A beszélgetés sokszoros újratervezése után jelenleg a nappalimban ülök egyik kezemben a kávémmal, másikban egy tollal, előttem pedig a telefonom, és éppen kapcsolnak a vonal másik végén. Beszélgetőpartnerem Bajomi-Lázár Péter médiakutató, aki tanszékünk egyik vendégoktatója a félév során. A Pulitzer-emlékdíjjal is kitüntetett előadót a karrierjéről, tapasztalatairól, inspirációiról és a médiakutatás jelenéről, valamint jövőjéről kérdezem.
Korim Brigitta (ELTE): Ön először középiskolai tanári, majd politikatudományi diplomát szerzett, mára pedig a médiakutatás jeles hazai alakja. Fel tudná eleveníteni, miért fordult efelé a tudományág felé?
Messziről, más területről indultam. Én eredetileg angol és francia nyelv és irodalom szakon végeztem, aztán politológián a CEU-n, ahol Sükösd Miklós médiakutató óráira is jártam. Ez a kilencvenes évek első felében, közepén volt. Illetve nekem van annyi médiás múltam, hogy a kilencvenes évek elején, amikor még Pécsre jártam egyetemre, a barátaimmal csináltunk egy kalózrádiót. A TILOS Rádió után ’92 tavaszán kezdtük sugározni a műsorokat, és ezt két éven keresztül csináltuk napi néhány órában. Ekkor kezdett érdekelni a rádiózás, így az első könyvem is a rádiózás különböző modelljeivel foglalkozott. Aztán néhány évig kutattam, meg fordításokból éltem. 1999-től kezdtem tanítani a Kodolányi János Főiskolán a Győrffy Miklós tanszéken. Ott öt évig voltam. Igazából azóta is tanítok, ennek már 20 éve.
Emellett 2001 óta folyamatosan végez különböző médiapolitikai és médiaszociológiai kutatásokat. Ön szerint mi jelentett áttörést a karrierjében?
Azt hiszem két dolgot említhetek meg. Az egyik, hogy a barátaimmal létrehoztunk egy Médiakutató című folyóiratot 2000 őszén. Ez azóta is működik, most már a 21. évfolyamában van. Ennek én voltam a főszerkesztője 16 éven keresztül, 2016-ig. Azt hiszem, ezt a lapot a szakma kedvezően fogadta. A másik pedig az, hogy írtam egy könyvet a magyarországi médiaháborúról, ami 2001-ben jelent meg az Új Mandátum Kiadónál. Ez érdekelte a sajtót is, mert az újságírásról, az újságírók és a politikusok hol kompromisszumos, hol konfrontációval teli kapcsolatáról szólt. Megtiszteltetésként ért, hogy elnyertem a Pulitzer-emlékdíjat médiatörténet kategóriában 2002-ben.
Máig szerves része a Médiakutató szerkesztőségének. Tudna erről mesélni? Milyen ötlettől vezérelve hozták létre?
Akkoriban nem volt médiaszaklap. Volt a Jel-Kép című folyóirat, amelynek inkább a kommunikációkutatáson volt a hangsúlya, mi pedig inkább a tömegmédiával akartunk foglalkozni. Kiderült, hogy sokan vannak, akik ebben a témakörben akarnak publikálni, így nagyon gyorsan, fél év alatt kialakult az a szervezeti struktúra, munkamegosztás, amely azóta is működik. Folyamatosan jöttek új emberek, az elmúlt években igyekeztünk minél több olyan fiatalabb kollégát beszervezni a szerkesztőbizottságba, aki a karrierje elején jár.
Mit gondol az elmúlt 20 évben mi változott legtöbbet, és mi az, ami leginkább állandó a médiakutatásban és/vagy az oktatásban?
A médiakutatás olyan szakma, amit nem elég egyszer megtanulni. Folyamatosan változik. Némi iróniával talán azt is lehet mondani, hogy még a múlt sem a régi, merthogy a médiatörténet is megváltozott – például Chadwicknek a Hybrid Media System című bestsellere óta. Folyamatosan újra kell tanulni, folyamatosan értelmeznünk kell a média, a társadalom, a politika, a technológia és a piac, a gazdaság viszonyát. Nem lehet lazsálni.
Több egyetemen is tart és tartott médiaszociológiai, médiapolitikai és médiatörténeti kurzusokat. Milyen tapasztalatai vannak a tanítás kapcsán?
Szeretek tanítani, mert ez a tudásmegosztás interaktív formája, ami nagyon provokatív is lehet, amennyiben az embert arra inspirálja, hogy folyamatosan új ötletekkel álljon elő. A hallgatóság, hogyha jó, megkérdőjelezi azt, amit az ember mond. Tehát kritikai reflexiót nyújt. A tanítási módszereket is folyamatosan csiszolni kell. Abban biztos vagyok, hogy az elején nagyon rosszul tanítottam. Nem tudtam mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy kiállok egy katedrára, és ott van velem szemben 10 vagy akár 100 ember. Idővel belerázódtam. Ilyen „próbálkozz és hibázz” módszerrel kialakult, mi az, ami jó egy órán, mi az, ami rossz lehet. Közben folyamatosan változott az is, hogy mit tanítottam. Újabban a hálózati társadalom, a digitális média és a társadalom kölcsönhatásával foglalkozom. És ezt piszkosul élvezem is, mert új szerzőket és új műveket ismerek meg, illetve azt látom, hogy nemcsak a média alakul át gyökeresen, hanem a médiáról való gondolkodás is.
Nemrégiben felvetődött, hogy a magyar közoktatásból törölhetik a médiaismereti tantárgyakat. Mit gondol a médiaoktatás jövőjéről?
Véleményem szerint ez három okból nagyon szerencsétlen. Az egyik az, hogy a média nagyon fontos a pénz szempontjából: a médiához kapcsolódó iparágak termelik a legtöbb pénzt. Az, hogy milyen a média, az közvetlen hatást gyakorol arra, hogy miként teljesít a gazdaság. A másik ok az, hogy a jó média hozzájárul a jó demokráciához, javítja a demokrácia minőségét. A harmadik ok az, hogy a kommunikáció- és médiakutatás interdiszciplináris terület, amelyben van egyebek között politikatudomány, történettudomány, jogtudomány, gazdaságtudomány, pszichológia. A kommunikációs képzés így nemcsak arra szolgál, hogy szakembereket képezzen, hanem arra is, hogy egyfajta általános értelmiségi képzést nyújtson, segítsen az embereknek abban, hogy jobban megismerjék a társadalom viszonyait, szabályszerűségeit. Az a társadalom, amely nem vigyáz az értelmiségére, a saját hosszú távú fejlődésének árt.
Milyen tippeket tudna adni azoknak a hallgatóknak, akik médiakutatással szeretnének foglalkozni?
Ha az ember ezzel foglalkozik, akkor négy dolgot csinál: tanít, kutat, ír és szerkeszt. Ezekkel párhuzamosan kell foglalkozni. Ugyanakkor mindenképp érdemes arra törekednie, hogy minél többet publikáljon akár a hetilapokban is, mert onnan kap visszajelzést. Nagyon fontos az is, hogy az ember megpróbáljon ösztöndíjakra jelentkezni, PhD vagy posztdoktori kutatói pozíciókra a világ vezető, és többnyire angol nyelvű egyetemein. Egy néhány éves kint tartózkodás sokat lendíthet az ember szakmai képzettségén, szakmai hozzáállásán.
Számos más tevékenysége mellett a mai napig aktívan folytat kutatásokat. Ki tudna emelni egy Ön számára fontos kutatást?
Az elmúlt években a magyarországi médiarendszert vizsgáltam összehasonlító perspektívában, tehát azt néztem, hogy Kelet-Európa miként viszonyul Nyugat-Európához, és hogy Magyarország hogyan viszonyul a szomszédos országokhoz, mik a médiarendszer és a politikai rendszer sajátosságai. Erről most jelent meg egy könyvem a Napvilág Kiadónál, az a címe, hogy A patrónusi-kliensi médiarendszer. Az Orbán-kormányok tevékenységét vizsgálja, és főképen arra a kérdésre fókuszál, hogy a politikai rendszer változási miként tükröződnek a médiarendszerben.
Ön szerint milyen új kihívásokat tartogat még a médiakutatás?
Most, hogy bővült a média, már jobbára csak kvalitatív vizsgálatokra lehet támaszkodni, nehéz megállapítani azt, hogy a mennyiségi mutatók hogyan alakulnak. És volt egy egészen elképesztő fordulat az elmúlt évtizedben, aminek a médiatörténetben nincs párja: megjelentek azok a társasmédia-platformok, amelyek minden egyes felhasználónak más tartalmat kínálnak. Ennek nem ismerjük a társadalmi hatását, mert a hagyományos tömegmédiumok korában mindenki ugyanazt a menüt kapta a televízióban, a rádióban, a sajtóban. Kicsi volt a variancia. Ezzel szemben most ilyen à la carte kínálat van, ami alapvetően azt jelenti, hogy egy keresleti piac szilárdult meg, és ennek nem ismerjük még a társadalmi hatását.
Azt hiszem az lesz az egyik nagy kérdés a jövőben, hogy a társadalom polarizációját és fragmentációját a média befolyásolja-e, és ha igen, mennyire, illetve hogyan lehet ezt ellensúlyozni. Hadd mondjak erre egy példát: a társas platformok kereskedelmi alapon működnek és olyan algoritmusokat használnak, amelyeknek az a céljuk, hogy a tulajdonosok és a hirdetők maximalizálják a saját profitjukat. Csakhogy ez nem feltétlenül vezet az olyan tartalmak generálásához és megosztásához, amelyek politikai szempontból, a demokrácia teljesítő képessége szempontjából is szerencsések. Bölcs dolog volna olyan közszolgálati online médiaplatformot létrehozni, amelyeken nem gazdasági szempontok szabályozzák a kínálatot, hanem demokratikus konszenzus újbóli létrehozása a cél.
Az interjút Korim Brigitta, mesterszakos hallgatónk készítette.