Dr. Simándi Irén történész, a Kodolányi János Egyetem egyetemi docense, a Történelem Tanszék vezetője, az ELTE BTK habilitált oktatója és címzetes egyetemi tanára. Tizenhat év oktatás után, szeptembertől már csak a muzeológus mesterképzésben résztvevő hallgatók élvezhetik továbbra is előadásait. Ennek okáról, életútjáról, illetve a sikeres kutatómunka titkáról kérdeztem.
Ha jól tudom 2004-ben szerzett doktori fokozatot Debrecenben, és 2010-ben kapta meg a habilitált címet az ELTÉ-n. Hogyan emlékszik vissza kutatásainak kezdetére?
Az egyetemi tanulmányaimat 1995-ben fejeztem be, akkor elkezdtem egy kutatási témát keresni, így jött a Szabad Európa Rádió. Ezt több mint 10 évig kutattam, közben már csináltam a doktorihoz a nyelvvizsgákat, és 2004-ben védtem meg a PhD dolgozatom, summa cum laude minősítéssel, ami a SZER története volt. Elsősorban a rádió forradalomban betöltött szerepét vizsgáltam. A kutatás közel sem volt olyan egyszerű, mert nagyon kevés anyag volt Magyarországon, viszont óriási szerencsém volt, mert akkor az Országos Széchényi Könyvtárban dolgoztam, és a Kézirattárában megkaptam Mikes Imre 40 doboznyi hagyatékát; a Reflektor című adásokat. Próbáltunk kialakítani egy SZER gyűjteményt, ez egyrészt abból állt, hogy interjúkat készítettünk. Azokat és más rádiós dokumentumokat dolgoztuk fel. Folyamatosan tettük kutathatóvá a gyűjteményt az érdeklők számára. Próbáltunk minél többször kimenni Münchenbe – a SZER ott működött – nagyon sok dokumentumot sikerült elkérni, összegyűjteni a rádió egykori munkatársaitól, így gyarapodott a gyűjtemény.
Hogyan került az ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszékére?
A Széchényi Könyvtárban 2003. október 31-én szerveztünk egy kerekasztal-beszélgetést (akkor volt a rádió megszűnésének tízedik évfordulója), meghívtuk a rádió egykori munkatársait, többek között Molnár Józsefet, Borbándi Gyulát, Ekecs Gézát, másokat, a „nagy öregeket”, illetve Csepeli György tanár urat is, aki oktatott a tanszéken. A beszélgetés végén megkérdezte: „figyelj, nem akarod ezt az ELTE-n tanítani?” – a SZER történetét. Hát dehogynem, hogyne akarnám, abban maradtunk, hogy meg kell még védenem a dolgozatom. Megkerestem György Pétert, megbeszéltük a teendőimet. A védés 2004 szeptemberében megtörtént és ősztől már itt tanítottam, ebből 16 év lett.
A történelemtudományok iránti érdeklődése mikorra vezethető vissza?
Nagyon rég, édesanyámék rengeteget meséltek a gyerekkorukról, aztán az általános iskolában meghatározó volt a történelemtanárom, és akkor elhatároztam, hogy semmi mással nem akarok foglalkozni csak a történelemmel. A középiskola után tanítóképzőbe mentem, tanítani is szerettem volna, de ott nem tudtam történelemmel foglalkozni. Majd Szegeden elvégeztem a tanárképzőt történelem szakon, utána felvételiztem Debrecenbe szintén történelem szakra, így sikerült 3 diplomát szereznem. 1991-től az MTA Történelemtudományi Intézetben kezdtem dolgozni, majd 1994 nyarától a Széchényi Könyvtárban, ahol 13 évet töltöttem tudományos kutatóként. 1999-től a könyvtár Történeti Interjúk Tárában dolgoztam. A könyvtárban töltött évek alatt alakult ki a szenvedély a rádiók iránt, amely a Szabad Európa Rádió története iránti érdeklődéssel kezdődött.
A tavaszi félévben továbbra is tanítani fogja az ELTE-n mesterszakos muzeológusokat, de a tanszéken szeptembertől nem vállal több kurzust…
Nem, nem tartok több órát, mert egyszerűen olyan egyéb feladatokat kaptam, amik lehetetlenné teszik, hogy továbbra is tudjam vállalni a kurzust a tanszéken. Tavaly Szabó Péter rektor úr felkért a Történelem Tanszék vezetésére, ami önmagában sem egyszerű feladat. A szakon elsősorban levelezős és távoktatásos hallgatók vannak, ezeknek a hallgatóknak a képzését megszervezni nem könnyű. Hihetetlen mennyiségű tananyagot kell készíteni, nemcsak az előadások anyagaira gondolok, hanem az úgynevezett távoktatásos tananyagokra. Nagyon sok idő, energia kell ahhoz, hogy minél több segítséget tudjunk adni a képzésük során. Az élethelyzetükből adódóan segítenünk kell őket. Ez az egyik ok, aztán a másik. A Kodolányinak van egy színvonalas lapja, a Neveléstörténet folyóirat, amelynek Tölgyesi József volt a főszerkesztője, 16 év után úgy döntött, átadja a feladatot. Rektor Úr megkért, vegyem át a lap szerkesztését. A folyóiratot tartalmában kibővítettük: POLYMATHEIA Művelődés- és neveléstörténeti folyóirat címet kapta. Ez a két munka egyszerűen lehetetlenné tette, hogy minden héten órát tartsak, ami egyébként nem okozott számomra már semmi nehézséget, mert gondolhatja; éjszaka bárki bármikor felébreszt akkor mind a két rádió (SZER és a Magyar Rádió) történetét könnyedén el tudom mesélni. Az ember öregszik (ez komoly bölcsességre vall…) egyre kevesebbet tudok vállalni. Ott vannak a saját kutatásaim is, nem tudom, hány tanulmányom van még félben, de most kettőt biztosan sürgősen be kell fejeznem, illetve van még egy kötet – szintén a Magyar Rádió történetéhez kapcsolódó –, amit szeretnék megírni, ez pedig egy eléggé összetett feladat.
Mit gondol mi a sikeres kutatómunka titka?
Egyrészt nagyon kell szeretni azt, amit az ember csinál, másrészt fontos a források tisztelete, hihetetlen alázattal kell lenni a dokumentumok iránt ahhoz, hogy a mozaik legapróbb darabja is a helyére kerüljön, ezt mind a két rádió kutatásánál tapasztaltam. A SZER-nél, ahogy már említettem borzasztóan kevés anyag volt itthon, de nagyon sokat segítettek az interjúk, olyan apró részleteket tudtam meg ezekből, amelyek nincsenek a dokumentumban. Az interjúkészítésnél fontos, hogy empátiával kell rendelkezni az alany iránt, mint ahogy most Ön is hallgat engem. Ismerni kell a kérdezettek lehető legpontosabb életútját, illetve motiválni kell az alanyt, hogy az emlékei, a részletek előjöjjenek. A forrásokhoz visszatérve: a lehető legtökéletesebben meg kell ismerni azokat, fontos a forráskritika, a precizitás kulcsfontosságú, eredményt csak így lehet elérni.
Tanárként mit tart a fő feladatának?
Életem két fő eleme a kutatás és az oktatás, nincs a kettő között alárendeltségi viszony. Nagyon kevés embernek adatik meg – így borzasztóan szerencsésnek mondhatom magam –, hogy nem csak, hogy azt taníthatom, amit kutattam, de a Magyar Rádió esetében a kutatás során olyan történelmi helyen dolgoztam, ahol maga a „vállalat” volt; azok a falak, a rádió épületegyüttese és maga a légkör, ez egy fantasztikus érzés. Kiemelten fontosnak tartom a kihelyezett órákat, a külső helyszínek látogatását, amit a hallgatók is mindig vártak és szerettek. Továbbá a híradókat mindig beleszőttem az óráim anyagába, sokkal könnyebb volt megismertetni a tananyagot, mindig vetítettem egy híradórészletet. Így a rádióba hallottak mellett a hallgatók azt is látták, hogyan számolt be a híradó ugyanarról az eseményről. Fontosnak tartom a hallgatóimmal való kommunikációt. Amiben csak tudok, segítek, nem hagyok hallgatói levelet soha megválaszolatlanul, akkor sem, ha ez éjszakába nyúló e-mailezést jelent.
Ha nem történelemtudományokkal, akkor mivel foglalkozik szívesen?
Kevés szabadidőm van, de nagyon szeretek olvasni, általában ezek történelmi jellegű regények. Amit még rettentően szeretek, az a kert; kertészkedni, kint lenni, sétálni az ónémet juhászkutyámmal, ezek jelentik számomra a kikapcsolódást. Az ember, ahogy telnek az évek látja, hogy mennyi mindent megcsinált már, de egyre több minden van, amit még nem. Az energia és az idő fogy, a feladat nem, ezért is van, hogy valamiről sajnos le kell mondani.
Az interjút Kosik Dominika Edit, alapszakos hallgatónk készítette. Nyitókép: Kodolányi János Egyetem.