz el, vagy ez a film presztízsével változik?
Ha az ember egy komolyabb mozifilmet készít, akkor aláír egy titoktartási szerződést. Ennek az is a részét képezi, hogy nem beszélhetsz a film részleteiről.
A saját családoddal sem oszthatsz meg egy-két titkot?
Nem, még nekik sem árulhatok el semmit. Persze előfordult, hogy a férjem különböző módokon megpróbált lekenyerezni, de eddig álltam a sarat. (nevet)
A magyar szinkronszakma egyik legmeghatározóbb, legelismertebb alakja vagy, akit 2011-ben Balázs Béla-díjjal is kitüntettek. Van, hogy azt érzed, te nem hibázhatsz?
Mindannyian tévedünk. A legjobb szándék ellenére is előfordul, hogy az ember bakizik. Ennek az oka, hogy egyrészt, ha sok a munka, akkor sokat kell éjszakázni. Hajnali három felé, amikor az ember már álmos, fáradt, de azért még hajtja a lelkiismeret, hogy be kell tartania a határidőt, akkor hajlamos hülyeségeket írni. Az a legnagyobb baj, hogy egyszerűen nincs rá idő, hogy újra átolvasd a saját szövegedet, mert egy hét szünet után valószínűleg te magad is ráébrednél, hol hibáztál. Az a szerencse, hogy a nagy mozifilmeknél van egy úgynevezett “összmuszter”, egy kontrollvetítés és ha oda beülsz, akkor ki lehet szúrni, ha valahol bakiztál. A legrosszabb, hogy a saját szövegedhez nem tudsz lábjegyzetet fűzni. Ez rendkívül szubjektív műfaj, nem tudsz olyan szöveget írni, ami mindenkinek tetszik. Nem mindig szó szerint fordítunk, néha van rá lehetőségünk, hogy egy-egy mondatot úgy fejtsünk ki, hogy valamire asszociálunk. Másoknak viszont nem feltétlenül pont úgy jár az eszük, mint annak, aki a szöveget írta, hiszen mindannyian más-más dolgokat kapcsolunk egy szóhoz vagy mondathoz.
A fordításban mennyire térhetsz el az eredeti szövegtől?
Alapvetően nem igazán. Erre egy érdekes példa, hogyha az ember Soderbergh filmet fordít, akkor a fontosabb mondatoknál minden eltérés okát egyesével meg kell indokolni. A rendező végignézi és megmondja, hogy elfogadja-e a szinkrondramaturg indoklását arról, hogy miért tért el az eredeti szövegtől, vagy ragaszkodik hozzá, hogy szó szerinti fordítást alkalmazz. Egy szólás vagy közmondás esetében, ami ugye egészen máshogy hangzik egy angolszász nyelven, magyar megfelelőt kell keresni. Amióta van internet, sokat változott a helyzet. Nagyon sokan beszélnek idegen nyelveket, főleg a fiatalok közül egyre többen fogyasztanak eredeti nyelven filmeket és bárminek utána tudnak nézni a neten. Elvégre: “Google is your friend”. A régi világban, amikor a Jó reggelt, Vietnam! született, sok nyelvi poén épült akkori komikusok, színészek, beategyüttesek nevére. Ha a fordításban meghagyod az eredeti neveket, akkor itthon sírva jön ki a néző a moziból, mert nem érti, hogy miért volt ez vígjáték.
Szinkrondramaturgként a munkaidőd nem pont egy tipikus “nine to five job“-ra hajaz. Hogy kell elképzelni egy átlagos munkanapodat vagy munkahetedet? Mennyi idő jut egy munkára?
Ez nagyon változó. Nagy átlagban egy hetem van egy munkára. Szoktam mondani, hogy aki szinkrondramaturgnak készül, az “hagyjon fel minden reménnyel”. (nevet) Nincs hétvége, nincs szabadnap. Határidő van, amire el kell készülni. Az nem opció, hogy elkésel, mert nagyon sok embernek múlik azon a munkája, hogy te időben elkészülsz-e. Előfordul, hogy megakadsz, mert mondjuk verset kell írnod egy dallamra, vagy ki kell találnod egy új nyelvet, mint például a Felhőatlaszban. Ha rögtön az ötödik percben belefutsz egy hasonló kihívásba, akkor nem biztos, hogy azonnal sikerül megoldanod. Én ilyenkor odadobok mindent, és nekiállok takarítani vagy ablakot mosni. Aztán amikor egyszer bekattan egy jó ötlet, akkor nekiülök, akár 7-8 órán át írok és csak enni kelek fel.
Mi az, ami ennyi tapasztalattal a hátad mögött még kihívást jelent?
Például el szoktam gondolkodni azon, hogy tudok-e még úgy a fiatalok nyelvén szólni, hogy azt nem veszik erőltetettnek, nem húzzák el a szájukat. Ezt időnként álnéven szoktam tesztelni. Van egy művésznevem, amit persze nem árulok el és azon a néven szoktam leadni a filmszöveget. Ha az a visszajelzés, hogy még röhögnek rajta, akkor megnyugszom. Szintén nagy kihívást jelent például egy Tarantino film. Az Aljas nyolcasra kifejezetten büszke vagyok. Sikerült megoldani, bár úgy mentem bele, hogy nem tudtam, milyen lesz a végeredmény.
Ha szinkronizálsz egy filmet, utána meg is nézed moziban?
Ha jó, akkor mindenképpen. A férjem mindig azon háborog, hogy velem nem lehet moziba menni, mert ha megkérdezi, megnézünk-e valamit, akkor általában két válaszom van: vagy azt mondom, hogy már láttam a filmet, vagy azt, hogy nem nézem meg, mert rossz (nevet). A bemutatóimra azért általában el szoktam menni. Persze tegyük hozzá, hogy amikor beülök a saját filmem vetítésére, hallom, hogy nevetnek a poénjaimon és a végén meghallom a nevem a stáblistán, a többi nézőnek pedig fogalma sincs, hogy az imént elhangzott név tulajdonosa is bent ül a teremben, akkor azért hízik a májam.
Eredeti nyelven nézel filmet, vagy inkább fűt a szakmai kíváncsiság és ezért a szinkronos változatot választod?
Ez nagyon érdekes dolog, mert vannak fordítók, akiknek felismerem a stílusát. A szinkronizálás egy szöveghű szakma, ugyanakkor azt gondolom, az az igazán klassz, amikor valakinek van egy olyan önálló stílusa, szókészlete, amiről fel lehet ismerni. Vannak olyan barátaim, kollégáim, akiknek a szövegét már a tizedik percél felismerem. Ilyenkor nagy élvezettel hallgatom a szinkront. Ha azt érzem, hogy rossz, akkor rettenetesen zavar és tönkreteszi az élményt. Sokszor nézek eredeti hanggal filmet, de még szívesebben egy jó felirattal.
Ha már itt tartunk: mitől jó egy magyar szöveg és mitől lesz valaki jó szinkrondramaturg?
Ez nehéz kérdés. A szöveg akkor jó, ha a néző a film során egyszer sem gondolkozik el azon, hogy mi volt az eredeti. Ha azonnal szó szerint vissza tudod fordítani az elhangzottakat, az azért zavaró, mert abban a pillanatban kiesel a történetből, és azon röhögsz, hogyan lehetett az adott mondatot szó szerint fordítani. Hogy mitől lesz valaki jó dramaturg? A legfontosabb, hogy kell hozzá szakmai alázat. Nem kell azt gondolni, hogy én úgyis jobbat írnék, mint az eredeti, hanem meg kell próbálni minél pontosabban visszaadni azt. Mindamellett azt gondolom, kell hozzá egy bizonyos tájékozottság, olvasottság, kulturáltság. Sok filmnél az élettapasztalat is fontos. Az élet sava-borsa, és mindaz, ami egy életen át megedz, nagyon sokat hozzátehet egy adott cselekmény megértéséhez és ahhoz, hogy egy fordító ezt hogy tükrözi vissza a szövegében. Tisztában kell lenned a saját korlátaiddal és azt is tudnod kell, hogy hányadán állsz a humorral. Azzal sincs semmi baj, ha valakinek nincs humora, csak az ne akarjon mindenáron vígjátékot fordítani. Én például azért nem vállalnék musicalt, mert csak véres verejtékkel tudnék énekelhető szöveget írni.
Sokszor úgy hivatkoznak a magyar szinkronra, hogy világhírű. Mára megkopott ez a fény, vagy ez a jelző most is érvényes? Európai vagy akár világviszonylatban tényleg ennyire kiemelkedő a magyar szinkron?
Ezt nem mondanám. A magyar nagyon színes nyelv, mely gazdag szókészlettel rendelkezik. Ha valaki ezt ki tudja aknázni, akkor valóban tud szép szinkronokat írni, erre van is jó pár példa. Mindig felemlegetik Romhányi Józsefet és az ő Frédi és Bénijét, amit jobbnak tartottak, mint az eredetit. Szerintem sok esetben a mai modern filmek között is vannak olyan alkotások, amelyeknél a magyar szinkron pont ugyan olyan jó, mint az eredeti szöveg, vagy akár még jobb is. De azért azt ne felejtsük el, hogy a kereskedelmi tévék, illetve a streaming szolgáltatók esetében nagyon felhígult a fordítás minősége. Sokszor tapasztalom, hogy hagy kívánnivalót maga után, amit olvas vagy hall az ember. Azt mindenesetre nem mondanám, hogy mi bárkit leköröznénk, egy spanyol vagy egy német szinkron is lehet pont ugyanolyan jó, mint a magyar.
Mi az oka annak, hogy Magyarországon ilyen nagy hagyománya van a szinkronizálásnak?
Ez onnan indult, hogy még az átkosban gátlástalanul kivágták azokat a filmjeleneteket, amelyek ideológiailag nem passzoltak. Mindenki számára fogyasztható szövegeket kellet írni, melyek tartalmazták a rendszernek kedves üzeneteket. Ezt a legegyszerűbben úgy lehetett megoldani, ha az eredeti hang nem hallatszik. Emellett Magyarországon az emberek többsége rosszul és nagyon lassan olvas, ezt számos kutatás igazolja. Sokan egyszerűen lusták elolvasni a feliratot, nekik kényelmesebb szinkronnal nézni egy filmet.
Milyen hatással van a streaming-piac előretörése a szinkronizálásra? Mi várható a jövőben? Lesz olyan, hogy csak eredeti nyelven, illetve felirattal érjük el a nemzetközi tartalmakat, vagy mindig lesz igény a szinkronra?
Én azon az állásponton vagyok, hogy mindkettőnek van létjogosultsága. A televíziók nem fognak átállni feliratozásra, ez egy teljesen irreális elképzelés. A tévéknek arra kellene átállniuk, hogy minden programjuk legyen elérhető eredeti hanggal és felirattal, illetve szinkronnal is, a nézők pedig tudjanak választani ezek közül. Ha jó egy szinkron, akkor nagyon szórakoztató tud lenni, hogy a saját anyanyelveden, kényelmesen nézed a filmet és olyan, általad szeretett színészek hangján hallod, amik neked ismerősen csengenek. Szóval azt gondolom, a szinkron valamilyen szinten meg fog maradni. Ahhoz, hogy minél több film eljusson Magyarországra, biztos, hogy a feliratnak előre kell törnie, mert a szinkronizálás nagyon költséges. A hazai piac túl kicsi ahhoz, hogy egy forgalmazónak megérjen minél több filmet szinkronizálni. Összefoglalva azt gondolom, hogy kell tanulni idegen nyelveket, hiszen egyre kevésbé lehet boldogulni a világban nyelvismeret nélkül. Az embereket pedig rá kell szoktatni az olvasásra. Ez persze nem azt jelenti, hogy a szinkron el fog tűnni, de nem lepődnék meg, ha a streaming-szolgáltatók azt mondanák, hogy egy ekkora piac kedvéért nem éri meg nekik szinkronizálni a tartalmaikat.
Nagy Ervin nyilatkozta azt nemrégiben, hogy az elmúlt 30 évben a szinkron berkein belül kialakult egy modern rabszolgaság. Ezzel arra utalt, hogy a piaci viszonyok, a szinkronszínészek bérezése és megbecsülése mit sem változott az elmúlt három évtizedben. Megkapja a magyar szinkronszakma azt a megbecsülést, amit érdemelne?
Abszolút nem. A gázsik valóban nem változtak az elmúlt időszakban. Még a szinkronszakmán belül sem feltétlenül kapnak az egyes szereplők egyforma fizetést és ha őszinte akarok lenni, akkor tőlem azért hangozhat furcsán ez a kijelentés, mert sok szinkrondramaturghoz képest én viszonylag jobb helyzetben vagyok. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy a szakma messzemenően nincs megbecsülve és még az én jobb keresetem sem közelíti meg európai szintet. De hiába vered az asztalt a nagy filmforgalmazóknál, akik az árakat diktálják. Olyan nem lesz, hogy testületileg az összes ember feláll és azt mondja, hogy nem dolgozom tovább. A magyar piac olyan kicsi, hogy mi egyszerűen nem válhatunk tényezővé egy nemzetközi filmforgalmazó szemében. Nyilván félúton van az igazság. Egyfelől tarthatatlan, hogy ennyi pénzért dolgozzanak emberek, de ugyanakkor egy tollvonásba kerül, hogy azt mondják, oké, akkor nem szinkronizálunk többet, menjen minden felirattal. Ez nagyon kétélű dolog és nem azon múlik, hogy egy szinkronstúdió milyen haszonkulccsal dolgozik, mert ők sem kapnak több pénzt. Az egész szakma ki van zsigerelve és ugrálhatunk, de hol vagyunk mi Lengyelországhoz, Franciaországhoz vagy Spanyolországhoz képest?
Akkor ezen a téren nem is vársz változást a következő években?
Ebben elég pesszimista vagyok. Sokan vagyunk a szakmában, vannak belső problémák, és én, aki az HBO művészeti vezetőjeként ültem a másik oldalon is, tudom, hogy egy forgalmazót nem lehet sarokba szorítani. A végén mi, a szinkronszakma veszítünk többet, ha túlságosan pattogunk.
A végére az utánpótlás nevelésről. Oktatóként te magad is részt veszel az ELTE-n folyó szakfordító és audiovizuális fordító képzésben. Hogyan látod az utánpótlásképzés helyzetét Magyarországon?
Azt gondolom, hogy aki erre a pályára készül, az egy idegen nyelv ismeretével nem rúg labdába. Nagyon sok fordító van, az angolos fordítókkal pedig Dunát lehet rekeszteni. Mindig jönnek új tehetségek, de ahhoz, hogy ma egy fiatal be tudjon törni erre a piacra, minimum kettő, de inkább három nyelven kell beszélnie. A tehetség előbb-utóbb utat tör magának, tehát aki tehetséges, az tud érvényesülni és ezért érdemes belevágni. Magyarországon csak a fordításból kezdőként nem biztos, hogy meg lehet élni.
Mit tanácsolnál egy pályakezdőnek?
Azt mondanám, hogy legyen egy kenyérkereső foglalkozása és mellette csinálja ezt a szakmát. Tartsa magát ahhoz, hogy minőségi munkát ad le határidőre és ha ezt huzamosabb ideig tartja és kiépít egy jó kapcsolatot egy stúdióval, akkor előbb-utóbb el fogják ismerni.
Az interjút Schuch Barnabás készítette. Fotó: Pataricza Eszter.