Másfél héttel a kollégiumi bezárásokkal kapcsolatos kormányrendelet bejelentése után, három ELTE-s kollégistát kérdeztem a kollégiumi kiköltözéssel kapcsolatos élményeikről. A megkérdezett hallgatók három különböző kollégiumból, három különböző alternatív lakhatási megoldással oldották meg a kialakult helyzetet.
Az interjú alanyai: Krámli Kitti Bianka másodéves pszichológia alapszakos hallgató, a Kőrösi Csoma Sándor Kollégium lakója, Lefor Petra elsőéves kommunikáció- és médiatudomány alapszakos hallagató, az Ajtósi Dürer sori Kollégium lakója, és Malatinszky Dávid másodéves kommunikáció- és médiatudomány alapszakos hallgató, a Nándorfejérvári úti Kollégium lakója.
Eredetileg hova valósi vagy, illetve mióta élsz ELTE-s kollégiumban? Szeretsz kollégista lenni?
Kitti: Veszprémi születésű vagyok. 2019-ben jelentkeztem pszichológia alapszakra az ELTE-re, ekkor már le is adtam a kollégiumi jelentkezésemet. Szerencsére akkor, illetve idén is sikeresen felvételt nyertem a Kőrösi Csoma Sándor Kollégiumba, így ez a második évem itt. Személy szerint én nagyon szeretem a kollégista életet, mert nagyon kellemes a légkör, kevesen vagyunk egy szobában és minden szobának saját fürdője van. Több barátom is itt lakik, így velük sokszor tudunk együtt lenni.
Petra: Én Jász-Nagykun-Szolnok megyében lakom, azon belül pedig Martfűn. Idén sikeresen felvételiztem az egyetemre média alapszakra, majd a várólistáról kerültem be az Ajtósi Dürer sori Kollégiumba. Nagyon szeretek kollégista lenni.
Soha nem értettem, amikor az emberek azt mondták nekem, hogy kolisnak lenni a legjobb dolog, de erre ezalatt a néhány hónap alatt most már én is rájöttem.
A magad ura vagy, megismered ki is vagy valójában, találkozol klassz emberekkel, megtanulsz alkalmazkodni.
Dávid: Kaposvári vagyok és tavaly szeptemberben, amikor felvettek az ELTE-re média alapszakra, jelentkeztem kollégiumba. Akkor felvettek a Nándorfejérvári úti Kollégiumba és azóta itt is élek. Szeretek kollégiumban lakni, mivel megkönnyíti a pesti életemet. Innen jártam, illetve járok suliba, munkába. Összességében nyugis és baráti a környezet, ahol otthon érzem magam.
Hogyan érintett a kiköltözésről és távoktatásról szóló rendelet? Milyen volt az emiatt kialakult hangulat a kollégiumban?
Kitti: A távoktatás nem ért váratlanul, mert nálunk pszichológián szeptember óta szinte csak távoktatás van. Nagyon sok olyan ember volt rajtam kívül, akinek nem is volt bejárós órája. A kiköltözés viszont nagyon váratlanul ért.
Nem számítottam rá, hogy ebben az évben ezt másodszorra is át kell vészelnünk.
Gondolkodtam azon, hogy hazaköltözzek vidékre, de a munkám miatt ezt nem tehettem meg, ezért nagyon gyorsan kellett találnom egy új helyet itt Budapesten, ahova át tudtam költözni. A kollégiumban azt vettem észre, hogy mindenki feszültebb volt a szokásosnál és mindenhol ez volt a téma: a közösségi tereken, a konyhákban. Mindenki próbálta összeszedni a kiköltözéshez szükséges dolgokat (dobozokat, ragasztószalagot, zsákokat) és segítettek egymásnak az emberek. Az utolsó napokban a kiköltözés közeledtével persze megnövekedtek az italozások és a bulik is.
Petra: Amikor az első pillanatban meghallottam a hírt én nagyon dühös voltam és ez elkezdett egyre mélyebben ülepedni bennem. Az utolsó pillanatig reménykedtem abban, hogy nem kell átállni a távoktatásra és eljönni a kollégiumból, vagy ha mégis, legalább a cuccaink had maradjanak fent. Így az első egyetemi évemben itt Budapesten, épp eljutottam addig a pontig, hogy beilleszkedtem a városba, a koliba, ebbe az egészen új élethelyzetbe, erre most haza kellett jönni. Az egyetemmel járó önállósodás így teljesen megszűnt. Itthon a szüleim gondoskodnak rólam, ami persze jó, de nincs meg az az érzés, hogy egyedül kell gondoskodni magadról, takarítanod, mosnod, vásárolnod, és ez így teljesen más. Mindemellett az összes új barátom Budapesten lakik vagy maradt, így sajnos velük sem tudok gyakran találkozni. A kollégiumban éreztem ezt a mély, elnyomott érzést, hogy újra mindenkinek haza kell mennie.
Kérdezték is néhányan tőlem, hogy, ‘Ez a második világvége hangulatod vagy az első?’
Dávid: Nem örültem annak, hogy újra át kellett állni a távoktatásra, mert nagyon szerettem bejárni a BTK-ra tanulni. Ennek ellenére teljesen meg tudom érteni, hogy ezt miért kellett elrendelni; tudjuk, hogy a vírus viszonylag gyorsan tud terjedni felsőoktatási környezetben. Amikor pedig a kollégiumi bezárásokról először értesültem eléggé megijedtem, hogy újra haza leszek küldve. Ennek ellenére reménykedtem abban, hogy méltányossági kérelemmel talán majd itt maradhatok. A kollégiumban ahogy felröppent a híre, hogy újra ki kell költözni sokan rögtön nekiálltak összepakolni, pedig az ELTE-n a többi egyetemhez képest viszonylag későn kaptunk hivatalos információt arról, hogy mi fog történni. A BGE-n tudomásom szerint már 3-4 nappal korábban elrendelték a kiköltözést, mint nálunk.
Nálatok mennyire kezelte és kommunikálta jól a helyzetet kollégiumi vezetés?
Kitti: A KCSSK-ban abszolút rugalmasan kezelték a költözést. Amint megtudta a vezetőség a hivatalos információkat egyből értesítettek minket a további teendőkről emailben és a kolis Facebook csoportban is.
Szerencsére nem egyik napról a másikra kellett kiköltöznünk, nagyon jó, hogy egy hetet biztosítottak a kollégium elhagyására.
Illetve az EHÖK felajánlásából sok dobozt kaptunk a költözéshez. Mindemellett kialakítottak egy csomagmegőrzőt a kollégiumon belül, ahova betehettük azokat a dolgainkat, amiket nem akartunk hazavinni.
Petra: Az ADK-ban folyamatosan küldték az infókat a Facebook csoportunkba, sokszor azonban ugyanazokat a kérdéseket kérdezgették a bentlakók, ami miatt már én érzetem kínosan magam. Nagyon segítőkészek és kedvesek voltak velünk, így nagyon gördülékenyen ment az egész.
Dávid: Az NFK-ban mindent kiküldtek emailben, illetve személyesen is be lehetett menni kérdezni. Nagyon segítőkészek voltak, összességében probléma nélkül zajlott a kiköltözés.
Milyen lakhatási alternatívát választottál az elkövetkező időszakra és miért? Meddig tervezel itt maradni?
Kitti: Én a fővárosban maradás mellett döntöttem. Az utolsó reménysugaram ebben a helyzetben az unokatestvérem volt, aki már régóta él Budapesten, szerencsére ő örömmel fogadott addig, amíg ez a helyzet fennáll. Nagyon szeretem a munkámat és nem szeretném elveszíteni, ezért döntöttem a maradás mellett. A méltányossági kérvényt azért nem adtam be, mert nem volt biztosítva, hogy ebben a kollégiumban maradhatok, így nem akartam kockáztatni, hogy még egyszer költözzek egy másik helyre, így ez volt a legbiztosabb. Addig tervezek itt maradni, amíg vissza nem tudunk költözni a kollégiumba, remélem minél hamarabb.
Petra: Én az ideiglenes kiköltözést választottam, de ez a távoktatás dolog és a hazaköltözés nekem sajnos egy szenvedés; egyáltalán nem olyan, mintha egyetemre járnék. Itthon ülök a szobámban egész nap a laptomat nézve, ezen tanulok, olvasok, járok órára. Nagyon sajnálom, hogy nem mehetünk be a kampuszra, a nagy előadókba órákra, face to face látva az oktatóinkat. A hibridoktatást azért szerettem mert legalább Budapesten lehettem, láthattam az oktatókat, szaktársakat, az újdonsült barátaimat, de ez így most egy nagyon rossz helyzet. Az új barátaimmal azért természetesen tartjuk a kapcsolatot, videóhívásban rendszeresen beszélgetünk, de azért ez mégsem olyan, nem az az igazi emberi kapcsolat ebben a formában.
Összességében próbálok pozitív maradni és a lehető legjobbat kihozni a helyzetből. Bízom benne, hogy ami dolgokat most elvett az élet, azt a későbbiekben valamilyen formában kárpótolja majd.
Dávid: Jelenleg a Magyar Hang folyóiratnál vagyok szakmai gyakorlaton külsős fotósként, így én beadtam a méltányossági kérvényt, hogy maradhassak a kollégiumban, amit szerencsére el is fogadtak. Nyilván mostanában valamelyest csökkentek az albérlet árak, de ettől függetlenül jóval gazdaságosabb kollégiumban lakni, így ezért döntöttem ez mellett. A nagy többség egyébként kiköltözött, csak azok maradtak, akik életvitelszerűen itt élnek vagy dolgoznak. Annyiban történt szigorítás, hogy akit rajtakapnak, hogy nem tartja be a szabályokat annak kötelező kiköltözni a kollégiumból 24 órán belül. Jóval kevesebb dolgot tudok csinálni így most Pesten, mint amúgy; teljesen érthetően unalmasabb lett így a város, hogy nincsenek kávézók, éttermek. Bonyolultabb lett így azért az élet, de nagyban mégsem változott semmi azért.
Szöveg: Reitmesz Kornél. A képek illusztrációk. Forrás: Unplash.