A kreatívgazdaság-gyakorlatok egyik előadója, Garamvölgyi Flóra egészen Los Angelesből jelentkezett be az órára, hogy beavassa a hallgatókat az újságírás rejtelmeibe, és abba, mitől lesz jó egy cikk. Sőt, arról is beszélt, hogy milyen különbségek vannak a hazai és nemzetközi újságok mukafolyamatai között.
Volt ELTE Médiásként milyen emlékeid vannak a tanszékről?
Nagyon szerettem az ELTE-re járni. Örültem, hogy olyan tanárok tanítottak, akikre felnézhetek. Úgy éreztem, hogy jó alapot kaptam, egy olyan tudást, ami később is segítheti a munkámat. Én mindig azt vallottam, hogy az egyetemi tanulás a gyakorlat nélkül semmit nem ér, mert az újságírásban mindent akkor tudsz megtanulni igazán, amikor csinálod. Ebből kifolyólag azokat az órákat élveztem leginkább, ahol igazán gyakorlati, kézzelfogható tudást kaptam, legyen az akár egy írásgyakorlat, vagy videóvágás. Ezek az órák voltak a legizgalmasabbak, mert úgy éreztem, valami olyat kapok, amit később magammal vihetek a munkahelyemre is. És az ELTE-nek köszönhetem azt is, hogy Angliába járhattam egy fél évet egyetemre, ami életem egyik legnagyobb élménye volt.
Miért maradt meg ilyen jó élményként a külföldi félév?
Ott is média szakon voltam, újságírást tanultam. Bennem már nagyon fiatalon megfogalmazódott, hogy szeretnék több nyelven is írni, nemcsak magyarul. Németül is beszélek az angol mellett, ekkor még nem tudtam, hogy melyik nyelven, de az biztos volt, hogy szeretnék olyan helyekre írni, hogy minél több emberhez eljuthassanak a cikkeim. És úgy éreztem, hogy ez az angliai félév hozzásegített ahhoz, hogy elérjem ezt a célt.
Magyarul, vagy angolul szeretsz jobban írni?
Ez egy nagyon jó kérdés. Mindkét nyelven szeretek írni, és mind a két nyelvben mások a kihívások. Ami nagyon érdekes, hogy amilyen nyelven írok, olyan nyelven is gondolkozom a cikkről. Amikor valaki próbálja lefordítani angolra a magyar nyelvű írását, abból nagyon sok félresikerült cikk születik, és nemcsak a nyelvtudás hiánya miatt, hanem azért, mert egyszerűen másképp hangzanak bizonyos kifejezések, és ez sokszor előjön, amikor angolul írok, magyar témáról. Például amikor egy magyar politikus megszólalását fordítom le, akkor rájövök, hogy ezt egy angol, vagy amerikai nem így mondta volna, mert ezek a kifejezések az adott nyelven teljesen más formában léteznek. Nem lehet szó szerint, tükörfordításban lefordítani, mert egyszerűen más lesz az értelme, mert más a kultúra, másképp szocializálódtunk. Amikor idegen nyelven írsz valamit, akkor meg kell tanulnod azon a nyelven gondolkozni.
Mondtad, hogy már 17 évesen elkezdtél dolgozni egy újságnál. Mi vonzott az újságíró szakmában?
Mindig is nagyon tetszett az a gondolat, hogy írjak valamit, de gyerekként nem voltam tisztában a különböző szakmákkal, például hogy van olyan, hogy újságíró. Tudtam, hogy van olyan ember, aki a tévében dolgozik, mert gyerekként az olyan látható volt. Kisgyerekként azt gondoltam, hogy akkor majd meséket, vagy forgatókönyveket írok. Emiatt kezdtem el megszeretni az irodalomórákat, mert sokszor kellett fogalmazást írni. Jeles, meg kitűnő tanuló voltam végig, de sok tantárgy nem kötött le, mint a kémia, vagy a fizika. És ott volt az irodalom, amit tényleg őszintén vártam, szerettem azokat a házikat, amikor fogalmazást vagy verset kellett írni, ezeknek mindig örömmel fogtam neki. Volt, hogy éjfélig is dolgoztam ezekkel. Az irodalomtanárom, aki az osztályfőnökünk is volt, nagyon biztatott, hogy foglalkozzak újságírással. Az első fogalmazásom végére egy hosszú üzenetet írt, hogy küldjem be egy újsághoz, mert jó, amit csinálok, nekem írnom kell. És nyilván minden gyereknek jól esik a pozitív visszacsatolás. Azt gondoltam, hogy ha ez jól megy, akkor ezt kell csinálnom. Aztán később, amikor gyakornokként bekerültem az első munkahelyemre, rájöttem, hogy a valódi történetek sokszor izgalmasabbak a fiktíveknél. És utána már meg se fordult a fejemben, hogy valami mással foglalkozzak.
Magyar, és nemzetközi lapoknál is dolgoztál, illetve dolgozol jelenleg is. Mesélnél egy kicsit a munkatapasztalataidról?
Az Észak-Magyarországnál kezdtem, a következő munkahelyem pedig a Blikk volt. Ezután a Magyar Nemzet külpolitika rovatába kerültem. Az ezt megelőző időszakban fogalmazódott meg bennem, hogy, mivel szeretnék foglalkozni az újságíráson belül. A 2018-as megszűnését követően kaptam egy ajánlatot a Zoom.hu-tól, ami az év végén szintén megszűnt, majd szabadúszóként dolgoztam egy pár hónapot, írtam többek között a 24. hu filmrovatának is. Ezután jött egy lehetőség, hogy a Népszavánál dolgozhatok. Közben bedolgoztam egy Guardian cikkbe, és elkezdtünk egy olyan anyagot, ami tényleg országhatárokon átívelő, cseheket, lengyeleket, magyarokat érintő téma volt. Négyen dolgoztunk rajta, és nagyon jól sikerült, jó visszhangja lett. Akkor már tudtam, hogy el fogok költözni Amerikába, és megkérdezték, van-e kedvem külsősként bedolgozni nekik. Ez az együttműködés azóta tart. Ez egy olyan jó lehetőséget adott, hogy van, hogy hetekig is dolgozhatok egy anyagon, amiből nagyon jó dolgok születnek. De néha még otthonra is dolgozom, vendégszerzőként a Népszavának és a 444-nek is.
Említetted, hogy nem szereted egyetlen kategóriába besorolni magad, de ha választanod kell, akkor „külpolosként” definiálnád az újságírói munkád. Hogyan kezdett el érdekelni ez a terület?
Azért sorolom magam ebbe a kategóriába, mert alapvetően a legtöbb cikk, amiket írtam ebbe a kategóriába tartozik: sokat foglalkoztam például diplomáciai ügyekkel. Szerintem ez onnan jött, hogy mindig rengeteget utaztam – munka és pihenés miatt is – ráadásul már az angliai tanulmányaim előtt is voltam cserediák Németországban. Mindig volt valami élmény, ami külföldön ért, izgalmasnak találtam, hogy ott másként működnek a dolgok. Talán emiatt kezdett el érdekelni, hogy ne csak magyar témákon dolgozzak.
Tudom, hogy ez nehéz kérdés lesz, de ki tudnád emelni egy-két olyan cikkedet, amire különösen büszke vagy valamiért?
A 2018-as, pittsburghi zsinagógában történt támadás után interjút keszítettem Mark Hetfielddel, a HIAS (ez az egyik legjelentősebb menekülteket támogató intézmény az Egyesült Államokban) elnökével. Az a beszélgetés mély nyomot hagyott bennem, emiatt emelném ki talán ezt. Emellett izgalmas volt a Magyarországra költöző IIB Bankkal kapcsolatos cikkeken is dolgozni. És persze minden cikkre büszke vagyok, aminek készítésében a Guardian-nél részt vehettem, ezek közül nehéz lenne egyet kiemelni.
Az órán is szóba került az, hogy hogyan kell nekikezdeni egy cikk megírásának. Össze tudnád foglalni, hogy szerinted mitől jó egy cikk?
Szerintem akkor jó egy cikk, ha alapos, ha valóban körbejárta az újságíró a témát. Ha objektív, ha nem tudod, hogy az újságíró mit gondol a témáról, hanem hagyja, hogy te eldöntsd, ő csak a tényeket eléd tárja. Ha dokumentál, elmondja, hogy mi történt, és elmondja, hogy miért, de nem nyilvánít véleményt. Ha egyszerűen és igényesen van megírva, úgy, hogy az olvasó tényleg megértse, és akkor, hogyha egy olyan sztorit, témát sikerül találni, ami mindenkit érdekel, ami tényleg valamilyen reakciót vált ki az emberekből. Amiről beszélnek.
Mi az, amit legjobban szeretsz az újságírói munkában? És mit tartasz a legnagyobb kihívásnak?
Szerintem ez a legjobb munka a világon, mert mindig valami újjal foglalkozom, egyik nap sem ugyanolyan, mint az előző. Mindig izgalmas, mert azzal foglalkozom, ami tényleg érdekel. Ha bemész egy szerkesztőségbe, akkor nincs olyan nap, hogy ne lenne arról szó, hogy mi történt éppen. Szinte vibrál a levegő. Rengeteg kihívás van most, az egyik az, hogy hogyan tartják majd fent magukat az újságok, most, hogy már “mindenki kiír mindent” a Twitterre, több csatornáról is hozzá lehet jutni az információhoz. Az a kérdés, hogy hogyan fognak átalakulni az újságok, de szerintem megszűnni nem fognak soha, legfeljebb a nyomtatott sajtó, egy idő után. És ennek valószínűleg ez a paywall lesz a módja, hogy fizetőssé válnak az újságok, mint most a New York Times. De az is előfordulhat, hogy valamilyen egészen más ötlet oldja meg ezt a helyzetet. Ez egy olyan óriási kihívás, amire nekünk, újságíróknak is reagálnunk kell, szerintem az egész szakmának egységesen.
Az órán is szó esett a magyar és a nemzetközi sajtó összehasonlításáról. Miben látod a fő különbségeket?
Szerintem nagyjából hasonló problémákkal küzdenek a hazai független lapok– az erőforrás és az anyagi forrás hiányával. A másik nagy különbség, hogy Magyarországon egyre nehezebb megszólalókat, forrásokat találni a cikkekhez, egyre kevesebb ember akar nyilatkozni az újságíróknak, főleg névvel együtt. Nagyon sok tehetséges újságíró van Magyarországon, de egyre kevesebb dolgozik már a szakmában. Egyre többen hagyják el a pályát, mert nem éri meg nekik anyagilag, vagy éppen megszűnt alattuk egy újság. Egyre szűkül az a tér, ahova lehet írni, meg hát nyilván mindenki, akinek családja van, és el kell őket tartania, az átgondolja kétszer is, hogy újságírónak menjen-e. Kicsit olyan most újságírónak lenni Magyarországon, mint a székfoglalós játék. Nem azért, mert kevés a jó újságíró, hanem mert egyre kevesebb helyre tudnak menni. De ez nem azt jelenti, hogy nem lehet hova írni, szerencsére még vannak helyek, csak nem annyi, mint régen, meg már nem olyan körülmények között.
Mit tanácsolnál azoknak a fiataloknak, akiket érdekel az újságírói pálya, merre induljanak el?
Azt, hogy mindenképpen írjanak, akkor is, ha éppen nincsen hova. Szerintem ha folyamatosan benne van az írás a kezükben, és gyakorolnak, akkor, amikor arra kerül a sor, hogy megmutassák, mit tudnak, magabiztosabban fognak odaállni. Azt is mondanám még, hogy maradjanak semlegesek minden helyzetben. Tudom, hogy nagyon nehéz sokszor megállni, hogy valamiről ne mondj véleményt, de már az első lépésektől érdemes betartani, hogy neked nem az a feladatod, hogy te valamelyik “oldalra” állj, hanem hogy dokumentáld az eseményeket. Legyenek betonbiztosak az cikkeik, járjanak alaposan utána a témának mielőtt nekiállnának leírni azt. Emellett pedig, hogy jól válasszák meg, hova mennek el dolgozni. Inkább várjanak, vagy csináljanak addig mást, amíg nem sikerül elhelyezkedni ott, ahol szeretnének, mint hogy olyan helyre menjenek el dolgozni, ahol nem tudnak azonosulni az ottani értékekkel, amit a lap, vagy bármilyen más médium képvisel.
Az interjút Szopkó Zita, mesterszakos hallgatónk készítette. Fotó: Garamvölgyi Flóra.