Évente kétszáz magyar fiatal kap lehetőséget arra, hogy ösztöndíjjal tizenkét hónapot tölthessen Japánban Working Holiday vízummal. A kiutazók elsősorban azzal a céllal indulnak el, hogy külföldön szerezzenek tapasztalatot és közelről megismerhessék a célország kultúráját. Azoknak a magyar állampolgároknak, akik a koronavírus kitörésekor is a szigetországban tartózkodtak, most nem csak a miénktől jelentősen eltérő kultúrával, hanem egy eddig nem tapasztalt, felfordult világgal is szembe kellett nézniük. Van, aki elveszítette a munkáját és haza kellett jönnie, de olyan is akad köztük, aki meg tudta oldani a problémáit önerőből, vagy külső segítséggel. Riportomban öt fiatal magyar nő mesél arról, hogyan változtatta meg az életét és a Japánban töltött évre szóló terveit a koronavírus-járvány kitörése.
A Magyarországi Japán Nagykövetség hivatalos oldala szerint a Working Holiday vízumprogram 2017 óta elérhető a magyar fiatalok számára. Elsősorban turistavízum és engedély arra, hogy a nyertesek a kint tartózkodás alatt a megélhetésüket biztosító munkát végezhessenek. Ezt a vízumtípust csak tizennyolc és harminc év közötti, a pályázáskor országunkban tartózkodó, büntetlen előéletű magyar állampolgárok kaphatják meg, és nem állítják ki csupán munkavégzés vagy tanulmányok lefolytatása céljából. A pályázót nem kísérhetik általa eltartott személyek és az érvényes útlevél mellett rendelkeznie kell elegendő anyagi fedezettel a Japánban tartózkodás kezdeti időszakára, valamint retúr repülőjeggyel, vagy annak megfelelő összeggel. Magyar állampolgároknak ezzel a programmal nemcsak Japánba, hanem Új-Zélandra, Ausztráliába, Argentínába, Chilébe, Dél-Koreába, Taiwanba és Hongkongba is mehetnek.
A munkakörülmények gyorsan megváltoztak
„A munkahelyemnek be kellett zárnia, így kényszerszabadságra kerültem. Eleinte maszkban kellett dolgoznunk és amikor munkába értünk, minden alkalommal lázat mértünk a recepción, amit külön személyzet ellenőrzött. 37 °C alatti testhőmérséklettel léphettünk csak be az épületbe. Később az érkező vendégeknek is ugyanígy kellett tenniük, majd egyre több korlátozás lépett érvénybe. Már március közepén éreztem, hogy a vírus fokozatosan ellehetetleníti a mindennapokat.”- mondja az egyik tokiói rendezvény-, valamint esküvőszervező helyszín recepciósaként dolgozó Fruzsina. Neki szerencséje van, mert, bár jelenleg dolgozni nem tud, a munkahelye kiutalja neki a fizetésének egy részét. Ahogy ő fogalmaz, ez egy kivételes és nagyon szerencsés helyzet.
A párjával szintén Tokióban élő Boglárkának is jól alakult a helyzete a munkaügyeit tekintve. A világjárvány nem húzta keresztül a terveit, sőt, sok dologban megerősítette. „Én a vírus előtt egy jó fél évvel már tudtam, hogy online vállalkozást szeretnék építeni, ezért nekünk nagyon kedvező ez az időszak. A járvány elősegítette azt, hogy az emberek jobban kihasználják az internet adta lehetőségeket. A párommal egy online businesst építünk olyan emberek számára, akik egészégesebben szeretnének élni. Tréningekből fog állni, de elég komplex lesz, webinarokkal és oktató videókkal. Természetesen örülnénk, ha nem egy vírusnak lenne köszönhető az előrehaladás, de a vihar mindig eljön, csak az a kérdés, hogy milyen formában.” – mondja Boglárka.
Szofi egy üdülővárosban, Atamiban dolgozott egy szállodában. A vészhelyzet kihirdetésekor az ő munkahelye is bezárt, de a veszteségek ellenére pozitív élményei vannak. Nagyon szerencsésnek érzi magát, mert a munkaközössége szinte a családjává vált, a főnökei pedig nagyon segítőkészek voltak. „Direkt annyi munkalehetőséget ajánlottak fel, hogy az fedezze a havi lakhatási költségeinket. Többször megvendégeltek minket vacsorára és ebédre. Folyton kikérték a véleményünket és kérdezték, hogy szükségünk van-e valamilyen segítségre.” – mondja.
Edit három hónappal ezelőtt költözött Japánba. Egy vidéki városban, Himejiben él és egy nemzetközi magánóvodában tanítja angolul a gyerekeket. Himeji Hjógo prefektúrában van, ami egyike annak a hét prefektúrának, amelyekre a japán kormányfő korlátozásokat szabott ki. „Fokozatosan, nem egyik napról a másikra változott meg a helyzet. Először kötelező lett a maszk viselése és gyakrabban kellett kezet mosni. Itt nem volt kijárási tilalom vagy korlátozás. A boltokban felrajzolták a jelzéseket a távolságtartás miatt. Kesztyűt és maszkot viselnek az eladók, védőfal van előttük.” – mondja Edit. A szigorítások bevezetéskor az ő munkahelye is bezárt. Ugyan megmaradt az állása, de az élete alaposan megváltozott. „Az óvoda igazgatója egy percig sem gondolta azt, hogy nem fogunk dolgozni. Nagyon rugalmasan reagált, megpróbálta a legtöbbet kihozni ebből a helyzetből. Átálltunk a Zoom-on keresztüli online oktatásra, ami nagyon nehéz volt, mert óvodás gyermekekről beszélünk. Óra közben felügyelni kell őket, ezért a szülők mellettük ülnek és segítenek. Nagy kihívás, mert van írásgyakorlás órájuk, amit nehéz megoldani: a legkisebbeket úgy lehet megtanítani írni, hogy fogod a kezét. Nagyobb gyerekekkel is van órám, más keretek között. Velük nem ütköztünk nagyobb problémákba, hiszen ők már jobban meg tudják ezt oldani. Ugyanazokból a könyvekből tanítunk, ugyanazokat az órákat tartjuk nekik online. Az órák menete is átalakult. Új óraterveket kellett alkotnunk, mert nem lehet teljesen ugyanazt csinálni, mint személyesen. Új ötletekre volt szükség, online anyagokat, tanulókártyákat és prezentációkat kellett gyártani. A beosztásom is változott a vírus előtti állapothoz képest. Volt egy hónap, amikor sokkal többet kellett dolgoznom, mert az átállás sok plusz munkát igényelt.”
Bár a vírus már januárban elérte Japánt, csak az elmúlt egy hónapban fordult komolyra a helyzet. A turisták kivételével minden, a szigetországban élő személy 100.000 yen – körülbelül 300.000 forint – állami támogatásra jogosult, így Fruzsina, Edit és Boglárka is. Ők még Japánban tartózkodnak, de Szofi és Anett már hazatértek Magyarországra.
Mindenki másképp reagál
Fruzsina nem élte meg nehezen a változást, hiszen a vírus év eleje óta jelen volt Japánban, így ez alapján sejtette, hogy világjárvány lesz belőle. „A családommal tartom a kapcsolatot, így nem érzem magam távol tőlük. Otthon valószínűleg nehezebb helyzetben lennék most, mind anyagilag, mind a kijárási korlátozások miatt.” – mondja. „Mivel jelenleg nem dolgozom, rengeteg időm jut olvasni, festeni és tanulni a japán nyelvet, amit amúgy az örökkévalóságig lehet csinálni. Próbálok pozitívan hozzáállni és a lehető legjobban kihasználni ezt az időszakot úgy, ahogy a japánokon is érzékelem. Természetesen nagyon várom, hogy visszatérjek a hétköznapokba, de egy ilyen hosszú pihenőre talán nem lesz több lehetőségem az életben.”
Anett szintén Tokióban élt, de a koronavírus-járvány érkezésével az ő körülményei is megváltoztak. Februárban Magyarországra tett látogatása után egy adminisztrációs hiba miatt meg kellett szakítania Working Holiday vízumát, amellyel csak Japánba való visszatérésekor szembesült. Mivel onnantól kezdve csupán turistaként tartózkodott az országban, nem vállalhatott munkát és biztosítást sem tudott kötni. Félt attól, hogy kórházba kerül, mert alig beszélte a nyelvet. „Nagyon kevés egészségügyi intézményben beszélnek angolul és rettenetes, ha nem érted, hogy mi történik körülötted. Egyszer, amikor nagyon rosszul voltam és orvoshoz kellett mennem, azt a tanácsot kaptam, hogy menjek el egy onszenbe, ami egy japán termálfürdő. Igazi kivizsgálást nem kaptam. Ha külföldi vagy, akkor mosolyognak, de utolsóként hívnak be mindenhova.” Anettal az is előfordult, hogy annak ellenére, hogy elsőnek érkezett órákat várt az orvosnál, végül pedig be sem tudott menni.
Az online vállalkozást építő Boglárka sokáig nem érezte, hogy nagy a baj, mert Japán későn reagált a koronavírus okozta helyzetre. „Ambivalens érzéseket keltett bennem innen olvasni az európai híreket és a barátok beszámolóját a korlátozásokról, felvásárlási rohamokról. Akkor még nem igazán értettem, hogy mennyire hatalmas ez a dolog.” Boglárka és párja testépítők, ezért kezdetben aggódtak az edzőtermek bezárása miatt. Végül sikerült átalakítani a napi rutinjukat.„Rendeltünk pár eszközt és mondhatni sokkal hatékonyabban edzünk, mint eddig. Nyilván testépítőként ezt nehéz kijelenteni, mivel a nagy súlyok fontosak nekünk, de sikerült frappáns megoldásokkal kiviteleznünk a kialakult helyzet nehézségeit.”
A magánóvodában dolgozó Edit, bár aggódik a Magyarországon lévő szülei és barátai miatt, meg sem fordult a fejében a hazautazás lehetősége. „A munkahelyem öt percre van a lakásunktól, úgyhogy csak ezt a távot teszem meg, illetve boltba megyek. Az elmúlt másfél-két hónapban nem utazhattam a kialakult helyzet miatt. Most meg kell értenem, hogy hiába vagyok Japánban, ez nem lehetséges. Ennek ellenére ez életem eddigi legjobb lehetősége és szerencsésnek érzem magam, hogy itt lehetek. Január végén jöttem és egy évig itt is szeretnék maradni. Remélem, hogy a helyzet meg fogja ezt engedni és nem változik negatív irányba.”
Nehezebb az élet, de még nehezebb hazajutni
Március 18-án lezárták Magyarország határait, beleértve a légi forgalmat is. Így nehéz helyzetbe kerülnek azok a magyar állampolgárok, akik repülővel érkeztek volna hazánkba. Bár két hét karantén fejében beléphetnek az ország területére, a hazajutás bonyolult, mert több légitársaság is felfüggesztette járatait az Európai Unió tagállamai és Japán között. Azok a magyarok, akik már lejárt, vagy a közeljövőben lejáró Working Holiday vízummal tartózkodnak kint, három hónapos hosszabbítást igényelhetnek a bevándorlási hivataltól, illetve konzuli védelemre jogosultak. A nagykövetség csak tanácsadással tudja segíteni az elsősorban önerőből történő hazajutást.
Anett úgy érezte, hogy magára maradt. A már korábban lefoglalt járatát törölték és csak annyit mondtak neki, hogy majd küldenek egy utalványt. Végül nehezen, de sikerült jegyet vennie, de látta, hogy az ő járatán kívül az összeset törölték. „Ha nem lett volna félretett pénzem, akkor haza sem tudok jönni.”- mondja. Anett végül szerencsésen hazaért és a megpróbáltatások ellenére is hálás azért, hogy ilyen élményekben lehetett része.
Bár Szofi párjának már áprilisban lejárt a vízuma, neki pedig csak május közepén fog, mindenképpen együtt szerettek volna hazajönni. Anetthoz hasonlóan ő is nagy utat járt be, mire újra itthon lehetett, vele ellentétben viszont pozitívabb élményei vannak. „Először a német párommal együtt terveztünk április 21-én Magyarországra repülni. A járatot törölték, majd a határokat is lezárták. Akkor már tudtuk, hogy nem jöhet velem. Ezután foglaltam április 28-ra a Quatar Airwaysnél, de ezt is törölték 22-én. Április folyamán leveleztem Balogh Judit konzul asszonnyal, aki rettentően segítőkész volt, hálás vagyok neki. Végül a német állam által szervezett, kedvezményes árú Lufthansa járattal repültünk Frankfurtba 28-án. Onnan vonatoztam haza másnap Bécsen keresztül. Ehhez külön konzuli határozat kellet arról, hogy Magyarország majd beenged és el fogom hagyni Németországot, amint tudom.”
Pánik nincs, csak tiszteletteljes nyugalom
A turistalátványosságok bezárásának ellenére az élet vidéken, Atamiban sem állt meg, csak az élelmiszerboltokban lettek hosszabbak a sorok. Szofi hazaindulása előtt örült, hogy kevesebben látogatták a várost, mert így zavartalanul járhatta a természetet és találkozhatott a barátaival.
Fruzsina elmondása szerint az élelmiszerüzletek, bizonyos éttermek és fodrászatok nyitva tartanak, de naponta kétszer hangosbemondóban arra kérnek mindenkit, hogy maradjon otthon. „Azért is viseli ilyen jól ezt az időszakot a japán társadalom, mert abban az országban, ahol a nép megélt két atombomba-támadást és rengeteg természeti katasztrófát, egy világjárvány már nem tud hatalmas sokkot kelteni.”
„Van egy kifejezés: shouganai. Azt jelenti, hogy nincs mit tenni, törődj bele.” – mondja Anett. „Ha valami rossz dolog történik, akkor nem idegeskednek. Ezen a helyzeten sem lehet már változtatni.”
A riportot Mucsi Blanka készítette. A riport a koronavírus-járvány alatt készült. Nyitókép: Belegrai Anett